LVIII. Fejezet

       Sziasztok!

Kellemes hetet mindenkinek. Hoztam az új részt, tudom, mindenki izgul, hogy mi volt a borítékban.
Ha  van kedvetek, időtök, írjátok meg a véleményeteket.
Köszönöm.

xxx Becca


LVIII. Fejezet                                                   

Az ágyon szanaszét heverő képek szinte sokkoltak. Mindegyiken mi voltunk Louval, csak a legtöbb képen meztelenül, félreérthetetlen pozitúrában. A legdöbbenetesebb az volt, hogy az otthonunkban készültek. Ugyan az ablakon keresztül fotózták őket, de akkor is. Voltak régebbi képek, ahogy a teraszon, a nyugágyban fekszem, és Louis épp a szájába vesz, de volt ott múltheti is, amikor a kanapén szeretkeztünk. Képtelen voltam felfogni mi ez az egész. Lou hamarabb ocsúdott fel nálam. Ő sem volt képes a kezébe venni a fotókat, mintha fertőzőek lennének, de kihalászott egy fehér lapot, és olvasni kezdte a levelet. Mikor végzett, a döbbenet rémületté változott az arcán. Csak néztem, és nem tudtam, van-e elég erőm, hogy én is elolvassam. Végül, mikor határozottan felém nyújtotta, elvettem tőle.

Rohadt kis köcsögök!

Eljött az elszámolás pillanata. Évek óta tudom, hogy hazug, aljas kis mocskok vagytok, akik kislányok millióit csapjátok be, de most végre a markomban vagytok!
Hónapokat vártam rá, hogy végre bizonyítékom legyen, hogy gennyes kis buzik vagytok, akik egymás faszát szopják. Állandóan hazudoztok, és el akarjátok hitetni, hogy normális, egészséges emberek vagytok, ti aberrált, beteg állatok.
Milliókat kerestetek már az emberek hiszékenységén, most itt az ideje, hogy törlesszetek valamit.
Amint látjátok, épp elég fotó van a birtokomban ahhoz, hogy tönkretegyelek benneteket. Ha a világ megtudja, hogy mindketten buzeránsok vagytok, senki nem fogja már megvenni a szennyet, amit csináltok.
Úgyhogy itt az ajánlat: 10.000.000 Font, készpénzben, és átadom az összes fotót (mert ez csak ízelítő, több száz képem van az üzekedéseitekről) vagy két hét múlva eladom őket különböző újságoknak. Ez egy rendkívül kedvező ár, mert szerintem ennek a többszörösét is meg tudom keresni, ha áruba bocsájtom őket.
A részletekről majd értesítelek benneteket, addig is itt egy kis hallgatni való:
wetransfer/file654282656     jelszó: kisbuzik

Szép napot: Egy rajongó


Olyan szinten voltunk ledöbbenve, hogy meg se tudtunk szólalni. Csak néztünk egymásra, és mindketten arra vártunk, hátha a másik felnevet és közli, hogy ez csak egy vicc. A pillantásom a fotókra tévedt, és felfordult a gyomrom. Nem attól, amit ábrázoltak, mert egy szerelmes együttlét soha nem lehet undorító, hanem attól, hogy valaki belegázolt a magánéletünkbe, és kileste intim pillanatainkat. Annyira megalázó és megsemmisítő volt a tudat, hogy valaki hónapokon keresztül figyelt bennünket, hogy lerogytam az ágyra és a tenyerembe temettem az arcomat. Lou átölelte a vállam, de ahogy felnéztem rá, ugyanazokat az érzéseket tükrözte az arca, amit én is éreztem. Az ajtón halk kopogás hallatszott.
- Fiúk! Minden rendben? Nagyon megijesztetek! – El hangja is félelemről tanúskodott.
Louis besöpörte a képeket a borítékba, aztán az ajtóhoz lépett és kinyitotta. Eleanor falfehér arccal állt a küszöbön, és egyikünkről a másikunkra ugrált a tekintete.
Lou megfogta a csuklóját, behúzta a szobába, aztán lenyomta az ágyra. A kezébe adta a levelet, és amíg El olvasott, mi csak egymás pillantásából próbáltunk erőt meríteni.
- Jézusom! – nyögte a lány, mikor átfutotta a sorokat – Milyen képek? – felemelte a fejét, és egyenesen rám nézett.
- Olyanok! – mondtam, és bólintottam. El felsikoltott és a szája elé kapta a kezét.
- Istenem! Ez nem lehet igaz. Fel sem tudom fogni… Hol készültek?
- Itthon. – leesett az álla- Valahonnan szemből, valamelyik lakásból egy hatalmas teleobjektívvel.
- Hogy rohadna meg! - morogta maga elé – És mi ez a fájl?
- Még nem tudjuk. – válaszolta Lou.
- Akkor derítsük ki! – állt fel határozottan Eleanor.
Kilépett a hálóból, az ablakhoz ment, behúzta a sötétítőket, és bekapcsolta az asztalon a laptopot. Egy perc sem telt bele, mikor megrezzent a telefonom.

