LIX. Fejezet

Sziasztok!

Remélem jól telik a hétvége mindenkinek.
Nagyon szépen köszönöm a kommenteket, a szerettemeket, és köszöntöm az új feliratkozókat ( valamint bye-bye a leiratkozónak! :))

Mivel mindenki arra panaszkodik, nagyon leterheli a suli, semmire sincs ideje, így én is kicsit lassítok, hogy több időtök maradjon a tanulásra. ( Kevés oldalletöltés, komment...ebből is látható, hogy tényleg nagyon kevés a nap 24 órája :( )
Aztán majd meglátjuk, mikorra rázódtok bele annyira a szürke hétköznapokba, hogy legyen időtök olvasni....

xxxBecca


LIX. Fejezet

A rémálom második hete. Amin keresztülmentünk az elmúlt napokban, azt az ellenségemnek sem kívánnám. Sokszor azon gondolkozom, talán jobb lenne feladni az egészet. Persze, ez nem járható út, mert nem hagyhatom magára Lout, de azért néha jól esik eljátszani a gondolattal, hogyha az életemről nem is dönthetek szabadon, arról igen, hogy mikor vetek véget neki.
Azon a napon, mikor mindez elkezdődött, még fel sem fogtam, hogy egyik pillanatról a másikra teljesen felfordulhat az életünk. Csak a félelmeim temettek maguk alá, de a helyzet súlyát még nem éreztem át.
- Nem kell ennyire beparázni. Mindig azt csinálom krízishelyzetekben, hogy felsorolom, mi történhet legrosszabb esetben. Ha az túlélhető, akkor nem is olyan nagy a baj –veregette meg  a vállamat Liam
- Igen…. és szerinted túlélhető, ha a dugásukról készült képekkel lesz kitapétázva a város, és ujjal mutogatnak rájuk? – kérdezett vissza Niall, aki nagyon rosszul viselte az egészet.
- Naés??? Kim Kardashian, Pamela Anderson is túlélte, hogy a világon mindenki a "home video"-jukat nézegette.
- Igen Liam, csak ők nem melegek – tette hozzá halkan Zayn, és bármennyire nem voltunk jóban mostanában, mégis igazat kellett adnom neki.
- Jó, akkor mondok más példát. George Michael! Le is tartóztatták, mert egy nyilvános vécében létesített nemi kapcsolatot egy fiúprostival. Aztán erre a felhajtásra kiadott egy lemezt, és magasabbra emelkedett a csillaga, mint szólókarrierje során bármikor.
- Köszi, hogy vigasztalni próbálsz Liam – szólt közbe Lou – de itt nem csak rólunk van szó, és végképp nem a pénzről. Esküszöm, ha megtehetném, most azonnal hátat fordítanék ennek az egésznek, és meg sem állnék egy közép-amerikai szigetig, ahol senki nem ismer, és inkább életem végéig halászhajón dolgoznék. – Mintha ez én érzéseimet mondta volna el.
- Fiúk! A szerződésünk még több mint három évre szól. Ha most ebből kiszállunk, akkora kártérítést kell fizetnünk mindannyiunknak, amit egy élet alatt sem tudunk megkeresni. Arról nem is beszélve, hogy számunkra a legfontosabb, hogy benneteket ne érjen veszteség. Sem anyagi, sem erkölcsi.
- Milyen erkölcsi veszteség érne bennünket Harry?- szólalt meg Niall - Ne túlozzuk el! Itt csak rólatok van szó, a ti éltetekbe akar belemászni egy féreg, és tönkretenni mindent. Elsőre azt mondtam volna, hogy terroristákkal nem alkudozunk…hozza nyilvánosságra a képeket, meg mindent amit akar, aztán dugja fel magának a pénzt amit kap érte, vagy költse gyógyszerre. Amúgy könnyebb lenne elkapni a rohadékot. Jó pénzért az újságírók is kiadnák a tetvet. De…- vett egy mély, nehézkes lélegzetet - végiggondoltam, hogy milyenek az emberek, és rájöttem, hogy ez nem történhet meg, mert belebetegednétek a támadásokba. Akkor viszont minden eszközzel azon kell lennünk, hogy ez titokban maradjon - mondta, és hatalmasat sóhajtott.
- Be kell avatnunk a Modestet! Ide olyan kapcsolatok kellenek, amivel mi nem rendelkezünk. – Liam próbált tárgyilagos maradni, de neki is nehezére esett. 
- A Modestet? – kérdezte Lou elhaló hangon – Mi Petere gondoltunk.
- Persze, Pete biztosan segíteni fog, de itt túl sok forog kockán. Sajnos elkerülhetetlen, hogy a menedzsment beszálljon a buliba.
- Mutassátok már azokat a képeket, nem hiszem el, hogy annyira gázosak, ha csak kintről csinálták őket. – mondta Zayn. Először azt hittem a torkának ugrok, mert felmerült bennem, hogy csak kíváncsi a szaftos kis részletekre, de ahogy a szemébe néztem, nem láttam benne semmi olyat, amire számítottam. Csak segítő szándékot, és együttérzést láttam az arcán.
- Nem! Szó sem lehet róla! – ragadta meg a borítékot Louis, és a melléhez szorította. - Ha felmész a netre, millió hasonlót találsz melegpornó címszó alatt. – lesütötte a szemét - Belehalok, ha valaki meglátja… - tette még hozzá halkan, és hatalmasat sóhajtott. Magamhoz húztam a derekánál fogva, és összefontam az ujjainkat.
- Rendben. Akkor a következő, és egyben elkerülhetetlen lépés, hogy felhívjuk a nagyfőnököt – sommáztam a beszélgetést. Szinte fájt, hogy mindenki egyetértően bólogatott. Nem volt más választás.

Innentől felgyorsultak az események, ha az eddigi halálos tempó nem lett volna elég. Rendkívüli megbeszélést hívtak össze, és bár azt hittük, borzasztó lesz a fiúk elé tárni ezt a mocskos ügyet, utólag már sétagaloppnak tűnt ahhoz képest, mikor 3 lesajnáló, megalázó pillantás kereszttüzében kellett beszámolnom a részletekről. Volt bennük annyi jó érzés, hogy nem nézték meg a képeket, amit egyébként is csak Louis ujjainak letörésével tudtam volna megszerezni, mert úgy szorította a borítékot, hogy kifehéredtek az ujjpercei.  Kiküldtek bennünket, mintha nem a mi életünk lenne a tét, és jó fél órát várattak a folyosón. Közben Pete érkezett. Szinte futva esett be a lépcsőház felőli ajtón a folyosóra. Ezek szerint nem volt türelme a liftre várni.
- Mi történt? – lépett oda hozzám, az arca riadt volt.
- Gondolom bent úgyis megtudod – válaszoltam elgyötörten. Nehezen, de felnéztem a szemébe. – Ne haragudj Pete! Képtelen vagyok még egyszer elmondani. – Megremegett a hangom. A karomra tette a kezét, és megszorította.
– Oké fiúk. Nyugalom. Bármi is legyen az, megoldjuk – mondta biztatóan, de én már nem tudtam hinni neki. Loura nézett, aki teljesen összetörten simult az oldalamhoz. Felszívta magát egy hatalmas légvétellel, aztán ki is fújta, majd határozott léptekkel az ajtóhoz ment, és benyitott.
Újabb fél óra telt el, de nekem egy évezrednek tűnt, mire megmozdult a kilincs, és Pete arca jelent meg az ajtóban. Intett, hogy menjünk be. A fiúk vállveregetéssel, és biccentésekkel igyekeztek biztosítani a támogatásukról, és Liam még szóban is hozzátette:
- Bármi történik is, mi mellettetek állunk. Akármit kell tenni, vagy vállalni, mi benne vagyunk. Ezt tartsátok észben! – Hozzá léptem, és erősen magamhoz öleltem, hogy kifejezzem a végtelen hálát, amit éreztem. Láttam, hogy Louist Zayn húzza magához, és szorítja erőteljesen a mellkasára, de valahogy most nem éreztem féltékenységet. Jól esett, hogy mellettünk állnak ebben a pokoli helyzetben. Belépve az irodába, három vérben forgó és egy barátságos szempár nézett ránk, és hálát adtam a sorsnak, hogy itt van Pete, akinek a pillantásába kapaszkodva vártam, hogy elmondják, hogy döntöttek az életünkről. Nagy szavak, mi? Az a baj, hogy csak a valóságot tükrözik.
- Na…. - mondta érdes hangján a nagyfőnök. Louis apró ujjait éreztem a combom oldalán, ezért lenyúltam, és megfogtam a kezét. Nem érdekel mi történik körülöttünk, soha nem engedem el. 
- Hát bekövetkezett, amitől mindig is tartottunk. Nem véletlenül kértük, hogy tartsátok titokban a viszonyotokat. – Megfeszültek az izmaim. Ez nem egy viszony baszd meg, te seggfej! De csendben maradtam. – Mindig van pár aberrált állat, aki vagy elvakult, vagy pénzéhes, vagy perverz. Ez esetben Pete szerint mindhárom remek tulajdonsággal rendelkezik az emberünk. – A biztonságiak harcedzett főnökére pillantottam, aki bólintott. A szemében sajnálat csillant.
- Úgy tűnik, nincs más választás, tárgyalnunk kell vele. Fizetni, ha kell. De közben muszáj elkapnunk a rohadékot, mert az ilyennek semmi nem elég. Csak akkor leszünk biztonságban, ha elkaptuk. Erre már megtettük a szükséges intézkedéseket. Nem állhat itthon bíróság elé, mert itt nem tudjuk kizárni a sajtót, és óhatatlan, hogy az ügy részletei nyilvánosságra kerüljenek, de majd kitalálunk valamit. – Éreztem, ahogy a tenyeremről csöpög a víz, és a hátamon is leszánkázott egy-két izzadságcsepp. Lou keze úgy szorította az ujjaimat, hogy már nem éreztem őket, de ez volt a legkisebb bajom.
- Kifizetjük amit kell, bármibe is kerül, hogy ez a mocsok eltűnjön a süllyesztőben… - tudtam, hogy most jön a fekete leves. – de mindennek ára van. Részetekről ez sokba fog kerülni. – Oh, pénz… az nem érdekel. Már majdnem megkönnyebbülten felsóhajtottam, mikor folytatta. – Innentől nem alku kérdése, amiről eddig vitatkoztunk! Szerződésmódosítást kell aláírnotok. Szétköltöztök. Kerülitek az intim pillanatokat a nyilvánosság előtt. Eleanor marad Louis mellett, Harry te komolyabban veszed az álbarátnőt. Ha úgy alakul, bármikor eljátszod szépen a következő csábítást, vagy amit kell, és még jó pofát is vágsz a dologhoz. – Hatalmasat