Bora Bora….. gyönyörű hely, nem véletlen, hogy az egyik legkedveltebb üdülőhely a világon. Oda utazni, a világ legjobb pasijával, akibe halálosan szerelmes vagyok, életem legszebb hetének ígérkezett.
A menedzsment teljesen ki volt akadva, hogy kettesben utazunk „nászútra”. Majdnem leszedték a fejünket, amikor közöltük velük. Harry megfogott, és maga mögé húzott, mintha meg akarna védeni, és bár én is meg tudnám magam, de azért roppant jól esett ez a gesztus. Végighallgatta az üvöltözést, szó nélkül tűrte a sértéseket, majd résnyire szűkültek a szemei és a leghalkabb, de leggyilkosabb hangján szólalt meg: - Na! Most álljon meg a menet! Először is, az égvilágon SEMMI közötök hozzá, hogy mit csinálunk a szabadidőnkben. Nem vagyunk rabszolgák, sem árucikkek. Emberek vagyunk, és bár ti nem tudhatjátok, de az embereknek vannak érzelmeik. Most minden létező határt átléptetek, és soha nem bocsájtom meg nektek azokat, amik itt elhangzottak. Jól jegyezzétek meg, mert csak egyszer mondom el! Ha még egyszer bármelyikőtök sértő megjegyzést, vagy csak utalást tesz Louis és az én kapcsolatomra, abban a pillanatban felmondok minden megállapodást, és kereshettek más aranytojást tojó tyúkot.
Nem vagyunk együtt, csak barátok vagyunk, de ha együtt aludnánk, ahhoz sem lenne semmi közötök. Megértettétek? 3 nap múlva felülünk a repülőre és nyaralni megyünk. Hogy ti ezt hogyan kommunikáljátok a sajtóval, pont leszarom, ahogy azt is, mit gondoltok magatokban. Én sem osztom meg veletek, mi a véleményem rólatok, és higgyétek el, ez mindenkinek jobb is így. Oldjátok meg, hogy hogyan tálaljátok, vagy titkoljátok el, engem nem érdekel. Eleget kerestek rajtunk ahhoz, hogy ez ne a mi gondunk legyen.
Azt pedig ne felejtsétek el, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy ezt a hangnemet eltűrtem. – egyetlen mondatnál sem emelte fel a hangját. Végig olyan higgadt és kimért volt, hogy megfagyott az ereimben a vér. Ha velem beszélne egyszer így, azt hiszem tele lenne a gatyám rendesen. Mindenkinek a szemébe nézett egyenként, figyelte, hogy veszik-e az adást. A tátott szájakból és leesett állakból ítélve mindenki hallotta, értette. Amikor befejezte, aprót biccentett, választ nem várt egy pillanatig sem. Megfordult, engem maga előtt tolt, és faképnél hagytuk őket.
Ahogy kiértünk az épületből, kitört belőle a röhögés. Úgy kacagott, mintha a világ legjobb viccét hallotta volna. A könnyei is potyogtak, alig tudott beszélni. – Láttad azokat az arcokat? Ez minden pénzt megért. Miközben ordibáltak egymás szavába vágva, azon gondolkoztam, hogy valamivel meg kell döbbenteni őket. Két lehetőség volt. Vagy lesmárollak, vagy szembeszállok velük. – ezen tovább röhögcsélt, de nekem kiszáradt a szám, és megremegtek a térdeim. Olyan természetességgel mondta, amit mondott, mintha tényleg alternatíva lett volna, hogy megcsókol ott, az irodában. Bármennyire nem volt komoly, bennem mély nyomott hagyott ez a kijelentés, és még jobban vártam, hogy végre megérkezzünk a tengerpartra.
Végül teljes diszkréció mellett, sötétített ablakú limóval vittek a géphez, ahová a többi utas előtt szálltunk fel, az első osztály legelső üléssorában ültünk, mellettünk senki, és a stewardess külön szólt, hogy használjuk a mosdót indulás előtt, és ha lehet útközben ne. Gondolom szépen megkérték, hogy inkább pisiltessen bennünket egy üvegbe, de az isten szerelmére, meg ne lásson minket valaki kettesben. Hát így utaztunk, de mi sem szívesen hívtuk volna fel magunkra a figyelmet. Zenét hallgattunk, olvastunk egész úton. Harry oldalra fordult, felhúzta a térdét és elaludt. A feje, a legtermészetesebb módon, a vállamon pihent. Én voltam a legboldogabb ember a fedélzeten, ennyi biztos. Beleszuszogott a nyakamba, amitől libabőr fültől-bokáig, mint rendesen, és ez majdnem 3 órán át. Szinte már rázott a hideg, mire végre a kapitány felszólította az utasokat, hogy csatolják be az öveket, mert leszállunk.
