XLVIII. Fejezet

Sziasztok!

Kellemes hetet mindenkinek. Itt az új rész, remélem szeretni fogjátok.
Szeretném ismét megköszönni, hogy ennyien elolvassátok, kommentelitek, "szerettemezitek" a részeket. Nagyon hálás vagyok érte, és éltető szükségem van rá. Ez van. Van aki alkoholfüggő....én kommentfüggő vagyok:)))
Köszönöm, hogy sokan már  A tanítvány című blogomat is követitek, és szeretitek. Nem is számítottam ekkora sikerre vele kapcsolatban.
Aki még nem kukkantott bele, vagy a második részt nem olvasta, annak itt a link, hátha telefonról így könnyebben elérhető:
http://larrystylinsontanitvany.blogspot.hu
Jó olvasást, és jó pihenést a nyári szünet finisére. :)

xxxBecca


XLVIII. Fejezet

A hajnali kelés az egyik mumusom. Nagyon nehezen ébredek reggel. Az a típus vagyok, akinek két kávé és fél óra kell, mielőtt beengedi a külvilágot, és ha lehet, ez a procedúra is csak tíz után kezdődjön. Ehhez képest 4.30-kor csörgött a vekker, és öt perc múlva már borotválkoztam a fürdőszobában. A kávét termoszba tettem, hogy ne vesztegessem az időt az iszogatásával, és kocsiba pattantam. Pontban ötkor kanyarodtam ki a ház elől, és tíz perccel később már a főúton hajtottam. Reméltem, hogy ilyenkor még a rendőrök is alszanak, de aztán úgy voltam vele, egy bírságot kibírok, és ha hamarabb érek haza, az maga lesz a mennyország.
Mivel nem volt semmi forgalom, négy óra alatt abszolváltam az ötórás utat, úgy, hogy még egy benzinkútnál is megálltam kávézni. A shopba lépve isteni illat csapta meg az orromat, és ahogy körülnéztem, a sarokban álló virágállványon megláttam egy kazal hófehér rózsát, ami úgy illatozott, hogy az egész helyiséget betöltötte. Természetesen muszáj volt megvennem, és alig vártam, hogy azzal ébreszthessem Louist. Reggel kilenc után pár perccel halkan nyitottam be kis lakásunk ajtaján. Alfons szaladt elém, és hangos nyávogással üdvözölt. Felkaptam, a szabad kezemmel, és simogatni kezdtem, mert nem akartam, hogy felébressze Lout. Elszorult a torkom, a szívem majd kiugrott a helyéről. Annyira jó volt HAZAÉRNI. Lábujjhegyen közeledtem a háló felé, aminek ajtaja tárva, nyitva állt, és már a nappaliból láttam a legszebb lábfejet, amit csak el tudok képzelni, ahogy a fehér paplan alól kikandikál. Nem bírja, ha be van takarva a lába. Eleinte sokszor betakartam télen, ahogy elaludt a kanapén, de pár perc múlva mindig felébredt, és nem tudta mi baja van. Hónapok után derült csak ki, amikor félálomban duzzogott, hogy utálja. Elmosolyodtam az apró emléktől.
Betipegtem a szobába, a rózsát az ágyra fektettem az ő oldalán, aztán mosolyogva konstatáltam, hogy a pólómat szorongatva alszik, persze az én oldalamon. Tiszta sipítozós kislány lesz már belőlem azt hiszem, mert sós könnyek marták a szememet, úgy meghatódtam a látványtól.
Haja kócosan meredezett ezer felé, a jobb oldalon viszont olyan fecskefészket aludt bele, hogy csak na. Az arca békés volt, és szép, alig bírtam megállni, hogy simogatni kezdjem. Letettem a cirmost, és halkan levetkőztem, aztán, amennyire csak tudtam óvatosan bebújtam mögé az ágyba. Felemeltem a takarót, és hozzá simultam. Azonnal ébredt, és jólesően morogni kezdett.
- Sziaaa. –mondta és egy ásítással fejezte be, de feszes kis fenekét hozzám nyomta, hogy közelebb legyen. Én is teljesen hozzábújtam, a lábainkat összefontam, és csókolgatni kezdtem hátul a nyakát. Éreztem, hogy libabőrös lesz, és elmosolyodtam. Finoman megfogtam a vállát, és a hátára gördítettem. A szájába dugtam az addig szorongatott két, mentolos tic-tacot, amit azért vettem a kútnál, hogy kivédhessem a kedvenc kifogását, hogy még nem mosott fogat. Egy pillanatra összeszorította a száját, mert nem értette mit akarok belediktálni fél perccel az ébredése után, de aztán bevette engedelmesen, anélkül, hogy megkérdezte volna, mi az. Megint a szorítás a torkomon. Ennyire bízik bennem.
Mikor rájött, hogy mentolos cukorka, elvigyorodott, mert gyors észjárásával azonnal átlátta a szándékomat. Úgyhogy mire a szájára hajoltam, már várt rám. Az ő nyelve siklott az én ajkaim közé, a két kis kezével pedig átölelt és magára húzott. Ennél jobban életemben nem vágytam semmire.
Öleltem, faltam, nem tudtam betelni vele.
Pár perc után tudtunk csak elválni, és akkor is inkább csak azért, mert fudokoltunk. Lou szimatolni kezdett, és amikor meglátta az illat forrását, szó szerint visongva pattant fel az ágyon, aztán térdre vetette magát, és átölelte a rózsákat. Rám nézett, a tekintetéből szerelem, köszönet és hála tükröződött. Én is feltérdeltem, és felé hajoltam, amíg össze nem ért az ajkunk. – Jó reggelt szerelmem. - dünnyögtem a szájába.

Enyhe késéssel érkeztünk a reptérre, ahonnan másfél órás repülési idővel érkeztünk Milánóba. Higgs akkora rohadék volt, hogy a helyjegyet szándékosan külön sorba tetette. Zaynnel ültem együtt, mögöttünk pedig Liam, Louis, és Niall. Először reklamálni akartam, majd szétrobbantam a dühtől, de Zayn a combomra tette a kezét.
- Ne csináld Harry! Felesleges. Nem ér annyit. Inkább mesélj, mi volt otthon? – beláttam, hogy igaza van. Olyan gyorsan eltelik ez az idő, nem érdemes cirkuszolni miatta. Mégis, szinte fizikai fájdalmat éreztem, hogy Lou nincs mellettem. Feltérdeltem az ülésen és hátrafordultam.
- Jól vagy kicsi? Bevetted a bogyót?
- Igen apu. Jól vagyok és bevettem. – nézett rám mosolyogva a legigézőbb kék szempár, és az utolsó szóhoz kacsintott egyet. Megőrülök! Már kétes célzásokat is tesz?!?! Igen, reggel bevette ahogy kell, a torkáig. Elvörösödtem. EZ NEM ÉN VAGYOK! Mikor észrevette a reakciómat, beharapta a száját, aztán kidugta a nyelvét, és lágyan végignyalt az ajkán, amitől egy másodperc alatt szűk lett a nadrágom. Istenem Louis! Mit művelsz velem? Kezdtem úgy érezni, a kis Lou lassan átveszi az irányítást.
- Ha felszálltunk, kérek neked egy gyömbért. És ha rosszul vagy azonnal szólj!
- Oké Styles. Higgadj le! – mondta Niall – Vigyázunk rá, és ha bármi rendkívüli történik, például nem pislog eleget, azonnal értesítünk! – fojtottan röhögtek Liammel, és mintha Zayn is kuncogott volna mellettem. Totál hülyét csinálok magamból, de nem tehetek róla. Majd ők is megtudják milyen az, ha szerelmes az ember. Még egyszer Loura néztem, aki szintén vörös arccal csak bólintott egy aprót, hogy jelezze, megértett mindent, és egy puszit dobott a szájával, amitől nekem idióta vigyor terült el az arcomon. Visszazuttyantam a székembe, és becsatoltam az övet.
- Otthon? - próbáltam felvenni a beszélgetés fonalát Zaynnel – Minden rendben volt. Anyuék örülnek nekünk, és mindenben támogatnak. Egy hónap múlva már együtt megyünk haza Louval.
- most Zayn pattant fel és térdelt fel az ülésre. – Na, gyíkagyak! Ide a zsét, mert nyertem! – megrökönyödve hallgattam. Liam és Niall kelletlenül hőbörögve kutakodtak a zsebükben, és szép kis summát számoltak le Malik kezébe. Mikor visszaült, és a pénzt az nadrágjába gyűrte, hozzá fordultam, és kérdőn néztem rá.
