LVII. Fejezet

Sziasztok!

Itt az ideje az új résznek....
Ez most kicsit hosszabb lesz, mint általában, és igazán nem tudom eldönteni, hogy hangulatilag hogyan jellemezném. Inkább arra lennék kíváncsi, nektek mi marad meg belőle igazán, és mi róla a véleményetek.
Várom a kommentket, és köszönöm az eddigieket, a szerettemeket, és a feliratkozásokat is.
Csak nektek köszönhető, hogy ez a történet lassan a 60. részhez közeledik, több, mint 40.000 oldalletöltéssel, több száz kommenttel, és a szívemben egy hihetetlen érzéssel.
KÖSZÖNÖM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Szeretném ezt a részt az egyik leglelkesebb elemző-olvasómnak, Silkének ajánlani, aki ma szülinapos.
Nem tudok elég hálás lenni, amiért itt vagy velem, ha esik, ha fúj, ha költözöl, ha épp új életet kezdesz, akkor is.
NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT SILKE!! Isten éltessen!


xxxBecca



LVII. Fejezet

Karácsony. Utáltam. Szeretem.
Ennyi a rövid összefoglalója a világ legnagyobb ünnepének. Most, hogy Louis a társam, minden más. A lakás gyönyörűen feldíszítve. A kandalló párkányáról 5 kötött zokni lóg, mindegyikre ráhímezve a nevünk. Az egyikre rákötve egy Scholl lábszagűző spray. Nyilván Niallé. A karácsonyfánk a világ legszebbje, ez vitathatatlan. A lakás ragyog, az asztal hófehér ünnepi terítékére egy hosszúgyertyás, illatos asztaldísz teszi fel a koronát.
Én egész nap ki se tettem a lábam a konyhából, amit egyáltalán nem bánok. Míg Louis az utolsó simításokat végezte a dekoráción, az ajándékokon, és bekeverte a gyömbéres, fahéjas, diós csodát, amit a nagymamája receptje alapján készít, addig én locsolgattam a pulykát, hercegnőburgonyát készítettem, és behabartam a sütőtök-krémlevest. Közben a már unásig hallgatott karácsonyi lemez szólt, amit együtt énekeltünk Mr. Bubléval, és néha Louis elkapott egy körre, hogy megforgasson a zenére. Egyszerűen tökéletes volt minden. A szívem túlcsordult. Földöntúli boldogságot éreztem.
Időben készen lett minden, úgyhogy lezuhanyoztunk, a célszerűség kedvéért külön-külön, nehogy a fürdőszobában ragadjunk egy órára, aztán felöltöztünk. Lou ragaszkodott hozzá, hogy kicsípjük magunkat, és nekem sem volt ellenvetésem. Annyira emelkedett volt a hangulat, hogy eszembe sem jutott volna pólóba bújni.
Mikor kopogtak az ajtón, vigyorogva tártam ki előttük, és a büszkeség majd szétfeszítette a mellkasomat.
A fiúk is álmélkodva néztek körül, és le voltak nyűgözve a látványtól. Lou is elégedetten dőlt az oldalamnak, én pedig átöleltem a derekát. Pár perccel később megérkezett Eleanor, az egyetlen nő, aki beteheti a lábát ilyenkor, ha csak magunk vagyunk. Ő is csak azért, mert reggel elutazunk, és nem lett volna alkalmunk vele is találkozni külön. A fiúk is csípik, mert gyors felfogású, remek a humora, és megingathatatlanul szereti Louist…akár csak én.
A vacsora isteni lett ( nem volt kidobott pénz a főzőtanfolyam) és szépen fogyott a bor is.
Mire pukkadásig ettük magunkat, már este hét óra is elmúlt.

- Mikor lesz már ajándékbontás? – kérdezte Niall türelmetlenül.
- Te barom! Eddig is csak rád vártunk. Nem veszed észre, hogy húsz perce már csak te eszel? – mondta Liam mosolyogva.
- Azért mert én lassan eszem, nem úgy zabálok, mint te! – kontrázott a szöszi. Mindannyian felnevettünk. Niall három ember helyett eszik általában, de ha éhes, akkor öt helyett, és mindig éhes.
