VI.Fejezet

Gyönyörű tavasz van, talán életem legszebb tavasza. A kis lakásunk teraszára meseszép virágokat ültettek ládákba, és nagyon cool kerti bútort kaptunk,ami inkább egy ülőgarnitúrára hasonlít, krém párnahegyekkel, mint teraszbútorra, de imádjuk. A fiúk szinte minden olyan estét itt töltenek, amikor nincs kedvünk elmenni valahová, csak lazítani akarunk. Egyre több ilyen este van, mert rá kellett jönnünk, hogy jobb itthon maradni. Ha egy szórakozóhelyre indulnánk, már a bejáratnál kitörne az őrület.  Ha egy valaki kiszúr bennünket, forródróton megy a hír, és 20 perc múlva lányok ezrei próbálnak széttépni minket. Jártunk már így egy bevásárlás alkalmával is, ezért most már a ruhákat is interneten nézzük ki, vagy elhozatjuk őket a lakásunkra, és ott válogatunk. Bármelyik divatmárka szíves-örömest rendelkezésünkre bocsájtja az új kollekcióját, természetesen ingyen, csak viseljük. Ha mi felvesszük, az egekbe szökik az eladási statisztikájuk. Szóval, a népszerűség ma már inkább börtön, mint örömforrás. Igazából nem tudunk csinálni semmi normális dolgot, ami másoknak a legtermészetesebb a világon. Ha szórakozni akarunk, akkor kibérelünk egy helyet és mi hívjuk meg a vendégeket, ami viszont egyáltalán nem hasonlít egy laza bulizós estére, inkább egy házibulira, ahol te vagy a házigazda. Mert meghívott celebek ide, vagy oda, akkor is mindenki minket néz, velünk akar beszélgetni, titokban a telefonjukkal vesznek, fotóznak, és másnap ugyanúgy tele vannak velünk a lapok. Úgyhogy erről is leszoktunk. Így alakult ki az a szokásunk, hogy inkább otthon maradunk, és vagy a fiúknál, vagy nálunk bandázunk. Mióta esténként is jó idő van, inkább nálunk, mert itt ez a mesés terasz, és nincs szomszéd, mert miénk az utolsó lakás a tömbből. Kihordunk egy rakás sört, chipset, szendvicset rendelünk, vagy sushit, és gitározunk, bulizunk hajnalig. Senki nem hiszi el, de ez az ötös fogat a világ legjobban sikerült puzzlezenekara. Simon Cowell sem gondolta, hogy a világ legnépszerűbb fiúbandáját hozza létre, de azt sem, hogy a legeslegjobb barátok leszünk. Igazából ez inkább már család. Úgy szeretjük, óvjuk egymást, mint a testvérek. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy még jó darabig nem történhet olyan, ami szétválaszthat bennünket.
Amikor véget ért az X, és eltelt pár hét, akkor egyenként beszélt velünk George, a menedzserünk, és finoman célozgatott rá, hogy Niallt ki kellene tenni a zenekarból, mert a népszerűsége meg sem közelíti a többiekét, és valahogy olyan szerencsétlen picsagyümölcs. Nem beszéltünk össze, sőt sokáig ki sem derült a cselszövése, mert mindannyian azt hittük, hogy mással nem beszélt erről, és mindenki olyan durván utasította el, és tette helyre, hogy meg is nyugodtunk, hogy elintéztük a dolgot. 
Aztán egyik éjjel Harryvel egy fellépésről értünk haza, amikor kibukott a dolog. Épp palacsintát sütöttem (fél kettő volt egyébként) mert Mr Szívdöglesztő megkívánta hazafelé, ő pedig felült a bárszékre és a pulton könyökölve nézett,és ez a legnagyobb segítség,ami konyhafronton elvárható tőle. Beszélgettünk, röhögtünk az este történteken.
-Niall mennyire béna volt ma, ahogy megbotlott a zsinórban, és majdnem fejjel esett le a színpadról. –mondtam mosolyogva, miközben feldobtam egy palacsintát. 

–Ja… -nyögte ki Harry, de olyan álmos volt, hogy ragadtak le a szemei, ahogy támasztotta a fejét. –Még szerencse, hogy George nem volt ott, különben megint ki akarná tenni. – fűzte hozzá Harry, mire én elejtettem a palacsintát, ami épp a levegőben készült megfordulni.

 –Miről beszélsz? Neked is elmondta a szörnyszülött ötletét az a segg? – néztem rá magamból kikelve. Ő is zavarba jött, egyből kiment az álom a szeméből. Felült, és kihúzta magát. 

–Igen, nekem elmondta, de azt hittem, titeket nem traktál ezzel a baromsággal. Kerek perec megmondtam neki, ha Niallt, vagy bárki mást kitesznek a zenekarból, én azonnal felállok, és kerül,amibe kerül, de engem többet nem látnak.

