2014. december 29., hétfő

LXXVI. Fejezet

Sziasztok!

Remélem, mindenkinek jól telnek az ünnepek, ettetek eleget, aludtatok eleget, és olvastatok eleget...
Ha mégsem, akkor itt az új rész...hátha van hozzá kedvetek.

További kellemes szünetelést, és boldog új évet kívánok! ( Ha már nem találkoznánk:))

Becca




Eltelt újabb két hónap, amikor egyszerűen nem tudtam mit kezdeni magammal. Üresnek tűntek a napok. Olyan érzés volt, mintha kezdene elhalni a lelkem. Nem tudtam megmagyarázni, mert igazából semmi sem változott, de mégis... A kényszerű egyedüllét lassan felemésztette a zsigereimet. Hiába próbáltak a fiúk magukkal rángatni ide-oda, hiába gyötörtem magam naponta az edzőteremben, hiába néztem a kedvenc sorozatomat, vagy olvastam, állandó, kínzó hiányérzet gyötört, aminek az lett a vége, a lelkem úgy védekezett, hogy valamiféle vegetatív állapotba ringatta magát, ahol kevésbé fájt a magány.
Kifelé igyekeztem úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna, még Elnek, vagy anyámnak sem mondtam el, mi zajlik bennem. Csak tettem a dolgom, és eljátszottam, hogy minden rendben van.
A Harryvel eltöltött napok lettek volna életem fénypontjai, de az attól való rettegés, hogy másnap ismét el kell válnunk, beárnyékolta ezeket a pillanatokat is. Képtelen voltam ellazulni. Állandó, egyre erősödő szorongás fojtogatott, amit nem tudtam leküzdeni. Az pedig, hogy senkivel nem beszélhettem a félelmeimről, még jobban meggyötört.
Egy éve már, hogy ebben az áldatlan állapotban vegetálunk, és a legfájdalmasabb az egészben, amit magamnak is csak most vallottam be, hogy Harry úgy látszik beletörődött a dologba. Vagyis inkább úgy tűnik, neki nagyon is bejött ez az életforma. Ha együtt vagyunk, még mindig ugyanolyan kedves, törődő, és szenvedélyes, mint azelőtt, de a hét többi napján is remekül eltölti az idejét. Általában Los Angelesben éli az életét. Ha gyűjthetné a repült kilométereket, mint George Clooney  az Egek urában, már biztosan kiérdemelt volna egy gyémántkártyát. Eddel és Nickkel tölti a szabadidejét, vagy azokkal a nőkkel, akik épp ostromolják. Bár semmi okom nem lenne a féltékenységre, mert mindig elmondja, és érezteti is velem, hogy mennyire szeret, a zöld szemű szörnyeteg lassan beszivárgott a csontjaimba. Képtelen vagyok úgy nézni egy képet az újságban, amin valamii kikent-kifent cicababa lóg a karján, hogy ez is csak a színjáték része. És ha nem? Ha őt is kínozza a magány, és úgy érzi, ennél több jár neki az élettől? Miért ne mehetne bele egy-két futó kalandba? Talán úgy van vele, ha nővel csal meg, az nem is igazi félrelépés.
Azóta az ominózus, erőszakos kirohanásom óta (amit, bár nem beszélünk róla, de egyikünk sem fog elfelejteni soha) igyekszem kordában tartani a dühömet és az elégedetlenségemet, de azért az az eset rányomta a bélyegét a kapcsolatunkra.

Nemrég, mikor végre pár napot kettesben lehettünk háborítatlanul, a kis lakásban a Harrington Roadon, még úgy éreztem, van közös jövőnk. Tervezgettük az új évet, Harry megmutatta a számokat, amiket írt, mert mostanában egyre több időt tölt el azzal, hogy jobbnál jobb dalokat vet papírra. Ehhez is hihetetlen tehetsége van, ahogy karizmatikus egyénisége is egyre kiforrottabb az idő múlásával. Büszke lehetnék rá, de az a baj, hogy kisebbségi komplexusom ettől csak erősödik. Egyre jelentéktelenebbnek, egyre feleslegesebbnek érzem magam, és egyre többször motoszkál bennem a gondolat, hogy kevés vagyok neki.

Ma is szingli napom lesz, és előre rettegek, hogy üssem el az estét, ami a nap legnehezebb időszaka. Rutinos depressziósként tudom, ahogy a nap lenyugszik, úgy kelnek életre a démonok.
- Hello haver! – Zayn hangja csendült a telefonban.
- Szia, tesó! – válaszoltam mosolyogva, és nagyon hálás voltam, hogy eszébe jutottam.
- Mizu? Van valami terved estére? – kérdezte, és szinte láttam magam előtt az arcát, ahogy vigyorog.
- Igen. Hogyne lenne!? Itthon rohadok a kanapén, ami már felvette a seggem formáját, és Grace klinikát nézek. Közben lehet, hogy levágom a lábamról a körmöt, de az is lehet, hogy feldobok egy pakolást. Sajnos az új kötésmintám még nem jött meg, amit a neten ígért egy csaj a kézimunka oldalon, úgyhogy egyelőre csak felmotringolom a fonalakat.
- Húúú bazmeg! Látom a szokásosnál is nagyobb a baj – mondta, a hangja elkomorodott. - Na figyu! Szedd össze magad, mert Perrie este csajos buliba megy, úgyhogy én is facér leszek. Elmegyünk és zúzunk egyet. Niall és Liam is ráérnek. Fél kilencre érted megyünk.
- Oké – válaszoltam gyorsan, mielőtt mélabús énem lebeszélt volna a dologról.

Délután Eleanorral elmentem vásárolni, mert akart pár új ruhát tavaszra (nem tudom, honnan veszi, hogy idén is lesz ilyen évszak, mert szerintem megjött a jégkorszak, de mindegy) és jól is jött pár újabb közös fotó a médiának, hogy legyen min csámcsogniuk egy-két hétig. A srác, aki csapta neki a szelet, hamar lelécelt, mert kiderült, hogy egy beképzelt seggfej, akit akkor érdekelt volna igazán, ha tényleg az én kezemről csaphatja le, és ezzel szerez magának öt perc hírnevet. Miután kifosztottuk az üzleteket, mert ugye én sem úsztam meg pár új ruha nélkül, beültünk egy csendes kis kávézó sarokasztalához, a mellettünk lévőhöz a szokásos slepp, a biztonsági emberekkel és Christinával.
El hozzám hajolt, és gyengéden megsimogatta az arcomat, mire kintről rögtön tíz vaku villant a szemünkbe.
- Szarul nézel ki! – mondta kedvesen, én pedig fanyar mosolyt villantottam rá.
- Köszi, drága vagy! Minek az embernek ellenség, ha ilyen barátai vannak? – kérdeztem, és egy puszit nyomtam az arcára, mire újra kiégett volna a retinám, ha épp nincs lehunyva a szemem.
- Hogy nem unják ezt meg? – kérdezte zsörtölődve, de nem nézett oda. – Szóval? Mitől vagy ennyire leamortizálva? – szögezte nekem a kérdést, és fürkésző tekintete elől szerettem volna elmenekülni.
- Semmi különös… csak a szokásos. – válaszoltam, és lesütöttem a szemem.
- Lou! Az isten szerelmére! Harry imád, le sem tagadhatná. Te is szereted. Nem történt semmi. Miért vagy így kiborulva? – volt egy kis szemrehányás a hangjában, amitől kinyílt a bicska a zsebemben. Már neki sem mondhatom el, ami mázsás súlyként nyomasztja a szívemet.
- Persze El! Minden remek. Egy hete voltunk utoljára kettesben, akkor is hulla fáradtan zuhantunk az ágyba. Annyit mesélt el, hogy felkérték egy számra az X-Factorba, hogy írja meg, és kapott három újabb filmes ajánlatot. Többek között őt akarják a Wicked főszerepére, és hajlandóak várni rá, amíg lejár a szerződésünk.
- De hisz ezek remek hírek, nem? – kérdezte az állítólagos legjobb barátom, felhúzott szemöldökkel, én pedig úgy éreztem, vagy soha nem ismert, vagy én nem vettem észre, mennyire álszent is valójában.
- Remek. Hogyne?! Ha vége lesz ennek az egésznek, Harry már vonul is a stúdióba saját lemezt felvenni, valószínűleg végleg LA-be költözik, elvállal egy filmszerepet, és új életbe kezd.
- Na és? Ha te is vele leszel, akkor ez miért baj? Te kitaláltad már, hogy mit akarsz csinálni? Azért te is kaptál már jó néhány ajánlatot.
- Én is vele leszek? Mint micsoda? Titkos szerető, mint eddig? A soha fel nem vállalható kapcsolat? Mondd csak El, te belegondoltál már abba, milyen egy hazugságban élni az életedet? – Mikor feldúltan ránéztem, olyan szikrázó pillantás fogadott, hogy elakadt a lélegzetem. A vonásai is eltorzultak. Ilyet még soha nem láttam az arcán.
- Igen Louis, belegondoltam. Sőt! Képzeld el, lassan két éve, hogy egy hazugságban élem az életem, pusztán azért, hogy a legjobb barátom, akibe reménytelenül szerelmes voltam, nyugodtabban aludhasson. Csak azért ülök most itt, mintha egy állatkerti csimpánz lennék, akit fotóznak, hogy annak a seggfejnek, aki mindenért másokat hibáztat, megkönnyítsem az életét. – Ledobta a szalvétáját az asztalra, még egyszer izzó szemekkel rám nézett, aztán közölte: - Végeztünk! Szedelőzködj! Indulunk. –Lehajtotta a fejét egy pillanatra, aztán széles mosollyal az arcán felállt, és mikor én is kikászálódtam az asztal mögül, belém karolt ahogy máskor, és mintha mi sem történt volna, csicseregve vezetett végig a plázán, egészen az taxiig. Mikor beültünk a kocsiba, akkor viszont a saját címét mondta be, nem az enyémet, bár azt terveztük, hogy együtt készítünk korai vacsorát.
- El… - kezdtem volna bele a bocsánatkérésbe, de csúnyán leintett.
- Hagyd Lou!  Ne haragudj, de betelt a pohár. Menj el egy szakemberhez, mert ide én már kevés vagyok! – Összeszorította a száját, amivel jelezte, hogy a témát lezárta, és részéről befejezettnek tekinti az ügyet.
Úgy fájt amit mondott, mintha kést döfött volna a szívembe. Tehát ő is átállt. Nem ért meg, és nem is akar. Még néztem egy percig, de aztán éreztem, hogy a harag átveszi az irányítást. Felvágtam az államat, keresztbe fontam a karjaimat, látványosan az ablak felé fordultam, neki félig háttal, és az út hátralévő részén mereven bámultam ki az ablakon.
Úgy szállt ki a háza előtt, hogy el sem köszöntünk, és úgy éreztem, ez így is van jól. Elboldogulok nélküle is remekül. Úgyis csak idegesített mostanában.



