LVI. fejezet

Sziasztok!

Mindenkinek nagyon kellemes hetet szeretnék kívánni.
És van valaki, akinek különösen csodálatos napokat, lévén, hogy születésnapos (volt tegnap:)) ...

Renee Stylinson
 Happy birthday drága Reni! Isten éltessen sokáig! Ez a rész ( ami amúgy "véletlenül" pont szülinapos) most neked íródott.
Aki ebben az apró meglepetésben a tettestársam, neki is kijár a köszönet, ezért innen is sok cuppanós MellieBoo*-nak!

Köszöntöm az új feliratkozókat, és jó szórakozást kívánok nekik. Várom a véleményeiket, ahogy a régi hűséges kommentelőknek is köszönöm a folyamatos visszajelzést. Roppant hálás vagyok mindenért!
IMÁDLAK BENNETEKET!!!

Becca

LVI. Fejezet


Holnap karácsony. És Louis születésnapja. Ő tényleg egy ajándék, nem is csoda, hogy ezen a napon született. Mondjuk, ha belegondolok, hogy gyerekkorában mennyire utálhatta, hogy a karácsonyi ajándékkal le van tudva a szülinapja is, megsajdul a szívem. El is határoztam, hogy nyár közepén tartok majd neki egy pótszülinapot, lufikkal, HBD feliratokkal, mindennel, amit karácsonykor nem tesz ki az ember, mert úgyis giccsben úszik a lakás.
Csak késő délutánra végeztünk, három tévéinterjút adtunk a nap folyamán, és két rádióműsorba kellett beülnünk egy-egy órára. Általában ilyenkor dobják piacra a lemezeket, ezért a promóciós munka mindig az ünnepekre esik. Hányok tőle. De ez a „sóbiznisz”…
Mikor kijöttünk a stúdióból, elköszöntünk a többiektől. Megbeszéltük, hogy másnap délután öt körül várjuk őket az ünnepi vacsival. Zayn még tett egy epés megjegyzést, hogy a pulykát ne bízzam Louisra, és ahogy eszünkbe juttatta azt a karácsonyi vacsorát, ismét könnyesre röhögtük magunkat, kicsi pedig duzzogva vörösödött el megint. Ez egy olyan csont, amit nem lehet eléggé lerágni. Átöleltem a vállát, és úgy terelgettem a kocsi felé.
- Még van egy fontos dolgunk. –dobtam be neki. Tudtam, hogy erre felkapja a fejét.
- Micsoda? –izgatottan nézett rám.
- El kell mennünk karácsonyfát venni. Ja és persze becsomagolni az ajándékokat. És össze is kellene pakolni, hogy holnap már ne kelljen foglalkozni vele. – kezdtem teljesen felnőttesen gondolkozni, és ez megijesztett. Lou vékony kis karját a derekamra fonta, és mosolyogva nézett fel rám.
- Igen Édes! Menjünk fát venni. De földig érő legyen! – felhúztam a szemöldököm, aztán kipukkadt belőlem a röhögés. – Földig érő?
- Igen. Mikor kicsi voltam, mindig ezt kértem anyuéktól. Ez a plafonig érő Louis féle változata. Nekem így volt logikus. – még mindig vigyorogtam. Olyan cuki, hogy meghalok. Az arcára nyomtam egy hatalmas puszit, mikor a szemünkbe villant egy vaku. Elengedtem Louist, de nem túl sietősen, hogy ne legyen „lebuktunk fílingje” a dolognak, majd odamosolyogtunk a lesifotósnak, és még meg is álltunk egy pillanatra, hogy készíthessen pár használható képet.
- Kellemes karácsonyt! – szólt oda neki Lou, mire a pasi csak motyogva válaszolt, mert úgy ledöbbent a viselkedésünkön.
(Sokat agyaltunk, mit reagáljunk az ilyenekre, mert óhatatlanul előfordul szinte hetente. Végül szokás szerint, Liam állt elő a jó tervvel.
- Ne ugorjatok szét, csak lassan engedjétek el egymást, és ügyeljetek rá, hogy a mosoly ne tűnjön el az arcotokról. Ha mondjuk ilyen fotó készül rólunk, többiekről, márpedig készülnek szép számmal, mi sem reagálunk másképp. Szerintem az lenne a feltűnő, ha látszana rajtatok, hogy valami olyat kaptak le, ami titkolni való. Maradjatok természetesek, de kérlek, ne nyaljátok egymást az utcán. – Egy mocskos válasz jutott az eszembe, hogy vajon szopni lehet-e, ha nyalni nem, de persze megtartottam magamnak. Loura néztem, aki épp beharapta az ajkát, és közben huncut ráncok gyülekeztek a szeme sarkában. Neki is valami piszkos dolog futott át az agyán, tisztán látszott rajta. Összekacsintottunk.)

