LIX. Fejezet

Sziasztok!

Remélem jól telik a hétvége mindenkinek.
Nagyon szépen köszönöm a kommenteket, a szerettemeket, és köszöntöm az új feliratkozókat ( valamint bye-bye a leiratkozónak! :))

Mivel mindenki arra panaszkodik, nagyon leterheli a suli, semmire sincs ideje, így én is kicsit lassítok, hogy több időtök maradjon a tanulásra. ( Kevés oldalletöltés, komment...ebből is látható, hogy tényleg nagyon kevés a nap 24 órája :( )
Aztán majd meglátjuk, mikorra rázódtok bele annyira a szürke hétköznapokba, hogy legyen időtök olvasni....

xxxBecca


LIX. Fejezet

A rémálom második hete. Amin keresztülmentünk az elmúlt napokban, azt az ellenségemnek sem kívánnám. Sokszor azon gondolkozom, talán jobb lenne feladni az egészet. Persze, ez nem járható út, mert nem hagyhatom magára Lout, de azért néha jól esik eljátszani a gondolattal, hogyha az életemről nem is dönthetek szabadon, arról igen, hogy mikor vetek véget neki.
Azon a napon, mikor mindez elkezdődött, még fel sem fogtam, hogy egyik pillanatról a másikra teljesen felfordulhat az életünk. Csak a félelmeim temettek maguk alá, de a helyzet súlyát még nem éreztem át.
- Nem kell ennyire beparázni. Mindig azt csinálom krízishelyzetekben, hogy felsorolom, mi történhet legrosszabb esetben. Ha az túlélhető, akkor nem is olyan nagy a baj –veregette meg  a vállamat Liam
- Igen…. és szerinted túlélhető, ha a dugásukról készült képekkel lesz kitapétázva a város, és ujjal mutogatnak rájuk? – kérdezett vissza Niall, aki nagyon rosszul viselte az egészet.
- Naés??? Kim Kardashian, Pamela Anderson is túlélte, hogy a világon mindenki a "home video"-jukat nézegette.
- Igen Liam, csak ők nem melegek – tette hozzá halkan Zayn, és bármennyire nem voltunk jóban mostanában, mégis igazat kellett adnom neki.
- Jó, akkor mondok más példát. George Michael! Le is tartóztatták, mert egy nyilvános vécében létesített nemi kapcsolatot egy fiúprostival. Aztán erre a felhajtásra kiadott egy lemezt, és magasabbra emelkedett a csillaga, mint szólókarrierje során bármikor.
- Köszi, hogy vigasztalni próbálsz Liam – szólt közbe Lou – de itt nem csak rólunk van szó, és végképp nem a pénzről. Esküszöm, ha megtehetném, most azonnal hátat fordítanék ennek az egésznek, és meg sem állnék egy közép-amerikai szigetig, ahol senki nem ismer, és inkább életem végéig halászhajón dolgoznék. – Mintha ez én érzéseimet mondta volna el.
- Fiúk! A szerződésünk még több mint három évre szól. Ha most ebből kiszállunk, akkora kártérítést kell fizetnünk mindannyiunknak, amit egy élet alatt sem tudunk megkeresni. Arról nem is beszélve, hogy számunkra a legfontosabb, hogy benneteket ne érjen veszteség. Sem anyagi, sem erkölcsi.
- Milyen erkölcsi veszteség érne bennünket Harry?- szólalt meg Niall - Ne túlozzuk el! Itt csak rólatok van szó, a ti éltetekbe akar belemászni egy féreg, és tönkretenni mindent. Elsőre azt mondtam volna, hogy terroristákkal nem alkudozunk…hozza nyilvánosságra a képeket, meg mindent amit akar, aztán dugja fel magának a pénzt amit kap érte, vagy költse gyógyszerre. Amúgy könnyebb lenne elkapni a rohadékot. Jó pénzért az újságírók is kiadnák a tetvet. De…- vett egy mély, nehézkes lélegzetet - végiggondoltam, hogy milyenek az emberek, és rájöttem, hogy ez nem történhet meg, mert belebetegednétek a támadásokba. Akkor viszont minden eszközzel azon kell lennünk, hogy ez titokban maradjon - mondta, és hatalmasat sóhajtott.
- Be kell avatnunk a Modestet! Ide olyan kapcsolatok kellenek, amivel mi nem rendelkezünk. – Liam próbált tárgyilagos maradni, de neki is nehezére esett. 
- A Modestet? – kérdezte Lou elhaló hangon – Mi Petere gondoltunk.
- Persze, Pete biztosan segíteni fog, de itt túl sok forog kockán. Sajnos elkerülhetetlen, hogy a menedzsment beszálljon a buliba.
- Mutassátok már azokat a képeket, nem hiszem el, hogy annyira gázosak, ha csak kintről csinálták őket. – mondta Zayn. Először azt hittem a torkának ugrok, mert felmerült bennem, hogy csak kíváncsi a szaftos kis részletekre, de ahogy a szemébe néztem, nem láttam benne semmi olyat, amire számítottam. Csak segítő szándékot, és együttérzést láttam az arcán.
- Nem! Szó sem lehet róla! – ragadta meg a borítékot Louis, és a melléhez szorította. - Ha felmész a netre, millió hasonlót találsz melegpornó címszó alatt. – lesütötte a szemét - Belehalok, ha valaki meglátja… - tette még hozzá halkan, és hatalmasat sóhajtott. Magamhoz húztam a derekánál fogva, és összefontam az ujjainkat.
- Rendben. Akkor a következő, és egyben elkerülhetetlen lépés, hogy felhívjuk a nagyfőnököt – sommáztam a beszélgetést. Szinte fájt, hogy mindenki egyetértően bólogatott. Nem volt más választás.