2014. december 24., szerda

LXXV. Fejezet

Sziasztok!

Nagyon boldog karácsonyt, minden kedves Olvasómnak! Legyen áldott, és szeretetben töltött ünnepetek, és kívánom, hogy mindenki megkapja azt, amire vágyott.... Én már megkaptam. Általatok.
Bár nem tudtam, hogy ez az, ami  boldoggá tenne, de mára már tudom, hogy az írás, -és az, hogy sokatoknak talán adhatok valamit, ami örömöt okoz, vagy segít kikapcsolódni - az, ami maradéktalanul boldoggá tesz. KÖSZÖNÖM!! <3<3

Az ünnepi blog már nyitva, és szeretettel várunk benneteket,,,, mostantól szilveszterig kerülnek fel a meglepetéstörténetek! Jó olvasást!
http://larrykaracsony.blogspot.hu/







- Ne haragudj, kicsi! –mondta Harry esdeklően. – Ez egy olyan dolog, amire nem mondhattam nemet. Nick vérig sértődne, ha nem mennék el.
- Értem én. Persze, menj csak. Majd jövő héten találkozunk, ha hazajössz. Mert akkor hazajössz, ugye? –kérdeztem, és éreztem, ahogy a kétség savat öklendez a nyelőcsövembe.
- Persze! –mondta Hazz, de a hangja nem volt magabiztos.
- Harry! – sóhajtottam.
- Jó…jóóóó. Jövőhéten át kell mennem New Yorkba egy divatbemutatóra. De csak két napra megyek, és már repülök is haza.
- Csak két napra… - suttogtam elgyötörten, és újabb égető érzést kellett elnyomnom a gyomorszájam környékén. – Pont arra a két napra, amikor hazamentünk volna anyámhoz?!- igazából nem is kérdés volt, mivel azon a héten csak szerda-csütörtök volt szabad.
- Hát igen. Bocsáss meg! –kérlelt Harry, de nekem már nem volt kedvem folytatni a beszélgetést. Túl sokadszor, és túl könnyen írja át a terveinket, a beleegyezésem nélkül. Már ahhoz sincs erőm, hogy a szemére vessem.
- Jól van Harry, semmi baj. Majd találkozunk –mondtam elhalkuló hangon, és letettem a telefont. Egy fél perccel később megrezzent, amiből tudtam, hogy sms-t küldött. Nem néztem meg. A szám megkeseredett. Nem hívott vissza, hogy kierőszakolja az enyhülésemet. Letudta egy sms-sel.
Fájt!


Egy héttel később találkoztunk csak újra. Hívott, hogy repüljek át az államokba, de nekem nem volt kedvem. Úgysem jelenhetünk meg együtt sehol. Neki ezer programja van. Csak azért, hogy a szállodában kuksoljak, és tévézzek, míg ő éjjel, hulla fáradtan megérkezik, aztán szeretkezzünk (ami szintén zsákutca, mert úgy érzem, kötelességének tekinti, hogyha együtt vagyunk, akkor szexelni kell), és végül álmatlanul vergődjek reggelig, semmi kedvem nem volt odamenni.
Harry túl könnyen vette tudomásul, hogy nemet mondtam, ami ugyanannyira gyötört, mintha nem is hívott volna. Éreztem, hogy belekerülök egy örvénybe, és hiába nyújtogattam a nyakam, nem láttam sehol egy kapaszkodót.
Hétfőn elmentem Zaynnel gyűrűt nézegetni, és a szívem belesajdult a tudatba, hogy nekünk soha nem lesz ilyenünk. De minek is lenne? Ha nem elég erős a kötelék, egy gyűrű nem segít, ha viszont igen, akkor meg felesleges. Bár Harry előszeretettel beszél a távoli jövőről, amikor majd visszavonultan élünk, és egy rakás gyereket nevelgetünk, de számomra ez pont olyan utópisztikus, mint a más galaxisokba való utazás.
- Szerinted ez milyen? – zökkentett ki Zayn a gondolataimból. Ránéztem a kis finom, brillköves gyűrűre, amit az ujjai között forgatott.
- Nagyon szép… De biztos vagy benne? –kérdeztem vissza, mert az elmúlt hetekben nem volt alkalmunk beszélgetni, és nem tudtam, hányadán állnak a dolgok.
- Igen, tesó! Most már igen. Mióta beszéltünk, érzem, hogy egyre jobban kötődöm hozzá. Úgy hiányzik, ha nincs velem, mintha levágták volna a fél karom. – Összehúzta a szemöldökét, és enyhén csóválta a fejét, amiből kiderült, őt is meglepik a fejlemények.
- Óóóó…de hisz ez remek! – Őszintén örültem a szerelmének, csak az agyam hátuljában kezdett mocorogni a kisördög, akit régen oda zártam: "És mondd csak, te vajon hiányzol Harrynek? Én nem hiszem, hogy a bokros teendői mellett egyáltalán eszébe jutsz…Jó, ha a napi két, kötelező üzenetet megírja, vagy néha felhív. Ha itthon van, akkor is olyan, mintha gondolatban messze járna." Gyűlöltem a kis mocskot, aki mostanában egyre éberebb, és egyre többször támad rám az ehhez hasonló, ocsmány kis célzásaival, de a legfájóbb az egészben, hogy mindig igazat kellene adnom neki. Megráztam a fejem, hogy visszazökkenjek a valóságba, és Zaynre mosolyogtam, aki elgondolkodva nézett rám.
- Mi van, Lou? Úgy látom, nálatok viszont valami nincs rendben.
- Ó, semmi különös. Csak Harry állandóan úton van, és hiányzik. – Lehajtottam a fejem. – Elég nehezen viselem …- tettem hozzá halkan. Zayn átölelte a vállamat, és megszorított.
- Pár hét és indulunk a turnéra. Nulla-huszonnégyben együtt lehettek. - Felkaptam a fejem, és épp le akartam torkolni, hisz tudja, hogy olyankor állandóan meg kell játszanunk magunkat, de megelőzött. – Tudom, hogy az sem az igazi, de legalább veled lesz. Szem előtt tarthatod. – Azt hiszem meg akart nyugtatni, de amit mondott, újabb sor kérdést vetett fel bennem. Harryt szem előtt kell tartani? Ezek szerint Zayn is úgy gondolja, hogy már nem kötődik annyira hozzám… hogy esetleg kikacsintgathat a kapcsolatunkból, ezért jobb, ha rajta tartom a szemem. Zayn valószínűleg nem gondolta át, amit mondott, ez csak afféle elszólás volt, de pont ezért ütött meg annyira.
- Aha - válaszoltam szemlesütve, hogy észre ne vegye, mi játszódik le bennem.
- Akkor ezt megvegyem szerinted?
- Egyáltalán tudod a méretét?  - kérdeztem tőle, mire kikerekedett szemekkel nézett rám.
- Ez egy gyűrű –emelte a szemem elé az ékszert.
- Igen, bazmeg, csak nem mindegy, hogy mekkora. – Láttam, hogy elfelhősödik a pillantása, mikor ráeszmél, hogy az embereknek nem egyforma vastagok az ujjai.  – És mivel nem a vidámparkban lőtted, nem lehet állítani a méretét.
- Ó, a picsába! – nyögött fel, és a telefonját kotorta elő. Felhívta Perrie barátnőjét, aki kapásból rávágta, hogy kilences, mire az eladó azonnal közölte, természetesen méretre igazítják. Egy hét múlva jöhet érte. Megkönnyebbülten léptünk ki az üzletből, ahol húsz vakuval, és vagy ötven mobiltelefonnal találtuk szembe magunkat. Előre tudtam, hogy holnap tele lesznek az újságok az esélylatolgató cikkekkel: vajon melyik, régóta párkapcsolatban élő One Direction tag akarja megkérni a párja kezét. Ha tudnák, hogy én évek óta erről fantáziálok, biztosan ledöbbenne a világ.

