XXXIX. Fejezet

Sziasztok!

Nagyon kellemes hétvégét kívánok mindenkinek! Remélem a strandon vagytok éppen...
Az előző részhez írt csodálatos kommentek megmelengették a szívemet, NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM ŐKET!  Köszöntöm az új feliratkozókat, remélem velünk maradnak a továbbiakban.
Az új olvasóknak köszönöm a bizalmat, igyekszem rászolgálni. Továbbra is várom a véleményeiteket, akkor is, ha esetleg kritika formájában érkeznek! ;)

Amikor elkezdtem írni ezt a blogot, mint tudjátok fogadásból, soha nem gondoltam volna, hogy közel 20000 oldalmegtekintés, 33 feliratkozó, és több száz komment érkezik majd.
Hihetetlenül boldog vagyok, és nagyon köszönöm, hogy szeretitek a történetemet.
IMÁDLAK BENNETEKET!!!!

Szép napot nektek: Becca


XXXIX: Fejezet


Amikor elénekeltük, mindketten úgy éreztük, valami csodának voltunk a részesei. Harry megfogta, és a földre tette a gitárt, aztán nagy kezével a hónom alá nyúlva felhúzott magához. A mellkasára simultam, és mikor mélyen a szemembe nézve megnyalta a száját, mély levegőt vettem. A keze elindult a derekamról, bekúszott a pólóm alá, megcirógatta a bőrt a köldököm körül. Válaszom a szokásos lúdbőr volt, tokától-bokáig. Meglepetésemre nem lefelé vette az irányt ( pedig titkon reménykedtem…) hanem a mellkasom felé. Amíg a bimbóimat morzsolta, mosolyogva nézte a reakcióimat.
- Annyira cuki vagy, ahogy kezdesz felizgulni. Egész nap tudnálak húzni, és nézni, ahogy elnyílik a szád, bepárásodik a szemed, és visszatartod a lélegzeted. –mormogta hipnotikus hangján.
- Mi ez? Analízis? Minek tartasz engem? Kísérleti patkánynak? –válaszoltam duzzogva, de szavaim értékéből elég sokat elvett, hogy a farkam vitorlát bontott a pamutnadrágomon. Harry is észrevette a periférikus látásával, és odafordult.
- Hmmmm. Mint tudjuk a kis rágcsálók elég nagy farkincával vannak megáldva.
- Fejezd be! Ne csinálj viccet ebből! – felém fordította az arcát, a szeme kezdett elsötétedni, a mosolya is eltűnt. A pólóm kinyúlt nyakkivágásán át felcsúsztatta a kezét a torkomra, körülfogta és kissé megszorította. Kényszerített, hogy hátrahajtsam a fejem, és mikor megfeszültek az izmok a nyakamon, a nyelvével simogatta őket. Ha már úgyis nyitva volt a szám, akkor elkezdtem nyögdécselni, és a hajába túrtam. Ez nálam már olyan szintű függőség, amit kezeltetni kellene. Ha meglátom a göndör tincseit, az ujjaim azonnal megmozdulnak, mintha a hajában futtatnám őket. Most is a szokásos érzéseket váltotta ki belőlem az érintés. A szerszámom megfeszült, a hasamból a golyóimba cikázott a gyönyör, amitől összehúzódtak és megkeményedtek. Mr. Szexisten pedig annyira tisztában volt azzal, hogy mi megy végbe rajtam, hogy azonnal elengedte a torkomat, hatalmas tenyere egy pillanat alatt a farkamra vándorolt, megmarkolta, majd a heréimre simult, és finoman megszorította őket.
- Mmmm. Most keményen foglak megdugni, mert egy szemernyi türelem sincs bennem! – morogta a nyakamba, amit erőteljesen szívott és harapott. Megállt bennem az ütő. Amit tervez velem, az teljességgel kivitelezhetetlen, tekintettel arra, hogy azt hiszem 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtem tegnap.
- Sajnálom! – mondtam, és megfeszültem a karjai között. Egyből felemelte a fejét, a szeme zavarodottságot tükrözött. – Nem lehet... Tegnap… Mi… Nekem... Sebes…- habogtam, mint egy idióta. A szeme elkerekedett, az arcán érzések kavalkádja.
- Felsértettelek? Fájdalmat okoztam? Miért nem szóltál? –láttam rajta a kétségbeesést és a tehetetlenséget.
- Nem. NEM! Semmi baj. Rendbe jövök, csak adj pár napot. Én sem vettem észre tegnap…- igyekeztem erőt venni magamon, hogy kimondjam amit gondolok, ahogy tőle tanultam - annyira isteni volt a szex, hogy közben nem éreztem semmit. Csak ma derült ki, hogy ami nagynak látszik, az nagy is. – lesütöttem a szemem. Az állam alá nyúlt, és felemelte a fejem, hogy a szemébe nézzek.
– Tehetek érted valamit? – lehunyta a szemét, és lágyan homlokon csókolt.
- Nem. Helyrejön, csak egy kis idő kell hozzá.
- Nagyon sajnálom! – mondta, tele érzéssel. – Vagyis hazudok, mert nem nagyon sajnálom. Imádok benned lenni. –ahogy ezt kimondta, én húzódtam el tőle, mert látni akartam az arcát. Felhúzta a szemöldökét, és láttam, hogy valami még motoszkál benne.
– Mondd! – adtam nyomatékot a megérzésemnek. Beharapta az ajkát, és az egyik oldalon megjelent a gödröcske, ami nála az elfojtott mosoly jele.
- Kicsim! A szád, az ugye nem fáj? – mikor kimondta, már nem tudott uralkodni a vonásain. Elömlött a huncut mosoly az arcán, én pedig képtelen voltam ellenállni, nekem is felcsúszott a szám széle.
- Nem, a számmal minden rendben van. –válaszoltam sokat ígérően.
- Ennek örülök. De nem hiányzik belőle valami? –meghúzogatta a szemöldökét, és közben az ágyékára sandított.
- De. Most hogy így mondod, határozott hiányérzetem van. – válaszoltam megadóan, és lejjebb csúsztam széttárt lábai között, hogy hozzáférjek.

