L. Fejezet

Sziasztok!

Itt a jubileumi 50. fejezet. Hihetetlen, hogy idáig eljutottunk.... mikor pár hónappal ezelőtt fogadásból megírtam az első 10 fejezetet, eszembe sem jutott, hogy ez fog kisülni a dologból. Mindezt nektek köszönhetem, és ezért örökre hálás leszek mindannyiótoknak!!!
Imádlak benneteket, és mindent köszönök!!!
Külön köszönöm mindazoknak, akik kommentjeikkel támogatnak, bátorítanak, hogy van helyem a Larry bloggerek között, van értelme a nem kevés munkának, amit belefektetek az írásba. Persze mindez nekem kikapcsolódás és öröm, de az igazi boldogság az, ha van aki el is olvassa, és főleg, ha szereti is.

Utolsó hét a nyári szünetből, úgyhogy akik suliba járnak, azok élvezzék ki, de nagyon!!!

Közben felkerült A tanítvány 4. része, de a blogger valamiért nem szereti az írásaimat, mert már nem először felejti el kilistázni, frissíteni, így sehonnan nem látszik, csak ha valaki odatéved az oldalra.
http://larrystylinsontanitvany.blogspot.hu/
Kellemes időtöltést mindkettőhöz!

xxxBecca

L. Fejezet

Ez a beszélgetés rányomta a bélyegét a turné hátralévő idejére. Bár nem akartuk, hogy a hangulatot elrontsa ez a kis közjáték, sem mi, sem a fiúk nem tudtuk figyelmen kívül hagyni.
Louisval mindent elkövettünk, hogy megfeleljünk az elvárásoknak, de ez azért roppant nehezen ment. Hogy tudod eltitkolni a figyelő tekintetek elől, ha halálosan szerelmes vagy valakibe? Azért egy-egy apró érintés, egy összenézés óhatatlanul bekövetkezett, és persze másnap tele volt vele a net.
A helyzeten javított valamit, hogy megtalálták az alkalmas jelöltet az álbarátnő szerepére. Valamelyik Jenner, bár én nem tudom megkülönböztetni őket. Valószínűleg nem is kell, hisz alig fogok vele találkozni a valóságban. Le is szervezték, hogy a hazaérkezésünk után azonnal megejtjük az „első randit”. Készen voltak a sajtóközlemények, be voltak izzítva az újságírók, hogy alakulóban van egy nagy szerelem. Részemről rendben volt így, csak hagyjanak békén egy kicsit.

Teltek a napok, egymás után új városok, újabb koncertek. Kevés szabadidőnkben a srácokkal lógtunk napközben, így alig volt alkalmunk összebújni egy kicsit. Nagyon megviselt ez az állapot, és Louis is kezdett bedepizni az elvonási tünetektől. Rászoktunk, hogy sms-ezünk akkor is, ha csak két méterre vagyunk egymástól. Ez azért volt jó, mert esténként, társas magányunkban legalább visszanézhettük a szerelmes üzeneteket, és ez enyhített valamit a sajgó hiányon. Azért voltak olyan pillanatok, amikor kicsúszott a kezünkből az irányítás.

Az egyik show közben valaki feldobott egy bilincset a színpadra, épp elém, én pedig felemeltem. Eszembe jutott, hogy ez akár balul is elsülhet, ezért elindultam vele a színpad hátsó része felé, de aztán nem tudtam uralkodni magamon. Visszaléptem Louhoz, aki épp a közönséghez beszélt, és belógattam a bilincset az orra elé. Egy töredék másodperc alatt felfogta mi az, és rám sem nézve azt mondta: „KÉSŐBB!”. A tömeg olyan visításban tört ki, hogy majd beszakadt a dobhártyánk, én pedig sírtam a röhögéstől, a fiúkkal együtt. Ilyenkor elgondolkozom azon, vajon tényleg elfordulnának-e tőlünk, ha nem titkolnánk a kapcsolatunkat. Nem akarok senki arcába belemászni azzal, hogy melegek vagyunk, és szeretjük egymást, de azok a kis pillanatok, amik jutottak nekünk az elmúlt időszakban, valóban ennyire undorították a rajongókat, vagy ez erős túlzás? Persze, én is tudom, hogy a homofóbia egy létező probléma, de nem vagyok képes elhinni, hogy az elkötelezett rajongóink ne fogadnák el a dolgot, ha mi így vagyunk boldogok. Mindegy,,,,felesleges ezen ennyit agyalnom, úgysem tudom megoldani a problémát.