- Megjöttem! –hangzott fel Harry öblös hangja a bejárati ajtó felől. A gyomrom görcsbe ugrott, és megizzadt a tenyerem. Fel akartam állni, elé menni és átölelni, de a lábaim nem engedelmeskedtek. Egy pár másodperccel később éreztem, ahogy a kanapé háttámláján áthajolva magához húz, és a nyakamba csókol.
- Szia, kicsi! –suttogta, és belefúrta az arcát a vállamba. – Úgy hiányoztál! – mondta, és a hangja megremegett.  Lassan engedett a szorítás a bordáim alatt, és nagyot sóhajtva ellazultam. Ölelő karjára tettem a kezem, és félrefordítottam a fejem, hogy megcsókolhassam.
- Te is nekem! – súgtam a szájába, mielőtt összeértek az ajkaink.
Két órával, és egy eszméletlen szeretkezéssel később, kielégülten feküdtem a hasán, ő pedig az ujjaival fésülgette a hajamat.
- Milyen volt otthon? Anyud jól van? –kérdezte, de éreztem, hogy ez csak amolyan költői kérdés. Az agya máshol járt.
- Ühüm…mindenki jól van. Anyám ikreket vár – dobtam le a bombát, de Harry csak elégedetten bólogatott, és vagy fél perc kellett, mire felfogta, amit mondtam.
- Mi van? –kérdezte, és hirtelen felült.  Tényleg nem figyelt rám.
- Anyám terhes, és ikreket vár – ismételtem meg, de a hangomon kicsit érezhető volt, hogy feszült vagyok.
- Váu. Nem semmi –mondta Hazz, és értem nyúlt, hogy újra magához öleljen.
- Tervezték a dolgot, úgyhogy csak nekünk meglepetés – mondtam, és kicsúsztam a karjaiból. – Lezuhanyozom.
- Megyek veled! -  szökkent fel az ágyról, és hosszú lábaival egy pillanat alatt utolért. Mire beértünk a fürdőbe, már hátulról szívta a nyakam, és a mellbimbómat morzsolgatta, miközben merevedése a derekamnak nyomódott. Egyáltalán nem volt kedvem a dologhoz, és mikor erre rájöttem, úgy megfeszültem, mint az íj húrja. Harry azt hitte, azért, mert rajtam is úrrá lett az izgalom, és előrenyúlva marokra fogott. Aztán ő is lemerevedett, még a szája is megállt, amivel épp a vállamat csókolgatta, és egy pillanatra döbbent csend telepedett ránk, amiben csak a légvételeink hallatszottak. Nem kívántam...
- Bocs Hazz! Fáradt vagyok. Fél éjszaka vezettem – mondtam, és ismét elléptem tőle, de most az egyszer nem mozdult utánam.
- Elmegyünk vacsorázni? –kérdezte fásultan, és bele sem gondolva, hogy ezt mi ketten nem tehetjük meg.
- Persze –válaszoltam, mert kíváncsi voltam ,mikor esik le neki a tantusz. A mosdóhoz lépett, a tükörben azt vizsgálgatva, borotválkozzon-e, mikor láttam, hogy a szemei kitágulnak, és a keze megáll a borostasercegtetésben. Félve pillantott rám a tükörből. A zuhanyzó előtt álltam, a kezem már az ajtót markolta, majd mikor összenéztünk, egy lesajnáló és dühös pillantással ajándékoztam meg.
- Jó, hogy rájössz, kivel vagy éppen –vetettem oda, és beléptem a tusolóba.
Sokáig engedtem magamra a forró vizet, és mire végeztem, úgy éreztem, a bőröm is leázott. Mégsem tudtam lemosni magamról a kétségeket és a nyomasztó érzéseket.
A hálószobába lépve ledöbbentem. Harry az ágyban feküdt, és úgy csinált, mintha aludna. Szabálytalan légvételei árulkodó jelként törték meg a csendet, és még azt is hallottam, hogy megkönnyebbülten felsóhajt, ahogy hátralépve halkan behúztam magam mögött az ajtót. Ennél borzasztóbb dolgot nem tudok elképzelni. Ha egy pár egyik tagja inkább alvást mímel, csakhogy ne kelljen beszélnie a másikkal, akkor ott sokkal nagyobb a baj, mint amit meg lehetne beszélni.

Én is elaludtam a kanapén. Annyit agyaltam már kettőnkön az elmúlt hetekben, hogy lassan tehetetlen depresszióba süllyedtem. Mikor felébredtem, Harry épp a futártól vette át a vacsorát, és halkan a konyhába ment, hogy megterítsen. Feltérdeltem a kanapén, és ahogy lopva figyeltem, beugrott egy emlék. Az összeköltözésünk első napja, mikor még remélni sem mertem, hogy valaha együtt leszünk. Akkor is így néztem őt, miközben teát csinált, és egy csajjal beszélt telefonon.  Azt hittem, le akar lépni. Most pedig remélem, hogy nem…
Mikor a tányérokat tette az asztalra, és összekoccantak, hirtelen felém nézett ijedten, de mikor meglátta, hogy a háttámlán könyökölök, és őt nézem, szélesen elmosolyodott, és nyugodtan letette ami a kezében volt.
- Azt hittem felébresztettelek – mondta, és felém indult. Mikor odaért, a hónom alá nyúlt, felemelve magához rántott, és megcsókolt. Próbáltam elhúzódni, de nem engedett.
- A szájszagos kifogás nem ér a délutáni szunyókálás után – suttogta, és szenvedélyesen falni kezdte a számat. Végül elnevettem magam, és beengedtem. Ahogy megérezte az engedékenységemet, azonnal rám vetette magát. Átborulva a kanapén, maga alá gyűrt, nyakamat, vállamat csókolta, a keze már a pólóm alatt garázdálkodott.
- Hazz! – szólni akartam. Meg akartam beszélni a kétségeimet. De nem figyelt rám. A lábam közé fúrta a csípőjét, és éreztem, hogy megint kíván. Az agyam a szívemmel viaskodott. Tudtam, ha megint elutasítom, azzal nagyobb kárt teszek, mint azzal, ha kicsit későbbre halasztom az elkerülhetetlen beszélgetést. Nagy sóhajjal adtam át magam, és igyekeztem az agyam hátuljába száműzni a kis rohadékot, aki ismét támadásba lendült: „Persze, hagyd csak megdugni magad. Ő is azt hiszi, ezzel minden el van rendezve. És te is ebbe a hitbe ringatod magad!” –Takarodj! –szóltam rá gondolatban mérgesen, mire egy kicsit elhalkult a hangja. Harry épp a nadrágomat húzta le elégedetten, mikor megérezte, ezúttal nem hagy hidegen a közeledése.
- Hmmm… olyan finom vagy! –súgta és nyalogatta a mellkasomat. Hirtelen ellepett a düh, a vágy és még valami megmagyarázhatatlan késztetés. Felemelkedtem, de a számat az övére szorítottam. Megfogtam a tarkóját, a másik kezemmel a derekába markoltam, és magam alá fordítottam. Egyetlen, erőteljes mozdulattal, a térdeimmel feszítettem szét a combjait, aztán két kézzel megragadtam, és egyetlen mozdulattal széttéptem a pólóját.
- Jézusom, Lou! –nyögött fel, ahogy lecsupaszított mellkasára hajoltam, és beszívtam a bimbóját. Felfeszítette a testét, a kezével a fenekembe markolt, és torokhangon nyögni kezdett. A nadrágjához kaptam, azt is hevesen lerántottam, majd a sajátomat is. Harry ellenkezés nélkül tárta szét a combjait. Nem volt előkészítés, sem babusgatás. Csak benyálaztam a farkam és az ánuszát, aztán egyetlen, brutális lökéssel tövig hatoltam. Felkiáltott, erősen homorított és lihegett. A szemhéjait szorosan lezárta, és láttam az arcán, mennyire fáj neki. Elégtételt éreztem, és örömöt. Újabb kegyetlen döfés, az arcán átsuhanó gyötrelem, és fojtott nyögés. A kezei a pólómat markolták a hátamon, és önkéntelenül felfelé húzták, hogy szabaduljon a kíntól. A fogait olyan erősen szorította össze, hogy hallottam, ahogy csikorognak. Minden erőmet összeszedve harmadszor is belé csapódtam, és most már felsikoltott. Nem nyitotta ki a szemét, csak aprókat lélegzett, és nyöszörgött. Nem tágult ki, szűk volt, és szinte lángolt. Életemben először, élveztem az erőszakot. Gyorsabb tempóra váltottam, a testem önálló életre kelt. Fél perc alatt a csúcs közelébe értem, és fátyolos tudattal eszembe jutott, hogy egyáltalán nem is foglalkoztam Harryvel. De már nem volt idő semmire. Éreztem, hogy közeledik az orgazmus. Brutálisan mozogtam benne. A behatolások rövidültek, és ritmusukat vesztették, ahogy rángani kezdett a csípőm, majd egyetlen nyögés kíséretében belé lövelltem.
Mikor kinyitottam a szemem, és lenéztem rá, kitágult pupillákkal, meredt tekintettel, döbbenten fürkészte az arcomat. Éreztem, ahogy úrrá lesz rajtam a rémület. Mire volt ez jó?
Harry megfogta a derekamat, és felfelé tolt, hogy kicsússzak belőle, majd egyetlen szó nélkül kimászott alólam, és felállt. Csak akkor láttam meg lankadt szerszámát. Felkaptam a fejem, és ránéztem. A tekintetében fájdalom, értetlenség, és undor vegyült. Lassan elfordult, és elbicegett a fürdőszoba felé. A combján vékony vércsík kúszott lefelé, rózsaszínre halványulva a nedvemtől.