- Most mi van? – nézett vissza csodálkozva. – Tudod, hogy mindenre fogadunk. Azt mondták, a szüleid ki lesznek akadva, hogy összejöttetek Louisval, én meg azt válaszoltam, hogy lófaszt!Erre azt mondták, fogadjunk. És fogadtunk. Én pedig most nyertem. - Elmosolyodott, és felemelte a tenyerét, hogy csapjak bele. Én is vigyorogtam, és adtam neki egy pacsit.
– De akkor felezünk! –fűztem még hozzá.
- Baszd meg! –válaszolta, de azért szépen elővette és elkezdte szétosztani a bankjegyeket.
Útközben volt időm azon gondolkodni, hogy a turné után már csak három hét lesz karácsonyig, és ez az én hozzáállásommal elég szűk intervallum arra, hogy összeszedjem az ajándékokat. Az idén, először az X-Factor óta, szabadok leszünk 4 napig, úgyhogy azon gondolkoztam, akkor kellene hazamennünk anyuékhoz, és onnan átmehetnénk Lou családjához. Annyira szerettem volna igazi ünnepet a szeretteinkkel, most, hogy végre együtt vagyunk. Alig vártam, hogy megbeszéljem ezt az illetékessel, és kicsit aggódtam, hogy mit szól majd hozzá. Azt is fel kellett mérnem, mennyire gyűlölöm a karácsonyi ajándékvadászatot, amikor nem jut eszedbe semmi, aminek a másik igazán örülne, de azért szüntelenül járod a boltokat és reménykedsz, hogy megakad valamin a szemed.
Aztán rájöttem, hogy idén minden másképp lesz. Lou egészen biztosan telis-tele lesz ötletekkel, és nekem csak engednem kell, hogy magával sodorjon. Vele maga lesz a csoda a karácsonyi fények között, a Jingle Bells-re andalogni a városban. Már most azon töprengtem, hogy fogok kinézni állszakállban, és el is mosolyodtam, ha arra gondoltam, hogy berántom majd egy kapualjba és a szúrós arcszőrzetemmel mit sem törődve ájulásig csókolom a dermesztő hidegben, amiből mi semmit sem fogunk érezni.
A legnagyobb fejtörést viszont az ő ajándéka okozta. Kezdtem megérteni azokat a pasikat, akik a barátnőjüknek hatalmas gyémántot vesznek. Én is valami nagy értékű ajándékkal akartam kifejezni, mennyire sokat jelent nekem. De Lou nem egy nő, és semmilyen szempontból nem átlagos. Nem szereti a túlzásokat. Kinyírna, ha vennék neki egy házat a tónál, vagy valami más romantikus baromságot. De akkor mit vegyek? Egy páfrányt?
Na, ezen még sokat kell agyalnom, de a következő hetekben csak eszembe jut valami használható….