A koncertek hihetetlen jó hangulatúra sikerültek. Máig sem tudom felfogni, hogy lehet az, hogy ennyi ember szeret bennünket, hogy vagyonokat fizetnek ki azért, hogy pár órára élőben is lássanak. Ilyenkor mindig olyan hálát éreztem irántuk. Az biztos,hogy soha, senkinek nem volt ilyen szuper rajongótábora, mint nekünk.
Már csak egy hét volt hátra a körútból. Erre az estére Eleanor is utánunk repült ( fizette neki a Modest…) és megnézte a koncertünket. Utána Louval el kellett menniük egy vacsorára, ahol sajtósok hada fotózta minden mozdulatukat. Én pedig a szállodai szobám magányában próbáltam túlélni az estét. Lassan három hete, hogy egyetlen órát sem töltöttünk kettesben. A drogelvonó sem lehet ennyire kemény. Ráadásul siheder korom óta elég nagy szexuális étvággyal vagyok megáldva, úgyhogy nekem ez az időszak kész kínzás volt minden szempontból. Kezdtem bedilizni az elfojtott energiáktól. Ahogy az ágyamon feküdtem, eszembe jutott, hogy aznap délután egy kilátóba vittek el bennünket városnézés gyanánt. Egy darabig felvitt a lift, de onnan még vagy 3 emeletnyit lehetett gyalog felmenni, a még tökéletesebb kilátás érdekében. Libasorban indultunk el a szűk csigalépcső felé. Lou kettővel előttem ment, utána Zayn, szorosan követve őt, ahogy mostanában mindig. Azaz igazság, hogy kezdtem féltékeny lenni. Az agyammal tudtam, hogy Zayn mennyire jó barát, és próbálja helyettem óvni, védelmezni Lout, de azért kicsit besokalltam attól, ahogy ránéz, ahogy hozzáér. Valószínűleg ez is amiatt van, mert teljesen el vagyunk tiltva egymástól, és az agyam már hülyeségekkel tölti ki az űrt, amit Lou hiánya okoz. Szóval a többiek már javában másztak felfelé, amikor Louis az első lépcsőre lépett. Én kicsit oldalra mozdultam, hogy jobban lássam, és a szemem sarkából észrevettem, hogy Malik kifejezetten a seggét nézi. Úgy elöntötte a szar az agyamat, hogy egy lépéssel odaugrottam, Lout a karjánál fogva visszarántottam, és a vállánál fogva enyhén megtaszítottam Zaynt, hogy menjen előre. Ijedten, és mintha kicsit rajtakapottan nézett volna rám, de szó nélkül előresietett, mi pedig pár másodperccel lemaradtunk mögötte.
- Ez mi volt? – nézett rám kérdőn Lou.
- Semmi – próbáltam elbagatellizálni a dolgot.
- Hazz! Ne etess, majd felrobbansz, olyan ideges vagy.
- Jó. Felbasztam az agyam, mert Zayn úgy stírölte a seggedet, hogy a nyála is folyt. – Louis mérlegelte a hallottakat, majd elnevette magát. Közben már egy emeletnyi lépcsőt megmásztunk, épp egy szűk, beton lépcsőházban lépegettünk, ahol senki nem láthatott bennünket. Utánanyúltam, egy mozdulattal visszarántottam, és a falnak nyomtam tiszta erőből. Nem tudom számítottam-e ellenállásra, de a reakció meglepett, az biztos. Louis már akkor emelte a lábait, mikor még oda sem szorítottam a betonhoz. A nyakamba kapaszkodott, és a derekamra fonta őket. Az arca száguldott felém, és olyan éhesen tapadt a számra, hogy hangosan felnyögtem. A nyelvünk egyszerre próbált behatolni a másik szájába, és félúton őrjítő táncba kezdtek. A fenekére siklott a kezem, és belemarkoltam. Úgy dübörgött a vérem, hogy félő volt, valami őrültséget teszek, mert egy pillanat alatt elvesztettem a kontrollt.
- Úristen, mennyire kívánlak! - nyögtem a szájába.
- Mmmm. Érzem. –válaszolta, és a combjaival megszorított, hogy jobban összesimuljunk. A hasamon ágaskodó szerszámom szinte lüktetett attól, hogy Louis ruganyos kis teste hozzám dörzsölődött.
- Nem bírom már kicsi. Beleőrülök, ha nem lehetünk kettesben. – közben a nyakát haraptam, amihez ő készségesen hátrahajtotta a fejét, hogy jobban hozzáférjek.
- Édesem! Én is ugyanúgy szeretném, mint te…. de nem tudom, mikor lesz rá alkalmunk. – ujjai a hajamba merültek, és szinte téptek már. Nem érdekelt. Tudom, hogy a hajam a fétise, és ezt is imádom. Ahogy fürge kis kezeivel túrja, fésüli, tépi, azzal engem is totál be tud indítani.
- Harry!... Louis! Hol a retekben vagytok? Eltévedtetek? – hallatszott fentről Niall panaszos hangja. Most kínomban nyögtem egyet, és lassan leengedtem a földre Louist. Ő még szorította a fejemet, az ajkai még egy utolsó csókért könyörögtek, mielőtt szétváltunk. Egymás szemébe néztünk, azt hiszem, az enyém megtelt könnyel, mert Lou magához rántott, én pedig a mellkasába fúrtam a fejem, ahogy egy lépcsőfokkal feljebb állt, mint én.
- Szeretlek. Kibírjuk. – suttogta, és gyengéden simogatott.
- Nem tudom kicsi. A tűrőképességem határán vagyok.
- Kérlek Harry! Légy türelmes. Hidd el, kárpótollak mindenért! – elhúzta a fejem, mélyen a szemembe nézett, és a pillantása olyan ígéreteket rejtett, amitől elakadt a lélegzetem. Elmosolyodtam. Megfordítottam, és megtaszítottam a lépcsőn felfelé.
- Neked van a legjobb segged a világon. Úgyhogy próbálj nem riszálni, amíg felérünk, vagy nem állok jót magamért!

Számoltuk a napokat, és már csak kettő volt hátra, amíg végre hazamehetünk, amikor a vezetőség közölte, hogy az érkezésünk napján el kell utaznom Los Angelesbe, ahol egy divatbemutatón fogok részt venni, és az utána következő fogadáson kell eljátszanom, hogy hevesen udvarolok Kendallnek, aki persze hosszas fűzögetés után beadja a derekát. Már szobát is foglaltak nekünk a Bryant-be, hogy fel tudjam cipelni éjszakára, és másnap reggel véletlenül lebukhassunk, amikor elhagyjuk a szállodát.
Amikor ezt megtudtam, olyan düh, és gyűlölet lett rajtam úrrá, hogy Niall és Liam fogtak le, nehogy összetörjem a berendezést. Aznap este nem volt koncertünk, de persze Louisnak és Zaynnek találtak valami elfoglaltságot, hogy ne legyenek ott, amikor közlik a rosszhírt. Teljesen befordultam, úgy éreztem, rossz döntés volt, amikor rábólintottam az egyezségre. Nem akartam Louisnak sms-ben megírni a fejleményeket, ezért még egy órát töltöttem el, dúvadként le-fel járkálva , amit a srácok a szemükkel követtek, mint egy teniszmeccsen a labda útját.
- Harry! Nyugodj már le! Nem akarhatod, hogy Lou is kiboruljon. Neked kell erősebbnek lenned! – mondta Liam. Tudtam, hogy igaza van, de már rég feladtam, hogy én legyek az erősebb. Fogalmuk sincs róla, hogy Louis sokkal jobban bírja ezeket a stresszhelyzeteket, és kettőnk közül általában nem én vagyok a domináns fél.
- Képtelen vagyok, amíg nem beszéltem vele. Nem tudjátok, de egyszer pont egy ilyen szarságon ment tönkre a kapcsolatunk. Tiszta de ja vu-m van.
- Nem megy tönkre semmi. – szögezte le Niall – Életemben nem láttam még két embert, aki ilyen szinten meg van halva a másikért. Relax! Túlélitek azt a plusz két napot, és utána karácsonyig már alig lesz valami. Annyit gyömöszölhetitek egymást, amennyit akarjátok. – elmosolyodott, de nem volt él a hangjában. A maga módján, de kicsit megnyugtatott. Racionális énem tudta, hogy igaza van. Felesleges, hogy kiboruljak, hisz úgysem tudok változtatni a dolgokon. Nem vagyok ura az életemnek.

Nem is hívtam Lout, megmagyaráztam önmagamnak, hogy jobb, ha ezt személyesen közlöm vele.
Mikor visszajöttek Zaynnel, és rám nézett, azonnal tudta, hogy valami baj van. Összeráncolta a homlokát, hozzám lépett, megfogta a karomat és a sarokba vonszolt. Zayn tanácstalanul nézett körbe, de őt meg Niall fogta karon, és húzta el az ellenkező irányba. Hálás voltam, amiért a lehető legnagyobb teret hagyták meg számunkra, hogy beszélhessek Louisval.
- Figyelj kicsi! Újabb rossz hír. Kedden el kell utaznom két napra LA-be, hogy eljátszhassam a nagy szerelmi románcot az új csajjal.
- Kedden? – kiáltott fel – De hisz aznap megyünk haza!... Ezt nem tehetik! – a hangja kétségbeesett volt, én pedig nem tudtam mit válaszolni, és felesleges is lett volna. Mindketten tudtuk, hogy bármit megtehetnek.
- Tudom, és hidd el, én is totál kiborultam miatta, de így lesz a legjobb. Túl leszünk rajta, és utána karácsonyig már szinte semmi dolgunk. Több mint két hétig azt csinálunk,amit akarunk. – idéztem Niallt, és már én is elhittem a szavait. Mélyen Lou szemébe néztem, és próbáltam nyugalmat sugározni felé. Tényleg nem kell, hogy ő is kiboruljon.
- Értem. – válaszolta csendesen, és láttam, hogy hatalmasra tágulnak a szemei, aztán megtelnek könnyekkel. Úgy rántottam magamhoz, mintha a vonatsínekről mentettem volna valakit a dübörgő szerelvény elől.
– Édesem! Szerelmem! Ne sírj, kérlek. Belehalok, ha sírni látlak. Így is alig tudom kezelni a helyzetet, de ha téged kiborít, akkor nekem végem. Ismersz. Felrúgok mindent, és lelépünk innen, csak egy szavadba kerül… – teljesen komolyan gondoltam. Ha ő úgy dönt, elege van, menjünk és éljünk egy Isten háta mögötti helyen kettesben, tőlem azonnal indulhatunk. Belefúrta az arcát a pólómba.
- Nem. Nem, dehogy. Mindjárt jobb lesz, csak egy percet adj. – átöleltem, és a fejét simogattam csendesen. Liam kérdő tekintetével találkozott a pillantásom. Bólintottam, hogy minden rendben, ő pedig feltartotta a hüvelykujját, hogy kifejezze örömét, amiért túl vagyunk a krízisen.
Louis egyik mondása jutott eszembe: „Ez annyira szar, hogy innen már csak jobb lehet!” Fogalmam sem volt, mekkorát tévedek….