2014. december 18., csütörtök

LXXIV. Fejezet



Sziasztok!

Meghoztam az új részt, és remélem szeretni fogjátok.
Köszönöm a támogatást, és azt, hogy még ennyi idő után is szeretitek a történetem...

A karácsonyi meglepivel kapcsolatban egy apró infó.... sikerült 84 oldalt írnom, úgyhogy remélem edzésben van a szemetek, és bírjátok majd a gyűrődést, meg a nyálas, szerelmes történetet....

Mindenkinek türelmet és kitartást a karácsony előtti nagy hajtáshoz!

Legyen meg minden ajándék, amit szeretnétek beszerezni, és sikerüljön elintézni a még utolsó pillanatra maradó "legfontosabb" dolgokat....és ne felejtsetek el karácsony előtt megajándékozni egy rászorulót!! Ezt a hagyományt évek óta igyekszem népszerűsíteni, és a kezdeményezésünk idén már közel 350, szegénységben, szükségben élő kisgyereknek juttatott ajándékot, mégpedig személyre szólóan, mindenkinek azt, amire vágyott.... Hihetetlen érzés! Ti is tapasztaljátok meg, azt kívánom.

Jó hangulatú ünnepi készülődést mindenkinek, és jó olvasást.

Puszi: Becca





Szeretem Los Angelest. Nem azért, mert olyan különleges, hanem pont azért, mert én vagyok benne hétköznapi. Annyi sztár jár-kel az utcákon, hogy hozzájuk képest én csak egy átlagos srác vagyok, aki bevásárol a zöldségesnél, edzőterembe jár, és megvárja a pasiját egy parkban, hogy együtt ebédeljenek. Nem tudom, hogy Finch tökéletes szervezésének, és hihetetlen háttérmunkájának köszönhető-e, vagy van egy őrangyalunk, aki gondoskodik róla, hogy ne bukjunk le, de még egyszer sem fordult elő, hogy lefotóztak volna L.A.-ben. Azokért a napokért élek, amit ott eltölthetünk, viszonylagos nyugalomban. Mondjuk Harry azért mindig összecopfozza a haját, és felvesz egy napszemüveget, meg egy baseball sapit, ormótlan pólóval és trapézfarmerrel, amiről senki nem sejtené, hogy a nagy Harry Styles, a cicanacik királya képes ilyenekben kimenni az utcára. Én pedig az arcomba fésülöm a hajam, és jóformán meg sem borotválkozom, amíg ott vagyunk. Csak az első négy napban szokott reklamálni, hogy kipirosodik a bőre a borostámtól, de utána már kifejezetten szereti, ahogy csiklandoz a szakállam.

Ma este különleges programunk lesz. Ed koncertjére megyünk, ami azért nagy szám, mert ott azért sokkal könnyebben észrevesznek, mint a Harrington Road-on, ami a város szélén van, és ahol az általános utcakép: kutyasétáltató nénik és kismamák babakocsival.
De Harry ragaszkodik hozzá, hogy elmenjünk, mert valami meglepetéssel készül. Olyan titokzatos, mintha Atlantisz felfedezéséről lenne szó, és az izgalma lassan rám is átragad.
Már délelőtt tűkön ültem, és alig bírtam magammal, ezért elmentem futni, amíg ő egy megbeszélésen volt, aztán ebédet főztem (a kedvencét: pármai sonkába és sajtba forgatott csirkét, krumplival, amit legeslegelőször főztem vacsira, mikor összejöttünk), és úgy vártam, hogy hazaérjen, mint a messiást. Mikor sms-t írt, hogy csak négy körül érkezik, azt hittem az orrom a földig lelóg a bánattól, de aztán erőt vettem magamon, a teraszon megnyírtam a sövényt, aztán beültem a jakuzziba, és a kedvenc számaimat hallgatva bugyogtattam magam.
 A négyből végül fél hat lett, de nem akartam elszúrni az estét azzal, hogy szemrehányást teszek. Nyilván fontos és halaszthatatlan volt, különben biztos velem lett volna, ha teheti.
Egy phaleopsis-szal a kezében lépett be az ajtón, és a szeme a szokottnál is jobban csillogott.
- Ne haragudj, kicsi! Elhúzódott a dolog.
- Semmi baj. Volt dolgom – mondtam, és közben már a kezemet nyújtottam a virágért, mert alig vártam, hogy kibonthassam és megnézzem, ezúttal milyen ritkaságot szerzett be nekem. Elhúzta előlem.
- Milyen dolgod volt? – kérdezte a szemöldökét összeráncolva. Na nem már, hogy ő számoltat el engem!
- Például, hogy körömollóval megnyírjam a teraszon a bukszusokat. Kifaragtam belőlük egy lovas szobrot –válaszoltam komolyan. Egy pár pillanat eltelt, mire felfogta a szavaimat, de akkor kipukkadt belőle a nevetés, amihez én is csatlakoztam. Ahogy újra az orchideáért nyúltam volna, elfordult, az asztalra tette, elkapta a kezemet, magához rántott, és szenvedélyesen a számra tapadt.
- Hmmm… de finom az illatod. És milyen puha vagy. Kívánlak…- dünnyögte a nyakamba, és hogy nyomatékot adjon a kijelentésének, hozzám dörgölőzött. Erekciója a hasamnak feszült, amitől minden kétségem elszállt volna, ha egyáltalán van. De mivel általában álló dákóval lép be az ajtón, ha hozzám jön haza, nem ért meglepetésként a dolog. Bár sokszor felmerül bennem a félelem, hogyha a libidója máskor is ekkora, én meg a világ másik felén vagyok, akkor vajon nem örvendeztet-e meg vele valaki mást, de eddig mindig sikerült elhessegetnem a féltékenységet, ami lesben állt. Harry teljesen monogám, és hűséges típus. Soha nem láttam még, hogy egyáltalán megnézett volna egy pasit, vagy egy nőt. Soha.
Közben a keze a pólóm alá settenkedett és a hasamtól indulva lágyan cirógatta a bőrömet, míg el nem ért a mellkasomig, és finoman megcsípte a bimbómat, ami addigra már meredezve várta a kényeztetést.
- Harry! Nincs már időnk, ha időben oda akarsz érni. Mindjárt hat óra van, és még ennünk is kellene, meg fürödnöd…- Felhúzta a felsőmet, és finoman a fogai közé vette, amit eddig csak az ujjaival morzsolgatott. Lihegni kezdtem. - és nyolcra… beszéltük meg… Ed-hhel. – Már én is teljesen fel voltam izgulva, és igazából cseppet sem érdekeltek a felsorolt dolgok, csak az, hogy levetkőztessen, és keményen belém hatoljon.
- Igazad van – emelte fel a fejét, és a helyére igazította a ruhámat. Ellépett mellettem, a konyhába ment, majd belekukkantott a serpenyőbe, és elégedetten felmordult: - Farkas éhes vagyok!
A döbbenettől szólni sem tudtam. Nem fordult még elő, hogy az evést választotta volna szex helyett. Csalódott voltam, és rémült. Már nem kíván úgy, mint régen? De hisz én mondtam neki nemet. De akkor is… Meg kellene már tanulnom, hogy ne játszadozzak. Harry nem érti az ilyen mondvacsinált dolgokat. Ha dugni akarok, akkor ne soroljak kifogásokat. Megérdemeltem! Nagyot nyeltem, aztán kitálaltam az ebédet vacsorára, és magamban dühöngve falatoztam, míg ő jóízűen lapátolta magába az ételt.

