- Végre itthon! - mondta - Ideje volt már nagyon. Néha annyira vágytam egy csöndes estére, amikor csak nézek ki a fejemből, vagy olvasok, anélkül, hogy valaki chipsszel zabálná le a könyvemet, vagy a hajamra öntené a kóláját.
- Én nem foglak zavarni, ígérem. - csúszott ki a számon. Valahogy úgy éreztem ezt célzásnak szánta. Rám nézett, a szemében értetlenséget láttam. Próbálta megérteni,amit mondtam, aztán felcsillant a szeme, és elmosolyodott. Beletúrt a hajamba, és összekócolta.
- Te sohasem zavarsz! El sem tudom képzelni az életem anélkül, hogy körülöttem bóklászol. - A mosolya rám is átragadt. A fejemet a karja alá szorította, és így ráncigált körbe a lakáson, hogy megmutassa, bár ő is most járt benne először. A nappaliból, ami amerikai konyhával volt egybeépítve egy folyosó vezetett a hálószobákhoz. Amikor benyitottunk az egyikbe, viccesen azt mondta:
- EZ nem a TE szobád! - totál ,mint Tom Hanks a nyáltól lucskos pofájú boxernek a filmben. Hirtelen megmerevedtem, olyan rosszul esett, bár logikusan gondolkodva tudtam, hogy semmi, de semmi okom rá, hisz természetes, hogy az egyik az ő hálószobája, nem velem fog aludni. Ő is érezte, hogy megváltozott a testtartásom, és elengedte a fejemet, én pedig próbáltam méltóságteljesen felállni, és rendbe szedni magam. A tekintete engem fürkészett, aztán elfordult, és miközben továbbment a folyosón, halkan azt mormogta: -MÉG....
A szívem akkorát dobbant, mint egy üstdob, majdnem kiugrott a helyéről. Nem értettem, és nem is mertem belegondolni ennek az egyetlen, rövid kis szónak a jelentésébe. De azért fülig ért a szám, képtelen voltam leradírozni a bárgyú vigyort a képemről.
Miután nagyjából kipakoltuk ( behánytuk) a ruhákat a gardróbba, Harry zuhanyozni indult, én pedig odatettem a vizet a tésztának, hogy valami ebédfélét üssek össze.
Amikor kilépett a fürdőből egy szál törölközőt a csípőjére tekerve, szokás szerint beszorult a levegő a mellkasomba, és nem is szándékoztam légcserélni, amíg így látom magam előtt. Már pedig, neki nem volt sürgős elhagyni a színteret, ezzel tuti fulladásos halálra ítélve engem. Teljes nyugalommal odasétált a konyhába, a hátam mögé állt, és átnyúlva rajtam, beledugta az ujját a mártásba, amit éppen elmélyülten kavargattam. Az agyam felülírta a stressztörvényt, hogy nem veszek levegőt, ha pánikhelyzetben vagyok, és kénytelen voltam legalább apró adagokban levegőt préselni a tüdőmbe, ami leginkább békalégzésre hasonlított, de úgy tűnt, ezzel legalább néhány perccel elodázhatom az ájulást.
- Hmmmm....ez isteni Louis! - morogta kábé 5 centire a fülemtől. Minden , a legapróbb szőrszálam is felborzolódott, olyan szinten lettem libabőrös, mint utoljára, mikor a nyári táborban éjjel kivittek és ágyastól beletettek a tóba, hogy reggel amikor felébredek, simán lelépjek az iszapos, rohadthideg vízbe. Még nyammogott egyet a fülembe, újabb lúdbőr fültől bokáig, miközben megcsapott a semmivel össze nem téveszthető illata, amitől muszáj volt végre mélyet lélegeznem, hogy minél többet tudjak magamba szívni, aztán fütyörészve elindult a szobájába, és két perc múlva egy kinyúlt, levágott ujjú pólóban, és egy csípőre engedett pamutnadrágban tért vissza. Nem lett sokkal jobb...állapítottam meg magamban, de ezen már én is elmosolyodtam. Nem járhat szkafanderben, mert rád ilyen hatást gyakorol, de az is valószínű, hogy szkafanderben sem lenne kevésbé felkavaró.
Vizes fürtjei a szemébe hullottak. Imádom, amikor nincsenek kivasalva, és idétlen műfrizurába kényszerítve a gyönyörű, göndör tincsei, hanem szabadon tekeregnek a nyakán, a füle körül. Közben sikerült majdnem odaégetnem a tésztát, és lekozmálni a szószt, de végül a sok év, meg rutin átsegített a problémán, és ehető ebédet tálaltam fel.
Felültünk a konyhapulthoz, a magas bárszékekre, és Harry egy hatalmas adagot szedett a tányérjára, aztán jóízűen enni kezdett. Pár perc múlva újabb adagnak látott neki. Iszonyat mennyiséget képes eltüntetni, ezt mindig is csodáltam, és közben minden tagja tökéletesen kidolgozott.
