XLVII. Fejezet

Sziasztok!

Eljött a péntek, így itt a következő rész. Remélem, szeretni fogjátok.
Hálásan köszönöm Dreamy Girl -nek , hogy reklámozza az írásaimat.
Köszöntöm az új olvasókat, remélem elégedettek lesznek velem.

Titeket, régi olvasókat pedig imádlak, és örökre hálás leszek, amiért olvassátok, kommentelitek, szeretitek a történeteimet. ( Mert tudjátok, hogy egy idióta vagyok, aki reszketve várja ezeket...) Igyekszem meghálálni a bizalmatokat!

Ma este szembesültem vele, hogy Ed Sheeran, Friends című száma is Larryről szól, ezért tiszteletadásképpen megosztanám veletek ezt a videót...

xxxBecca


XLVII. Fejezet



Az este elrepült. Anyuék annyit kérdeztek az elmúlt időszakról, és nekem olyan jól esett kiönteni a szívemet, hogy órák teltek el, mire felocsúdtunk. Jóval elmúlt már éjfél, amikor apám felkísért az emeletre. Ahogy beléptem a régi szobámba, megrohantak az emlékek. Semmi sem változott benne, a legapróbb tárgy is a helyén volt, mint amikor elindultunk Londonba, az X-Factor válogatásra. Az ágyamon a léghajós ágyneműhuzat, amit annyira szeretek, a polcon a lovas kupáim, amit gyerekként szereztem. Apu belépett mögöttem, aztán megveregette a vállamat. Felé fordultam.
- Fiam! Olyan büszke vagyok rád. Kevés az olyan ember, aki annyit küzd az álmaiért, mint te. Megérdemelted, hogy elérd a sikereket. És azt is megérdemled, hogy olyan társad legyen, aki értékeli, hogy milyen mély érzésű és gondoskodó vagy. – Éreztem, hogy van még valami, amit ki akar mondani, de keresi a szavakat. – Nem mondom, hogy bennem nem okozott lelki válságot, amikor rájöttem, hogy vonzódsz Louis-hoz, és rengeteg bennem a félelem most is… Attól félek, hogyha nyilvánosságra kerül a dolog, akkor olyan támadásokat kell majd kiállnotok, amire nem vagytok felkészülve. De tudnod kell, hogy ide bármikor jöhettek! Tárt karokkal fogadunk benneteket, ha szükségetek van egy kis nyugalomra. Akár élhettek is itt, ha úgy döntötök. – Mindketten tudtuk, hogy ez soha nem fog bekövetkezni, de jólesett, hogy befogadnának, ha ellenünk fordul is a világ.
- Köszönöm, apu! Hálás vagyok, hogy elfogadjátok a dolgot. Nekem is nagyon nehéz volt, el tudom képzelni, nektek mennyire az. De akarsz hallani egy jó hírt? – Mosolyogva nézett rám.
- Egy jó hírre mindig vevő vagyok!
- Ha egyszer véget ér ez az őrültekháza, szeretném, ha lennének saját gyerekeink. Egy Lou-tól, egy tőlem. Amerika bizonyos államaiban lehet béranyát fogadni. – Elgondolkodva nézett rám, és megijedtem, hogy ez már sok neki. Talán mégis abban reménykedett, hogy ez csak múló hóbort az életemben…
- Remélem az egyik legalább lány lesz, mert anyád képes akkor is rózsaszín rugdalózót horgolni, ha szerencsétlen gyerek fiú… - Ezen felnevettünk mindketten. Roppant hálás voltam neki. Nem a szülőapám, de nyolc éves korom óta ő a férfiminta az életemben, és azt hiszem, nagyon sokat köszönhetek neki abból, ami én vagyok. Mindig olyan szilárd erkölcsi hátteret nyújtott, amire alapozhattam a döntéseimet. Sokszor próbáltam úgy megoldani egy problémát, hogy arra gondoltam, Robin mit mondana erről.
Felé léptem, ő is mozdult, és összeölelkeztünk. Megint a férfias hátveregetés, de most nem akartam zavarba hozni azzal, hogy összepuszilom. Még a végén azt hiszi, azért, mert meleg lettem, a szokásaim is lányossá válnak. Amikor kiment a szobámból, elmélyültem az emlékeimben. Gyermekkorom számos pillanata villant fel elmém vetítővásznán. Hanyatt feküdtem az ágyamon. A fejem fölött egy csodálatos léghajómodell lengedezett, amit apával raktunk össze még évekkel ezelőtt, és az ablakon bekukucskált a telihold. Miközben engedtem, hogy hangok, fények és illatok töltsék be a tudatomat, úgy aludtam el, hogy még a cipőmet sem vettem le magamról.
Másnap reggel, amikor végre kitörölgettem a csipát a szememből, lebotorkáltam a lépcsőn, és anyámmal találtam szemközt magam, aki a lejáró előtt állt, csípőre tett kezekkel.