A klub az elit negyedben volt, egy hatalmas felhőkarcoló aljában. Kint már gyülekezett a tömeg, míg mi a hátsó bejáraton surrantunk be, ahol a személyzet és a művészek. Egyenesen Ed öltözőjébe mentünk. Harry jól ismerte a járást, látszott, hogy nem először fordul meg itt.
- Sokat jársz ide? –kérdeztem, ahogy keresztülvágtunk az egymásba nyíló folyosókon.
- Voltam már párszor –válaszolta nemtörődöm hangon, amitől nekem idegesség villámlott át a testemen. Fogalmam sincs, milyen életet él, ha nem vagyok vele. Nyilván nem ül a négy fal között, ahogy én sem, de akkor is aggaszt, hogy olyankor jön-megy, bulizik. Rengeteg haverja van már a városban, és mindenütt tárt karokkal fogadják. Mindig azt mondja, ez is része a show businessnek, de engem nem győzött meg igazán. Nem tehetek szemrehányást, hisz semmi okom rá, de a zöld szemű szörny lassan rést talált a pajzson, és kezdett befurakodni az elmémbe.
Megálltunk egy ajtó előtt, amire elmosódott betűkkel az ÖLTÖZŐ felirat volt felpingálva, de Harry megtorpant. Hirtelen megfordult, először mélyen a szemembe nézett, aztán a folyosót kémlelte. Végül megragadta a kezemet, és maga után húzott. Pár lépést tettünk csak meg, mikor benyitott egy ajtón, aztán, mielőtt beleshettem volna mellette, berántott, és a becsukódó ajtónak nyomott. Szinte rám támadt. Az ajka már az enyémen volt, a nyelve habozás nélkül tört a számba, a kezei a csípőmet húzták magához, és terpeszbe lépett, hogy jobban összesimulhassunk.
- Szeretlek! – suttogta a számba. – Hihetetlenül jó érzés, hogy ma itt vagy velem. Minden nélküled eltöltött nap csak elvesztegetett idő.
- Én is szeretlek Haz! –válaszoltam könnyes szemekkel. Újra csókolt, szenvedélyesen és kitartóan, míg úgy nem éreztem, kicsúszik a lábam alól a talaj. Még mindig úgy el tudja venni az eszemet, hogy elvesztem a kontrollt, és megszűnik a külvilág. Csak őt érzem, csak rá vágyom.
Lassan húzódott el, még apró csókokra vissza-visszatérve, míg végül egy nagy sóhajjal kiegyenesedett.
- Mennünk kell! –sóhajtotta, és a hajába túrt. Csak bólintani tudtam. Lenyúltam, és eligazítottam magam a nadrágomban, amit Harry gödröcskés félmosollyal nyugtázott, és mély levegőket vettem, hogy helyreálljon a légzésem. Megválaszolta a fel sem tett kérdéseimet, és megnyugtatott, anélkül, hogy hangot adtam volna a kétségeimnek. Őrülten szeretem!
Kikukkantott a folyosóra, aztán hátranézve bólintott, hogy mehetünk, és szépen visszasétáltunk ahhoz az ajtóhoz, ami előtt pár perce megtorpant. Határozottan benyitott, és mikor üdvözlésképp felharsant Ed jól ismert hangja, el is feledkeztem a gondjaimról.

A koncert fantasztikus volt. Persze nem merészkedtünk be a tömegbe, az azért már túl nagy merészség lett volna a részünkről, de oldalról, a takarásból hallgattuk végig az egészet. Imádom Ed Sheerant, akkor is imádnám, ha nem Harry egyik legjobb barátja lenne. Hihetetlenül kedves, nyíltszívű, jó humorú srác, aki olyan tehetséges, mint a nap. Hazza és ő napokig el tudnak üldögélni, és zenéket írni, csak néha szakítják meg a szeánszot, mondjuk egy kis tetoválással, mert Ed ahhoz is ért… nem is kicsit.
Most is zseniális volt, minden számot olyan átéléssel, szívből énekelt, ami magával ragadja a hallgatót is, mert úgy érzi, neki szól, vagy az ő érzéseit közvetíti.
Már túl voltunk a javán, és csak azt sajnáltam, hogy nem dőlhetek Harry széles mellkasának, hogy összefonja rajtam a karjait, és összesimulva andaloghassunk a zenére, mikor Ed leengedte a gitárját, és a mikrofonhoz hajolt:
- A következő számot szeretném két jóbarátnak ajánlani, akik szerelembe estek.– A szívem kihagyott, levegőt sem vettem, mert azonnal tudtam, hogy ezek mi vagyunk.
A tömeg kiabálni kezdett, hogy Larry…
- Nem azok, akikre gondoltok, bár nekik is szólhatna –tette hozzá Ed, és máris tudtam, hogy a net felforr, ha ez felkerül. Harry leheletét éreztem meg a nyakamon.
- Együtt írtuk Eddel, csak nem akartam, hogy kitudódjon. Ez a tied! – Apró csókot nyomott gyorsan az arcomra, aztán elhúzódott. Felhangzott a szám, aminek minden sora a szívembe hatolt. Olyan érzelmeket váltott ki belőlem, hogy tehetetlenül álltam, miközben az arcomon  megállíthatatlanul ömlöttek a könnyek.
Szerettem volna megfordulni, és megölelni Harryt, de nem tehettem. Így is nagyon vékony a jég, amin táncolunk. Ettől kezdve csak azt vártam, mikor lesz vége a koncertnek. Nem is hallottam a többi számot, csak az én dalom sorai visszhangzottak a fejemben.
Harry sejtelmesen mosolygott, mikor már az autó felé sétáltunk, még azelőtt, hogy az utolsó szám is elhangzott volna, és a tömeg kiözönlik a klubból.
A kocsiban bekapcsolta a lejátszót, és rögtön felcsendült a szám, ami nekem, rólunk szólt, mint annak idején a Little Things. Felnéztem Harryre, és ismét könnybe lábadtak a szemeim. De most láttam, hogy belőle is mély érzelmeket vált ki a zene. Hozzá hajoltam, finoman beletúrtam a hajába, és lehúztam magamhoz a fejét, hogy egy futó csókot adhassak a szájára.
- Vigyél haza! – suttogtam, mikor elváltam tőle. Csak bólintott, nem válaszolt. Olyan sebesen kanyargott az úton, hogy behunytam a szemem, és próbáltam nem leselkedni, mert a frász kitört. De olyan jól vezet, hogy semmi okom nem volt az aggodalomra. Csikorgó kerekekkel parkolt le a ház előtt, aztán szinte kiugrottunk az autóból és futva igyekeztünk a lakásunk felé.
Még az ajtón sem értünk be, mikor már előrenyúlva gomboltam az ingét, míg ő a kulccsal bajlódott, és ahogy beléptünk, úgy rúgta le a csizmáját, hogy az egyik a nappali közepén landolt. A karjába kapott, a szája feldúltan kereste az enyémet, én pedig az ölébe ugrottam, átfogtam a combjaimmal a derekát, és a haját téptem hevesen.
- Dugj meg! Kérlek! Most azonnal! –lihegtem a szájába, mire felmordult, és lerántotta a pólómat.
- Órák óta máson se jár az eszem! –Délután miattam maradt el a szex, de most tulajdonképpen örültem neki, mert ekkora érzelmi töltettel, mint amit a koncert adott, más dimenziókba nyílik átjárás a szeretkezéssel. Közben Harry a teraszra cipelt. Ott letett a földre, és egy pillanat alatt lerántotta a nadrágomat, az alsómmal együtt. Ő is ledobta a ruháit, és előrehajolva a jakuzzi gombjai fölé hajolt. Egy pillanattal később megjelentek a buborékok, aztán az egész víz szinte forrni kezdett. Harry megfordult, a fél karját a térdem alá simította, a másikkal a hátamat támasztotta meg, és úgy kapott ölbe, mint egy mennyasszonyt.
- Átemelsz a küszöbön? –kérdeztem mosolyogva.
- Átviszlek a Himaláján is, ha azt akarod. – Közben a szemembe nézett, és láthattam, hogy komolyan gondolja, bármit megtenne értem.
Fellépett a lépcsőn, aztán lassan ereszkedett le a túloldalon, engem szorosan tartva, teljes biztonságban. Elsőre felszisszentem, mert még nem melegedett fel teljesen a víz, de Harry forró ajkai gyorsan felforrósították a testemet. Kapkodva tapogattuk egymást, mintha most érintenénk először, mintha nem ismernénk a saját testünknél is jobban a másikét. Mikor végre átfogta merev szerszámomat, hátrahajtottam a fejem, és csak nyögdécselni tudtam. Pillanatok alatt a csúcs közelébe értem, ezért lefogtam a kezét.
- Lassíts! Mindjárt elélvezek – nyöszörögtem kínlódva. A zöld szemekben csodálat csillant, ahogy rám nézett. Enyhített a szorításon, aztán elengedett. Megfogta a csípőmet,  magára emelt, és ismét csókolni kezdett, de most olyan lágyan, és lassan, hogy a libabőr ellepte a testemet, még úgy is, hogy a meleg vízben ültünk. Az ujjai a hátamat simogatták, néha végigkarmolva a gerincem vonalát, aztán ahogy beértek a víz alá, széthúztak, és izgatni kezdték az ánuszomat. Nem volt szükség nagy előkészítésre, annyira vágytam rá, hogy magamban érezzem, és egybeforrhassak vele. Kitágult pupillákkal, csodálkozva nézett rám, ahogy rájött, mennyire kívánom.
- Igen! Ennyire akarlak! – súgtam neki, és a lábammal megtámaszkodva a kis padon, amin ült, felemelkedtem, lenyúlva beigazítottam a szerszámát, és egyetlen, erőteljes mozdulattal ráereszkedtem.
Harry felhördült, a torkából egybefüggő nyögések törtek elő, a szemeit lezárta, és próbált uralkodni magán, de nekem eszemet vette a vágy, és hiába próbált lefogni, hogy időt nyerjen, a vízben nem volt esélye. Egyre fokoztam a tempót, úgy lovagoltam rajta, mintha a derbin lennék, és karnyújtásnyira lenne a győzelem, miközben a fülébe csúsztattam a nyelvem. Benyúlt kettőnk közé, marokra fogott, és erőteljesen pumpálni kezdett. Ettől lecsökkent az előnyöm, mert képtelen voltam a mozgásomra koncentrálni, csak a fokozódó gyönyör töltötte be a testemet.
Harry felnevetett, és a nyakamba harapott.
- Most legyél olyan nagy legény! –kuncogott, ahogy lassan elernyedtem a karjaiban, és zihálni kezdtem. A szabad kezével megszorította a csípőmet, picit megemelt, ami a vízben könnyű volt, aztán lassan, érzékien mozogni kezdett. Eleinte panaszosan morogtam, mert normál esetben a gyors, határozott mozdulatokra gerjedek, sőt, egyre inkább a durva behatolásokra, de most, amikor végre sikerült befelé figyelnem, rájöttem, hogy minden döfésével eltalálja azt a belső, titkos pontot, ahonnan a kéj legmélyebbike fakad. Rászorítottam a fejét a nyakamra, ő szívni és harapni kezdte, a keze erősebben szorította a farkamat, és újra felvágódott a csípője, amitől ívbe hajlott a hátam, és sikoltoztam volna, ha nem tapasztom be a számat a saját tenyeremmel.