A legutolsó bungaló volt a miénk, egy félreeső helyen. Olyan volt, amilyet eddig csak képeslapokon láttam. A hófehér homokos óceán a kis házikó lépcsőjétől pár méterre nyaldosta a partot, hatalmas pálmafák adták az árnyékot. A terasz a vízre nézett és teakfa bútorok álltak rajta hívogatóan tömött párnákkal megrakva. A belső tér maga volt a mesevilág. Csak a nyers, trópusi fa, és a krémszín árnyalatai. Baldachinos ágy ( mondjuk az azért okozott némi légzési problémát, hogy EGY hatalmas franciaágy állt az egyetlen hálóban) óriási, kényelmes kanapé a nappaliban, ahol a konyha is volt, és körbe-körbe csak ablakok. Gondoltam, nekem a kanapé is tökéletesen megfelel majd, Mr. Szívdöglesztő úgyis a nagyágyon fog terpeszkedni, ahogy otthon is szokott. Aztán jött a londiner a bőröndökkel, és Harry egyértelműen mindent bevitetett a hálószobába. Amikor a fiú vigyorogva eltűnt a borravalóval, amit kapott, odafordult hozzám és felhúzott szemöldökkel megkérdezte:
- Probléma neked, hogy egy ágy van? Ha megígérem, hogy úriember leszek, akkor hajlandó vagy velem aludni? – a szemeiben az ismert huncut csillogás, és a gödröcske is elárulta, hogy nem veszi komolyan a dolgot. Semmit sem akartam jobban, minthogy ne legyen úriember, de ezt ugye nem válaszolhattam.
–Nem. Semmi gond az egy ággyal, és nem vonom kétségbe, hogy egy gentleman vagy, de ha úgy fogsz aludni, ahogy szoktál, vagyis keresztbe, szétvetett végtagokkal, és mindezt totál meztelenül, abból azért adódhatnak problémák. – na, ezen akkorát nevetett, hogy a partról egy rakás madár szállt fel ijedtében.
- Oké. Ígérem, hogy boxerben alszom, és azt is, hogy ha rám szólsz, hogy szétdobáltam magam, akkor visszamászok a saját térfelemre. Áll az alku? – kérdezte, még mindig vigyorogva és a kezét nyújtotta. Belecsaptam, hogyne csaptam volna?! Ez a legjobb alku a világon, mert ha egyik felét sem tartja be, én akkor leszek a legboldogabb.
Az első két napot szinte végig a vízben és az ágyban töltöttük. Napi 10-12 órát aludtunk, annyira ki voltunk fáradva az előtte lévő 10 hónap erőltetett tempójától. Amíg benne élsz a stresszben, észre sem veszed, de ha sikerül kikapcsolnod, akkor a tested azonnal tudja, hogy most kell bespájzolni , és mindent akar egyszerre. Farkaséhesek voltunk minden ébredés után, mindegy, hogy ez reggel volt, délután, vagy éjjel. A nap szétcsúszott az első huszonnégy órában, de nem törődtünk vele. Igyekeztünk kiélvezni a szabadság minden pillanatát, és minden formában elengedni magunkat.