- Oké. Akkor menjünk be, és nézzük meg, ki mit talál a fa alatt…- javasolta Louis, mire mindenki nehézkesen feltápászkodott. A tekintetek izgatott kíváncsiságról tanúskodtak, csak az ipari mennyiségű bevitt táplálék gátolt bennünket a mozgásban. Ha egy hétig a szüleinkkel leszünk, és ott is állandóan enni kell, utána két hétig le se szállhatok a futópadról, az tuti.
A fiúk is elrendezték már az általuk hozott ajándékokat, és Eleanor volt olyan cuki, hogy becsomagolta a rengeteg LEGO-t, amit Louisnak vettem.
Elérzékenyültem, mikor a fa alatt L&H feliratú csomagokat találtam. Még mindig nem tudok elég hálás lenni a sorsnak, hogy a többiek így elfogadnak bennünket. Leültem a földre, kicsi elém telepedett, és belesimult a karjaimba. A válla fölött néztem, ahogy széttépi a csomagolást. Először egy hatalmas csomag óvszer, két tubus síkosító és egy műbráner került elő, amin először teljesen ledöbbentünk, de aztán kipukkadt belőlünk a röhögés. Mikor kiszúrtuk Niall huncut arckifejezését, akkor hozzávágtam a vibrátort.
- Naaa! Ez egy minőségi darab, és rohadt drága volt! – duzzogott, amitől csak még jobban szakadtunk a nevetéstől.
- Fú, de értesz hozzá. Van egy titkos gyűjteményed? – kérdezte Liam, és húzogatta a szemöldökét. – Mondjuk a lányok biztosan szívesebben nézegetik, mint a bélyegeket… - tette még hozzá, és közben bontogatta a saját csomagját. Kapott egy diktafont, amit először értetlenül nézegetett, de a mellékelt ajándékkísérő elolvasása után elvigyorodott. „ Tudom, hogy imádod a saját hangodat, ezért arra gondoltam, ha este, elalvás előtt még szeretnéd hallgatni egy kicsit, ne kelljen magadban beszélned. Z.”
Már előtte is láttam, hogy Zayn nem szívből nevet velünk, és a szerintem jól eltalált, poénos ajándék utáni gratulációkat is csak műmosollyal fogadta. A szeme sarkából mindig Lout és engem figyelt. Hetek óta érzem, hogy valami nincs rendben, de eddig csak beteges féltékenységemre fogtam a dolgot. Zayn nem meleg. Ezzel nyugtattam magam. De ahogy a szeme sarkából összefűzött ujjainkat nézte, vagy ahogy a vacsoránál leste, ahogy Louisval egy apró csókot váltottunk, egyre erősebb volt bennem a kétség.
Mikor megkapta Nialltól az úszásoktatásra szóló bérletet, akkor sem röhögte el magát.
Lou aprót sikkantott, és ezzel véget vetett a gondolatmenetemnek. Két puha utazópléd feküdt az ölében, az egyik rózsaszín, a másik kék mintás. Him&Her jelezte a címke. Tényleg nagyon aranyos ajándék volt. Eleanorra néztünk, mert azonnal tudtuk, hogy ez csak tőle származhat. Aztán Louis kinyúlt érte, magához rántotta, és a földre teperve össze-vissza pusziltuk, ahol csak értük.
Kaptunk még szakácskönyvet, és egy kötetet, aminek címe: A macska az úr a háznál. Gondolom ezzel arra akartak célozni, hogy Alfons kissé átvette az irányítást. Nem érthetik, hogy egy puhatalpú milyen lelki terrort és egyéb eszközöket tud bevetni annak érdekében, hogy minden úgy legyen, ahogy ő akarja.
Nialll ajándéka nem volt zsákbamacska, hisz egy gitárt elég nehéz álcázni. Közösen vettük neki, és könnyes lett a szeme, mikor kibontotta. Pont erre vágyott (el is mondta, vagy kétezerszer…)
Liam is boldog volt a házimozi szettel, amit vettünk neki, és szerintem Zayn is örült a kétszemélyes nyaralásnak, amit kapott. Az új csaj elég komolynak tűnik, és volt egy kis hátsó szándékom a dologgal. Ha elmélyül a kapcsolatuk, csak sikerül levennie a szemét Louisról.