nyeltem, de megszólalni nem tudtam. – Hozzáférést adtok a twitteretekhez és kaptok két állandó kísérőt, aki szervezi, és irányítja a közszerepléseiteket, beleértve a sajtónak szóló randevúkat, utazásokat, akármit. És szó nélkül tűritek az egész procedúrát, ami ez után következik. Meg vagyok értve? – képtelen voltam feldolgozni, ami elhangzott. Minden, ami eddig a biztonságot jelentette számomra, itt fordulóponthoz ér. Félve pillantottam Louisra, aki merev, halott arckifejezéssel, sztoikus nyugalommal ült, egyedül az arcán szüntelenül ömlő könnyek árulták el az érzelmeit. Lassan elengedte az ujjaimat, és összefűzte maga előtt a karjait. Önmagát ölelte át, hogy össze ne törjön mindenki előtt. Már nem nyúlhatott értem, és én sem szoríthattam magamhoz, hogy megígérjem neki, minden rendben lesz. A szívem megszakadt, a lélegzetem is elakadt ennek a mozdulatnak a jelentésétől. Beletörődött a megváltoztathatatlanba.
Nem szóltunk, nem is bólintottunk, csak mereven néztük őket. Végül Lou suttogása törte meg a csendet.
- Akkor most hazamehetünk? – éreztem a hangján, hogy az önuralma végén jár. Annyira szerettem volna megvédeni, elragadni és elvinni innen. Bármit megadtam volna, hogy megvigasztalhassam.
- Hát persze! Hazamehettek, hogy készüljön még rólatok újabb kétszáz kép. – röhögött fel Higgins. Úgy kaptam fel a fejem, mintha halálosan megfenyegetett volna. – Nem elég ez a szenny, amit el kell takarítani utánatok… – még mindig nevetett, amitől a gerincemen végigfutott a gyilkos indulat.
- Elég! – a hangom fojtott volt, mégis mindenki összerezzent az asztal túloldalán, de még Lou is megvonaglott mellettem. Átöleltem a vállát. – Elég legyen! Megértettük a feltételeket. Most hogyan tovább? – igyekeztem diplomatikus maradni, mert tudtam, rajtuk kívül semmi más esélyünk nincs, hogy kimásszunk a slamasztikából.
- Elvitetünk benneteket egy-egy szállodába, és reggelre kitaláljuk, mi legyen a továbbiakban.  
- NEEEEM!!! – sikított fel Louis. Összeroskadt, és a kezébe temette az arcát. Felpattantam, őt is felrántottam, egy fél fordulattal eltakartam a többiek elől, és a mellkasomra szorítottam a fejét. Két kézzel tartottam remegő testét, és éreztem, ahogy elönt a végtelen gyűlölet.
- Nem! Már megmondtam nektek, hogy teljesen nem választhattok el. Elfogadjuk a feltételeket, de most innen együtt megyünk el, az biztos. És az is, hogy a továbbiakban a két emberetek legfőbb munkája az lesz, hogy biztosítsák számunkra a lehetőséget, hogy együtt legyünk. Ha nem teszik, akkor részemről nincs egyesség! – Oldalról néztem végig rajtuk, a pillantásomba belesűrítettem minden dühömet és elszántságomat. Mikor Petere néztem, bátorítóan bólintott felém.
- Én elviszem őket egy biztonságos helyre a következő napokra. Aztán megmondjátok melyikük cuccát hová vitessem, és azt is megoldom. Most pedig, ha nincs más megbeszélnivaló, akkor kérem a borítékot, a levelet és a telefonokat. – állt fel a székéről, és felénk lépett, hogy a felsorolt dolgokat begyűjtse. Louis a borítékért kapott, ami a földön hevert, és magához szorította. Lehajtottam a fejem, és a fülébe suttogtam.
- Semmi baj kicsi! Muszáj odaadnunk Petenek. Hidd el, vigyázni fog, hogy ne kerüljön illetéktelen kezekbe. - Lou nem mozdult, csak a nyakamba suttogott. – Képtelen vagyok rá. Egyszerűen képtelen. Ez annyira megalázó. -  ismét felzokogott. Pete tenyerét éreztem meg a vállamon. Hátranéztem.
- Lou! Nekem csak két kép kell. Válasszatok, és tőlem fekete filccel kisatírozhatjátok a szükséges részeket. Csak ne fogdossátok össze őket. És kell a boríték, valamint a lakáskulcsotok. Louis mélyeket lélegzett, aztán lassan elhúzódott tőlem. Kérdőn nézett fel rám, én pedig a sarokban álló íróasztalhoz vezettem, és a testemmel takartam, amíg nagy nehezen kiválasztott két képet. Az asztalon heverő filcek közt nem volt fekete, de egy sötétkékkel sikerült eltakarnia a kényes részeket. A többi fotót félbehajtotta, és a nadrágja derekába gyűrte, aztán ráhúzta a pólóját. Édesem! Örültem, hogy legalább ő azt hiszi, ezzel megakadályozhatja, hogy a világ tudomást szerezzen róluk. Bárcsak ilyen egyszerű lenne….

Éjszaka volt már, mikor elindultunk. Pete volt olyan rendes, hogy felhúzta az elválasztó falat, és kettesben hagyott bennünket a gondolatainkkal. Eleinte csak néztünk ki az ablakon, és mindketten a bennünk feszülő, ki nem mondott kérdésekkel vívódtunk, de nem telt el öt perc, mikor nem bírtam tovább. Szükségem volt rá, hogy magam mellett tudjam. Közelebb csúsztam, és finoman a combjára tettem a kezem. Összerezzent, és felém fordult hirtelen, de rögtön ellágyultak a vonásai, ahogy a pillantásunk összeakadt, és az ujjait az enyémekre simította. Ezen felbuzdulva hozzá bújtam, és a derekára csúsztattam a karomat. Azonnal átölelte a vállamat és magához szorított. A mellkasára hajtottam a fejem, ő pedig apró csókokkal szórta be a fejem búbját. A hajamba fúrta az arcát, és hatalmasat sóhajtott. Nem kellett szólnunk, mindketten tudtuk, mit akar mondani a másik.
Hallgattam szabályos szívdobbanásait, és lassan ellazultam. Ha ő itt van mellettem, összeesküdhet ellenünk a világ, vagy jöhet árvíz, földrengés, én bátran nézek szembe vele.