- Szép napot, fiatalember! Már azt hittem, át is alszod azt az egy napot, amit itthon töltesz.
- Bocs, anyu. Kiütöttem magam. Még le se vetkőztem, úgy bealudtam az este. Annyira jó volt itthon lenni, hogy álomtalanul aludtam mostanáig. – Közben leértem és a karomba vettem. Felemeltem, és lassan megforgattam. – Szeretlek, anyu. És nagyon hiányzol. – Eszembe jutott Lou intelme, hogy mondjak ki mindent, amit érzek, mert soha nem tudhatom, meddig van rá lehetőségem.
Eltolt magától egy kicsit és úgy fürkészte az arcomat. Álltam a pillantását, talán kicsit el is mosolyodtam.
- Azt hiszem, ez a Louis gyerek határozottan jót tesz neked, kisfiam! – Ő is mosolygott. – Ha ezt tanulod tőle, én máris imádom!
- Igen, ezt IS. Rengeteget tanultam, és tanulok tőle…Hihetetlenül jó ember.
- És nem utolsó sorban, eszméletlen jól néz ki – kacsintott rám anyu, amitől leesett az állam. – Miért nézel így? Attól, hogy az anyád vagyok, még nem vagyok vak. Amikor rájöttünk apáddal, hogy tetszik neked, megnéztük alaposan. Rájöttem, hogy megértelek. Hasonló az ízlésünk. – Újabb kacsintás, aztán eltolt magától és belibegett a konyhába. Amikor felszedtem az államat a padlóról, utánamentem, és a hátsó ajtó fölötti órára néztem. Majdnem dél volt. Te jó ég! Ennyit aludtam? Hát tényleg hihetetlen hatással van az emberre, ha a gyerekkori szobájában hajthatja álomra a fejét.
Gyorsan visszaszaladtam az emeletre, és küldtem egy sms-t Lou-nak, hogy minden rendben, és ne haragudjon, de most estem le az ágyról. Egy fél perc múlva jött a válasz, hogy „ Ugye megmondtam?!”
Visszaírtam, hogy szeretem és hiányzik, mire azonnal jött a válasz, hogy „én/nekem jobban!” Elterült a vigyor az arcomon. Tudtam, hogy beszélni csak este fogunk, mert ő egész nap a stúdióban dolgozik, de a tudattal, hogy másnap reggel már átölelhetem, talán túlélem a napot.
Ebéd után beültünk a kocsiba anyuval, és elfuvaroztam Northwichbe. Az összes menő üzleten végigráncigáltam, és ájulásig ruhát próbáltattam vele. Bár ellenkezett, és minden butik előtt elmondta, hogy nem akar már többet, ismerem a női agy működését, jó párhoz volt szerencsém az elmúlt néhány évben. Nincs olyan, hogy „ elég ruha”. Estig egyik üzletből a másikba tuszkoltam. Körülbelül 100 év kellene ahhoz, hogy elhordja azt a mennyiséget, amit összevásároltam neki.
Amikor hazaértünk, apu a kertben már javában forgatta a grillen a húsokat, és nagyiékkal valamint Ursula nénikémmel futottam össze a konyhában. Kiderült, hogy az örömhír gyorsan terjed, és mivel két éve nem találkoztunk, nem lehetett lebeszélni őket a hirtelen családi banzájról. Eszembe jutott, amikor Louis szaladt haza előlem az anyjához, én meg utána, és az este abba torkolt, hogy egy hatalmas, vadidegen rokonsággal énekeltem gyerekdalokat, miközben egy nyanya csipkedte az arcomat. Már akkor tudhattam volna, ha ezt kibírom a kedvéért, akkor többet érzek iránta, mint amit bevallok magamnak.
Ez az este is hasonló hangulatban telt, azzal a különbséggel, hogy itt nem énekeltünk, viszont annyit kellett enni és inni, hogy úgy éreztem, menten szétpukkadok. Mikor Mathilda, az unokatestvérem egy újabb muffinnal lépdelt felém, határozottan rákiabáltam, hogy ne jöjjön közelebb. Mindenki megtorpant, a beszélgetés megszakadt, és döbbent tekintetek pásztázták az arcomat. Azt hiszem, az idegeim kezdték felmondani a szolgálatot. Roppant kínos volt, egy poénnal sem tudtam elütni, ahogy régen mindig sikerült feloldani az ilyen helyzeteket. Na de minden csoda három napig tart, én pedig holnap ilyenkor már Lou mellett ülök a turnébuszon, és ő szakad majd a röhögéstől, ha ezt elmesélem neki. Itt, Holmes Chapelben pedig nyugodtan pletykálhatják, hogy a kis Styles gyerek kezd bedilizni. Amíg nem tudják, hogy Louis hiánya okozza a tüneteket, addig nem olyan nagy a baj.