- Mi lesz ma este? - kérdezte, mivel SOHA nem tudja a napirendet, engem, mint magántitkárt alkalmaz erre a nemes feladatra, hogy észben tartsam, mikor, hová kell menni.
- Semmi. Ma este szabadnapunk van.
- Szabadnap? Ne röhögtess. Fél éve nem volt olyan.
- Hát pedig George azt mondta, ma estére semmit nem kötött le, hogy kényelmesen berendezkedjünk, és kipihenjük a költözést. Sőt! Holnap is csak délután van egy fotózás, és este az Ellen show.
-WOW, ez remekül hangzik .- mondta mosolyogva és szedett még egy kis repetát a tányérjára.
A mosogatás az ő feladata volt, hiszen én főztem. Na erről nem vett tudomást, még annyira sem, hogy bepakolja a mosatlant a mosogatógépbe.
– Ne szórakozz Harry! Nem leszek cseléd. Munkamegosztás van, én főzök, te mosogatsz.
–Te ne szórakozz velem, ez nem munkamegosztás, ez rabszolgatartás. A főzés kreatív meló, a mosogatás egy kínzás. Egyik nap te főzöl , mosogatsz, másik nap én. Ez így fair.
–Akkor minden másnap pizzát rendelünk….- dünnyögtem az orrom alatt, amíg elpakoltam az edényeket.
Délután elmentünk sétálni a környéken, felderíteni, hol van éjjel is nyitva tartó bolt, gyógyszertár,és egy szimpatikus söröző, bár az új törzshelyről majd a fiúkkal döntünk, hisz minden fiatal britnek kell, hogy legyen törzshelye, különben nem is ember .
Rájöttünk, hogy ez egy kellemes környék, ahol leginkább a mi korosztályunk él, hisz a lakások elég kicsik, nem igazán felelnek meg családos emberek számára, és elég sok zajos kocsma van, ami az idősebb korosztályt zavarná.
Miután megismerkedtünk a környékkel, hazamentünk. Igyekeztem azt a hangulatot megteremteni, amiről az érkezésünkkor beszélt, ezért begyújtottam a kandallót, feloltottam az állólámpákat a nappaliban, és halkan bekapcsoltam a zenelejátszót. Akusztikus jazz. Hisz ez a kedvence. Az egyik ….
A szobájából nevetést hallottam. Biztosan az anyukájával beszél. Nagyon bensőséges a kapcsolatuk, az anyukája és a nevelőapja is fantasztikus emberek. Biztos vagyok benne, hogy Harry hihetetlen személyisége azért tudott így kiteljesedni, mert a szülei erőn felül támogatták mindenben. Azon morfondíroztam , hogy milyen lett volna az életem egy picit kisebb családban, ahol több figyelmet kaptam volna, mint a mi, állandóan mozgó, forrás közeli állapotban lévő gigacsaládunkban. Nem nagyon volt időm ezen elmélkedni, mert nyílt az ajtó és Mr. Szívdöglesztő masírozott be a nappaliba.
Körülnézett, egy elismerő morgást hallatott, majd leemelt egy könyvet a polcról, egy pokrócot a fotel karfájáról, odajött a kanapéhoz, lelökte a keresztbe tett lábamat, rádobta magát a párnákra, és az ölembe ejtette a fejét.
Ez volt a legbizarabb, és egyben a legintimebb jelenet, amiben eddig részem volt vele. Egy darabig megszokásból nem vettem levegőt, de persze egy idő után kénytelen voltam, hisz elég béna lenne elveszteni az eszméletemet ebben a tökéletes pillanatban.
Egy újság volt a kezemben, megpróbáltam a továbbiakban is arra koncentrálni, de ez eléggé kivitelezhetetlen volt, tekintettel arra, hogy az újság széle alatt a fél arcát és a fülét láttam, és a szája egyik szegletét. A következő fél órát azzal töltöttem, hogy néztem őt, és próbáltam 5-10 percenként lapozni egyet, hogy legalább a látszatot fenntartsam.
Aztán éreztem, hogy megváltozik a légzése…elmélyült, és lassan lecsukódtak a szemei. Elaludt. A vonásai kisimultak, az izmai elernyedtek. Olyan volt , mint egy gyönyörű angyal egy olasz freskón. Letettem az újságot, és végre nézhettem pislogás nélkül, ameddig csak akartam. Az emberek álmukban a legszebbek. Ezt a hihetetlen bölcsességet agyaltam ki, de aztán leszűkítettem a kört (Margaret nénikémre gondolva, aki a verandán szokott szunyókálni a hintaágyban). Harry álmában a legszebb. Meg amikor énekel. Ja és amikor futás után izzadtan , lihegve lép be az ajtón. Jaaa, és reggel, amikor a párna mintája még benne van az fejében és a felső ajka a szokottnál is duzzadtabb. Rájöttem, hogy úgysem tudok rangsort felállítani ebben a kérdésben, így meg kell egyeznem magammal abban, hogy egy félisten a lakótársam, és kész. Addig néztem, amíg az én szemem is lecsukódott, és mély, pihentető álomba nem zuhantam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése