LV. Fejezet

Sziasztok!

itt az új rész, és bevallom őszintén, a mostantól következő pár fejezet a MTF-ből talán az egyik kedvenc időszakom. Remélem ti is szeretni fogjátok.
Nagyon köszönöm a kommentjeiteket, soha nem tudom majd meghálálni, hogy ennyire figyeltek rám, és megteszitek a kedvemért, hogy írtok. Mindent köszönök!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

xxxBecca


LV. Fejezet

Az elmúlt két hét úgy telt el, mint egy álom. Nyakunkon az ünnepek, de az eddigi évekkel ellentétben most úgy várom a karácsonyt, mint egy kisgyerek.
Louval minden olyan mint a mesében. Elmondtam neki az ajándékvásárlással kapcsolatos fóbiámat, de csak nevetett. Kézen fogott, és kivezetett a konyhába.
- Most szépen ülj le, és engedd el magad! Rengeteg időnk van még, ne parázz!
Bekapcsolta a zenelejátszót, nyomkodott rajta valamit, és kellemes karácsonyi dallamok töltötték be a szobát. A tűzhelyre tett egy lábast, és teleöntötte tejjel. Öt perc múlva elém tett egy bögre forrócsokit. Aztán kotorászni kezdett a szekrényekben, és mikor előszedte a hozzávalókat, beleöntötte őket egy keverőtálba, majd elém tette a pultra. – Gyúrd össze!
Felhúztam a szemöldököm, és kérdőn néztem rá, de az arca határozott volt, úgyhogy az utasításait követve belemélyesztettem az ujjaimat a tésztába, és nemsoká egy kellemes, lágy anyag jött létre.
Elővette a Henriette nénikémtől tavaly kapott karácsonyi kiszúrókészletet ( SOHA nem gondoltam volna, hogy valaha használni fogjuk…) és kiválogatta azokat a formákat, ami tetszett neki. Volt ott kiscsillag, nagycsillag, fenyőfa és rénszarvas. Mikor el akarta tenni, még utánanyúltam a kevésbé ragacsos kezemmel, és kiszedtem egy hóembert a kupacból. Rám mosolygott. Lelisztezte a pultot, egy perc alatt kinyújtotta a tésztát, és mire feleszméltem, már javában készült a karácsonyi mézeskalács.
Ahogy sült, isteni fahéjas illat töltötte be a lakást. Éreztem, ahogy ellazulok.  Halk karácsonyi dallamok szóltak ( köszönjük Mr. Bublé!) és összefutott a nyál a számban a szagoktól. Lou egy lapot rakott elém.
- Most szépen írd le, kit szeretnél meglepni karácsonyra!
- Mindenkit? – kérdeztem ijedten.
- Igen szívem, mindenkit! – határozottan bólintott, aztán dudorászva elfordult, és egy tálkában valami fehér mázat kevergetett. Zacskóba töltötte, aztán a foga hegyével finoman leszakította a sarkát.
A kihűlt sütik fölé hajolt, és teljes átéléssel rajzolni kezdett rájuk a cukormázzal. Csak néztem, és lassan széles mosoly kúszott az arcomra. Nagyot sóhajtottam, és kezembe vettem a tollat.
Mikor másodszor ment le a CD, már én is énekeltem. A lapon legalább ötven név sorjázott, úgyhogy elégedetten dőltem hátra.
- KÉSZ! – közöltem olyan mérhetetlen büszkeséggel, mintha gyufaszálakból építettem volna fel a Big Bent.  Lou vigyorogva felém fordult, a kezét egy konyharuhába törölte, és közben a hátam mögé lépett. Az állát rám támasztva nézett át a vállam fölött.
-Hmm. Ez igen. Nagyon ügyes vagy. – olvasni kezdte a neveket - Igen…. Hát persze, hogy Nicolenak is…. Ó Lux baba, a kis cuki… Carlnak is? …Te tényleg egy imádnivaló pasi vagy. –nem tudtam, ezt mire mondja, de közben kis kezei előresiklottak az oldalamon, és átfogták a mellkasomat. Elfordítottam a fejem, hogy a számat kínáljam fel neki. Egy ilyen dicsérethez biztosan jár csók is. Nem csalódtam. Egy nagy sóhaj kíséretében hajolt a számra, és forró nyelve máris az ajkamat simogatta. Felnyögtem, az alsóm azonnal szűkössé vált. Egyszerűen nem tudok betelni vele. Szinte állandóan kívánom, mindegy, hogy ébren vagyok-e vagy álmodom.
Mielőtt elmélyíthettem volna a csókunkat, vagy megfordulhattam volna a széken, hogy átvegyem az irányítást, és egy perc múlva a konyhakövön tegyem a magamévá, Louis elhúzódott, és kinyúlt mellettem a pult felé. Egy mézeskalácsot tömött a számba, és egy másikat a sajátjába.  Kíváncsian nézett rám:
- Na, milyen?! – kérdezte. Éreztem, hogy fontos neki a véleményem.
- Isteni. Majdnem olyan finom…. – láttam a kétségbeesést a szemében – mint te! – elnevettem magam. Érte nyúltam, átfogtam a derekát és magamhoz öleltem. A fejét a nyakamba fúrta, és nagyot sóhajtott.
- Félek. – a kimondott szó ott visszhangzott kettőnk között. Eltoltam magamtól, hogy lássam.
- Mitől félsz kicsi? – az arcát fürkésztem. Lehajtotta a fejét, ezért az álla alá nyúltam, hogy a szemébe nézhessek.
- Ez túl szép… túl jó minden. Rettegek, hogy elveszítelek. – legördült egy könnycsepp az orra mellett.
- Kicsi! – próbáltam belevinni annyi érzelmet a hangomba, amennyit csak tudtam – Szeretlek! Az életemnél is jobban. Ne is gondolj ilyenekre. Megvívtunk azért ami a miénk, és megérdemeljük. Bármit feláldoznék, hogy az enyém maradj. Ugye tudod? – szipogva nézett a szemembe.
- Komolyan mondod?
- Viccelsz ugye? Több millió ember százszázalékosan biztos volt abban, hogy szerelmes vagyok beléd, mikor mi ketten még el sem hittük. – végre elmosolyodott – Várd meg, míg több millió ember fogja azt mondani, hogy már nem szeretlek, és utána kezdj el kételkedni az érzéseimben.
Felnevetett, és a szívem félrevert. Magamhoz rántottam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Visszacsókolt, nem kevesebb tűzzel, mint ami bennem égett. Egy perc múlva a konyhakövön tettem a magamévá. Ami késik nem múlik…

Louis forradalmasította a karácsonyt. A szépen átgondolt listámhoz hozzáadta az ő rokonait, és El-t, akit én szándékosan nem írtam fel, mert Ő Louhoz tartozik, aztán egy vacsora alatt alattomosan becsempészte a témát a beszélgetésünkbe.
- Az emberek annyi vacakot összevásárolnak így karácsonykor.
- Igen, ezért is gyűlöltem mindig az ajándékozást. Ráadásul nagyon nehezemre esik megjátszani, hogy örülök valaminek, ha igazából nem tetszik, vagy utálom.
- Hmm…És te minek örülnél? Sorold fel! – elgondolkoztam, aztán először csak egy dolog jutott eszembe, majd egyre több és több. Ahogy kimondtam őket, Lou mindig a papír fölé hajolt, és beírt egy-két dolgot a névsor mellé. Aztán ő mondott egy-két dolgot, amiről nekem más jutott az eszembe. Mire kivégeztük a desszertet, ami isteni csokis muffin volt, már szinte tele volt írva a lap. Akkor elégedetten hátradőlt, és felém nyújtotta.
Végignéztem a listán, és elállt a szavam. Alig maradt pár ember, akinek a neve mellett nem szerepelt a neki szánt ajándék.
- Az elvem a következő. Csak olyat veszek meg, aminek én is örülnék. Általában bejön. – Annyira édesen mosolygott, hogy muszáj voltam odahajolni és egy csókot lopni tőle.
Felállt, kihozta a laptopot és elmélyülten ütni kezdte a klaviatúrát. Mire elpakoltam az edényeket, és teleraktam a mosogatógépet, örömteljes nyikkanások hangzottak fel a szájából.
Mögé settenkedtem, és meglestem mit csinál. Mellette feküdt a lista, és egy csomó név ki volt már pipálva.
Az állam leesett. Megrendelt egy rakás színház és koncertjegyet, a családjainknak lefoglalt egy-egy Karib-tengeri nyaralást, a többi rokonnak a kitalált ajándékok többségét is megrendelte a neten, és épp a gyerekeknek próbált megfelelő ajándékot találni egy játék webáruházban, de leakadt a legoknál.
- Fúúú, ez de jó! … és ez is….. Azt nézd! Star Wars űrsikló. Anyám! Van halálbolygó is. – álltam mögötte és közben fülig ért a szám. Bár már rég kitaláltam, hogy mit kap karácsonyra, de azért a kézzelfogható ajándék ötlete még váratott magára. Most viszont magam előtt láttam, ahogy a karácsonyfa alatt, a földön ülve legózunk, és gyönyörű kék szeme csillog a boldogságtól.
Amikor éjjel elaludt, kisettenkedtem, és megrendeltem az összeset a fiúk címére. El ne felejtsek szólni nekik, hogy Lou ajándékai, mert különben mire odaérek, már mind kibontva hever szanaszét és ezerrel megy a legoépítés.
A másik ajándéka miatt kénytelen voltam csúnya dolgokat művelni. Például hazudni neki, és még Elt is bevonni a dologba. Muszáj volt, hogy elcsalja egy napra és egy éjszakára, mert amit kitaláltam, az még úgy is necces lesz egyszerre, ha ketten csinálják órákon át. Nem nagy meglepetés, hisz ez köztünk már valamiféle rituálé, de azért reméltem, hogy örülni fog neki. És volt még egy ajándékötlet a tarsolyomban, ami egyre többször motoszkált a fejemben, de egyelőre mindig elhessegettem, mert Louis azt mondta, csak olyat szabad adni, aminek te is örülnél. Ezen még gondolkodnom kell….elég sokat.
Egy keddi napon, amikor csak délelőtt stúdióztunk, a megbeszélt időben megjelent El és olyan élethűen adta elő, hogy szüksége van Loura, és ráadásul azt szeretné, ha ott is aludna, hogy ha nem tudtam volna, hogy csak megjátssza, esküszöm nagyon megsajnálom. Minden esetre Kicsi csont nélkül bevette, és félve nézett rám, hogy elengedem-e.
- Mit szólnál hozzá? – kérdezte tőlem, és láttam a szemében az aggodalmat, hátha vannak ellenvetéseim. Odaléptem hozzá, mélyen megcsókoltam, és aztán a szájába morogtam.
- Semmi kifogásom, hogy lemondjak rólad egy éjszakára, ha holnap kárpótolsz a kimaradt szexért.
El felköhögött, és amikor ránéztem, vörösbe fordult az arca.
 – Fiúk! Az isten szerelmére! Legalább szóljatok, hogy forduljak el, vagy menjek arrébb.  – Éreztem, hogy elégedett mosolyra húzódik a szám.
- Bocs Eleanor! Nem akartalak zavarba hozni, de mindennek ára van. – kacsintottam rá. Lou arca is lángban égett, és belekönyökölt az oldalamba.
 - Hazz! Disztingválj! - Nem nehéz őket kiborítani. Felnevettem, még egy puszit nyomtam az arcára, aztán otthagytam őket. A tetováló-szalonba hajtottam, ahol már tűkön ülve várt a két mester, és ahogy elhelyezkedtem az ágyon, máris a mellkasom fölé hajoltak. Aztán csak a kín, végeláthatatlanul.

Mivel az ajándékokat Lou elrendezte a neten, semmi vásárlási kényszer nem nyomta a vállamat.
Sokasodtak a fellépések, a tévészereplések. Karácsony közeledtével a munka mindig megtöbbszöröződik. Egyik stúdióból a másikba rohantunk, hogy elénekeljünk egy karácsonyi dalt, vagy az új album valamelyik számát, vagy előre felvett talk-showkban legyünk roppant viccesek. Ez azért rohadt nehéz, mert mindig ugyanazt kérdezik, de elvárják, hogy mást válaszolj, és közben legyen nagyon humoros is, hisz az emberek azért nézik ezeket a műsorokat, hogy szórakozzanak. Utálom az egészet. Akkora a nyomás, hogy sokszor úgy érzem, nem bírom tovább, ki akarok szállni. De a szerződésünk még évekig megbéklyóz bennünket, arról nem is beszélve, hogy itt nem csak magadról döntesz. Ha egy borítja a bilit, akkor a másik négy is szív miatta. Ez egy hatalmas kő, ami állandóan nyomja a szívedet. De ez van, minden jóban van valami rossz. Ha ez nem lenne, akkor Lout sem ismertem volna meg. Tehát ez az ára, és én zokszó nélkül fizetek!
Amikor elhatalmasodott rajtam a rémület, hogy nem bírom ezt tovább, olyankor mindig Louisra néztem, aki felhőtlenül mosolyogva tűrt szinte mindent. Mindig tudott újat mondani, vagy csak bedobott egy poént, esetleg valami döbbeneteset művelt, amitől mindenkinek leesett az álla. Hihetetlen egy pasi! AZ ENYÉM!
Amikor volt egy szabad délutánunk, és esténk, Lou közölte, hogy bemegyünk a városba. Ez azt jelentette, hogy emberek közé. Ettől egyszerre vert le a víz, és rázott a hideg.
- Nyugi tigris! Öltözz melegen, és vegyél fel kapucnit is. Copfozd össze a hajadat, és tegyél fel egy szemüveget. – Mindent az utasításainak megfelelően tettem, de még így sem hittem el, hogy sikerül elvegyülnünk úgy, hogy nem ismernek fel percenként. Mikor kilépett a szobájából, hangosan felvisítottam. Egy logóülepű hip-hopos gatya redőzött a lábain, ahhoz egy deszkáscipő, egy feliratos high school dzseki, és egy baseball sapka, rajta egy szőrős fülmelegítővel. Bármilyen hihetetlen, de iszonyat cuki volt még így is. Azt hiszem, ha így látom meg először, akkor is beleszeretek.
Készen álltunk a nagy útra. Én legalábbis úgy éreztem, a Himaláját kell megmásznom, oxigénpalack nélkül. Louis várakozásteljes mosollyal nézett rám, aztán kézen fogott, és kirángatott a lakásból. Még utoljára belekapaszkodtam az ajtófélfába, és egy kis műsírást is bevetettem, de hajthatatlan volt. Lefejtette az ujjaimat, aztán becsukta az ajtót. Lemondóan sóhajtottam. Nincs visszaút.
Beültünk a kocsiba, de most ő vezetett. Nem szereti a Landrovert, szerinte egy batár, de most sejtelmes arckifejezéssel ült a volán mögé.
Mikor kikanyarodtunk a főútra, és nem London belvárosa felé, kíváncsian fordultam felé.
- Hová megyünk?
- Meglepetés! – válaszolta, de semmi mást nem tudtam kiszedni belőle. Kellemesen befűtötte az utasteret, és a magnóból a már megszokott Bublé karácsonyi lemez szólt. Az ismerős dallamok lassan feloldották a hangulatomat, és nemsokára együtt énekeltük a számokat.
Legalább egy órát haladtunk a számomra ismeretlen úti cél felé, amikor Lou lekanyarodott a pályáról. Pár perc múlva egy kisváros kivilágított főtere mellett hajtottunk el, ahol karácsonyi vásár bódéi álltak egymás mellett. Nem messze parkoltunk le a központtól, és kinyújtóztattuk elgémberedett lábainkat. Mikor odaértünk, már sötétedett ( ezt IS utálom a télben, hogy már négykor sötét van) de a fények egyre jobban hangsúlyozták az ünnepi hangulatot.  Elindultunk a vásár felé. Egyszercsak Louis berántott egy kapualjba, és olyan forrón tapadt a számra, hogy elakadt a lélegzetem. Azonnal reagáltam, a nyelvemet az ajkai közé fúrtam, a kezemet a fenekére simítottam, és magamhoz húztam erősen. Felnyögött, és viszonozta a szenvedélyt. Kicsi keze a kabátom alá kúszott, és a mellkasomat fedezte fel vele. Fuldoklásig csókolóztunk, és én folytattam volna ájulásig, hisz az én tervemet váltotta valóra, de Lou lihegve húzódott el.
- Menjünk! – hajolt oda egy puszira, aztán megfogta a kezem, és húzni kezdett. Idétlen vigyorral az arcomon hagytam magam.
A vásár fantasztikus volt. Kézzel készült ajándéktárgyak tömkelege. Vettünk egy rakat kézzel festett izzósort, üvegdíszeket a saját karácsonyfánkra, csomagolópapírt és szalagokat, amiket Lou úgy válogatott, mintha gyémántok lennének. Nem értettem miért annyira lényeges, de a hangulat magával ragadott engem is. Végül én is választottam hármat, de mikor mellétettem a szalagot, Kicsi neheztelően nézett rám.
- Ne szórakozz Hazz! Nem veszünk a piros papírhoz kék masnit. – tátott szájjal bámultam vissza.
- Miért nem?
- Mert nem megy hozzá! – hirtelen becsuktam a szám. Jaaaa…. Hát ha nem, hát nem. Elröhögtem magam. Ő pedig megsimogatta az arcomat, és kiválasztott egy arany szalagot.
Beszereztünk még néhány gyönyörű sálat, és más apróságokat azoknak, akik velünk dolgoznak, hogy legyen mivel meglepni őket is. A kézzel készült szappanoknál is elidőztünk, aztán a gyertyaöntőnél válogattunk. Végül egy kovácsot bámultunk vagy egy órán át, aki olyan boszorkányos ügyességgel készített apró patkókat, hogy nem bírtuk otthagyni. Vettünk pár darabot, hogy újévre elosztogassuk, hátha tényleg szerencsét hoznak.
Csomagok tömkelegével megpakolva ültünk le egy forraltboros bódénál. Lou alkoholmentes puncsot ivott, én megengedtem magamnak egy ütősebbet. Mellettünk kemencében friss kenyérlángost sütöttek, úgyhogy beettünk belőle. Aztán teli hassal, boldogan cipekedtünk az autó felé. Életemben nem élveztem még ennyire karácsonyi vásárlást. Mikor a kisutcában gyalogoltunk, előre átvettem az összes csomagot az egyik kezembe, aztán mikor a már ismerős kapualjhoz értünk, elkaptam Louis kezét, és berántottam a sötétbe. Ledobtuk a szatyrokat és egymáshoz simultunk. Felnyögött, mikor megcsókoltam, és rájött, hogy mit akarok tenni vele. Egyfolytában kifelé kukucskált, míg a kezemet a nadrágjába csúsztattam és átfogtam a péniszét.  A szemében szenvedély csillant.
- Hazz ne! – erőtlen ellenkezés volt csupán.
- Deeee! – nekiszorítottam a falnak és izgatni kezdtem. Két perc múlva már nyöszörgött, nehezére esett, hogy ne hunyja le a szemét, de a lebukástól való félelmében mereven bámult kifelé.
Az arcát néztem, az utcai lámpa fénye csak azt világította meg. Gyönyörű volt. A vonásai kisimultak, a szája reszketett a visszafojtott nyögésektől, és erősen harapta az ajkát. A tenyerem sikamlóssá vált, vágyának cseppjei kezdtek kibuggyanni az erőteljes fejéstől.  A másik kezemmel a zsebembe nyúltam, és elővettem egy zsebkendőt. Felhúztam a pulóverét, és felkészültem a gyönyörére.
A szemei elhomályosodtak, a pillái megrebegtek, az ajka elnyílt. Éreztem, hogy megfeszülnek a hasizmai, és elnehezül a légzése.
- Gyere Kicsi! Élvezz nekem! – suttogtam, hogy meg ne törjem a varázst.
- Harry! – nyöszörögte, és lüktetni kezdett a markomban.