Összesimulva aludtunk, ahogy mindig. Harry magától értetődően fonta rám hosszú lábait, így béklyózva édes fogságba. A testünk annyira ismerte ezt a helyzetet, hogy pillanatok alatt ellazultak az izmaim, és kielégült sóhajjal hajtottam a karjára a fejem.
- Aludj jól, kicsi! –suttogta a fülembe. – Szeretlek
.

2014. december 12., péntek

LXXIII. Fejezet

Sziasztok!

Bocsánat a későn hozott új részért, de egyrészt nagyon behavazódtam így karácsony előtt, mert rendületlenül készülünk a karácsonyi meglepetés bloggal ( amire érdemes feliratkozni, nehogy lemaradjon valaki a naponta érkező újdonságokról az ünnepek alatt:P) ...

http://larrykaracsony.blogspot.hu/

...és valahogy úgy érzem (sőt látom is:)) hogy ez a blog lassan kifullad. Írom még, és imádom, és nem tervezem, hogy véget vetek neki, mert alig várom, hogy a jelenbe érjünk, és megírhassam a mostani Larry pillanatok általam feltételezett háttérsztoriját, de most nagyobb hangsúlyt fektetek a Sinisterre, amit szeretnék idén befejezni, és a tanítványra, valamint a kari meglepire, ami olyan hosszú lett, hogy beleőszültök, mire elolvassátok.... és lesz még egy meglepi, ami meg huszonpár oldalas tömény szex, ha addig be tudom fejezni (négyes "felállás" :DD  Ziall és Larry, vagyis inkább Narry és Zouis....vagy összevissza.... )

Szóval lesz mit olvasni, és várunk benneteket a többi, tucatnyi íróval a LarryChristmas-ön....

Itt pedig kicsit kényeztessetek, hogy legyen kedvem írni, vagy mondjátok, hogy elég, és akkor vegyünk könnyes búcsút a sztoritól:))

Puszi: Becca


Nagyon gyorsan telik az idő, lassan vége a nyárnak. Bár az életünk nem éppen leányálom, azért meg lehet szokni.
Már nem kesergek azon, hogy mennyire magányos vagyok az estéken, mikor épp egy másik kontinensen hajtom álomra a fejem, mint Harry. Eleanorral vagy színházba, vagy kiállításra járunk, és néha a fiúkkal ütöm el az időt. Niall vett egy szép házat, aminek a kertjében egy akkora grillsütő áll, hogy elfáradok, mire körbe sétálom. Bár a pácokkal hadilábon áll, és néha vagy édes, vagy olyan csípős a steak, hogy tüzet okádunk utána, de legalább jól csúszik rá a sör.
Harry csak nagyon ritkán csatlakozik az ilyen összeröffenésekhez, egyrészt mert az ügynökség még azt sem nézi jó szemmel, ha nagy társaságban együtt mutatkozunk, másrészt mert egyre több kötelezettsége van a tengerentúlon. Hihetetlenül jó számokat ír, és egyre többen szeretnének együtt dolgozni vele. Örömét leli a munkában, én pedig nem akarom azzal lehúzni, hogy nyavalygok, amiért nincs velem.
Szavam sem lehet, mert ha együtt vagyunk, a tenyerén hordoz. Lesi minden kívánságomat, elhalmoz ajándékokkal, és ha sikerül kettesben lennünk, akkor minden létező formában kimutatja a szerelmét. Ő egy igazi gentleman. És még mindig hihetetlenül érzéki szerető.
Imádom, hogy mindig meg tud lepni azzal, milyen szenvedélyesen kíván, és hogy a legváratlanabb pillanatokban, és helyeken képes begerjedni.
Most viszont egy hétig nélkülöznöm kell a társaságát, és ezzel együtt a szexet is.
Elég ramaty kilátások, de ez van.