Innentől felgyorsultak az események, ha az eddigi halálos tempó nem lett volna elég. Rendkívüli megbeszélést hívtak össze, és bár azt hittük, borzasztó lesz a fiúk elé tárni ezt a mocskos ügyet, utólag már sétagaloppnak tűnt ahhoz képest, mikor 3 lesajnáló, megalázó pillantás kereszttüzében kellett beszámolnom a részletekről. Volt bennük annyi jó érzés, hogy nem nézték meg a képeket, amit egyébként is csak Louis ujjainak letörésével tudtam volna megszerezni, mert úgy szorította a borítékot, hogy kifehéredtek az ujjpercei.  Kiküldtek bennünket, mintha nem a mi életünk lenne a tét, és jó fél órát várattak a folyosón. Közben Pete érkezett. Szinte futva esett be a lépcsőház felőli ajtón a folyosóra. Ezek szerint nem volt türelme a liftre várni.
- Mi történt? – lépett oda hozzám, az arca riadt volt.
- Gondolom bent úgyis megtudod – válaszoltam elgyötörten. Nehezen, de felnéztem a szemébe. – Ne haragudj Pete! Képtelen vagyok még egyszer elmondani. – Megremegett a hangom. A karomra tette a kezét, és megszorította.
– Oké fiúk. Nyugalom. Bármi is legyen az, megoldjuk – mondta biztatóan, de én már nem tudtam hinni neki. Loura nézett, aki teljesen összetörten simult az oldalamhoz. Felszívta magát egy hatalmas légvétellel, aztán ki is fújta, majd határozott léptekkel az ajtóhoz ment, és benyitott.
Újabb fél óra telt el, de nekem egy évezrednek tűnt, mire megmozdult a kilincs, és Pete arca jelent meg az ajtóban. Intett, hogy menjünk be. A fiúk vállveregetéssel, és biccentésekkel igyekeztek biztosítani a támogatásukról, és Liam még szóban is hozzátette:
- Bármi történik is, mi mellettetek állunk. Akármit kell tenni, vagy vállalni, mi benne vagyunk. Ezt tartsátok észben! – Hozzá léptem, és erősen magamhoz öleltem, hogy kifejezzem a végtelen hálát, amit éreztem. Láttam, hogy Louist Zayn húzza magához, és szorítja erőteljesen a mellkasára, de valahogy most nem éreztem féltékenységet. Jól esett, hogy mellettünk állnak ebben a pokoli helyzetben. Belépve az irodába, három vérben forgó és egy barátságos szempár nézett ránk, és hálát adtam a sorsnak, hogy itt van Pete, akinek a pillantásába kapaszkodva vártam, hogy elmondják, hogy döntöttek az életünkről. Nagy szavak, mi? Az a baj, hogy csak a valóságot tükrözik.
- Na…. - mondta érdes hangján a nagyfőnök. Louis apró ujjait éreztem a combom oldalán, ezért lenyúltam, és megfogtam a kezét. Nem érdekel mi történik körülöttünk, soha nem engedem el. 
- Hát bekövetkezett, amitől mindig is tartottunk. Nem véletlenül kértük, hogy tartsátok titokban a viszonyotokat. – Megfeszültek az izmaim. Ez nem egy viszony baszd meg, te seggfej! De csendben maradtam. – Mindig van pár aberrált állat, aki vagy elvakult, vagy pénzéhes, vagy perverz. Ez esetben Pete szerint mindhárom remek tulajdonsággal rendelkezik az emberünk. – A biztonságiak harcedzett főnökére pillantottam, aki bólintott. A szemében sajnálat csillant.
- Úgy tűnik, nincs más választás, tárgyalnunk kell vele. Fizetni, ha kell. De közben muszáj elkapnunk a rohadékot, mert az ilyennek semmi nem elég. Csak akkor leszünk biztonságban, ha elkaptuk. Erre már megtettük a szükséges intézkedéseket. Nem állhat itthon bíróság elé, mert itt nem tudjuk kizárni a sajtót, és óhatatlan, hogy az ügy részletei nyilvánosságra kerüljenek, de majd kitalálunk valamit. – Éreztem, ahogy a tenyeremről csöpög a víz, és a hátamon is leszánkázott egy-két izzadságcsepp. Lou keze úgy szorította az ujjaimat, hogy már nem éreztem őket, de ez volt a legkisebb bajom.
- Kifizetjük amit kell, bármibe is kerül, hogy ez a mocsok eltűnjön a süllyesztőben… - tudtam, hogy most jön a fekete leves. – de mindennek ára van. Részetekről ez sokba fog kerülni. – Oh, pénz… az nem érdekel. Már majdnem megkönnyebbülten felsóhajtottam, mikor folytatta. – Innentől nem alku kérdése, amiről eddig vitatkoztunk! Szerződésmódosítást kell aláírnotok. Szétköltöztök. Kerülitek az intim pillanatokat a nyilvánosság előtt. Eleanor marad Louis mellett, Harry te komolyabban veszed az álbarátnőt. Ha úgy alakul, bármikor eljátszod szépen a következő csábítást, vagy amit kell, és még jó pofát is vágsz a dologhoz. – Hatalmasat nyeltem, de megszólalni nem tudtam. – Hozzáférést adtok a twitteretekhez és kaptok két állandó kísérőt, aki szervezi, és irányítja a közszerepléseiteket, beleértve a sajtónak szóló randevúkat, utazásokat, akármit. És szó nélkül tűritek az egész procedúrát, ami ez után következik. Meg vagyok értve? – képtelen voltam feldolgozni, ami elhangzott. Minden, ami eddig a biztonságot jelentette számomra, itt fordulóponthoz ér. Félve pillantottam Louisra, aki merev, halott arckifejezéssel, sztoikus nyugalommal ült, egyedül az arcán szüntelenül ömlő könnyek árulták el az érzelmeit. Lassan elengedte az ujjaimat, és összefűzte maga előtt a karjait. Önmagát ölelte át, hogy össze ne törjön mindenki előtt. Már nem nyúlhatott értem, és én sem szoríthattam magamhoz, hogy megígérjem neki, minden rendben lesz. A szívem megszakadt, a lélegzetem is elakadt ennek a mozdulatnak a jelentésétől. Beletörődött a megváltoztathatatlanba.
Nem szóltunk, nem is bólintottunk, csak mereven néztük őket. Végül Lou suttogása törte meg a csendet.
- Akkor most hazamehetünk? – éreztem a hangján, hogy az önuralma végén jár. Annyira szerettem volna megvédeni, elragadni és elvinni innen. Bármit megadtam volna, hogy megvigasztalhassam.
- Hát persze! Hazamehettek, hogy készüljön még rólatok újabb kétszáz kép. – röhögött fel Higgins. Úgy kaptam fel a fejem, mintha halálosan megfenyegetett volna. – Nem elég ez a szenny, amit el kell takarítani utánatok… – még mindig nevetett, amitől a gerincemen végigfutott a gyilkos indulat.
- Elég! – a hangom fojtott volt, mégis mindenki összerezzent az asztal túloldalán, de még Lou is megvonaglott mellettem. Átöleltem a vállát. – Elég legyen! Megértettük a feltételeket. Most hogyan tovább? – igyekeztem diplomatikus maradni, mert tudtam, rajtuk kívül semmi más esélyünk nincs, hogy kimásszunk a slamasztikából.
- Elvitetünk benneteket egy-egy szállodába, és reggelre kitaláljuk, mi legyen a továbbiakban.  
- NEEEEM!!! – sikított fel Louis. Összeroskadt, és a kezébe temette az arcát. Felpattantam, őt is felrántottam, egy fél fordulattal eltakartam a többiek elől, és a mellkasomra szorítottam a fejét. Két kézzel tartottam remegő testét, és éreztem, ahogy elönt a végtelen gyűlölet.
- Nem! Már megmondtam nektek, hogy teljesen nem választhattok el. Elfogadjuk a feltételeket, de most innen együtt megyünk el, az biztos. És az is, hogy a továbbiakban a két emberetek legfőbb munkája az lesz, hogy biztosítsák számunkra a lehetőséget, hogy együtt legyünk. Ha nem teszik, akkor részemről nincs egyesség! – Oldalról néztem végig rajtuk, a pillantásomba belesűrítettem minden dühömet és elszántságomat. Mikor Petere néztem, bátorítóan bólintott felém.
- Én elviszem őket egy biztonságos helyre a következő napokra. Aztán megmondjátok melyikük cuccát hová vitessem, és azt is megoldom. Most pedig, ha nincs más megbeszélnivaló, akkor kérem a borítékot, a levelet és a telefonokat. – állt fel a székéről, és felénk lépett, hogy a felsorolt dolgokat begyűjtse. Louis a borítékért kapott, ami a földön hevert, és magához szorította. Lehajtottam a fejem, és a fülébe suttogtam.
- Semmi baj kicsi! Muszáj odaadnunk Petenek. Hidd el, vigyázni fog, hogy ne kerüljön illetéktelen kezekbe. - Lou nem mozdult, csak a nyakamba suttogott. – Képtelen vagyok rá. Egyszerűen képtelen. Ez annyira megalázó. -  ismét felzokogott. Pete tenyerét éreztem meg a vállamon. Hátranéztem.
- Lou! Nekem csak két kép kell. Válasszatok, és tőlem fekete filccel kisatírozhatjátok a szükséges részeket. Csak ne fogdossátok össze őket. És kell a boríték, valamint a lakáskulcsotok. Louis mélyeket lélegzett, aztán lassan elhúzódott tőlem. Kérdőn nézett fel rám, én pedig a sarokban álló íróasztalhoz vezettem, és a testemmel takartam, amíg nagy nehezen kiválasztott két képet. Az asztalon heverő filcek közt nem volt fekete, de egy sötétkékkel sikerült eltakarnia a kényes részeket. A többi fotót félbehajtotta, és a nadrágja derekába gyűrte, aztán ráhúzta a pólóját. Édesem! Örültem, hogy legalább ő azt hiszi, ezzel megakadályozhatja, hogy a világ tudomást szerezzen róluk. Bárcsak ilyen egyszerű lenne….