Eleanor egy egész éves zeneakadémiai bérletet kapott, mert imádja a komolyzenét, és egy négynapos sí utat Louistól, olyat, mint amit nekünk vett. Most El ugrott a nyakunkba, és folytattuk egymás összenyálazását a földön birkózva.
- Ez már gusztustalan! – jegyezte meg Niall, mikor kipirulva, és összeborzolva végre visszaültünk a seggünkre. Ezen ismét jót nevettünk.
Végül ott maradt az öt nagy doboz, amire Louis neve volt felírva. Kérdőn nézett körbe, de mindenki, köztük én is, ártatlan arckifejezéssel viszonoztuk a pillantását.
Térdre állt, úgy bontogatta őket, és mikor rájött, hogy egy LEGO-boltot fosztottam ki, hogy meglepjem, újra a földön találtam magam, ő pedig rajtam hasalt.
- Forduljatok el! – mondta határozottan, mire a többiek hurrogva, és duzzogva változtattak testhelyzetet. Ő pedig mélyen a szemembe nézett, aztán ráhajolt az ajkamra, és olyan szerelmesen izgató csókot adott, hogy azonnal megfeszült a nadrágom. A hasamon éreztem, hogy nála is hasonló szituáció áll fenn. Úgyhogy mikor felültünk, azonnal remek hasznát vettük az Eltől kapott pokrócoknak, a többiek pedig halálra cikiztek, mikor visszafordultak.
Lou kapott még egy rakat csíkos pólót, és vagy három pár vászoncipőt, valamint egy finom parfümöt a szülinapjára, és elénekeltük neki a Happy birthdayt. Torta is volt, isteni epres-vaníliás, ami a kedvence.
Lehet, hogy már nem kellett volna enni belőle, de egyikünk sem tudott neki ellenállni.

Mikor végre az ágyunkba zuhantunk, vagy fél egy lehetett. Pedig én még szerettem volna átadni neki a kis szülinapi meglepetésemet, de erre elég kevés volt az esély. Aztán mégis elérkezett az alkalom:- Akkor most végre megkapom az ajándékom? – fordult felém, és rákönyökölt a mellkasomra.
- Igen édesem! – válaszoltam vontatottan, aztán a tarkójánál fogva magamhoz húztam, belenyaltam a szájába, és a kezemmel a hátát simogattam. Belemosolygott a csókunkba, mert azt hitte, egyszerűen egy szülinapi szeretkezéssel akarom meglepni, mondjuk ahol neki csak feküdnie kell, miközben én kényeztetem.
Lehámoztam magamról, hasra fordultam, a csípőm alá gyűrtem egy nagypárnát, és a kezébe nyomtam a síkosítót. Úgy ledöbbent, hogy szólni sem tudott.
Csak ült a sarkain, nem is pislogott, és próbálta felfogni a dolgot.
Ránéztem, és mikor megláttam a könnyeket kibuggyanni gyönyörű kék szemeiből, felnyúltam és letöröltem őket.
- Hazza! – mondta elfúló hangon – Nem kell…. én már beletörődtem…tényleg nem muszáj!
- Nem azért, mert muszáj! Akarom! Azt szeretném, ha te is átélnéd amit én, minden alkalommal mikor megengeded, hogy birtokba vegyem a tested. – még habozott - Gyerünk kicsi! Dugj meg! Kívánlak! – mondtam, és izzó tekintettel néztem rá, miközben végigcirógattam a mellkasát.
Elfeketedett a pillantása, aztán rám vetette magát. Meztelen teste a hátamra simult, miközben felhajtotta a hajat a nyakamról, és eszeveszetten csókolni kezdett. Végigcirógatta az egész hátamat, a kezével a fenekemet markolta, és közben a fülembe suttogott:
- Ez a legcsodálatosabb ajándék, amit csak adhattál volna. - Az ujjai már befelé haladtak a fenekemen, egyre közelebb az érzékeny részhez. Hegyes nyelve végigsiklott a fülkagylómon, és én felnyögtem. A csípőm is magától mozdult, hogy felemelkedjen, nagyobb hozzáférést biztosítva az izgalmas felfedezéshez.
- Örülten kívánlak, és mindennél jobban vágyom rá, hogy benned lehessek…. – nyöszörögte, miközben gyengéden masszírozta az ánuszomat, nekem pedig elakadt a lélegzetem. Iszonyatosan izgató volt. Mióta eldöntöttem, hogy ezzel fogom megörvendeztetni, egyre jobban ráállt az agyam, és most már kifejezetten vártam, hogy legalább az ujját magamban érezzem.
- De ez nem ma fog megtörténni! – Mondta határozottan, és abban a pillanatban a derekamat megfogva átfordított, aztán ráült a csípőmre. A nyelve a számba hatolt, a keze a szerszámomra siklott, és átfogta azt. Annyira meglepődtem, hogy kimeredt szemekkel néztem rá, mikor elhúzódott.
- Édesem! Ez így nekem nem megy. Most értettem meg, amit anno a teljesítménykényszerről mondtál. Tényleg olyan boldoggá tettél, mint még soha, és nagyon köszönöm! Élni fogok a lehetőséggel, de egy olyan alkalommal, amikor úgy alakulnak a dolgok, és nem most, amikor te is és én is tele vagyunk elképzelésekkel, elvárásokkal. - komolyan nézett rám - Rendben? – értettem, amit mond, én is átmentem ezen a dolgon, de legnagyobb meglepetésemre egy kis csalódottságot éreztem. Vágytam rá, hogy bennem legyen. Azért fürge ujjaival, és isteni ajkaival hamar elfeledtette velem a csalódást, aztán öt perc múlva magam alá fordítottam, a térdeit felnyomtam a mellkasához és durván (kicsit talán büntetve őt) belé hatoltam. Ívbe hajlott a teste, fájdalmasan nyögött, de a kezei a fenekemre tapadtak, és még erősebben húzott magába.
- Ez az Hazz! Keményen! – nyöszörögte, én pedig elvesztettem a fejem.


Másnap elutaztunk a szüleimhez, akik olyan kitörő örömmel fogadták Lout, mintha mindig is a családhoz tartozott volna. Anyám halálra etette, apámmal pedig vérre menő sakkjátszmákat játszottak. Anyu teljes természetességgel ágyazott kettőnknek a szobámba, én pedig hálás voltam azért, mert ennyire nyitottak. Mikor a gyerekkori ágyamban meleg kis testét magamhoz öleltem, és a fülébe suttogtam, hogy szeretem, már egyenletes volt a légzése, és nemsoká én is álomba merültem.
Arra ébredtem, hogy Gemma a talpamat csikizi. Elkezdtem rúgkapálni, de semmire sem mentem vele. Louis kábán nézett bennünket, az álláig felhúzott paplan takarásából, ahogy a nővéremmel verekszem, tök pucéron. Nálunk soha nem volt tabu a meztelenség, így hát egyikünket sem zavarta, még akkor sem, ha gyerekkoromhoz képest átütő volt a különbség, pláne a reggeli merevedésemmel együtt.
Mikor végre megkegyelmezett, és elengedte a bokámat, azért felvettem a bokszeremet a földről, és úgy öleltem csak magamhoz.
- Megjöttél? – kérdeztem, miközben a hajába fúrtam az arcomat.
- Igen. És olyan jó, hogy te is itthon vagy. - Aztán Louisra nézett : – És még ennél is jobb, hogy mindketten itthon vagytok. – rámosolygott a még mindig döbbent pasimra. – Szia Lou! – ugrott be az ágyba Gemma, és megpuszilgatta.
Nem lehettem volna ennél boldogabb.