Alig vártam, hogy hazamenjenek a vendégek. Elbúcsúztam anyuéktól is, mert nem akartam, hogy hajnalban keljenek velem, amikor indulok. Lezuhanyoztam, megmostam a fogamat és befeküdtem az ágyamba. Húztam az időt. Pedig egész nap csak arra vágytam, hogy halljam a csilingelő, vékony kis hangot. Nagy levegőt vettem, és benyomtam az egyes gombot. Kicsörgött, és én éreztem, hogy megizzad a tenyerem. Mint egy óvodás, komolyan…. Hihetetlen, hogy kivetkőzöm magamból miatta. Hosszan csengett ki a telefon.
- Halló! – olyan rekedt volt a hangja, hogy ledöbbentem. Ez csak két esetben lehetséges. Vagy aludt (de hisz még csak 11 óra van!!! ) vagy kiadós szex után szokott így elmélyülni. Gombóc nőtt a torkomban, a gyomrom gombostűfejnyire szűkült, és alig kaptam levegőt.
–Szia! – mondta pár másodperc után.
- Szia! – válaszoltam, de alig tudtam uralkodni magamon. – Hol vagy? – Próbáltam ártatlan kérdéssel indítani, ahelyett, amit szívem szerint mondtam volna: „ Hol a fenében vagy, és kivel?”.
- Hogy hol vagyok? – Kérdéssel válaszolt. Felültem, szinte már ziháltam, az idegeim pattanásig feszültek.
- Nem tudod, hogy hol vagy? Lou! Mi az Isten történik ott? – Már nem tudtam uralkodni magamon.
- Tessék? ... Bocs… Itthon vagyok, elaludtam a kanapén, valami idióta horrorfilmen. – A háttérből valami morgásféle szűrődött be a telefonba.
- És mi ez a zúgás? Mit csinálsz? – Túl hosszúra nyúlt a csend.
- Harry! Kérlek! Adj két percet, hogy összeszedjem magam. Visszahívlak. – És letette. Na, ez nálam kiverte a biztosítékot. Ki morgott, és miért nem akart velem beszélni? Egész nap erre vártam, ő meg leráz? A válaszokat is harapófogóval kellett kihúznom belőle, és utána rám tette a kagylót. Olyan rémképek másztak be az agyamba, amitől majdnem idegrohamot kaptam. Louis egy másik férfival, egy idegen lakásban, anyaszült meztelenül. Kiugrottam az ágyból, és járkálni kezdtem. Már épp ott tartottam, hogy felkapkodom a ruháimat, és azonnal hazaindulok, amikor rezegni kezdett a telefonom.
- Na, szia! – Most már éberebb volt a hangja. – Mizu? Hogy telt a napod? – Mik ezek a semmitmondó kérdések???? Közben magára kapott valamit, és kiment a másik szobába vagy a teraszra?
– Mi az, hogy mizu? Azt kérdeztem, hol vagy, és mi zörgött melletted? – Már nem tudtam úgy beszélni, hogy nem emeltem meg a hangomat. Újabb hallgatás a telefonba.
- Harry, mi a baj? Mi történt?
- Itt? Itt semmi sem történt. Engem az izgat, hogy ott mi történik éppen? – Újabb idegölő csend, aztán felkacagott. FELKACAGOTT!!
- Csak nem féltékeny vagy? Viccelsz ugye? Édesem! Itthon vagyok, elaludtam a kanapén, olyan mélyen, hogy a nyálam is folyt. Alfons a hasamon héderelt, és most is itt van mellettem. Ezt hallottad? – A kagylót odatartotta, és most már tisztán hallottam a macska dorombolását.- Amikor hívtál, hirtelen azt sem tudtam volna megmondani, hogy hívnak, és milyen évet írunk. Felkeltem, ittam egy pohár narancslevet, mert úgy kiszáradt a torkom a nyitott szájjal alvástól, hogy alig bírtam beszélni. – Még mindig kuncogott, ezt tisztán hallottam. – Komolyan féltékeny voltál? Mi jutott eszedbe? Egy hete sincs még, hogy együtt vagyunk, és te máris azt feltételezed rólam, hogy megcsalnálak, mert elmentél itthonról két napra? Ez azért hízelgő.