Éjszaka volt már, mikor elindultunk. Pete volt olyan rendes, hogy felhúzta az elválasztó falat, és kettesben hagyott bennünket a gondolatainkkal. Eleinte csak néztünk ki az ablakon, és mindketten a bennünk feszülő, ki nem mondott kérdésekkel vívódtunk, de nem telt el öt perc, mikor nem bírtam tovább. Szükségem volt rá, hogy magam mellett tudjam. Közelebb csúsztam, és finoman a combjára tettem a kezem. Összerezzent, és felém fordult hirtelen, de rögtön ellágyultak a vonásai, ahogy a pillantásunk összeakadt, és az ujjait az enyémekre simította. Ezen felbuzdulva hozzá bújtam, és a derekára csúsztattam a karomat. Azonnal átölelte a vállamat és magához szorított. A mellkasára hajtottam a fejem, ő pedig apró csókokkal szórta be a fejem búbját. A hajamba fúrta az arcát, és hatalmasat sóhajtott. Nem kellett szólnunk, mindketten tudtuk, mit akar mondani a másik.
Hallgattam szabályos szívdobbanásait, és lassan ellazultam. Ha ő itt van mellettem, összeesküdhet ellenünk a világ, vagy jöhet árvíz, földrengés, én bátran nézek szembe vele.

Arra ébredtem, hogy kinyílik mellettem az ajtó. Ezek szerint végigaludtam az utat. Megdörzsöltem a szemem, és megnéztem hány óra van. Éjjel fél kettő. Majdnem három órát utaztunk. Louis finoman feltolta a fejem, hogy felüljek, mert eddig a csípőjét átölelve feküdtem az ölében. Kikászálódtunk a kocsiból, és követtük Pete-et, aki otthonosan mozogva lépdelt egy kis kőház felé. Nagyon hideg volt, a hó szálingózva adta tudtunkra, hogy nemsokára fehér lepellel borít be mindent. Fázósan húztam össze a kabátomat, és Lou keze után nyúltam. Mikor beléptünk a házba, kellemes meleg fogadott. Pete kikódolta a riasztót, aztán nagy léptekkel begyalogolt. Felkattintotta a lámpát, és sárga fény öntötte el a szobát. Egy víkendház lehetett, ahová elvitt bennünket, mert a falakon horgászbotok, hatalmas halakkal készült közös fotók, és elsárgult újságcikkek lógtak rendezetlenül. A házikót valószínűleg helyben gyűjtött kövekből építették. Érett fenyőlécekkel volt borítva a mennyezet, és a kis konyha bútorai is abból készültek. Patchwork takaróval borított kényelmes kanapé állt középen, a nagynak nem mondható nappaliban, és egy kétszemélyes asztal az ablaknál, rajta csipketerítő.
A kanapé mögött nyílt két ajtó. Az egyiken bekukucskálva egy kis fürdőszobát láttam, a másik ajtó mögött pedig egy kényelmes franciaággyal berendezett hálószobát. Az jutott eszembe, hogy ez a nagy ágy sehol nem férhetett be az apró helységbe, tehát valószínűleg köré húzták fel a falakat. Elmosolyodtam. Most először, egészen azóta, mióta kibontottam az átkozott borítékot. Le is fagyott a mosoly az arcomról. Megfordultam, és gondterhelten néztem Petere.
- És most? Mi lesz most? – reméltem, hogy ő legalább ad valami kapaszkodót. Lou mellém lépett, átölelte a derekamat. Egymásba kapaszkodva vártuk a szavait.
- Ez az én házam srácok. Érezzétek otthon magatokat. Tudom, hogy borzasztó lesz itt a külvilágtól elzártan, de higgyétek el, most ez a legjobb, amit tehettek. Élvezzétek a szabadságot, pecázzatok, pihenjetek. – a zsebébe nyúlt, és kivett egy mobiltelefont. – Ez egy biztonságos vonal, erről telefonálhattok nyugodtan. A fiúknak is megadom a számot, és Elnek természetesen, de senki másnak. Ahogy azt sem mondom meg, hol vagytok, és kérlek ti se tegyétek. Egyelőre nem bízhatunk senkiben. A Modestesek között is lehet valaki, aki infókat adott ki rólatok. Mindenki megvehető. – elgondolkodva nézett ki az ablakon, bár semmit nem láthatott a koromsötétben.
- Rendben. – mondta Louis – A szüleinket felhívhatjuk ugye? Nem tudom hová fajul ez a helyzet, de nem akarom, hogy felkészületlenül érje őket, ha mégis kipattan a botrány.
- Persze! – válaszolta Pete, és őszinte sajnálat csendült a hangjában – Ígérem, mindent megteszek, hogy elkapjuk a rohadékot. Figyeljetek fiúk! – Egymás után a szemünkbe nézett, hogy nyomatékot adjon a szavainak – Ne engedjétek, hogy egy ilyen állat, vagy bárki más tönkretegye az életeteket. Ami most történik veletek, tudom hogy szörnyű, de minden csoda három napig tart. Majd belerázódtok az új rendszerbe is. Higgyétek el, az ember mindenhez képes alkalmazkodni, és minden rosszat meg tud szokni. A lényeg, hogy tartsatok ki. Támogassátok egymást. A többit bízzátok rám! - Nem tudtam maradéktalanul elhinni a szavait, mégis reménnyel töltött el, hogy mellettünk áll, és számíthatunk rá. Amit az új helyzetről mondott, azon pedig még agyalnunk kell rengeteget, hogy egyáltalán túléljük a következő időszakot.
Sóhajtva öleltük meg, és búcsúztunk el tőle. Mikor magunkra hagyott, Lou a telefon után nyúlt, de finoman megfogtam a csuklóját.
- Éjjel kettő is elmúlt kicsi. Szerintem ne hozzuk rájuk a frászt, hogy ilyenkor telefonálunk. Amit mondanunk kell, az nappal is elég ijesztő, nemhogy éjjel. – Egy fanyar mosoly kúszott az ajkaira, aminek én mégis kimondhatatlanul örültem. Robin mindig arra tanított, tanuljak meg nevetni a legrémesebb helyzeten is, az mindenen átsegít. Reménykedtem benne, hogy ez igaz.
Kézen fogtam Louist, bevonszoltam a hálóba az utazótáskát, (ami nem tudom, hogy került Pete kocsijába Eleanortól, de ezen nem is agyaltam sokáig. Már megszoktam, hogy a biztonsági főnök néha hihetetlen dolgokat művel). Aztán a fürdőszobában levetkőztettem Louist, a zuhany alá állítottam és megnyitottam a meleg vizet. Olyan pici volt a fülke, hogy alig tudtam benyomakodni mellé, mikor már rajtam sem volt ruha, de úgy fáztam, hogy nem bírtam volna megvárni, amíg ő átmelegszik a vízsugár alatt. Összesimultunk, és próbáltunk ellazulni.
Sokkal később, mikor kiázott tenyerünket egymáséba kulcsolva feküdtünk az ágyon, Lou feje az állam alatt nyugodott a mellkasomon, keze-lába ráfonva a testemre. Éreztem, hogy szabálytalanná válik a légzése. Felemeltem a fejét, és mikor a holdfény megvilágította könnyben úszó szemeit, megszakadt a szívem.
- Rettegek… - suttogta – rettegek, hogy elveszítelek.
Majdnem felnevettem a dolog abszurditásán, és szívesen elütöttem volna egy olyasmi válasszal, hogy erre semmi esélyed, de a torkom elszorult ahogy rádöbbentem, hogy ez a legmélyebb, legborzalmasabb félelem, ami engem is átjár.