A második két nap is hasonló harmóniában telt. Louis anyukája, és az új élettársa is szívélyesen fogadtak bennünket. A változás annyi volt, hogy mivel pici gyerekek vannak a családban, nem akartuk, hogy az iskolában elkotyogjanak valamit, ezért náluk nem viselkedtünk párként, jobban mondva de, csak nem fogtuk egymás kezét, és nem csókolóztunk. Amúgy a gyerekek, ha nem éri őket valami durva behatás, mondjuk a szüleik nem homofóbok, akkor teljesen nyitottan állnak ehhez a dologhoz.
Náluk is halálra zabáltuk magunkat, és a nagy hó, és metsző hideg ellenére, ebéd után lesétáltunk a fatörzsünkhöz a tópartra, hogy rekonstruáljuk azt a régi, félszeg csókot, amit ott váltottunk, másfél évvel ezelőtt.
Ennek a mostaninak mondjuk egymás nadrágjában való keresgélés és egy gyors orális szex lett a vége, de csak azért, mert így is kockára fagytunk. Ezzel viszont kibírtuk a maradék két napot, ami még hátravolt.
Mindketten megkönnyebbültünk, mert bármennyire szeretjük a családunkat, azért voltak bennünk félelmek, hogy mit szólnak hozzánk, így együtt. Még akkor is félsz először hazavinni a párodat, ha nem vagy meleg, de ebben az esetben ez még nehezebb szituáció.
Mikor már visszafelé autóztunk, akkor beszélgettünk csak erről, és Lou elmesélte, hogy mióta eldöntöttük, hogy elmegyünk, minden este imádkozott, nehogy valamelyik családlátogatás balul süljön el.
A ház elé kanyarodva elöntött egy érzés, amit még soha nem éreztem, csak Holmes Chapelben.
Eszembe jutott egy mondás, amit mindig anyu szokott mondani, ha hazaértünk egy nyaralásról. Nem tudtam megállni, hogy Louval is megosszam:
- Mindenütt jó, de legjobb otthon.
Annyira szíven ütött, hogy át kellett vizsgálnom az érzelmeimet, mit vált ki belőlem, hogy végre igazi otthonra leltem.
Az eufórikus boldogság nem kifejezés arra, amit éreztem.
- Így van édes! Úgyhogy mássz már ki a kocsiból, és menjünk fel végre! – hajolt hozzám az imádott arc, és kaptam egy nagy cuppanóst a szám szélére.
A lépcsőházba érve kiszedtem a tömött postaláda tartalmát, és a hónom alá gyűrtem. Elvettem Louistól a nagy utazótáskát, és a kezébe nyomtam a kosarat, amit az anyukája töltött meg házilekvárral és süteményekkel.
Mikor végre beestünk az ajtón, fáradtan rogytunk le a nappaliban a kanapéra, és engedtük, hogy Alfons, a megérkezésünk örömére végigdögönyözzön bennünket. El lépett ki a régi szobámból, és az arcán még ott volt a párna lenyomata. Ő vigyázott a macskára, amíg távol voltunk.
- Hello fiúk! Na milyen volt? Meséljetek! – kérdezte, de közben hatalmasat ásított.
- Minden szuper volt. Bár minden melegnek ilyen családja lenne, mint nekünk. – mondta Lou és büszkeség csendült a hangjában.
- Tényleg hihetetlenül jól éreztük magunkat! – tettem hozzá, miközben a postát szortíroztam. Megakadtam egy nagyalakú borítéknál, amin a címzés kettőnk neve volt, és semmi más.
A kezem közé fogtam és bámultam tovább, mikor Lou és El is elhallgattak és kérdőn néztek rám.
- Mi az? – kérdezte Louis, és értetlen arckifejezésemet látva, kivette a kezemből. Megnézte a címzést, majd a vállát megrántva kibontotta és belekukucskált a borítékba. Az arcáról lefagyott a mosoly.
- Bocsáss meg El! – nyögte ki, majd kézen fogott, és beráncigált a hálószobába. Éreztem, hogy baj van, de el nem tudtam képzelni mi lehet az, amit Eleanor előtt titkolni kell.
Lou az ágyra borította a boríték tartalmát. Mikor felfogtam amit látok, a számra szorítottam a tenyeremet, és magamba fojtottam a sikolyom.