- Nem ilyen vicces ez a dolog, Lou! Olyan érzéseket váltasz ki belőlem, amikkel egyelőre nem tudok mit kezdeni. Mindig is féltékeny típus voltam, és birtokló, de te…. Veled kapcsolatban ezek az érzések hatványozódnak. Kitört a frász, hogy valaki megszédített.
- Mondjuk ezt telibe találtad…. Megszédített egy iszonyatosan szexi, kigyúrt, tetkós félisten, akinek a göndör tincsei már fétisszinten vonzanak! – Kifújtam az eddig benntartott levegőt, és kezdtem felengedni. Ledőltem az ágyra.
- Iszonyatosan szexi?
- Az... Ha látnád, tudnád miről beszélek.
- Mesélj még róla! – Ki akartam élvezni minden mondatát. A fejem alá tettem az egyik karom, és kinyújtóztam, így viszont bokától lelógott a lábam.
- Egy szexguru a srác. Olyan dolgokat művel velem, amit én magam sem hittem volna, hogy a testem képes rá.
- Például? – Lehunytam a szemeimet, és magam elé képzeltem az arcát, ahogy huncut mosoly vibrál az ajkain.
- Például képes egymás után négyszer felizgatni és kielégíteni, anélkül, hogy közben egy pillanatra is lelankadnék.
- Hmm. Tényleg tudhat valamit. – Már én is vigyorogtam.
- Ráadásul neki van a legjobb teste a világon. Ha tehetném, nem is engedném, hogy felöltözzön, csak meztelenül járatnám.
- És mit csinálnál vele? – Szapora volt a pulzusom, már percek óta kőkeményen állt a dákóm, és a golyóim feszültek.
- Azt, amit szoktam. Keményen szopnám, aztán megkérném, hogy dugjon meg, persze azt is keményen. – Itt kezdett lüktetni a farkam, nem is akárhogyan. Hallgattunk a telefonba, és Louis légvételei is szabálytalanok voltak odaát.
- Mi van rajtad? – Kérdeztem reszelős hangon.
- Csak egy alsó. Már megint rohadt meleg van a házban.
- Egy alsó?
- Igen.
- Szűk?
- Az.
- Hmmm. És feszül már?
- Már rég…- Az ő hangja is kezdett elmélyülni. – És rajtad mi van?
- Csak a merevedésem.
- Ssssszzz – sziszegett a kagylóba. Tudtam, hogy már teljesen fel van izgulva.
- Nyúlj magadhoz, kicsi! Simogasd magad, mintha ott lennék!
- Én nem tudok így…nem hiszem, hogy képes vagyok rá. – Szinte láttam magam előtt, ahogy elpirul, a szája elnyílik.
- Dehogynem! Tedd meg, mert én most nem tudom, de belehalok, úgy kívánlak. Ott akarok lenni, és végigcsókolni a testedet. Harapdálni a nyakadat. A nyelvemmel körözni a köldököd körül, aztán lecsúsztatni az ajkamat, és a számba venni. Mélyen, ahogy szereted… Úgy, hogy a nyálam folyjon rajtad. – Felnyögött, és éreztem, hogy megadja magát. Tudtam, hogy lassan elveszti az önuralmát.
- Simogasd magad! Ne kapkodd el! Hallani akarom, ahogy egyre jobban felizgulsz.
- Istenem, Hazz! Már nem tudok jobban felizgulni. Kőkemény vagyok.
- Hmmm. Kőkemény? Akkor nyálazd meg a tenyered, és fogd marokra! – Hangosabb nyögés, amiből tudtam, hogy végrehajtotta az utasítást.
– De akkor te is, kérlek! – Lenyúltam, és átfogtam a farkam, ami már úgy lüktetett, hogy csillagokat láttam. Egy apró csepp rezgett rajta. Itt sincs, de a gondolatára is képes lennék elélvezni, anélkül, hogy tennék érte valamit.