LVIII. Fejezet

       Sziasztok!

Kellemes hetet mindenkinek. Hoztam az új részt, tudom, mindenki izgul, hogy mi volt a borítékban.
Ha  van kedvetek, időtök, írjátok meg a véleményeteket.
Köszönöm.

xxx Becca


LVIII. Fejezet                                                   

Az ágyon szanaszét heverő képek szinte sokkoltak. Mindegyiken mi voltunk Louval, csak a legtöbb képen meztelenül, félreérthetetlen pozitúrában. A legdöbbenetesebb az volt, hogy az otthonunkban készültek. Ugyan az ablakon keresztül fotózták őket, de akkor is. Voltak régebbi képek, ahogy a teraszon, a nyugágyban fekszem, és Louis épp a szájába vesz, de volt ott múltheti is, amikor a kanapén szeretkeztünk. Képtelen voltam felfogni mi ez az egész. Lou hamarabb ocsúdott fel nálam. Ő sem volt képes a kezébe venni a fotókat, mintha fertőzőek lennének, de kihalászott egy fehér lapot, és olvasni kezdte a levelet. Mikor végzett, a döbbenet rémületté változott az arcán. Csak néztem, és nem tudtam, van-e elég erőm, hogy én is elolvassam. Végül, mikor határozottan felém nyújtotta, elvettem tőle.

Rohadt kis köcsögök!

Eljött az elszámolás pillanata. Évek óta tudom, hogy hazug, aljas kis mocskok vagytok, akik kislányok millióit csapjátok be, de most végre a markomban vagytok!
Hónapokat vártam rá, hogy végre bizonyítékom legyen, hogy gennyes kis buzik vagytok, akik egymás faszát szopják. Állandóan hazudoztok, és el akarjátok hitetni, hogy normális, egészséges emberek vagytok, ti aberrált, beteg állatok.
Milliókat kerestetek már az emberek hiszékenységén, most itt az ideje, hogy törlesszetek valamit.
Amint látjátok, épp elég fotó van a birtokomban ahhoz, hogy tönkretegyelek benneteket. Ha a világ megtudja, hogy mindketten buzeránsok vagytok, senki nem fogja már megvenni a szennyet, amit csináltok.
Úgyhogy itt az ajánlat: 10.000.000 Font, készpénzben, és átadom az összes fotót (mert ez csak ízelítő, több száz képem van az üzekedéseitekről) vagy két hét múlva eladom őket különböző újságoknak. Ez egy rendkívül kedvező ár, mert szerintem ennek a többszörösét is meg tudom keresni, ha áruba bocsájtom őket.
A részletekről majd értesítelek benneteket, addig is itt egy kis hallgatni való:
wetransfer/file654282656     jelszó: kisbuzik

Szép napot: Egy rajongó


Olyan szinten voltunk ledöbbenve, hogy meg se tudtunk szólalni. Csak néztünk egymásra, és mindketten arra vártunk, hátha a másik felnevet és közli, hogy ez csak egy vicc. A pillantásom a fotókra tévedt, és felfordult a gyomrom. Nem attól, amit ábrázoltak, mert egy szerelmes együttlét soha nem lehet undorító, hanem attól, hogy valaki belegázolt a magánéletünkbe, és kileste intim pillanatainkat. Annyira megalázó és megsemmisítő volt a tudat, hogy valaki hónapokon keresztül figyelt bennünket, hogy lerogytam az ágyra és a tenyerembe temettem az arcomat. Lou átölelte a vállam, de ahogy felnéztem rá, ugyanazokat az érzéseket tükrözte az arca, amit én is éreztem. Az ajtón halk kopogás hallatszott.
- Fiúk! Minden rendben? Nagyon megijesztetek! – El hangja is félelemről tanúskodott.
Louis besöpörte a képeket a borítékba, aztán az ajtóhoz lépett és kinyitotta. Eleanor falfehér arccal állt a küszöbön, és egyikünkről a másikunkra ugrált a tekintete.
Lou megfogta a csuklóját, behúzta a szobába, aztán lenyomta az ágyra. A kezébe adta a levelet, és amíg El olvasott, mi csak egymás pillantásából próbáltunk erőt meríteni.
- Jézusom! – nyögte a lány, mikor átfutotta a sorokat – Milyen képek? – felemelte a fejét, és egyenesen rám nézett.
- Olyanok! – mondtam, és bólintottam. El felsikoltott és a szája elé kapta a kezét.
- Istenem! Ez nem lehet igaz. Fel sem tudom fogni… Hol készültek?
- Itthon. – leesett az álla- Valahonnan szemből, valamelyik lakásból egy hatalmas teleobjektívvel.
- Hogy rohadna meg! - morogta maga elé – És mi ez a fájl?
- Még nem tudjuk. – válaszolta Lou.
- Akkor derítsük ki! – állt fel határozottan Eleanor.
Kilépett a hálóból, az ablakhoz ment, behúzta a sötétítőket, és bekapcsolta az asztalon a laptopot. Egy perc sem telt bele, mikor megrezzent a telefonom.

„ Már késő. Nem most kellett volna behúzni a függönyöket köcsögök! Mondd a csajnak, hogy hangosabban beszéljen, mert nem hallom tisztán!”

Úgy lemerevedtem, mintha hátba szúrtak volna. Megböktem Eleanort a kezébe adtam a telefont. Mire elolvasta remegett a keze. Lou kikapta a kezéből, és ahogy végigszaladt a szeme a sorokon, ő is lesápadt. Akkora volt a döbbenet, hogy percek teltek el, amíg csak szabálytalan lélegzésünk hallatszott a szobában. Eleanor szedte össze magát először. Nem szólt, csak rámutatott az utazótáskára, ami ott hevert a földön, felkapta Alfonsot, kihozta a macskakosarat a szobámból, majd fogta a borítékot, a táskájába tette, aztán határozottan az ajtóhoz lépett, és várt. Amíg ő le-fel futkosott a lakásban, mi csak álltunk, földbe gyökerezett lábakkal, és csak abban a pillanatban esett le a tantusz, hogy el kell mennünk innen.
Felemeltem a táskát, Lou elvette a macskát Eltől, és még mindig teljesen zavarodottan siettünk le a hátsó lépcsőn. Mikor a ház mögött a kocsi felé indultam volna, Eleanor a karom után kapott.
- Nem! A kocsinak itt kell maradnia. Lehet, hogy követnek. – Az ellenkező irányba indult el, és két sarokkal arrébb leintett egy taxit. Bemondta a saját címét, határozottan betessékelt, de az arcán láttam, hogy ő is olyan kétségbeesett, mint mi.
Már nála voltunk, a nappalijában ültünk, de még mindig úgy le voltunk sokkolva, hogy meg se szólaltunk. Bekapcsolta a laptopját, aztán elővette a táskájából a borítékot. Ahogy kihúzta a levelet, óhatatlanul meglátta a legfelső képet. Úgy csapta le az asztalra, mintha valami rémületeset látott volna benne. Lángvörös arccal nézett ránk, mi pedig lesütöttük a szemünket.
- Bocs fiúk! Nem azért…. – mondta kérlelő hangon.
- Tudjuk. Mi sem bírjuk megnézni őket. – válaszolta Lou, én pedig a vállára tettem a kezem, és bátorításképpen finoman megszorítottam.
Mikor Eleanor letöltötte a fájlt, és megnyitotta, az első másodpercben tudtam mi az. De mire szólhattam volna, már késő volt. Louis és az én nyögéseim töltötték be a szobát, és annyira döbbenetes volt az egész, hogy El felugrott és kiszaladt a teraszra.
Lou ki akarta kapcsolni, de megfogtam a csukóját.
- Előbb-utóbb muszáj szembenéznünk a tényekkel. – csak bólintott, és lehalkította, amennyire csak lehetett. Az első felvétel otthon készült, a hálószobában. A második sokkal jobban kiborított. Az ugyanis annak a telefonbeszélgetésünknek a felvétele volt, mikor otthon voltam anyuéknál, és este arra kértem Louist a telefonban, hogy elégítse ki magát a kedvemért. Olyan tisztán kivehető volt minden hang, hogy biztos voltam benne, nem külső mikrofonnal rögzítették. Lou is erre gondolhatott, mert azonnal elővette a mobilját, és pillanatok alatt szétszedte. Kivette belőle a sim-kártyát, aztán fogta és kivitte a konyhába, majd kikapta a klopfolót a fiókból és épp le akart csapni vele, mire odaértem és lefogtam a karját.
- Kicsi, NE! – értetlenül nézett rám, a szemében láttam, hogy az idegösszeroppanás szélén áll.
- Engedj el! Össze akarom törni. Legalább ezen hagy vezessem le a feszültséget! – Próbálta kiráncigálni a kezét, de nem engedtem.
- Értem én! De ha ebben van valami kütyű, akkor az nyomra vezethet. Még nem tudom hogy, de el kell kapni ezt a rohadékot! Kérlek! Ne törd össze! – Aztán elengedtem, rábízva a döntést.
- Mi az, hogy elkapni? Ugye nem a rendőrségre gondolsz? Mert akkor akár most is elküldheted a sajtónak a képeket. Minek várni?
- Egyelőre nem gondolok semmire kicsi, de hiába fizetnénk ki a pénzt, egy hét múlva újrakezdődne az egész. Egy ilyennek soha nincs vége. A digitális világban sajnos nem úgy van, hogy odaadja a negatívokat és megnyugodhatunk. – Ha lehet, Louis arca még elkeseredettebb lett. Némán állt, a könnyei pedig utat törtek maguknak és megállíthatatlanul ömlöttek az arcán. Magamhoz rántottam, a mellkasomra húztam a fejét.
- Nem! – mondta éles, síró hangon – Ez nem történhet meg! Milyen kibaszott világ az, ahol a szerelmedért üldöznek? – Eleanor óvakodott be az ajtón, és amikor látta, hogy Louis milyen állapotban van, halkan összeszedte a cuccait, intett, hogy elmegy, és majd hív, aztán csendben kilépett a lakásból. Roppant hálás voltam neki. Lou már állni sem tudott, az egész testét rázta a zokogás. A karomba vettem, és bevittem a hálóba. A hátát simogattam, amíg álomba sírta magát. Én pedig egyedül maradtam cikázó gondolataimmal, és a plafont bámultam.

Besötétedett, mikor Louis megmozdult mellettem. Kinyitotta a szemét, de mikor ráeszmélt, hol van, és mi történt, olyan fájdalmas nyögés szakadt ki belőle, hogy a szívem meghasadt. Mély lélegzetet vett, erőt merített, aztán kinyitotta a szemét, és rám nézett.
- És most mi lesz? – Egész délután ezen kattogott az agyam, de nem jutottam sokkal előrébb. Sajnos az egyetlen járható út a poklon át vezet.
- Nem tudom kicsi, de muszáj valakit beavatnunk. Nincs olyan barátunk, aki segíteni tudna. Az egyetlen megoldás, ha Petehez fordulunk. – Éáttam, hogy Lou mérlegel, és eltelt vagy két perc mire válaszolt.
- Igen. Nincs más hátra. De előtte el akarom mondani a fiúknak. Joguk van hozzá, hogy tudják. Itt az ő jövőjük is a tét.
- Igazad van. – Tudtam, hogy erre is sor kerül, csak szerettem volna elodázni. Louis szavai ébresztettek rá, hogy nekik kell először elmondanunk. Előszedtem a telefonomat, de abban a pillanatban csavarta ki a kezemből.
- Ez nem biztonságos. Lehet, hogy a tiédben is van valami. – Újra kiderült, hogy ő az okosabb.
Amíg szétszedte a készüléket, én a vonalas telefonhoz sétáltam, és Liam számát tárcsáztam. Harmadik csöngésre vette fel, és vidáman szólt bele:
- Na mizu nászutasok? Megérkeztetek? – már előre vérzett a szívem, hogy tönkre kell tegyem az életét.
- Hello haver! Megjöttünk…. – Azonnal érezte, hogy valami nem stimmel.
- Baj van? Harry! Ne idegesíts! Mi történt? – A hangja tárgyilagos volt, de kihallatszott belőle a feszültség.
- Nagy a baj Liam. Át kellene jönnötök Eleanorhoz. Zayn tudja a címet.
- Eleanorhoz? Miért? Ne hagyj kétségek között! Hol van Louis? – Lou mellettem állt, hallgatta a beszélgetést, és most átvette a kagylót.
- Itt vagyok Li. Kérlek szedd össze a többieket és gyertek át! Itt várunk benneteket. – A telefonban visszahangzott a csend.
- Rendben. Indulunk. – ennyit válaszolt, és bontotta a vonalat. Ahogy visszatettem a helyére a telefont, éreztem az apró kezeket, ahogy átfogják a derekamat. Kis teste reszketett, ahogy magamhoz húztam. Csak álltunk összeölelkezve, és figyeltük, ahogy széthullik az életünk.