Csütörtök reggel. A nap, amikor vége az idillnek, és el kell indulni dolgozni. Ami nem is lenne baj, ha ott nem kellene eljátszanunk, hogy semmi közünk egymáshoz. Megbeszéltük, hogy délután, ha el tudunk szabadulni a meeting, és a táncpróba között, akkor a két sarokkal lejjebb lévő mexikóiban ebédelünk, lehetőleg kettesben. Már előre fizikai fájdalmat éreztem, hogy nem érhetek hozzá, nem adhatok egy csókot az arcára, nem simogathatom meg a vállát, vagy foghatom a kezét.
Borzasztó igazságtalan ez a világ. Az ember nem tudja befolyásolni, hogy kibe szeret bele. Nyilván vannak kivételek, és a pedofília nem megbocsájtható, de az, hogy hetero, vagy homoszexuális valaki,  nem döntés kérdése. Az, hogy a saját neméhez vonzódik, nem betegség, és a társadalomnak nem kellene ilyen kirekesztő módon viszonyulnia a dologhoz. Már az antik kultúrákban is teljesen elfogadott volt a homoszexualitás, csak a későbbi korok egyre eltolódottabb társadalmi felfogása miatt lett elítélendő. Engem soha nem zavart, és senkit nem a szexuális hovatartozása alapján soroltam be, még akkor sem, amikor teljesen biztosan tudtam, hogy én a lányokat szeretem. Mára ez annyit változott, hogy a lányokat szeretem, és Harryt. Jobban mondva, csak Harryt, de egyébként nem vonzanak a fiúk. Soha nem leskelődtem a focimeccs után a zuhanyzóban, nem néztem titkon az újságokban a fiúmodelleket, és gyerekkoromban nem voltam szerelmes Brad Pittbe. De Harry Styles, ő más kategória.
Amikor először megláttam, abban a pillanatban szerettem bele végérvényesen.
Sokszor gondolkoztam azon, hogyha engedek a kétségeimnek, és nem megyek be a válogatóra, akkor még mindig a szürke kis életemet élném. De rájöttem, hogy nem azért sajnálnám, mert nem lennék világhírű popbanda tagja, hanem mert nem ismerném őt.
Ha viszont MOST választhatnék, akkor a szürke kis életemet kérném, csak Harryvel. Annyira jó lenne, egy teljesen normális életet élni úgy, hogy ő a társam, és ha akarunk elmehetünk szórakozni, nyaralni, sétálhatunk kézen fogva a tengerparton, vagy megcsókolhatom este az utcán, még akkor is, ha csak félreeső helyen, a lámpák fénykörén kívül, nehogy megdobáljanak sörösüveggel, azt ordibálva, hogy büdös köcsögök….
De az élet nem egy habostorta. Tudomásul kell venni, hogy nem állhatsz mindig a napos oldalon.
Harry az enyém, minden más le van tojva. Amíg esténként otthon rám tekeredik mikor alszik, és tévénézés közben cirógatja a csuklómat, addig túlélem a napok azon részét, amikor hazudnom kell a világnak.