A turnéállomások között hol a buszokkal, hol repülővel tettük meg az utat, és olyan is volt, hogy szállodában aludhattunk egy-egy éjjel.
Persze előre szóltak, hogy felejtsük el, hogy együtt töltjük az éjszakát, de amikor már mindenki elcsendesedett, és üres volt a folyosó, apró talpak csattogó hangját hallottam kintről, és egyáltalán nem lepett meg, amikor láttam, hogy megmozdul a kilincs. Előrelátóan nyitva hagytam az ajtót, és frissen borotválkoztam este, hogyha meglátogatna egy angyal, fel ne sértsem finom bőrét a borostámmal.
Amikor végre belépett a szobámba, a gyomrom felvette a már szokásos gombostűfejnyi állapotát, a nyakamon éreztem, hogy liftezik az ádámcsutkám, és úgy kimelegedtem, mintha infralámpa lenne a falra erősítve. Becsukta maga mögött az ajtót és megfordult. Az arca lángolt az izgalomtól, és lábujjhegyen szökdécselt az ágyamig. Még nem ért oda, de félútról elrugaszkodott, és szabályosan rám vetette magát. Kinyomta belőlem a szuszt, és én felszabadultan felnevettem, ahogy magamhoz öleltem, és belepusziltam a nyakába.
- Helló kis betörő!
- Szia. Nem jöttél át! –vágott durcás arcot.
- Nem beszéltük meg, hogy átmegyek.
- Nem. De azt hittem akkor is jönni fogsz. – egy kis sértettséget éreztem a hangjában.
- Gondoltam te halkabban osonsz, mint én, aki mindenben megbotlik, elesik, és olyan két ballábas, hogy tuti leborít valamit a folyosón.
- Igazad van. Akit tornacipővel tökön dobnak a színpadon, az jobb ha ilyesmivel nem is próbálkozik. – a fájdalmas emlékre még most is összeszorítottam a combjaimat. Mai napig nem értem, ki azaz agyament rajongó, aki képes egy fél pár cipővel megdobni, és hogy lehetek olyan szerencsétlen, hogy a legérzékenyebb pontomon talál el, tiszta erőből. Azt hiszem, egy pillanatra el is vesztettem az eszméletemet, és úgy dőltem fel, mint egy zsák krumpli. Lout is megviselte az emlék, együttérzően tette a hasamra a kezét.
- Úgy megijedtem akkor, hogy majdnem szívrohamot kaptam. –emlékezett vissza.
- Én nem. – mosolyodtam el. – Nem volt időm megijedni, csak összeesni. – Louis fölém hajolt és a szemembe nézett.
- Ha a kezem közé kapnám azt a ribancot, élve tépném szét!! – ÓÓÓ az én kis harcias szerelmem.
- Miattam, vagy mert azt a testrészemet találta el, ami a kedvenced? – csúszott ki a számon.
- Természetesen Ed miatt. –válaszolta habozás nélkül.
- Ki miatt? – kikerekedtek a szemeim.
- Ed miatt… - ismételte meg, és felemelte a takarót, hogy belessen alá. – Hello Ed! – lenyúlt, és végigsimított merev péniszemen. – Tudtam ám, hogy vársz rám! – még mindig nem hozzám beszélt, jobban mondva csak egy részemhez. Leesett az állam. Komolyan Ednek hívja a farkamat? Aztán önvizsgálatot tartottam, és rájöttem, nem ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy nekem ez tetszik.
- De miért Ed? – kérdeztem, mert kicsit zavart, hogy a legjobb barátom és a farkam névrokonok.
- Harry Edward Styles…. mivel a fejedet általában Harrynek szólítom, neki maradt az Ed. – válaszolta, miközben ügyes ujjai már fejtek keményen.
- Lou! Mielőtt Ed és te közelebbi barátságba kerültök, szeretnék kérdezni valamit. - Nem emelte fel a tekintetét, és nem hagyta abba a szemérmetlen izgatást sem, amitől már elakadt a hangom.
- Mmmm. Kérdezz! - közben beharapta az alsó ajkát és az ő légzése is szaggatottá vált. Konkrétan végem volt.
- Haza…ahhh … jönnél velem kará-….. JÉZUSOM!... karácsonyra? – most felnézett, a kék íriszek rám fókuszáltak, és úgy láttam tetszik neki, amit lát. Gondolom az, hogy ő uralja a helyzetet, és én, kénye-kedvére kiszolgáltatottan nyöszörgök attól, amit tesz. Megnyalta az ajkát, közben az enyémre tapadt a tekintete.
- Persze. Mehetünk. De akkor anyuhoz is szeretném, ha eljutnánk a négy napban. –erősebben markolt, apró csillagok jelentek meg a látómezőmben, a csípőm felemelkedett, a kezeimmel a fejem alatt lévő párna csücskeit szorongattam, és csak nyögtem, és nyögtem behunyt szemekkel.
- Én is….aaaahhhh … így…. mmmmm … gondoltam. – ez volt az utolsó mondat, amit képes voltam artikulálni, mielőtt lerántotta rólam a takarót, és a továbbiakban csak Ednek szentelte minden figyelmét.