LVII. Fejezet

Sziasztok!

Itt az ideje az új résznek....
Ez most kicsit hosszabb lesz, mint általában, és igazán nem tudom eldönteni, hogy hangulatilag hogyan jellemezném. Inkább arra lennék kíváncsi, nektek mi marad meg belőle igazán, és mi róla a véleményetek.
Várom a kommentket, és köszönöm az eddigieket, a szerettemeket, és a feliratkozásokat is.
Csak nektek köszönhető, hogy ez a történet lassan a 60. részhez közeledik, több, mint 40.000 oldalletöltéssel, több száz kommenttel, és a szívemben egy hihetetlen érzéssel.
KÖSZÖNÖM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Szeretném ezt a részt az egyik leglelkesebb elemző-olvasómnak, Silkének ajánlani, aki ma szülinapos.
Nem tudok elég hálás lenni, amiért itt vagy velem, ha esik, ha fúj, ha költözöl, ha épp új életet kezdesz, akkor is.
NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT SILKE!! Isten éltessen!


xxxBecca



LVII. Fejezet

Karácsony. Utáltam. Szeretem.
Ennyi a rövid összefoglalója a világ legnagyobb ünnepének. Most, hogy Louis a társam, minden más. A lakás gyönyörűen feldíszítve. A kandalló párkányáról 5 kötött zokni lóg, mindegyikre ráhímezve a nevünk. Az egyikre rákötve egy Scholl lábszagűző spray. Nyilván Niallé. A karácsonyfánk a világ legszebbje, ez vitathatatlan. A lakás ragyog, az asztal hófehér ünnepi terítékére egy hosszúgyertyás, illatos asztaldísz teszi fel a koronát.
Én egész nap ki se tettem a lábam a konyhából, amit egyáltalán nem bánok. Míg Louis az utolsó simításokat végezte a dekoráción, az ajándékokon, és bekeverte a gyömbéres, fahéjas, diós csodát, amit a nagymamája receptje alapján készít, addig én locsolgattam a pulykát, hercegnőburgonyát készítettem, és behabartam a sütőtök-krémlevest. Közben a már unásig hallgatott karácsonyi lemez szólt, amit együtt énekeltünk Mr. Bubléval, és néha Louis elkapott egy körre, hogy megforgasson a zenére. Egyszerűen tökéletes volt minden. A szívem túlcsordult. Földöntúli boldogságot éreztem.
Időben készen lett minden, úgyhogy lezuhanyoztunk, a célszerűség kedvéért külön-külön, nehogy a fürdőszobában ragadjunk egy órára, aztán felöltöztünk. Lou ragaszkodott hozzá, hogy kicsípjük magunkat, és nekem sem volt ellenvetésem. Annyira emelkedett volt a hangulat, hogy eszembe sem jutott volna pólóba bújni.
Mikor kopogtak az ajtón, vigyorogva tártam ki előttük, és a büszkeség majd szétfeszítette a mellkasomat.
A fiúk is álmélkodva néztek körül, és le voltak nyűgözve a látványtól. Lou is elégedetten dőlt az oldalamnak, én pedig átöleltem a derekát. Pár perccel később megérkezett Eleanor, az egyetlen nő, aki beteheti a lábát ilyenkor, ha csak magunk vagyunk. Ő is csak azért, mert reggel elutazunk, és nem lett volna alkalmunk vele is találkozni külön. A fiúk is csípik, mert gyors felfogású, remek a humora, és megingathatatlanul szereti Louist…akár csak én.
A vacsora isteni lett ( nem volt kidobott pénz a főzőtanfolyam) és szépen fogyott a bor is.
Mire pukkadásig ettük magunkat, már este hét óra is elmúlt.

- Mikor lesz már ajándékbontás? – kérdezte Niall türelmetlenül.
- Te barom! Eddig is csak rád vártunk. Nem veszed észre, hogy húsz perce már csak te eszel? – mondta Liam mosolyogva.
- Azért mert én lassan eszem, nem úgy zabálok, mint te! – kontrázott a szöszi. Mindannyian felnevettünk. Niall három ember helyett eszik általában, de ha éhes, akkor öt helyett, és mindig éhes.
- Oké. Akkor menjünk be, és nézzük meg, ki mit talál a fa alatt…- javasolta Louis, mire mindenki nehézkesen feltápászkodott. A tekintetek izgatott kíváncsiságról tanúskodtak, csak az ipari mennyiségű bevitt táplálék gátolt bennünket a mozgásban. Ha egy hétig a szüleinkkel leszünk, és ott is állandóan enni kell, utána két hétig le se szállhatok a futópadról, az tuti.
A fiúk is elrendezték már az általuk hozott ajándékokat, és Eleanor volt olyan cuki, hogy becsomagolta a rengeteg LEGO-t, amit Louisnak vettem.
Elérzékenyültem, mikor a fa alatt L&H feliratú csomagokat találtam. Még mindig nem tudok elég hálás lenni a sorsnak, hogy a többiek így elfogadnak bennünket. Leültem a földre, kicsi elém telepedett, és belesimult a karjaimba. A válla fölött néztem, ahogy széttépi a csomagolást. Először egy hatalmas csomag óvszer, két tubus síkosító és egy műbráner került elő, amin először teljesen ledöbbentünk, de aztán kipukkadt belőlünk a röhögés. Mikor kiszúrtuk Niall huncut arckifejezését, akkor hozzávágtam a vibrátort.
- Naaa! Ez egy minőségi darab, és rohadt drága volt! – duzzogott, amitől csak még jobban szakadtunk a nevetéstől.
- Fú, de értesz hozzá. Van egy titkos gyűjteményed? – kérdezte Liam, és húzogatta a szemöldökét. – Mondjuk a lányok biztosan szívesebben nézegetik, mint a bélyegeket… - tette még hozzá, és közben bontogatta a saját csomagját. Kapott egy diktafont, amit először értetlenül nézegetett, de a mellékelt ajándékkísérő elolvasása után elvigyorodott. „ Tudom, hogy imádod a saját hangodat, ezért arra gondoltam, ha este, elalvás előtt még szeretnéd hallgatni egy kicsit, ne kelljen magadban beszélned. Z.”
Már előtte is láttam, hogy Zayn nem szívből nevet velünk, és a szerintem jól eltalált, poénos ajándék utáni gratulációkat is csak műmosollyal fogadta. A szeme sarkából mindig Lout és engem figyelt. Hetek óta érzem, hogy valami nincs rendben, de eddig csak beteges féltékenységemre fogtam a dolgot. Zayn nem meleg. Ezzel nyugtattam magam. De ahogy a szeme sarkából összefűzött ujjainkat nézte, vagy ahogy a vacsoránál leste, ahogy Louisval egy apró csókot váltottunk, egyre erősebb volt bennem a kétség.
Mikor megkapta Nialltól az úszásoktatásra szóló bérletet, akkor sem röhögte el magát.
Lou aprót sikkantott, és ezzel véget vetett a gondolatmenetemnek. Két puha utazópléd feküdt az ölében, az egyik rózsaszín, a másik kék mintás. Him&Her jelezte a címke. Tényleg nagyon aranyos ajándék volt. Eleanorra néztünk, mert azonnal tudtuk, hogy ez csak tőle származhat. Aztán Louis kinyúlt érte, magához rántotta, és a földre teperve össze-vissza pusziltuk, ahol csak értük.
Kaptunk még szakácskönyvet, és egy kötetet, aminek címe: A macska az úr a háznál. Gondolom ezzel arra akartak célozni, hogy Alfons kissé átvette az irányítást. Nem érthetik, hogy egy puhatalpú milyen lelki terrort és egyéb eszközöket tud bevetni annak érdekében, hogy minden úgy legyen, ahogy ő akarja.
Nialll ajándéka nem volt zsákbamacska, hisz egy gitárt elég nehéz álcázni. Közösen vettük neki, és könnyes lett a szeme, mikor kibontotta. Pont erre vágyott (el is mondta, vagy kétezerszer…)
Liam is boldog volt a házimozi szettel, amit vettünk neki, és szerintem Zayn is örült a kétszemélyes nyaralásnak, amit kapott. Az új csaj elég komolynak tűnik, és volt egy kis hátsó szándékom a dologgal. Ha elmélyül a kapcsolatuk, csak sikerül levennie a szemét Louisról.
Eleanor egy egész éves zeneakadémiai bérletet kapott, mert imádja a komolyzenét, és egy négynapos sí utat Louistól, olyat, mint amit nekünk vett. Most El ugrott a nyakunkba, és folytattuk egymás összenyálazását a földön birkózva.
- Ez már gusztustalan! – jegyezte meg Niall, mikor kipirulva, és összeborzolva végre visszaültünk a seggünkre. Ezen ismét jót nevettünk.
Végül ott maradt az öt nagy doboz, amire Louis neve volt felírva. Kérdőn nézett körbe, de mindenki, köztük én is, ártatlan arckifejezéssel viszonoztuk a pillantását.
Térdre állt, úgy bontogatta őket, és mikor rájött, hogy egy LEGO-boltot fosztottam ki, hogy meglepjem, újra a földön találtam magam, ő pedig rajtam hasalt.
- Forduljatok el! – mondta határozottan, mire a többiek hurrogva, és duzzogva változtattak testhelyzetet. Ő pedig mélyen a szemembe nézett, aztán ráhajolt az ajkamra, és olyan szerelmesen izgató csókot adott, hogy azonnal megfeszült a nadrágom. A hasamon éreztem, hogy nála is hasonló szituáció áll fenn. Úgyhogy mikor felültünk, azonnal remek hasznát vettük az Eltől kapott pokrócoknak, a többiek pedig halálra cikiztek, mikor visszafordultak.
Lou kapott még egy rakat csíkos pólót, és vagy három pár vászoncipőt, valamint egy finom parfümöt a szülinapjára, és elénekeltük neki a Happy birthdayt. Torta is volt, isteni epres-vaníliás, ami a kedvence.
Lehet, hogy már nem kellett volna enni belőle, de egyikünk sem tudott neki ellenállni.

Mikor végre az ágyunkba zuhantunk, vagy fél egy lehetett. Pedig én még szerettem volna átadni neki a kis szülinapi meglepetésemet, de erre elég kevés volt az esély. Aztán mégis elérkezett az alkalom:- Akkor most végre megkapom az ajándékom? – fordult felém, és rákönyökölt a mellkasomra.
- Igen édesem! – válaszoltam vontatottan, aztán a tarkójánál fogva magamhoz húztam, belenyaltam a szájába, és a kezemmel a hátát simogattam. Belemosolygott a csókunkba, mert azt hitte, egyszerűen egy szülinapi szeretkezéssel akarom meglepni, mondjuk ahol neki csak feküdnie kell, miközben én kényeztetem.
Lehámoztam magamról, hasra fordultam, a csípőm alá gyűrtem egy nagypárnát, és a kezébe nyomtam a síkosítót. Úgy ledöbbent, hogy szólni sem tudott.
Csak ült a sarkain, nem is pislogott, és próbálta felfogni a dolgot.
Ránéztem, és mikor megláttam a könnyeket kibuggyanni gyönyörű kék szemeiből, felnyúltam és letöröltem őket.
- Hazza! – mondta elfúló hangon – Nem kell…. én már beletörődtem…tényleg nem muszáj!
- Nem azért, mert muszáj! Akarom! Azt szeretném, ha te is átélnéd amit én, minden alkalommal mikor megengeded, hogy birtokba vegyem a tested. – még habozott - Gyerünk kicsi! Dugj meg! Kívánlak! – mondtam, és izzó tekintettel néztem rá, miközben végigcirógattam a mellkasát.
Elfeketedett a pillantása, aztán rám vetette magát. Meztelen teste a hátamra simult, miközben felhajtotta a hajat a nyakamról, és eszeveszetten csókolni kezdett. Végigcirógatta az egész hátamat, a kezével a fenekemet markolta, és közben a fülembe suttogott:
- Ez a legcsodálatosabb ajándék, amit csak adhattál volna. - Az ujjai már befelé haladtak a fenekemen, egyre közelebb az érzékeny részhez. Hegyes nyelve végigsiklott a fülkagylómon, és én felnyögtem. A csípőm is magától mozdult, hogy felemelkedjen, nagyobb hozzáférést biztosítva az izgalmas felfedezéshez.
- Örülten kívánlak, és mindennél jobban vágyom rá, hogy benned lehessek…. – nyöszörögte, miközben gyengéden masszírozta az ánuszomat, nekem pedig elakadt a lélegzetem. Iszonyatosan izgató volt. Mióta eldöntöttem, hogy ezzel fogom megörvendeztetni, egyre jobban ráállt az agyam, és most már kifejezetten vártam, hogy legalább az ujját magamban érezzem.
- De ez nem ma fog megtörténni! – Mondta határozottan, és abban a pillanatban a derekamat megfogva átfordított, aztán ráült a csípőmre. A nyelve a számba hatolt, a keze a szerszámomra siklott, és átfogta azt. Annyira meglepődtem, hogy kimeredt szemekkel néztem rá, mikor elhúzódott.
- Édesem! Ez így nekem nem megy. Most értettem meg, amit anno a teljesítménykényszerről mondtál. Tényleg olyan boldoggá tettél, mint még soha, és nagyon köszönöm! Élni fogok a lehetőséggel, de egy olyan alkalommal, amikor úgy alakulnak a dolgok, és nem most, amikor te is és én is tele vagyunk elképzelésekkel, elvárásokkal. - komolyan nézett rám - Rendben? – értettem, amit mond, én is átmentem ezen a dolgon, de legnagyobb meglepetésemre egy kis csalódottságot éreztem. Vágytam rá, hogy bennem legyen. Azért fürge ujjaival, és isteni ajkaival hamar elfeledtette velem a csalódást, aztán öt perc múlva magam alá fordítottam, a térdeit felnyomtam a mellkasához és durván (kicsit talán büntetve őt) belé hatoltam. Ívbe hajlott a teste, fájdalmasan nyögött, de a kezei a fenekemre tapadtak, és még erősebben húzott magába.
- Ez az Hazz! Keményen! – nyöszörögte, én pedig elvesztettem a fejem.