Mikor kiértünk a belvárosból, figyeltük a faárusokat. Az út mellett felállított fenyők álltak kivilágítva. Egyszercsak Louis felkiáltott mellettem.
- Ott van! Ő az! – úgy megijesztett, hogy beletapostam a fékbe. A mögöttem jövő hangos dudálással adott hangot a nemtetszésének, és a tükörből láttam, hogy a mimikája alapján még az anyukámat is szidta egy kicsit. Nem érdekelt. Kitettem az indexet, és félreálltam a padkára.
- Kicsi! Az isten áldjon meg! A frászt hozod rám.
- Jaj, bocsáss meg! – fordult felém, a kezét a karomra téve - De ott van, láttam.
- Kicsoda? – most már nagyon kíváncsi lettem.
- A mi fánk. Ott áll, pont a sarkon. – lassan esett le a tantusz. A MI FÁNK…. értem. Mosolyra húzódott a szám.
– Akkor menjünk, ne várakoztassuk meg a kicsikét!
A kicsike akkora volt, hogy két ember alig tudta úgy összekötözni az ágait, hogy egyáltalán szállítható állapotba kerüljön. Mivel nincs csomagtartó a kocsin, kaptunk egy nagy kartont, amire ráfektették a fát, és le kellett tekerni az ablakokat, hogy az egész autón áthúzott kötelekkel rögzíteni lehessen.
Hazáig lefagytak a füleim, elgémberedtek az ujjaim a kormányon, hiába ment a fűtés ezerrel, de nem reklamáltam. Boldog voltam, hogy Lou elégedett.
Mondjuk, mire felcipeltük a másodikra úgy, hogy a lépcsőházban minden kanyarban fel kellett állítani, mert nem tudtunk vele befordulni a sarkoknál, eléggé macerás volt, de végül, mikor a szintén frissen beszerzett hatalmas talpba állítottuk, és szabadon engedtük az ágait, akkor tátott szájjal bámultam. Annyira szép volt, és itt benn a lakásban olyan illatosan üde, hogy elállt a szavam. Valamiféle meghatott hangulat kezdett eluralkodni rajtam, még a torkom is elszorult. Betaszigáltuk a sarokba a teraszablak elé, bár ehhez át kellett rendeznünk a szobát. Gondoltam, akkor most végre leülünk a tévé elé, és kicsit mosathatom az agyam a hosszú és kimerítő nap után, de Louis teljesen bepörgött. Ki-be szaladgált az én szobám (most lomtár, gardrób, és Alfons territóriuma) és a nappali között. Hozta a díszeket, a kis lámpafüzéreket, egy nagy, talpas csillagot és a létrát. Mire felocsúdtam, a fa alatt álltam, és adogattam amit kért, Lou pedig mérnöki pontossággal helyezte el az ágakon. Hátra én is feltehettem párat, hogy ne érezzem magam haszontalannak, de arra az oldalra, ami igazán látszik, csak Dr. Tomlinson tehette fel a díszeket, hogy minden tökéletes legyen. Ez így volt jó, és számomra természetes.

Mikor elkészült a mű, csak ültünk a kanapén, és csodáltuk. Pontosan földig ért, ahogy Lou szerette volna, a tetejére alig fért fel a csillag. Tömött, szimmetrikus ágai vagy két méter szélesen terültek szét, és minden apró, bojtos kis végen egy dísz csillogott. Kisangyalok, hóemberek, rénszarvasok, gömbök és hópehely alakú izzók díszítették. Maga volt a tökély. Éreztem, ahogy Louis törékeny kis teste hozzám simul, és elégedetten sóhajtva a vállamra hajtja a fejét.
- Boldog karácsonyt! – suttogta.
- Neked is kicsi! – felé fordultam, ő is megemelte az arcát, hogy összeérjenek az ajkaink, aztán átnyúltam a háta mögött, megfogtam a derekát, és egy mozdulattal az ölembe húztam. Menet közben átvetette rajtam a lábát, úgyhogy lovagló ülésben fogta át a csípőmet. Most ő mélyítette el a csókunkat, forró, tüzes kis nyelve pillanatok alatt engem is lángba borított.
Ügyes ujjai a mellkasomon indultak el, mikor felszisszentem. Ő pedig megmerevedett. Elhúzódott, én pedig visszatartottam a lélegzetem. A szemembe nézett, fürkészte az arcom, de én csak vigyorogtam, mint a vadalma.
- Boldog karácsonyt édesem! – mondtam újra halkan. A szeme hatalmasra tágult, kezdte pedzeni, hogy mi lehet az oka a fájdalomnak, aztán vett egy mély levegőt, és finoman elkezdte felhúzni a pólómat. Amikor meglátta a szárnyak alsó szélét, felugrott az ölemből, engem is talpra rántott, közben újra a szemembe nézett, és már láttam, hogy könnyek gyűlnek össze csodálatos kék íriszein.
Óvatosan újra húzni kezdte az anyagot, és remegett a keze, mikor végre teljes egészében elé tárult a kép. Az alsó ajka is reszketett, a sós cseppek pedig akadálytalanul gördültek le az arcán. Ujjaival pont olyan gyengéden, mintha egy lepke szárnya simogatna, úgy cirógatta meg a tetovált pillangót, amit azért készíttettem, mert a hozzá tartozó szöveg az ő mellkasán van, és szerettem volna, ha összetartozásunk olyan jelét viselhetem magamon, ami soha el nem múló szerelmem örök bizonyítéka, és kettőnknek is sokat jelent.
Lou újra a szemembe nézett, aztán közelebb hajolt, már majdnem összeért az arcunk. – Köszönöm! –sóhajtotta a számba, aztán olyan finoman csókolt meg, mintha életében először tenné. Tapogatózó, felfedező kis csók volt, és ettől még izgatóbb.
Mégse lett belőle örömszex, bármennyire is szerettem volna, mert Louis elhúzódott.
- Akkor szeretném én is átadni az ajándékomat, most hogy csak kettesben vagyunk. Odalépdelt a kandallóhoz, és a párkányán lévő kis ládából elővett egy borítékot. Mikor a kezembe adta, és várakozásteljesen emelte rám a tekintetét, én is úgy izgultam, mint egy gyerek. A borítékban egy ugyanolyan levélke volt, mint amilyet tőlem kapott két évvel ezelőtt. Egy utazásra szóló meghívás, január közepén, az Alpokba, egy 4 napos sítúrára. Mellette a pályabérletek, a repülőjegyek és egy Louis által rajzolt kártya, amin ez állt:

A kártya tulajdonosa: Harry Styles
Korlátlan szexuális szolgáltatás igénybevételére jogosító kupon,
mely beváltható Bel Air-ben, Franciaországban, 2013. január 11-15. között Louis Tomlinsonnál.