Mikor beértünk a központba, és ki akartam szállni, Harry utánam nyúlt és visszahúzott az autóba. Alaposan körülnézett, majd magához rántott, és szenvedélyesen megcsókolt. A nyelve bebarangolta az ajkaimat, utána összefonódott az enyémmel, és közben végigsimogatta a testemet.
- Muszáj magamba szívjalak, hogy kihúzzam vele estig. – súgta a számba – De azért szeretnék egy biztonsági jelzést, hogyha nem bírom tovább, akkor tudathassam veled. – kicsit elhúzódtam, hogy lássam az arcát. Meglepődtem, mert nem mosolygott. Komolyan mondta.
- Mire gondolsz?
- Nem is tudom, egy kézjel, vagy valami….Ha jelzünk egymásnak, akkor a lehető legrövidebb időn belül találkozunk az elsőn, a takarítók raktárában. Erre gondoltam.
- Hmm. Ez jól hangzik. Szeretem azt a helyet. Valamiért melegséggel tölt el, még a gondolata is. – válaszoltam. Felnevetett.
–Igen, engem is elönt a forróság, ha eszembe jut, de csak egy ponton. Ott viszont máris baj van. –nézett le a nadrágjára, ami úgy dudorodott, mintha le akarna repedni róla. – Még jó, hogy előrelátó voltam, és dupla alsót vettem. – Felkaptam a fejem, de megint nem viccelt. Erre már kérdőn húztam fel a szemöldököm. – Alávettem egy hagyományos fecskét, ami jó szoros. Hátha így a napi húsz merevedésemből néhány észrevétlen marad a többiek előtt. Így is szét fognak cikizni.
- Tényleg nagyon okos vagy. – mondtam neki elismerően, és közben marokra fogtam a nadrágon keresztül. A feje hátrahanyatlott.
- Óóóó Lou! Az Isten szerelmére. Ne tedd ezt velem! Már így is egy hős vagyok.
- Miről beszélsz?
- Reggel beléptem a fürdőszobába, te pedig háttal álltál a zuhanyzóban… Óóóó, anyám! Vagy engedd el a dákóm, vagy hajolj rá, mert mindjárt elélvezek! – szúrta közbe, mivel nem bírtam megállni, hogy cirógassam. – Szóval ott álltál, a kis, kerek seggeden folyt végig a szappanos víz, és esküszöm egy hajszálon függött az önuralmam. Úgyhogy sarkon fordultam és elmentem…mit mentem?!...rohantam kocogni. De a nyolcadik kilométernél még mindig lobogott az álló farkam. – ezen felnevettem.
- Én hősöm!- súgtam a nyakába. – Ezért a heroikus tettért jár neked a jutalom. De mivel én még mindig használhatatlan vagyok, ma te leszel alul. –megcsókoltam a gigáját, amikor éreztem, hogy tetőtől talpig megfeszül, de a nadrágjában eddig duzzadó férfiassága lelankad. Felemeltem a fejem, hogy az arcáról olvassak. Kétségbeesés és rettegés. Ezt láttam rajta.
- Lou! Én… Én nem… Képtelen vagyok rá….Vagyis nem tudom, de…. Értsd meg kérlek! – össze-vissza dadogott, ami abszolút nem jellemző rá. Én szoktam nyökögni, ő mindig mindenről nyíltan szokott beszélni. Nagyon meglepett.
- Hazz! Nyugi. Nem kell így túlreagálni. Csak jeleztem, hogy én is férfi vagyok, ezért vágyom rá, hogy úgy is viselkedhessek néha.
- Őőő. Értem…Hát az a baj, hogy én el sem tudom képzelni, hogy én legyek a passzív fél. Próbálom ésszel felfogni, vagy inkább elfogadni, de nekem egyelőre ez nem megy. …Bocsáss meg! – értem nyúlt, és magához ölelt, de nem tudtam önfeledten hozzábújni. Rosszul esett, hogy így elzárkózik a dologtól, mikor tudhatja, hogy mennyire vágyom rá, hisz ő is így érez irántam. Persze, ő egy alfahím, egy talpig férfi, aki az ágyban akkor is az, ha egy másik fiúval van együtt, de mivel én sem vagyok született meleg, nem tudok behódolni neki. Szükségem lenne rá, hogy néha váltogassuk a szerepeket. Nem akartam most belemenni ebbe a vitába, de érezhető volt a feszültség kettőnk között.
- Csak adj egy kis időt. Ígérem dolgozom a problémán! – súgta a fülembe és adott mögé egy puszit.
- Csak ne felejtsd el, amit mindig nekem mondogatsz! – kérdőn nézett rám – Hogy köztünk nincsenek tabuk. És mindent kipróbálhatunk, ami nem okoz fájdalmat. Ígérem, nem fogok! – ez egy icipici hazugság volt, hisz én már jól tudtam, hogy ebben az esetben a fájdalom és a kéj együtt érkezik, de úgy gondoltam, ezt kettőnk érdekében eltitkolom, ahogy eddig ő sem mondta el, hogy úgy képzeli a szexuális életünket, mintha én egy lány lennék. Mert nagyon nem vagyok az!