A közös alvás maga volt a megtestesült álom. Harry, ahogy elaludt, márpedig ez általában egy perc tört része alatt ment végbe nála, rögtön hozzám fordult álmában, és vagy a kezét, vagy a lábát rakta rajtam keresztbe, de a legjobb volt, ha a fejével bújt a vállgödrömbe. Eredetileg én is az oldalamon alszom, mint ő, de egy pillanatig sem okozott gondot, hogy hanyatt, az ágyhoz szögezve kellett aludnom. A probléma a reggeli ébredésnél jelentkezett. Mindketten pasik vagyunk, és hát ugye tudjuk, hogy reggel a vérbőség olyan testrészünkön jelentkezik, ami elég kellemetlen, ha az ember nem a szerelmével ébred. Első reggel arra nyitottam ki a szemem, hogy Harry göndör fürtjei terülnek szét a hasamon, és ő, szokásához híven keresztben alszik az ágyon, engem használva párnának. A feje mögött feltűnő „zászlóshajóm” látványától viszont majdnem sokkot kaptam, és hirtelen nem is tudtam mit tegyek. Próbáljak kicsúszni alóla? Amilyen mélyen alszik, talán sikerrel is járnék. De ha nem, és kinyitja a szemét, akkor ugye kábé 10 centire lesz az ominózus testrészemtől, én pedig belehalok a szégyenbe. Amíg ezen morfondíroztam, a megoldás magától érkezett. Megfordult, az arca így felém nézett, és egyből ki is nyitotta a szemét. Rám mosolygott, letörölte a nyálat a szájáról, megdörzsölte az arcát, és széttúrta a haját. A mellkasán ugráló, megfeszülő izmok mondjuk nem tettek jót az egyébként is merev tartásomnak, de hát ez van. Aztán nem bírtam megállni, és meg kellett néznem, hogy nála mi újság. Na, akkor kaptam az első infarktust aznap. Harry a hátára fordult, nagyot nyújtózkodott, és egy pillanatig sem zavarta, hogy a boxere átment sátorba, de exkluzív méretben. Sőt, teljes természetességgel odanyúlt és eligazította . Mindig tudtam, hogy az ő hozzáállása a normális a testiséghez, de engem , aki egy rakat lánnyal nőtt fel, zavarba ejtett ez a végtelen lazaság. Aztán odafordult hozzám, és azt kérdezte: - Hogy aludtál? Elfértél tőlem? Mert ha nem, akkor tényleg kiköltözöm a kanapéra. – Nem, khmmm, dehogy, – próbáltam, hogy a hangom ne egy oktávval feljebb csengjen, mint ahogy szokott. - nem zavartál egyáltalán. - Lenéztem a hasamra, ahol még mindig ott voltak a göndör fürtök lenyomatai, és teljesen elégedett voltam. Kimászott az ágyból és kivonult a teraszra, úgyhogy elsunnyogtam a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam, és vegyek egy hidegzuhanyt.
A második légzésleállást az okozta, amikor délután kijött a vízből, közölte, hogy megszabadul a homoktól és a sótól, majd levette a sortját, és beállt a teraszon lévő zuhany alá. Anyaszült meztelenül. Olyan hevesen reagáltam a látványra, hogy össze kellett görnyednem, mert szó szerint fájdalmaim voltak, annyira kívántam.
Gyönyörű. Erre nincs más szó, csak ennek a szinonimái. 180 centi tökéletesség. A nyakától a bokájáig gyönyörűen kidolgozott izmok, olyan bőr, amiről mindenki álmodik (egy nap alatt a karamell legszebb árnyalatára barnult) és olyan testfelépítés… a hosszú combok, a haránt hasizmok magától kirajzolódó vonala, amitől minden lány elalél, és persze én is, a derekán a két gödröcske… Meg is állapítottam, hogy az arcán lévő kettő mellé ezeket is fel kell vennem a favorit kategóriába. A feneke olyan kerek, hogy körzővel sem tudnék ilyen szabályosat rajzolni, és ahogy forgott a víz alatt, azt is megtekinthettem, szinte páholyból, hogy a hölgyek, akiknek sikerült bejutniuk az ágyába, igazán „nagy élménnyel” lettek gazdagabbak. Ezen elidőztem egy darabig, de aztán rájöttem, hogy ha befejezi a zuhanyzást, és én még sokáig nem tudok majd felállni a fotelból, az elég kellemetlen szituáció lesz, így elszakítottam a tekintetem a „csodafegyverről”. A keskeny csípő egyre szélesedő mellkasba megy át, ami már igazán impozáns vállakkal végződik, ott három izom vibrál felváltva, minden mozdulatra. Kihagytam a szabályos kockákat a hasán, amit velem együtt több millióan szeretnénk körberajzolni a nyelvünkkel, vagy a szolidabbak az ujjukkal, de az tuti, hogy ők vannak kevesebben. És a haja, az arca egy egész könyv témája lehetne. Az imádott göndör tincseken végigszáguldott a víz, majd az arcán, és az ellazult, lebiggyedt alsó ajkán bukott át, hogy onnan a mellkasán át, a kockák rajzolatán keresztül elérjen a legjobb helyre, ahová csak vízcsepp elérhet, majd balga módon, vagy a gravitációnak engedelmeskedve onnan a feszes combokon, és lábakon át, eltűnjön a farácsos lefolyóban. Nekem mára nincs több kívánságom, köszönöm.
Aztán egy törölközőt tekert a csípőjére, odacsattogott vizes lábaival a napágyig, és rádobta magát. Ugyanazzal a mozdulattal szét is nyitotta a törcsit, és elmerült a napozás gyönyöreiben. Én pedig úgy döntöttem, megyek, és készítek egy kanna jegesteát, és lehet, hogy a jégből valahova máshova is tennem kellene, ha tartós enyhülést szeretnék a nap hátralévő részére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése