XLIII. Fejezet

  Sziasztok!
Nagyon  köszönöm a támogatásotokat. És köszöntöm az új feliratkozókat! :) A díjakért is roppant hálás vagyok, csak soha nincs időm megcsinálni őket, mert elég macerás;) De ettől függetlenül roppant nagy örömöt okoznak!!!
Imádtam a kommenteket, nekem ez olyan, mint a drog... Függőségben élek! :)
Úgyhogy továbbra is boldoggá tesz, ha megtiszteltek a véleményetekkel.
Ez az utolsó rész az első "könyvből"....utána lesz egy kis változás, amit remélem jószívvel fogadtok majd, és továbbra is itt maradtok velem.
Nagyon kellemes hétvégét kívánok ( ma van a fürdők éjszakája, menjetek pancsizni :DD) !
( Köszönöm a tanítvány feliratkozásait is!!! Izgatottan várom a szeptembert, hogy milyen lesz a fogadtatás)

xxx Becca


XLIII. Fejezet

                                                                               
Másnap reggel egy rádióinterjúra kellett mennünk korán reggel, ahol nem voltunk épp nagy formában, tekintettel arra, hogy alig 3 órát aludtunk az éjjel. Ettől függetlenül boldognak és felszabadultnak éreztem magam, azzal a tudattal, hogy Harry már az enyém, és én hozzá tartozom.
Kezdtünk belerázódni az új felállásba, és igyekeztünk eltalálni az arany középutat, ami még nem zavarja a fiúkat, de nekünk is enyhülést nyújt a kínzó hiányérzettel szemben, hogy egész nap nem érhetünk egymáshoz, csak ha magunk vagyunk. Megszoktuk, hogy összeölelkezve álltunk, és egymás mellett ültünk szorosan,

akárhol voltunk. Ez mondjuk akkor volt érdekes, ha egy nagy kanapén hárman ültünk, Niall az egyik végében, mi pedig szinte egy ember helyét elfoglalva a másikon. De ez már nem érdekelt. Próbáltunk visszatérni a normális kerékvágásba. Aznap estére meghívtuk a fiúkat, Zayn  és Liam barátnőjét és Elt, hogy vacsorázzanak nálunk. Harry elkérte Mrs. Candrick székeit a szomszédból, hogy elférjünk, és egész délután sütöttünk, főztünk.
Tényleg van érzéke a gasztronómiához, ezt be kellett látnom. Isteni bélszínt sütött, burgonyapürével, friss spárgát párolt, hollandi-mártással, és olyan ráksalátát rittyentett, hogy elállt a szavam. Amikor a créme brulee-t kezdte készíteni, én csak összefontam a karjaimat és mosolyogva néztem, nekidőlve a konyhapultnak.
Rám maradt a terítés, és amikor mindennel készen voltunk és már fel is öltöztünk, csodálkozva láttuk, hogy még van egy fél óránk a vendégek érkezéséig.
- Na, mekkora királyok vagyunk? – kérdezte Harry, és nem tudta elfojtani büszke mosolyát.
- Istenkirály vagy életem! – mondtam beleegyezőn. – Szeretlek! - léptem hozzá, és átöleltem a derekát. Lehajolt a dohányzóasztalhoz, felemelte a távirányítót, és bekapcsolta a zenét. Hosszú ujjaival zongorázott a gombokon, amíg meg nem szólalt az általa választott szám. Amikor a Lady in red dallamát felismertem, még közelebb bújtam hozzá, ő pedig a kanapéra hajította a távirányítót, és szorosan átfont a karjaival. Elkezdett mozogni, és azon vettem észre magam, hogy összesimulva táncolunk a nappaliban, a kedvenc számára, és a világ legcsodásabb hangja dúdol a fülembe halkan.
Még vagy három számot andalogtunk édes ölelésben, csókokkal, simogatásokkal tarkítva, míg megszólalt a kapucsengő.
El érkezett elsőnek, és olyan elánnal ugrott a karjaimba, hogy majdnem ledöntött a lábamról.
- Azért jöttem előbb, hogy elmondhassam, mennyire örülök nektek fiúk! Annyira drukkoltam, hogy legyen merszetek beleugrani ebbe a kapcsolatba. Bár sok buktató és nehézség vár még rátok, de ti egymásnak vagytok rendelve, ezt már régen beláttam. Legyetek nagyon boldogok! – Harry arcára pillantottam, és elszorult a torkom. Olyan meghatódottan nézett Elre, ahogy még nem láttam nézni soha, aztán hozzálépett és a karjaiba kapta. Megpörgette, és össze-vissza puszilta.
- Köszönöm El! Nem is tudod, mennyire féltem tőle, hogy mit fogsz szólni a dologhoz. Te vagy Lou legjobb barátja, és rettegtem, hogy ha te nem fogadsz el, akkor nem lesz felhőtlen a kapcsolatunk. Azt is köszönöm, hogy vigyáztál rá, amikor én nem tettem. Örökre hálás leszek neked! Mindenért…
- még mindig a karjaiban tartotta, az arcuk olyan közel volt egymáshoz, hogy a lehelete borzolta El haját, és olyan áthatóan nézett a szemébe, ami kifejezte a legmélyebb őszinteséget, amivel beszélt. A szerelmem iránta fokozhatatlan, legalábbis mindig ezt hiszem, de aztán tesz valamit, amitől egy újabb szint nyílik meg számomra. Ez már szinte fáj.
A fiúkkal azt beszéltük meg, hogy a barátnők egyelőre nem tudhatnak a kapcsolatunkról. A szerelmek jönnek, mennek, fiatalok vagyunk még (ez alól természetesen mi vagyunk a kivételek Harryvel…) és túl sok forog itt kockán ahhoz, hogy egy bennfentes, aki később kikerül a körből, azon gazdagodjon meg, hogy könyvet ír a 1D fiúk mocskos, meleg viszonyáról. Ezért aztán én El mellett ültem, és fogtuk egymás kezét, Harry pedig Niall és Zayn között foglalt helyet. Jobban mondva alig ült le, mert egész este pörgött, mint a ringlispíl, hogy kiszolgálja a vendégeket. Ők meg csak ámultak, hogy vajon Harry Styles amnéziával és személyiséghasadással járó balesetet szenvedett-e, vagy mi történt, mert ez a Harry egészen biztosan nem az, akit eddig ismertek. El megszorította a kezem, és a fülemhez hajolt.
- Annyira édes, hogy nem találok rá szavakat. Mit csináltál vele? – rám nézett, én pedig önkéntelenül elpirultam, mert a kérdés számomra rögtön erotikus felhangot kapott. El összehúzta a szemöldökét, és újra a fülemhez hajolt. – Te kis huncut! Nem arra gondoltam, és ne meséld el! Ahogy elnézlek benneteket, el tudom képzelni, hogy nem tudtok betelni egymással. – megszorította a combomat, én pedig beharaptam a számat, és csak bólintottam, aztán rákacsintottam, és összemosolyogtunk.
- Jaj, annyira cukik vagytok! – nyávogta Liam barátnője, akinek még a nevét sem sikerült megjegyeznem. – Már ezer éve együtt vagytok, és még mindig ekkora a szerelem? – hirtelen benntartottam a levegőt, mert nem értettem a szituációt. Harry keze is megállt a levegőben, ahogy a tálat akarta letenni az asztalra. Rám pillantott, én pedig ijedten néztem vissza rá. El megnyugtatóan a karomra fektette a kezét és megszólalt.
- Nos. Lou a világ legjobb pasija, és MINDEN tekintetben hihetetlen, - ezt a szót megnyomva mélyen a lány szemébe nézett, aki megértette a célzást és bele is pirult - úgyhogy igen. Képtelen vagyok egy egész estén át kibírni, hogy ne búgjunk egy kicsit. Bocsássatok meg! Remélem nem túl zavaró. – aztán lesütötte a szemét. Mekkora színésznő, az állam leesik. Imádom!
- Neeeem, semmi baj! – jött a nyávogás szemből, és Harry is kifújta az eddig benntartott levegőt, aztán folytatta a mozdulatát. – Nagyon helyesek vagytok, és tökre örülök, mer én eddig aszittem, hogy Lou és Harry melegek. ----- ez volt az a pillanat, amikor Zayn megfulladt a krumplipürétől, és Niall a pohár mellé öntötte a vörösbort. A másodperc töredékéig lefagyott mindenki. Szokás szerint Liam és El mentették meg a helyzetet, akik hahotázni kezdtek. Liam még a térdét is csapkodta: - Lou és Harry? Melegek? Ez mekkora poén!- aztán úgy hátba verte a szobormerev Niallt, hogy az majdnem lefejelte a tányérját. Aztán ő is bekapcsolódott a nevetésbe, és Harry kacagását is meghallottam a konyha felől. Félve odapillantottam, a csodazöld szempár visszenézett rám, aztán kacsintott és egy puszit küldött felém. Megijedtem, hirtelen körülnéztem, de megnyugodtam, mert a két lány háttal ült a konyhának. Kezemet a szívemre fektettem, de nem néztem rá. Ez az egyezményes jelünk arra, hogy szeretlek, amikor nincs alkalmunk másképp elmondani ezt egymásnak. A szemem sarkából láttam, hogy viszonozza a mozdulatot, aztán minden ment tovább.
Az este remek hangulatban telt, és volt már vagy éjjel egy óra, mikor szedelődzködni kezdtek a vendégek. Zayn felajánlotta, hogy hazaviszik Elt taxival, és én nagyon hálás voltam, hogy nem nekem kell.
Otthagytunk mindent a konyhában és az étkezőben, azzal a felkiáltással, hogy másnap jön Ethel, a bejárónő, és gyorsan fogat mostunk. Az ágyban Harry mögém göndörödött, ahogy szokott, és a fülem mögötti érzékeny részt puszilgatta.
- Figyelj Lou!  - kezdett kitörni a frász. – A mai este rádöbbentett, hogy egy nagyon vékony zsinóron kötéltáncolunk. – reszketni kezdtem.
- Igen. Így van… ahogy eddig is így volt. –próbáltam kapaszkodót találni. Nem lehet ezért vége. Nem teheti, hogy feladja megint, mert egy ostoba szituációba keveredtünk. Ilyen lesz még száz, vagy ezer….
- Szeretnék elintézni valamit, minél hamarabb. – most már tényleg nem tudtam elképzelni merre tart ez a beszélgetés. – El akarom mondani a szüleimnek. – amikor felfogtam amit mondott, akkora kő esett le a szívemről, hogy szerintem kívülről is remekül hallható volt. – De úgy gondolom, ez elég nehéz szituáció lesz, és nem akarom, hogy kellemetlenebb legyen, mint amennyire muszáj. Ezért szeretnék egyedül menni, ha megengeded. – olyan megkönnyebbülés lett rajtam úrrá, hogy az leírhatatlan.
- Persze. Természetesen. Ahogy szerinted a legjobb, édesem. – megszorítottam a kezét, ami a hasamon ölelt. - Remélem minden rendben lesz! – nem mertem megfogalmazni a félelmemet, hogy a szülei esetleg el is fordulhatnak tőle, ha kiderül, hogy egy fiúval van szerelmi viszonya.
- Abban biztos vagyok. Nincs bennem kétely, hogy elfogadnak-e így. Csak szeretném nekik megkönnyíteni. Azt akarom, hogy minden kérdésüket feltehessék, ne feszélyezze őket semmi. Tudod, mi egy szókimondó család vagyunk. Arra neveltek, ha valamit nem tudok elfogadni, mert nem értem, vagy nem tudok róla eleget, akkor kérdezzek, amíg meg nem értem a másik álláspontját. Arra készülök, hogy hosszan kell válaszolgatnom, és letisztázni velük hogy ez nem egy hirtelen felindulás, nem fog elmúlni, és el kell fogadniuk a döntésem, mert végleges. – megmelengette a szívemet amit mondott. Nagyon szeretem millió okból, de szinte ismeretlenül a szüleit is imádom, hogy ilyen értékekkel engedték el otthonról, hogy ilyennek nevelték. Ha nem lenne ennyire nyitott, soha nem kaptam volna bebocsájtást a szívébe. A világ legszexibb pasija, aki minden nap tucat nőt kaphatna meg, végül egy nyápic pasit választott. Ez a mai napig is felfoghatatlan. Egyszer szeretném ha elmesélné, hogy miért….
Abban maradtunk, hogy mivel a következő héten indulunk megint egy hosszabb koncertsorozatra, és nem fog tudni elszabadulni, így másnap hazautazik két éjszakára, és csak a hétfőn jön haza.
Már most majdnem belehaltam a gondolatba, hogy el kell válnunk, de megpróbáltam megerősíteni a szívem. Nem lehet semmi baj, a történelem nem ismétli önmagát, és csak három nap. Fél lábon is kibírom, nem igaz?