A fiúk szinte felugrottak, amikor beértünk a tárgyalóba. Hála az égnek volt még néhány percünk a kezdésig, ezért odasiettek hozzánk, és úgy mértek végig, mintha valami karanténból szabadultunk volna, 40 nap után.

- Na? Hogy vagytok? –kérdezte a szókimondó Zayn. - A kicsi mintha girhesebb lenne. – természetesen rám gondolt, és utáltam, hogy úgy beszél rólam, mintha ott sem lennék. Belekönyököltem az oldalába, mire feljajgatott. - Mondtuk, hogy egyetek rendesen.
- Ettünk. Sokat. Még főztünk is. –válaszolta Harry, és mosolyognom kellett, hogy komolyan úgy érzi, eleget kell tennie Zayn utasításainak.
- Szerintem meg nem is sovány. Pont jó! – kacsintott rám, és odahúzott magához, aztán átkarolt, és felemelt a földről. Ahogy a lábaim a levegőben kalimpáltak, úgy csókolt szájon, mire a többiek felnyögtek.
- Ugye nem fogjátok ezt csinálni egész nap, mert akkor én eret vágok, az tuti! – dünnyögte Niall.
- Nem, nem terveztük, hogy egyfolytában néznetek kell, ahogy a szájába dugom a nyelvem. – válaszolta Mr. Szívdöglesztő teljes természetességgel, de ettől a kijelentésétől az én gatyám lett szűkösebb a kelleténél, és már sajnáltam, hogy rajtam nincs két alsó. Harry megérezte a hasán a merevedésemet. Rám mosolygott, adott még egy puszit, aztán lecsúsztatott magán, amitől végig hozzádörzsölődtem, ezért elakadt a lélegzetem. Megfogott, a háta mögé penderített, és a két kezemet előrehúzta a mellkasára. Így álltunk, én a jótékony takarásban, és beszélgettünk a többiekkel, amíg Garick meg nem érkezett.