Megpróbáltam a kerti partyra koncentrálni, és felhívtam Eleanort, hogy lenne-e kedve elkísérni. Igent mondott, bár a hangján éreztem egy kis bizonytalankodást.
- Nem muszáj, El! Csak ha van kedved.
- Persze, hogy van kedvem, Lou. Nem erről van szó…
- Hanem? Valami baj van? Érzem a hangodon, hogy valami nincs rendben.
- Semmi baj, tényleg… Azaz igazság, hogy várok egy hívást. – Kellett pár pillanat, amíg leesett a tantusz.
- Egy fiútól? – Eleanor torkot köszörült, és csak késve válaszolt.
- Igen. –A hangja olyan magasan csengett, és el is akadt, mikor kimondta.
- De hiszen ez fantasztikus! És ki az? Hol ismerted meg? Mikor akartad elmesélni? Mindent tudni akarok! –zúdítottam rá a kérdéseimet. Nagyot sóhajtott, aztán felnevetett.
- Oké, oké. Lassan a testtel! Még semmi komoly, csak pár napja csetelünk esténként. Egy joghallgató, és rohadt messze jár egyetemre. Viszont a bátyja itt lakik a városban, és a múltkor, mikor látogatóban volt nála, összefutottunk egy buliban.
- Ez remek hír, El! Nagyon örülök. De ha nem itt lakik, és nem tudtok találkozni, akkor mi a gond az estével?
- Az van Lou, hogy nem nézi jó szemmel, hogy én állandóan veled vagyok.
- Ne haragudj, de nem értem. Elmondtad neki, hogy köztünk csak barátság van?
- Igen, ezt elmondtam, és azt, amit megbeszéltünk. Hogy neked van barátnőd, aki szeretné elkerülni a nyilvánosságot, nekem pedig jól jön a keresetkiegészítés a suli miatt. De valahogy akkor is hülyén néz ki a dolog. Nyilván furi más pasival kézen fogva látni úton, útfélen. Nem akarom, hogy emiatt ne jöjjön össze a dolog.
- Igen, igazad van El, de akkor le kell zárnunk az egészet hivatalosan, és kerítenem kell egy álbarátnőt.
- Várjunk még Lou. Csak annyit kérek, pár hétig próbáljuk kerülni a sajtót.
- Rendben, ahogy gondolod. De ugye tudod, hogy én lennék a legboldogabb, ha végre társra találnál.
- Igen, tudom. De még semmi sem biztos. Nem akarom beleélni magam…
- Oké. De azért mesélhetnél róla, ha van kedved.
- Szívesen, másnak úgy se mesélhetek, mivel mindenki úgy tudja, van pasim, mégpedig te. – Belenevetett a telefonba. Jó volt hallani, hogy ilyen vidám. – Akkor gyere értem este, és útközben beszélgethetünk.
- Oké. De nem azt mondtad, hogy az udvarlód nem örülne neki?
- Niallhoz megyünk, a kertjébe, nem? Ott csak nem fotóznak le bennünket.
- Nem. Az kizárt. A grillsütője mindet eltakar! – El ismét nagyot kacagott.
- Vigyek szendvicset? Arra az esetre, ha a múltkori pácot veszi elő megint? Elfér a táskámban…
- Nem szívem, akkor csak egy poroltóra lesz szükségünk, amit nem csak külsőleg lehet alkalmazni. –Most már mindketten szakadtunk a röhögéstől. –Emlékszel Zayn fejére, mikor lenyelte az első falatot, és kis késleltetéssel jött rá, hogy gyújtóbomba volt?
- Hogy felejthetném el? Ahogy szaladgált a kertben, és kenyeret tömött magába, utána megpróbálta ledugni a torkán a slagot. Még most is könnyesre röhögöm magam, ha eszembe jut.
- Azt hiszem a szendvics jó ötlet! Hétre nálad vagyok.
- Oké. Várlak. – Már épp le akartam tenni, mikor megkérdezte: - Harry?
- LA-ben.
- Sajnálom –mondta, valódi együttérzéssel a hangjában.
- Semmi baj. Túlélem.


Liam és Sophie kapcsolata kezd egyre komolyabbra fordulni. Úgy tűnik, sikerült végre találnia valakit, akinek nem megy az agyára szőrszálhasogató természetével, és azzal, hogy mindig, mindent jobban tud.
 Niall még mindig az igazit keresi, Zayn pedig…. nos ő elég furcsa lett. Mindig is befordulós típus volt, de mióta Perrievel vannak, nem hogy nyitottabb, vagy vidámabb lenne, hanem egyre kevesebbet látom mosolyogni, és egyre zárkózottabb lesz. Próbáltam már beszélgetést kezdeményezni erről, de amint ingoványos talajra érünk, azonnal hárít, és ügyesen eltereli a témát, vagy határozottan kijelenti, hogy erről nem akar beszélni. Ha együtt vannak, akkor sem látom rajta a felhőtlen boldogságot, ami például rólunk, Harryről és rólam, minden fotón sugárzott, amíg bele nem avatkoztak az életünkbe.
Imádom visszanézni az akkori képeket. Főleg azokat, ahol még mi magunk sem tudtuk, hogy mi lesz belőle, vagy hogy egyáltalán mit érzünk, csak olyan erős volt a vonzalom, és hihetetlen a vágy, hogy minden percünket együtt töltsük, hogy nem is tudtunk volna ellenállni neki.
Mára persze már remekül el tudjuk játszani, hogy nem is vagyunk jóban, de az első két évben, ez eleve elvetélt ötlet lett volna, hisz a szemünket sem tudtuk levenni egymásról.
Zayn viszont soha nem beszél róla, pedig egy szerelmesre jellemző, hogyha nincs vele a párja, akkor állandóan rá gondol. Nem beszélnek naponta, és nem sms-eznek egyfolytában. (Ha Harry nem ír órák óta, már kezdek befeszülni, és gyakran előfordul, hogy akkor írok rá, mikor alszik szerencsétlen, mert ahol ő van, ott mondjuk éjjel négy óra van.)
Ha viszont Perrie eljön a közös összejövetelekre, vagy volt már olyan, hogy Eleanorral négyesben volt programunk, akkor minden úgy néz ki, mintha rendben lenne a dolog. Kézen fogva sétálnak, Zayn figyelmes és kedves vele, sőt még viccelődni is szokott. Komolyan nem értem az egészet.
Ahogy végignéztem a társaságon, majdnem könnybe lábadt a szemem, hogy mennyire megváltoztunk mindannyian. Milyen jó volt három évvel ezelőtt, mikor még fogalmunk sem volt a nagybetűs életről, csak álmaink voltak, amik egyik pillanatról a másikra valóra váltak. Ha akkor tudtuk volna, mit veszünk a nyakunkba, lehet, hogy egyikünk sem vállalta volna be. De azért boldogsággal töltött el a tudat, hogy megcsináltuk. Annyi munka és energia van ebben a dologban, ami elég lenne ahhoz, hogy egy kisebb bolygót keringessen a nap körül. Hihetetlen sok lemondás, fegyelem, és akaraterő. Mindent beletettünk ebbe a zenekarba, és egészen biztosan légüres térbe kerülünk, ha ennek egyszer vége lesz.
Ma viszont vidáman kezdtük az estét, hisz ritka, hogy majdnem mindenki el tudjon jönni, és még a csajok is ráérjenek.
Zayn büszkén billegett be, oldalán a csinos barátnőjével, míg Niall egy női testet ábrázoló kötényben már a húsokat halmozta a rácsra a faszén fölött, Liam pedig az óráját nézegette, és a száját rágta, mert Sophie késett. Soha nem ért oda sehova időben, úgyhogy kicsit túlzottnak éreztem az izgalmát, de Liam, az Liam.
- Nyugi cimbi, biztosan nemsokára ideér, csak nehéz kiválasztani a tökéletes cipőt egy grillsütéshez. A nők már csak ilyenek –szólalt meg Niall, mert neki is feltűnt, hogy percenként nézi a telefonját.
- Oké, persze. De már fél órát késik. Ennyit nem szokott –válaszolt idegesen Liam.
- Igazad van, egy óránál kevesebbet ritkán –szúrta közbe Zayn. Elgondolkoztam, hogy száraz humora néha nem takar-e inkább szarkazmust, de mivel a többiek felnevettek, én is csatlakoztam hozzájuk.
Nemsokára megérkezett a várva várt, és mindenki elégedetten állt neki az evésnek. Kivételesen ehető volt a hús, bár meg sem közelítette azt az ízhatást, amit Harry tud előidézni a saját, titkos receptjével. (Eszembe jutott, és el is mosolyodtam, hogy még előlem is titkolja az összetevőket. Azért azt már kifigyeltem, hogy mézet és citromot is kever a mustárba, de a fűszerekről fogalmam sincs. A kömény az egyetlen biztos pont, és ezt is csak onnan tudom, mert úgy felfújódok tőle, mint semmi mástól. Utána mindig kinevet, ha esténként galambokat eregetek a hálószobában.
- Kikötöm a lábad az ágyhoz, nehogy elszállj, amíg alszunk – viccelődik gyakran, és a saját poénján nagyon jól szórakozik, én pedig fülig vörösödök, és általában duzzogok is egy kicsit.
- Kiköltözzek a nappaliba?
- Jaj kicsi! Ne csináld már! Csak viccelek. Tőlem telepukizhatod az egész lakást.)