„ Már késő. Nem most kellett volna behúzni a függönyöket köcsögök! Mondd a csajnak, hogy hangosabban beszéljen, mert nem hallom tisztán!”

Úgy lemerevedtem, mintha hátba szúrtak volna. Megböktem Eleanort a kezébe adtam a telefont. Mire elolvasta remegett a keze. Lou kikapta a kezéből, és ahogy végigszaladt a szeme a sorokon, ő is lesápadt. Akkora volt a döbbenet, hogy percek teltek el, amíg csak szabálytalan lélegzésünk hallatszott a szobában. Eleanor szedte össze magát először. Nem szólt, csak rámutatott az utazótáskára, ami ott hevert a földön, felkapta Alfonsot, kihozta a macskakosarat a szobámból, majd fogta a borítékot, a táskájába tette, aztán határozottan az ajtóhoz lépett, és várt. Amíg ő le-fel futkosott a lakásban, mi csak álltunk, földbe gyökerezett lábakkal, és csak abban a pillanatban esett le a tantusz, hogy el kell mennünk innen.
Felemeltem a táskát, Lou elvette a macskát Eltől, és még mindig teljesen zavarodottan siettünk le a hátsó lépcsőn. Mikor a ház mögött a kocsi felé indultam volna, Eleanor a karom után kapott.
- Nem! A kocsinak itt kell maradnia. Lehet, hogy követnek. – Az ellenkező irányba indult el, és két sarokkal arrébb leintett egy taxit. Bemondta a saját címét, határozottan betessékelt, de az arcán láttam, hogy ő is olyan kétségbeesett, mint mi.
Már nála voltunk, a nappalijában ültünk, de még mindig úgy le voltunk sokkolva, hogy meg se szólaltunk. Bekapcsolta a laptopját, aztán elővette a táskájából a borítékot. Ahogy kihúzta a levelet, óhatatlanul meglátta a legfelső képet. Úgy csapta le az asztalra, mintha valami rémületeset látott volna benne. Lángvörös arccal nézett ránk, mi pedig lesütöttük a szemünket.
- Bocs fiúk! Nem azért…. – mondta kérlelő hangon.
- Tudjuk. Mi sem bírjuk megnézni őket. – válaszolta Lou, én pedig a vállára tettem a kezem, és bátorításképpen finoman megszorítottam.
Mikor Eleanor letöltötte a fájlt, és megnyitotta, az első másodpercben tudtam mi az. De mire szólhattam volna, már késő volt. Louis és az én nyögéseim töltötték be a szobát, és annyira döbbenetes volt az egész, hogy El felugrott és kiszaladt a teraszra.
Lou ki akarta kapcsolni, de megfogtam a csukóját.
- Előbb-utóbb muszáj szembenéznünk a tényekkel. – csak bólintott, és lehalkította, amennyire csak lehetett. Az első felvétel otthon készült, a hálószobában. A második sokkal jobban kiborított. Az ugyanis annak a telefonbeszélgetésünknek a felvétele volt, mikor otthon voltam anyuéknál, és este arra kértem Louist a telefonban, hogy elégítse ki magát a kedvemért. Olyan tisztán kivehető volt minden hang, hogy biztos voltam benne, nem külső mikrofonnal rögzítették. Lou is erre gondolhatott, mert azonnal elővette a mobilját, és pillanatok alatt szétszedte. Kivette belőle a sim-kártyát, aztán fogta és kivitte a konyhába, majd kikapta a klopfolót a fiókból és épp le akart csapni vele, mire odaértem és lefogtam a karját.
- Kicsi, NE! – értetlenül nézett rám, a szemében láttam, hogy az idegösszeroppanás szélén áll.
- Engedj el! Össze akarom törni. Legalább ezen hagy vezessem le a feszültséget! – Próbálta kiráncigálni a kezét, de nem engedtem.
- Értem én! De ha ebben van valami kütyű, akkor az nyomra vezethet. Még nem tudom hogy, de el kell kapni ezt a rohadékot! Kérlek! Ne törd össze! – Aztán elengedtem, rábízva a döntést.
- Mi az, hogy elkapni? Ugye nem a rendőrségre gondolsz? Mert akkor akár most is elküldheted a sajtónak a képeket. Minek várni?
- Egyelőre nem gondolok semmire kicsi, de hiába fizetnénk ki a pénzt, egy hét múlva újrakezdődne az egész. Egy ilyennek soha nincs vége. A digitális világban sajnos nem úgy van, hogy odaadja a negatívokat és megnyugodhatunk. – Ha lehet, Louis arca még elkeseredettebb lett. Némán állt, a könnyei pedig utat törtek maguknak és megállíthatatlanul ömlöttek az arcán. Magamhoz rántottam, a mellkasomra húztam a fejét.
- Nem! – mondta éles, síró hangon – Ez nem történhet meg! Milyen kibaszott világ az, ahol a szerelmedért üldöznek? – Eleanor óvakodott be az ajtón, és amikor látta, hogy Louis milyen állapotban van, halkan összeszedte a cuccait, intett, hogy elmegy, és majd hív, aztán csendben kilépett a lakásból. Roppant hálás voltam neki. Lou már állni sem tudott, az egész testét rázta a zokogás. A karomba vettem, és bevittem a hálóba. A hátát simogattam, amíg álomba sírta magát. Én pedig egyedül maradtam cikázó gondolataimmal, és a plafont bámultam.

Besötétedett, mikor Louis megmozdult mellettem. Kinyitotta a szemét, de mikor ráeszmélt, hol van, és mi történt, olyan fájdalmas nyögés szakadt ki belőle, hogy a szívem meghasadt. Mély lélegzetet vett, erőt merített, aztán kinyitotta a szemét, és rám nézett.
- És most mi lesz? – Egész délután ezen kattogott az agyam, de nem jutottam sokkal előrébb. Sajnos az egyetlen járható út a poklon át vezet.
- Nem tudom kicsi, de muszáj valakit beavatnunk. Nincs olyan barátunk, aki segíteni tudna. Az egyetlen megoldás, ha Petehez fordulunk. – Éáttam, hogy Lou mérlegel, és eltelt vagy két perc mire válaszolt.
- Igen. Nincs más hátra. De előtte el akarom mondani a fiúknak. Joguk van hozzá, hogy tudják. Itt az ő jövőjük is a tét.
- Igazad van. – Tudtam, hogy erre is sor kerül, csak szerettem volna elodázni. Louis szavai ébresztettek rá, hogy nekik kell először elmondanunk. Előszedtem a telefonomat, de abban a pillanatban csavarta ki a kezemből.
- Ez nem biztonságos. Lehet, hogy a tiédben is van valami. – Újra kiderült, hogy ő az okosabb.
Amíg szétszedte a készüléket, én a vonalas telefonhoz sétáltam, és Liam számát tárcsáztam. Harmadik csöngésre vette fel, és vidáman szólt bele:
- Na mizu nászutasok? Megérkeztetek? – már előre vérzett a szívem, hogy tönkre kell tegyem az életét.
- Hello haver! Megjöttünk…. – Azonnal érezte, hogy valami nem stimmel.
- Baj van? Harry! Ne idegesíts! Mi történt? – A hangja tárgyilagos volt, de kihallatszott belőle a feszültség.
- Nagy a baj Liam. Át kellene jönnötök Eleanorhoz. Zayn tudja a címet.
- Eleanorhoz? Miért? Ne hagyj kétségek között! Hol van Louis? – Lou mellettem állt, hallgatta a beszélgetést, és most átvette a kagylót.
- Itt vagyok Li. Kérlek szedd össze a többieket és gyertek át! Itt várunk benneteket. – A telefonban visszahangzott a csend.
- Rendben. Indulunk. – ennyit válaszolt, és bontotta a vonalat. Ahogy visszatettem a helyére a telefont, éreztem az apró kezeket, ahogy átfogják a derekamat. Kis teste reszketett, ahogy magamhoz húztam. Csak álltunk összeölelkezve, és figyeltük, ahogy széthullik az életünk.