Az ebédszünetben sem lehettünk kettesben, mert a fiúk úgy örültek nekünk, hogy eszük ágában sem volt nélkülünk ebédelni. Így aztán mindannyian beözönlöttünk a Sombrero-ba, és rendeltünk egy raklap taccos-t. Már javában tömtük a fejünket, mikor arra lettem figyelmes, hogy a fiúk a szemük sarkából nézegetnek bennünket.
- Mi van? –kérdeztem tele szájjal. – Mi nyomja a bögyötöket? Ki vele! – szokás szerint Liam köszörülte a torkát, tehát várható volt, hogy ő fog beszélni.
- Igazából semmi. Csak kifúrja az oldalunkat a kíváncsiság. Két évet asszisztáltunk a hullámvasút szerelmetekhez, míg végre mindketten beláttátok, hogy mi a szitu, és most tudni szeretnénk, hogy minden rendben van-e…. és egy banális kérdés, hogy megérte-e ennyit várni rá?- Harry elgondolkodva nézett vissza, én pedig benntartottam a lélegzetem, mert mindenki tudta, hogy ez a kérdés igazából neki szól.
- Igen….és….. BAROMIRA IGEN! – miközben ezt kimondta, már a könyökhajlatába szorította a fejemet, és magához húzott. Aztán elfeledkezve a külvilágról meg akart csókolni, de én kiszabadítottam magam, és erősen eltoltam. – Harry! Az ég szerelmére! Légy óvatos, mindenhonnan vehetnek telefonnal. – láttam rajta a zavarodottságot, a fiúk pedig körülnéztek az étteremben, de senki nem volt gyanús. A fülemhez hajolt: - Bocsánat. Néha elfelejtem, hogy nem élhetem a saját életem. Ne haragudj!
- Nem haragszom Hazz, csak nem akarok országos botrányt. Szeretnék kicsit egyszerűen boldog lenni.- elmosolyodott.
- Én is csak erre vágyom. – Mélyen a szemembe nézett, és én tudtam, hogy most épp a nyelvét csúsztatná a számba. Ettől kimelegedtem egy pillanat alatt, a többiek torkot köszörültek. Niall pedig kiakadt:
- Megígértétek, hogy nem lesz ez egész nap! Hiányoztok. Hiányzik a baromkodás, Louis idióta poénjai, Harry rossz viccei. Kicsit próbáljatok normálisak lenni, erre a pár órára, meg amíg este sörözünk.
Mr. Szexistennél megkongatták a vészharangot, hogy nem cipelhet innen haza, és nyomhat térdre rögtön az ajtóban. De aztán láttam, hogy mérlegeli a választ. Rám nézett, a szemében kérdés, hogy mi legyen. Beleegyezően bólintottam. Igazuk van a srácoknak. A világ nem áll meg, és nem várja ki, hogy mi beteljünk egymással. Amire mondjuk pár évtizedet várhatna is részemről.
- Oké, oké. Mi igyekszünk, de nehéz ez srácok. Ez a kis hangos mitugrász teljesen elveszi az eszemet. Legszívesebben egész nap ki sem tennénk a lábunkat otthonról, vagy elhurcolnám egy lakatlan szigetre. – a fiúk összemosolyogtak. Nagy hálát éreztem, hogy tényleg elfogadják a dolgot. Három fiatal hetero pasinál erre nem sok esély van, valljuk be őszintén.
- Miért nem mentek el valahová 4-5 napra? - kérdezte Zayn – A jövő héten nincs semmi extra, csak pár interjú, azt letudjuk mi is. A stúdióban addig felvesszük azokat a részeket, ahol ti nem vagytok, és ha hazajöttök, akkor befejezzük. A koreográfusnak majd megmondjuk, hogy ti most kettesben gyakoroljátok az akrobatikus elemeket. – Na, ezen mindannyian felröhögtünk. Nem beszéltünk többet a témáról, de láttam Harryn, hogy szöget ütött a fejébe ez a gondolat. Nekem sem lett volna ellenemre.