Másnap elutaztunk a szüleimhez, akik olyan kitörő örömmel fogadták Lout, mintha mindig is a családhoz tartozott volna. Anyám halálra etette, apámmal pedig vérre menő sakkjátszmákat játszottak. Anyu teljes természetességgel ágyazott kettőnknek a szobámba, én pedig hálás voltam azért, mert ennyire nyitottak. Mikor a gyerekkori ágyamban meleg kis testét magamhoz öleltem, és a fülébe suttogtam, hogy szeretem, már egyenletes volt a légzése, és nemsoká én is álomba merültem.
Arra ébredtem, hogy Gemma a talpamat csikizi. Elkezdtem rúgkapálni, de semmire sem mentem vele. Louis kábán nézett bennünket, az álláig felhúzott paplan takarásából, ahogy a nővéremmel verekszem, tök pucéron. Nálunk soha nem volt tabu a meztelenség, így hát egyikünket sem zavarta, még akkor sem, ha gyerekkoromhoz képest átütő volt a különbség, pláne a reggeli merevedésemmel együtt.
Mikor végre megkegyelmezett, és elengedte a bokámat, azért felvettem a bokszeremet a földről, és úgy öleltem csak magamhoz.
- Megjöttél? – kérdeztem, miközben a hajába fúrtam az arcomat.
- Igen. És olyan jó, hogy te is itthon vagy. - Aztán Louisra nézett : – És még ennél is jobb, hogy mindketten itthon vagytok. – rámosolygott a még mindig döbbent pasimra. – Szia Lou! – ugrott be az ágyba Gemma, és megpuszilgatta.
Nem lehettem volna ennél boldogabb.
A második két nap is hasonló harmóniában telt. Louis anyukája, és az új élettársa is szívélyesen fogadtak bennünket. A változás annyi volt, hogy mivel pici gyerekek vannak a családban, nem akartuk, hogy az iskolában elkotyogjanak valamit, ezért náluk nem viselkedtünk párként, jobban mondva de, csak nem fogtuk egymás kezét, és nem csókolóztunk. Amúgy a gyerekek, ha nem éri őket valami durva behatás, mondjuk a szüleik nem homofóbok, akkor teljesen nyitottan állnak ehhez a dologhoz.
Náluk is halálra zabáltuk magunkat, és a nagy hó, és metsző hideg ellenére, ebéd után lesétáltunk a fatörzsünkhöz a tópartra, hogy rekonstruáljuk azt a régi, félszeg csókot, amit ott váltottunk, másfél évvel ezelőtt.
Ennek a mostaninak mondjuk egymás nadrágjában való keresgélés és egy gyors orális szex lett a vége, de csak azért, mert így is kockára fagytunk. Ezzel viszont kibírtuk a maradék két napot, ami még hátravolt.
Mindketten megkönnyebbültünk, mert bármennyire szeretjük a családunkat, azért voltak bennünk félelmek, hogy mit szólnak hozzánk, így együtt. Még akkor is félsz először hazavinni a párodat, ha nem vagy meleg, de ebben az esetben ez még nehezebb szituáció.
Mikor már visszafelé autóztunk, akkor beszélgettünk csak erről, és Lou elmesélte, hogy mióta eldöntöttük, hogy elmegyünk, minden este imádkozott, nehogy valamelyik családlátogatás balul süljön el.
A ház elé kanyarodva elöntött egy érzés, amit még soha nem éreztem, csak Holmes Chapelben.
Eszembe jutott egy mondás, amit mindig anyu szokott mondani, ha hazaértünk egy nyaralásról. Nem tudtam megállni, hogy Louval is megosszam:
- Mindenütt jó, de legjobb otthon.
Annyira szíven ütött, hogy át kellett vizsgálnom az érzelmeimet, mit vált ki belőlem, hogy végre igazi otthonra leltem.
Az eufórikus boldogság nem kifejezés arra, amit éreztem.
- Így van édes! Úgyhogy mássz már ki a kocsiból, és menjünk fel végre! – hajolt hozzám az imádott arc, és kaptam egy nagy cuppanóst a szám szélére.
A lépcsőházba érve kiszedtem a tömött postaláda tartalmát, és a hónom alá gyűrtem. Elvettem Louistól a nagy utazótáskát, és a kezébe nyomtam a kosarat, amit az anyukája töltött meg házilekvárral és süteményekkel.
Mikor végre beestünk az ajtón, fáradtan rogytunk le a nappaliban a kanapéra, és engedtük, hogy Alfons, a megérkezésünk örömére végigdögönyözzön bennünket. El lépett ki a régi szobámból, és az arcán még ott volt a párna lenyomata. Ő vigyázott a macskára, amíg távol voltunk.
- Hello fiúk! Na milyen volt? Meséljetek! – kérdezte, de közben hatalmasat ásított.
- Minden szuper volt. Bár minden melegnek ilyen családja lenne, mint nekünk. – mondta Lou és büszkeség csendült a hangjában.
- Tényleg hihetetlenül jól éreztük magunkat! – tettem hozzá, miközben a postát szortíroztam. Megakadtam egy nagyalakú borítéknál, amin a címzés kettőnk neve volt, és semmi más.
A kezem közé fogtam és bámultam tovább, mikor Lou és El is elhallgattak és kérdőn néztek rám.
- Mi az? – kérdezte Louis, és értetlen arckifejezésemet látva, kivette a kezemből. Megnézte a címzést, majd a vállát megrántva kibontotta és belekukucskált a borítékba. Az arcáról lefagyott a mosoly.
- Bocsáss meg El! – nyögte ki, majd kézen fogott, és beráncigált a hálószobába. Éreztem, hogy baj van, de el nem tudtam képzelni mi lehet az, amit Eleanor előtt titkolni kell.
Lou az ágyra borította a boríték tartalmát. Mikor felfogtam amit látok, a számra szorítottam a tenyeremet, és magamba fojtottam a sikolyom.