IV.Fejezet

Nagy nap volt szombaton. Harry Edward Styles betöltötte a 17. életévét. Már karácsony óta azon járt az agyam, hogy mivel lepjem meg. Mindent megvehet magának, amit csak akar, de Harry nem szállt el magától. A jó cuccokat szereti és iszonyat jó ízlése van, de ruhát nem veszek neki, nem lenne elég személyes. Olyat nem adhatok, ami egyértelműen kifejezi az érzéseimet, és nem rajzolhatom tele szívecskékkel a falat, nem szórhatom tele rózsaszirommal az ágyát ( pedig mondjuk ilyeneken jár az agyam...) . Szóval ki kellett találnom valamit, ami személyes, elmondja neki, hogy milyen fontos számomra, de nem derül ki belőle, hogy fülig belé vagyok zúgva, és olyat akartam, amit hordani fog, amit visel, és amit szeret. Hát ez így egyben elég nagy falat. Törpöltem is rajta vagy másfél hónapig, míg két héttel ezelőtt a Sohoban sétálva egy ékszerüzlet kirakatában megláttam egy gyűrűt, és teljesen beleszerettem ( mint Harrybe). Ezüst, igazából egy szélesebb karikagyűrű, ami két részből áll, és a külső gyűrű elforog a belsőn. Amikor bementem , hogy közelebbről szemügyre vegyem, a kínai eladó elmesélte, hogy valódi antik darab,nem antikolt, azért is olyan sötét a kontúr a két karika között. . A XVIII. században egy angol kereskedő készíttette magának és a szerelmének titokban, mert a lány egy lord legkisebb lánya volt, soha nem adták volna hozzá egy kereskedőhöz. Mivel a jegygyűrűk már akkor is aranyból készültek, a fiú úgy gondolta, senkinek sem tűnik fel, ha egy szinte értéktelen ezüst gyűrűt visel a kedvese. Egy nyári éjszakán a lány nővérének segítségével egy kápolnában eljegyezték egymást. Sajnos a titokra fény derült, a pap jópénzért elárulta a szerelmeseket. A lányt azonnal zárdába küldték, és apácaként élte le az életét. A fiú sosem nősült meg, egész életében a szerelmét kereste, de nem lelte meg soha.  Életéről naplót írt, és a halála utána naplója bélésébe varrva találtak rá a gyűrűre.
Nagyon megfogott a történet, mert valahogy úgy éreztem, mi is ilyenek vagyunk. Az életemnél is jobban szeretem őt, de soha nem kaphatom meg, akárcsak a több száz évvel ezelőtt élt fiú, aki a gyűrűt készíttette. A stílusa igazán Harrys, szerintem gyönyörű lesz a kezén, és úgy is szereti az ékszereket. Belevésettem a BFF feliratot és a dátumot, aztán nagy boldogan indultam haza a zsákmányommal.
Nehezen telt az idő a szülinapig, bár szinte minden percünk foglalt volt, mert próbák tömkelegét zsúfolták a napjainkba. Jövő héten indulunk az X Factor-Live turnéra a többi xessel, és áprilisig úton leszünk. Annyi már kiderült, hogy buszokban és szállodákban fogunk élni, ami jó gyakorlás lesz a saját turnénkra, amit őszre tervezünk. Külön turnébuszunk lesz, és ez jó hír, mert csak 5-en leszünk, nem kell alkalmazkodnunk idegenekhez. Na, például ezért is jó egy bandában lenni, nem magánzóként indulni. Akkor esetleg idiótákkal kell együtt élned hónapokon keresztül.