Ahogy telt az idő, és mindenki elégedetten, és pukkadásig telve dőlt hátra, láttam, hogy Eleanor és Perrie elmélyülten beszélgetnek, Niall és Liam bevonult, mert valami új játékot kellett kipróbálniuk, Zayn pedig magányosan üldögélt, és csak nézett ki a fejéből, míg én váltottam pár üzenetet Harryvel. Felálltam, és átsétáltam a teraszon, aztán mellé húztam egy széket, letelepedtem, a lábamat feltettem a virágláda szélére, és vártam. Tapasztalatból tudom, hogy Zaynre nem lehet nyomást gyakorolni. Vagy ő érzi úgy, hogy el akar mondani valamit, vagy soha, a büdös életben ki nem szeded belőle!
Eltelt vagy negyed óra, amíg csak a csillagokat nézegettük, és kortyoltuk a sörünket, mire végre egy nagy sóhajjal előredőlt, és anélkül kezdett beszélni, hogy rám nézett volna:
- Te honnan tudtad, hogy ő az igazi? –A kérdése ledöbbentett, és kellett pár pillanat, amíg felfogtam a szavait.
- Nem tudom tesó. Sokáig fogalmam sem volt róla. Ahogy neki sem. De azért ez nem volt olyan egyszerű, hisz egyikünk sem tudta, hogy vonzódhat egy másik pasihoz.
- Persze, ezt értem, de mégis… mikor már összejöttetek…honnan tudtad, hogy szereted?
- Khmmm…hááát. Előbb tudtam, hogy szeretem, mint ahogy összejöttünk volna. De hogy pontosan mit éreztem, vagy érzek, azt nehéz elmondani. – Ott motoszkált bennem a kérdés, hogy miért is beszélünk erről vajon, de nem mertem feltenni. Megerőltettem magam, és vártam, hogy kibújjon a szög a zsákból.
- Lou! Tudnom kell! – nézett rám hirtelen a válla fölött, ahogy félig háttal ült nekem.
- Tesó! Figyelj! Nem tudom megfogalmazni, de az biztos, hogy ezer százalékosan tudod, ha szeretsz valakit. Akkor minden olyan egyértelmű, nincsenek kérdések, ahogy válaszok sem, csak tudod, hogy hozzá tartozol. Mindenről ő jut az eszedbe, akkor is, ha nem vagy vele, ha pedig a közeledben van, akkor olyan, mintha láthatatlan összeköttetés lenne kettőtök között. Akkor is tudod, hogy mozdul, ha nem látod, akkor is érzed, hogy téged néz, ha háttal állsz, és a tömegben is meghallod, ha suttog. – Hirtelen abbahagytam a felsorolást, mert Zayn meredt szemekkel nézett, már teljesen felém fordulva. – Mi van? –akadtam el.
- Őőő…semmi. Csak figyeltem, ahogy beleéled magad az egészbe. Bazmeg Louis, hogy a picsába lehetsz még mindig ennyire beleesve, ennyi idő után? –Ismét az jutott eszembe, hogy nem tudom eldönteni, szemrehányást tesz, vagy éppen csodál.
- Fogalmam sincs. Nyilván sokat változott minden, azért már nem pont ugyanaz, mint az elején, de ami már nincs, ahelyett van más. Mélyebb, teljesebb, de már nem olyan zsigeri, és észveszejtő. De miért kérdezed ezeket? Zayn! Haver. Avass már be! Hetek óta látom, hogy valami nem stimmel.
Felállt, én pedig megijedtem, hogy elriasztottam a kérdésemmel, de egyszerűen elfogyott a türelmem. Az asztalhoz sétált, fogott két üveg sört, lepattintotta a kupakjukat, aztán az egyiket nekem nyújtotta, és leült mellém, de most szorosan odahúzta a széket is.
- Mindig figyeltelek… - A hangja halk volt, és elgondolkodó. –Rá akartam jönni, hogy mi a mozgatórugó. Hogy mi az a valami, amitől ti ennyire…ENNYIRE…szeretitek egymást. Mert azt látom, hogy szinte megvesztek a másikért. De nem tudok rájönni a titokra. Látszólag egyáltalán nem illetek össze, és mégis. Már évek óta…Sőt! Az első pillanattól fogva. –Rám pillantott, de én szólni sem mertem. Most talán sok mindenre fény derül. – A barátom vagy, de soha nem beszéltünk arról, hogy vészelted át a mélypontokat, vagy hogy tudod elviselni, hogy mással látod, hetekig nincs veled. Mindig irigyeltem az összhangot, ami kettőtök között van. Azért néztelek szüntelenül, mert rá akartam jönni a dolog nyitjára. Annyira irigy voltam, és féltékeny, bár az utóbbit magam sem értem, hogy kifejezetten örültem, mikor Haz dührohamot kapott, ha csak meglátott veled. – Ez volt az a momentum, mikor felnyikkantam. Beugrott ezer emlék, számtalan veszekedés, amit Zayn miatt éltem át. Pillanatra harag gyúlt a lelkemben, de aztán úrrá lettem rajta. Soha nem tett semmit, ami átlépte volna a jó ízlés határait, csak Harry antennái voltak a szokottnál is érzékenyebbek.
- De miért? Zayn, mondd miért vagy rám irigy? Nincs normális életem. Nem foghatom meg a kezét, nem mehetek vele sehová, üldözöttként élek, legtöbbször magányosan. Míg ti, Perrievel, mindent megengedhettek magatoknak, és bármit megtehettek, ami csak eszetekbe jut. Miért vagy irigy rám? Inkább nekem kellene ezt éreznem… - Maga elé nézett, a fűszálakat számolta, vagy valami hasonló, de aztán lassan bólintott. Nem nézett rám.
- Igen. Ez a baj. Vártam. Vártam, hogy majd elragadnak az érzések, amiket rajtad láttam, ahányszor Harryre nézel, de nem jöttek. Azaz igazság…. és ezt most már el kell mondanom…Én a te életedet akarom élni. Azért vagyok irigy, mert azt akarom érezni, és átélni, amit te.
- Beleestél Harrybe? –kérdeztem, és megpróbáltam felszedni az állam a földről. Hazza mindvégig azzal vádolt, hogy Zayn nekem udvarol, és most kiderül, hogy pont ellenkezőleg?
- Lószart! Dehogy estem bele Stylesba. Nem vagyok meleg. Senkibe nem estem bele. És épp ez a baj! Azt hiszem, én képtelen vagyok arra, amit pedig annyira, de annyira akarok.
- Ugyan már Zayn! Ez nem választható, és soha nem tudhatod, mikor ér utol. Amíg meg nem ismertem őt, én se éreztem még ehhez hasonlót. De akkor miért vagy Perrievel? Sőt, mintha már eljegyzést emlegetett volna a múltkor.
- Igen. Elveszem. És nem, nincs igazad. Több mint egy éve mást se csinálok, csak ezen agyalok, és rájöttem, hogy nem mindenki alkalmas arra, hogy így élje meg a szerelmet. Perrie aranyos lány, és gyönyörű, én pedig szeretem. Megbízom benne, jól érzem vele magam, és hiányzik, ha nincs velem. Sokkal mélyebben érzek iránta, mint életemben bárki iránt. És el kell fogadnom, hogy ebből nekem ennyi jut.
- Tesó! Nem hiszem, hogy jó ötlet ez, ha már most kompromisszumnak érzed.
- Te miről beszélsz? – csapott le rám. – Nektek az egész életetek egy kompromisszum.-Elcsendesedtem. Igaza van. Annyira igaza, hogy végigfutott a hátamon a hideg.- Csak erről szól. Hogy le tudsz-e mondani a saját igényeidről egy közös jó érdekében. –Letaglózott, mennyire mélyre ásott, és mit talált ott, ahová én soha nem merészkedtem, mert féltem tőle, hogy mi vár ott rám. – Pontosan erre jöttem rá, amíg titeket figyeltelek, és most azért kérdeztelek meg, mert meg akartam bizonyosodni róla, hogy igazam van.
- És? Sikerült? –kérdeztem fojtottan, mert a szám is kiszáradt, mire idáig elértünk.
- Nem, bassza meg! Bizonytalanabb vagyok, mint ezelőtt. Most már azt sem tudom, amiről eddig azt hittem, kőbe van vésve.
- Figyi! Nem kell most eldöntened semmit. Csak nem szeretném, ha olyasmit tennél, amit később megbánsz.
- Akkor élni sem lenne szabad, Lou! Mindent megbánhatsz másnap. MINDENT! –Ha tudtam volna, hogy Zayn ekkora filozófus, már rég vele beszéltem volna meg a lelki dolgaimat. Bár egy fenét! Mindenben meglátja a rosszat, mindent képes addig elemezni, míg a gyenge pontra lel, ez pedig inkább elkeserítő, mint felszabadító érzés lehet.
- Oké. Akkor csak adj még egy kis időt magadnak. Nem kell kapkodni. Nem kerget a tatár.
- Perrie szeretné, ha elköteleznénk magunkat.
- Jól van, kötelezd el magad. Jegyezd el, hozzátok nyilvánosságra, nyilatkozz mindenhol, hogy milyen boldog vagy, és hogy elveszed. Ettől megnyugszik, és te is. Aztán lesz még időd. Nem kell azonnal esküvő. Úgyis turnézni megyünk, és ők is. Aztán csak kiderül, hogy az érzéseid melyik irányba mozdulnak el, ha hónapokig alig találkoztok. Csak ezt tudom tanácsolni neked. – Bólogatott, és lassan rám emelte gyönyörű, csokibarna szemeit. – Amúgy ne legyél irigy, mert Harry tud olyan elviselhetetlen lenni, amiről fogalmatok sincs. Sokszor olyan, mint egy hisztis picsa. –A vállammal az övének dőltem egy pillanatra, mire elmosolyodott.
- Na látod, ebből látszik, milyen kurvára szereted. –A kijelentésére felhúzott szemöldökkel, kérdőn néztem rá, és vártam a magyarázatát. - Harry mindig egy hisztis picsa, csak neked nem tűnik fel. – Már olyan szélesen vigyorgott, hogy majdnem kettéhasadt a feje.



.