Bambán álltam, az állam is leesett, olyan tűzzel mondta ezeket. Sikerült annyira koncentrálnom, hogy becsukjam a számat, aztán még nyeltem is, de a hangomat nem találtam. Rekedtes suttogás volt csak. 

Bambán álltam, az állam is leesett, olyan tűzzel mondta ezeket. Sikerült annyira koncentrálnom, hogy becsukjam a számat, aztán még nyeltem is, de a hangomat nem találtam. Rekedtes suttogás volt csak. – Én is szóról-szóra ezt válaszoltam neki, és meg voltam győződve, hogy csak velem beszélt erről.  – Kínos volt a csend.
 Mindketten a gondolatainkba mélyedtünk. Nekem sírás kaparta a torkomat, mert akkor döbbentem rá, hogy miközben szegény Niall az égvilágon semmiről sem tud, közben a menedzsment azon mesterkedett, hogy szépen csendben kifúrják a zenekarból, ami az élete. Mindig is nagy beleérző képességgel voltam megáldva, és  túl erős volt az igazságérzetem, ezért nehezen birkózom meg az ilyen helyzetekkel. Ő is ugyanannyit dolgozott ezért, ugyanannyi áldozatot hozott,  annyi ötlete volt benne, mint nekünk ( vagy egy kicsit több, mert Nial egy rendkívül  kreatív fickó, és nagyon tud koncentrálni) ezért teljesen igazságtalan lett volna kitenni, hogy valamennyivel kevesebbet kelljen kicsengetniük, és több maradjon a zsebükben, amit így is elég szépen degeszre tömtünk már. Visszafordultam a tűzhelyhez, hogy Harry meg ne lássa az arcomon végiggördülő könnycseppeket, és úgy csináltam,mint akit teljesen leköt a palacsintasütés.