Nagy nehezen, de eljött a várva várt nap. Reggel 7-kor elkészítettem a reggelit, amerikai palacsintát juharsziruppal, mert imádja, teát, és omlettet, hisz a világ legjobb omlettjét én készítem Harry szerint. Akkor ez jár neki a születésnapján. A palacsintákból egy kis tortát halmoztam fel, beleszúrtam a gyertyát és egy tálcára pakolva beosontam a szobájába. Letettem a komódra, aztán behoztam a gitáromat, leültem az ágya szélére, és a Happy Birthday egy általam átírt változatát kezdem halkan énekelni. Először csak forgolódott (iszonyat, hogy bárhol és bármikor olyan mélyen be tud aludni, mint egy mormota) úgyhogy még egyszer nekikezdtem, egy kicsit hangosabban. Na erre már résnyire nyitotta a szemét. Amikor rám fókuszált, és meg is hallotta, hogy mit művelek, felszaladt a szemöldöke, a szája széles mosolyra húzódott és megjelentek az imádott gödröcskék az arcán. Hanyatt fordult, izmos mellkasáról lecsúszott a takaró, és a párnát a feje mögé gyűrve, vidáman hallgatta a szülinapi köszöntőt. Amikor végeztem, még meg is tapsolt. Aztán hirtelen átgördült az ágyon, letette a gitáromat a földre és magához ölelt. Olyan szorosan, és hevesen, hogy hatalmasat dobbant a szívem. A fülembe súgta, hogy köszönöm, és egy hatalmas puszit is kaptam a fülem tövére, ami egyébként az erogén zónáim egyike, de hát Mr. Szívdöglesztő hogy ne találna bele azonnal?! Úgyhogy fültől-bokáig libabőr, szokás szerint. Úgy terveztem, hogy megkapja a reggelit és majd utána a gyűrűt, de ez a bensőséges pillanat olyan volt, hogy most kell odaadnom, nem máskor. Megöleltem, magamhoz szorítottam, vettem egy mély levegőt.
- Boldog születésnapot! - leheltem a fülébe.
 - Köszönöm. Csodálatos vagy. Nagyon köszönöm. - Kicsit elhúzódott tőlem, és legnagyobb csodálatomra, a gyönyörű zöld szemekben könny csillogott. A farzsebembe túrtam és előszedtem a kis zacskót.
- Van itt még valami, aminek remélem örülni fogsz.
 - Megbeszéltük, hogy nincs ajándék! - fortyant fel.
- Ez nem igazán ajándék, csak egy apróság. Szerettelek volna meglepni valamivel, ami mindig emlékeztetni fog rám, a barátságunkra, akárhogy is alakul az életünk. - mondtam, és közben fülig pirultam, mert olyan áthatóan nézett, hogy azt hittem olvas a gondolataimban. A kezébe tettem a kis szütyőt, ő pedig kibontotta. Amikor a másik tenyerébe rázta belőle a gyűrűt, hirtelen szisszent egyet. Aztán eldobta a zacskót és két-két ujja közé véve óvatosan a szeméhez emelte. Nézegette, forgatta, amikor meglátta benne a vésést, újra könnybe lábadt a szeme. Rám nézett és azt mondta:
 - Soha. Érted?! SOHA nem foglak elveszíteni. Te most már hozzám tartozol. Örökre. Történhet bármi, alakulhat bárhogy az életünk, de akkor is barátok leszünk, amíg csak élünk. Ígérd meg! - amikor az utolsó mondatot mondta, a nyomaték kedvéért előrehajolt, széles mellkasa betöltötte a látóteremet, és kényszerítenem kellett magam, hogy a szemébe nézzek. Annyira tele volt érzelmekkel, hogy az ajka is megremegett, be is harapta gyorsan.
- Ígérem. Esküszöm. Bármi történik, nem szabadulsz tőlem. - megkönnyebbült sóhaj fakadt ki belőle, újra magához rántott. Izmos karjával a fejemet a vállgödrébe szorította, és csak tartott így, összeölelkezve, percekig. Persze, bár én prolongáltam volna ezt az állapotot a következő negyven évre, előbb-utóbb el kellett szakadnunk egymástól. Amikor éreztük, hogy már szinte kellemetlen a helyzet, Harry gyengéden eltolt magától, az arcomat a két kezébe fogta és felém hajolt. Megállt bennem az ütő, ebből a mozdulatból olyan következtetéseket vontam le, hogy megszólalt a vészcsengő a fejemben, és félrevert a szívem is. Aztán a mozdulat egy homlokcsókban ért véget, és én végre hatalmas levegőt vehettem.
Szóval minden remekül sikerült, a reggelit felfalta az utolsó morzsáig, aztán fütyörészve elvonult zuhanyozni. A jókedve egész nap kitartott, szinte ragyogott, amit sokan észre is vettek, és amikor rákérdeztek, azt válaszolta: - Ma van a szülinapom, és valaki, aki nagyon fontos nekem, olyan meglepetést okozott, ami bearanyozta a napomat. - ilyenkor, ha a közelben voltam, akkor egy jelentőségteljes pillantással jelezte felém, hogy ez én vagyok, ez pedig bearanyozta az én napomat is. Szinte a föld fölött lebegtem egész nap.
Amikor este a fiúkkal a kibérelt klub felé gördültünk a limóval, már javában partyhangulat uralkodott, de Harry szorosan mellém ült, és a fülembe súgta.

- Muszáj a tömegnek dobni valami koncot, így az este hátralévő része legyen az övék. De ha hazaérünk, eljátszod nekem még egyszer a Happy Birthdayt, úgy ahogy reggel? - a tekintete az enyémbe fúródott és a kezét a combomra tette. Lenéztem, és a középső ujján ott fénylett a gyűrű. A gyűrű, amit tőlem kapott. Ő is követte a tekintetemet. - Mindig hordani fogom. És így mindig velem leszel, akárhol is vagyok. - mondta, és megpörgette a külső karikát, amitől melegség öntötte el a lelkemet.

–Persze, hogy eljátszom! Ez a te napod, teljesítem minden kívánságod. - szemöldök felszalad, kaján vigyor ül ki az arcára. 

- Biztos? Akármit kérek? - száj megnyal, beharap, szemekben különös csillogás. Részemről légvétel vége, búvár üzemmód bekapcs. 

- Bármit...- leheltem és csak bámultam rá, nem tudtam még pislogni, nyelni sem. Közelebb hajolt, hogy csak én halljam, amit mond. A lehelete végigsimogatta az arcomat. - Akkor palacsintát is kérek! - aztán egy nagy cuppanós csattant az arcomon.
Csalódott voltam. Határozottan úgy éreztem, hogy most másról, többről volt szó. Vagy félreértettem a jeleket? Hát pedig az ember megérzi az ilyesmit. A gondolataimba mélyülve dőltem hátra, és Harryt figyeltem. Előrehajolt, a haja az arcába hullott, de a száját nem takarta el. Nagyokat sóhajtott, mintha ingatta volna finoman a fejét, és a száját féloldalasan harapdálta, mint amikor bántja valami, vagy zavarja. Végképp nem tudtam értelmezni a szituációt.