Az aláírása tette hitelessé a dolgot, én pedig úgy vigyorogtam, mint a tejbetök.
- Örülsz? –kérdezte, bár az arcomon láthatta, hogy telitalálat az ajándék.
- Igen édesem! Nagyon örülök, és alig várom, hogy elutazzunk, de bevallom őszintén, hogy leginkább a kis "all inclusive" kuponod hoz lázba! – a legszexibb mosolyával nézett vissza rám.
Megnyaltam a szám, miközben magamhoz húztam, és most én adtam neki köszönöm csókot, de nem hagytam, hogy olyan hamar véget vessen neki, mint az előzőnek. Mikor el akart húzódni, kezdtem bepipulni.
- Na ne már kicsi! Nem mondod, hogy van még valami, amit pont ma kell megcsinálni?! – a hangomon tisztán érezhető volt, hogy kezdek kijönni a sodromból.
- Hazz! Azt mondtad, be kell csomagolni az ajándékokat.
- Igen, azt mondtam, de úgy döntöttem, én inkább kicsomagolom az enyémet! – reklamáló megjegyzéseivel mit sem törődve, egyszerűen felkaptam a vállamra mint egy zsákot, és becipeltem a hálószobába.

Másnap mikor felébredtem, Louist a nappaliban találtam, körülötte ezer doboz, papírok szétdobálva, borítékok, és tasakok tömkelege. A lista az ölében feküdt, aszerint szortírozta és válogatta a dolgokat. Kis kupacokban kész ajándékok sorakoztak a háta mögött. A rádióból a Last Christmas szólt, amit imádok, hiába választották meg már többször a legnyálasabb karácsonyi dalnak. Felnézett, a ragyogó kék szemek végigsiklottak a testemen. Felállt a tarkómon a szőr. Még mindig zavarba tud hozni, ha így néz rám.
- Jó reggelt! – nyögtem ki nagy nehezen.
- Szia Tigris! –válaszolta vontatottan, és beharapta az ajkát. Nem értettem, mitől a szexuális túlfűtöttség a hangjában. Lekucorodtam mögé, és a nyakára hajoltam.
- Hmmm…de jó az illatod. – az orrommal megcirógattam a vállától a füléig.
- Harry…- nyöszörögte- neked mindig azon jár az eszed?
- Úgy éreztem az előbb, hogy ma reggel neked is… De kérdésedre válaszolva, mióta ismerlek, azt hiszem igen. Mióta az enyém vagy, azóta pláne. Baj?
- Neeeem!! Imádom hogy ilyen szexmániás vagy. – megköszörülte a torkát – És köszönöm ezt az éjszakát. Fantasztikus volt! – elvékonyodott a hangja. Legalább tudtam, miért nézett olyan perzselően rám. Még a hatása alatt volt a tegnapi kis tűzijátéknak. Ahogy eszembe jutott ívbe hajló teste, ahogy sikongatva élvez, nem is kaptam levegőt.
- Boldog születésnapot kicsi! – duruzsoltam a tarkójába, amitől libabőrös lett tetőtől talpig. Imádom, hogy mindenre olyan érzékenyen reagál.
- Köszönöm. – mondta halkan.
- Az ajándékodat este kapod meg…- suttogtam a bőrére, és közben végtelen jeleket rajzoltam a nyelvemmel.
- Óóóó…. megbeszéltük, hogy nem veszünk semmit.
- Igen, és nem is vettem semmit. – elhajolt tőlem, és derékból kifordult, hogy lássa az arcomat.
De hiába vizslatott, egyenesen néztem vissza rá. Összehúzott szemekkel méregetett.
- Nagyon titokzatos vagy. –közelebb hajolt, már éreztem a leheletét.
- Komolyan? Titokzatos vagyok? –elvigyorodtam – De jó! Még sose sikerült!
Ő is elmosolyodott, aztán odatartotta az ajkát.
- Isten éltessen édesem! – suttogtam, mielőtt elvesztem a csókjában.