Pár szívdobbanással később egy kéz simult a vállamra, és magához húzott. Nem fordított meg, csak magához ölelt, és a mellemen keresztbefonta a karjait. Tudta, hogy utálom, ha látja a gyengeségemet, és nem szívesen néznék a szemébe, de azt is tudta egy mozdulatból, hogy mikor fordulok be, keseredek el, és mikor van szükségem vigasztalásra. Félretettem a serpenyőt és nekidőltem az izmos mellkasnak. – Soha nem hagynám, hogy bárkinek a zenekarból keresztbetegyenek. Ugye, tudod, hogy bármit megtennék érted, értetek .- mormogta a fülembe, miközben gyengéd csókot nyomott a fejemre. Megfogtam a csuklóját, ami a mellkasomon pihent. Éreztem a szívdobogását a hátamon. A fejemet a vállára ejtettem, és próbáltam megnyugodni. A sírás elmúlt, biztonságban éreztem magam, és tudtam, hogy amit mond, valóban így van. Harry jelentette az állandóságot, a biztonságot és a feltétlen szeretetet. Bármikor számíthattunk rá, bármiben.
A megnyugvásra tett kísérletem akkor fulladt kudarcba, amikor egy lépést hátrahúzott, és nekidőlt a konyhapultnak. Nem engedett el, sőt jobban magához szorított, csakhogy ahogy ő is hátradőlt, a csípője teljesen hozzám simult. Amikor ezt konstatáltam, a légzésem szaporább lett, a szívverésem is felgyorsult, és az arcom lángba borult. De nem csak ezek a változások mentek végbe rajtam, volt még olyan testrészem, ami érzékenyen reagált  testi közelségére. Az egyetlen gondolatom az volt, hogy csak észre ne vegye. Nem veheti észre, mert akkor elsüllyedek szégyenemben.
Próbáltam matematikai feladatokra koncentrálni, a nagymamámra gondolni, és a legutóbb látott National Geographic filmre , ahol a kivesző állatfajokra hívták fel a figyelmet.
Végül sikerrel jártam, és lankadt az érdeklődésem Harry iránt.
Nem tudom meddig álltunk összeölelkezve, de mire magamhoz tértem a palacsinták rég kihűltek a tányéron. Eltoltam magam , és nekiálltam volna, hogy folytassam a sütést, de Harry megfogta a csuklómat. - Hagyd a fenébe. Elment az étvágyam. Inkább hallgassunk egy kis zenét, hogy el tudjak aludni.
Ez már szinte rituálé volt nálunk. Ha fellépésről, koncertről jöttünk haza éjjel, soha nem tudott elaludni, mert teljesen felspanolta magát. Egyszer kipróbáltam, amikor maga elé meredve ült a kanapén, és a fejét támasztotta, hogy instrumentális popfeldolgozásokat tettem be a lejátszóba, és az ölembe húzva a fejét, masszírozni kezdtem. Olyan kéjesen nyöszörgött, hogy akkor is minden lelkierőmre szükségem volt, hogy ne adjam túl kézzelfogható jelét az elragadtatásomnak.
Ez annyira bejött Mr. Szívdöglesztőnek, hogy szépen lassan rászokott. Egyre többször kapcsolta be a zenét, és ült a kanapéra, aztán várakozóan nézett rám, mert ugye megkérni , hogy masszírozd a fejem, na azt neeeem. Csak nézni a kivert kutya szemeivel, és megvárni, amíg a másik ajánlkozik, hogy megtegye .
Végül odáig fajult a dolog, hogy utánam kiabált, mert leheveredtem a szobámban, mikor még nem masszíroztam ki belőle a feszültséget. - Louis!
 - Tessék...
- Lefeküdtél?
- Aha , le. Miért?
- Semmi. Csak kérdeztem. - de a hangjában annyi szemrehányás volt, hogy kimásztam az ágyból és kimentem a nappaliba. Ott ült a kanapén, mint egy rakás szerencsétlenség és a fejét szinte a térdei közé lógatta. Totál duzzogóban volt, az ajka is lebiggyedt teljesen.
- Most mi van? Miért nem szóltál, hogy masszírozzam meg a fejedet? - Nem kell. Menj csak aludni. - Nem akarok aludni, csak jól esett pár percre ledőlni. Azt hittem levetkőzöl.
 Odamentem a lejátszóhoz, benyomtam a zenét, aztán a kanapéra ültem és várakozóan megpaskoltam a combom, hogy hajtsa rá a fejét. Nézett, a szemében még mindig láttam pár dühös szikrát, és azon gondolkodott, hogy duzzogjon-e még egy sort, de aztán nyert a kényeztetés iránti vágy. Felállt, levette a kabátját, egy mozdulattal széttépte az inget a mellkasán ( jó, mondjuk patentos volt, de így is visszanézném lassított felvételen...ezerszer)és ledobta a földre. Az övét is kicsatolta, kihúzta a gatyájából, aztán a farmerét is kigombolta. Itt szűnt meg a levegő utánpótlás a szervezetemben. (De ez mostanában olyan sűrűn történt meg velem, hogy lassan mélytengeri búvár is lehetnék, annyiszor tartom vissza a lélegzetem, és egyre jobban bírom.) De aztán hála az égnek, csak a felső gombot nyitotta ki, aztán hasra dobta magát és a feje a combomra simult. Én pedig belemélyesztettem az ujjaim a sűrű, göndör fürtökbe, és szinte eufórikus boldogság töltött el, hogy ennyire várja, akarja, hogy testi közelségbe kerüljünk, és kényeztessem. Bár valószínűleg nem pont abból az okból, mint én, de a remény hal meg utoljára. Közben a vállait néztem, a hátát, a bőre alatt vibráló izmokat. Olyan szép volt, hogy ha értenék hozzá , kifaragtam volna márványból, mert szerintem Apolló is vetélytársának gondolná, ha látná. Nem is bírtam megállni, hogy a relaxáló masszázst kiterjesszem a hátára is. A vállaival kezdtem, aztán egész a derekáig átgyúrtam, már amennyire hozzáfértem ebben a nem pont masszőr pozícióban.
Úgy dorombolt mint egy megtermett kandúr, és úgy is nyomta magát a kezemhez. A bőre sima volt, és selymes, amiről azt gondolnád, csak nőknek lehet ilyen finom bőrük. Mivel nemrég jöttünk haza egy párnapos tengerparti pihenésről, gyönyörű karamellszínűre volt barnulva. Úgy éreztem ez már több, mint amit épp ésszel még el bírok viselni. Ezért még egyszer végig simítottam a gerincén, de nagyon finoman, mintegy búcsúzásképp. Olyan libabőrös lett tetőtől talpig, hogy a tarkóján is felborzolódtak a pihék. - Egészségedre. - suttogtam, mert nem akartam megzavarni az idilli hangulatot. - Khmm. Köszönöm. - köszörülte meg a torkát, aztán valahogy furcsa görnyedt pózban felállt, közben felkapta az ingét, és magához szorítva szinte beszaladt a fürdőszobába. Elég furcsa jelenet volt, de nem sokáig morfondíroztam rajta, mert mire kijött a zuhanyzóból, én már 50 méter mélyen aludtam ott, ahol addig ültem. Aztán éreztem, hogy lehúzza a cipőmet, kigombolja a nadrágomat, leráncigálja, aztán felteszi a lábaimat a kanapéra. Félálomban vártam, hogy rám terítsen egy pokrócot, de a kelleténél sokkal több idő telt el. Résnyire nyitottam a szemem, és azt láttam, hogy ott áll a kanapé mellett, engem néz, és közben a száját harapdálja. Aztán megrázta a fejét, széttúrta a haját, és a fotelről felkapta a plédet, majd betakargatott. Olyan finoman, ahogy utoljára az anyukám, ha gitározás közben a kertben aludtam el a nyugágyban.