Arra ébredtem, hogy kinyílik mellettem az ajtó. Ezek szerint végigaludtam az utat. Megdörzsöltem a szemem, és megnéztem hány óra van. Éjjel fél kettő. Majdnem három órát utaztunk. Louis finoman feltolta a fejem, hogy felüljek, mert eddig a csípőjét átölelve feküdtem az ölében. Kikászálódtunk a kocsiból, és követtük Pete-et, aki otthonosan mozogva lépdelt egy kis kőház felé. Nagyon hideg volt, a hó szálingózva adta tudtunkra, hogy nemsokára fehér lepellel borít be mindent. Fázósan húztam össze a kabátomat, és Lou keze után nyúltam. Mikor beléptünk a házba, kellemes meleg fogadott. Pete kikódolta a riasztót, aztán nagy léptekkel begyalogolt. Felkattintotta a lámpát, és sárga fény öntötte el a szobát. Egy víkendház lehetett, ahová elvitt bennünket, mert a falakon horgászbotok, hatalmas halakkal készült közös fotók, és elsárgult újságcikkek lógtak rendezetlenül. A házikót valószínűleg helyben gyűjtött kövekből építették. Érett fenyőlécekkel volt borítva a mennyezet, és a kis konyha bútorai is abból készültek. Patchwork takaróval borított kényelmes kanapé állt középen, a nagynak nem mondható nappaliban, és egy kétszemélyes asztal az ablaknál, rajta csipketerítő.
A kanapé mögött nyílt két ajtó. Az egyiken bekukucskálva egy kis fürdőszobát láttam, a másik ajtó mögött pedig egy kényelmes franciaággyal berendezett hálószobát. Az jutott eszembe, hogy ez a nagy ágy sehol nem férhetett be az apró helységbe, tehát valószínűleg köré húzták fel a falakat. Elmosolyodtam. Most először, egészen azóta, mióta kibontottam az átkozott borítékot. Le is fagyott a mosoly az arcomról. Megfordultam, és gondterhelten néztem Petere.
- És most? Mi lesz most? – reméltem, hogy ő legalább ad valami kapaszkodót. Lou mellém lépett, átölelte a derekamat. Egymásba kapaszkodva vártuk a szavait.
- Ez az én házam srácok. Érezzétek otthon magatokat. Tudom, hogy borzasztó lesz itt a külvilágtól elzártan, de higgyétek el, most ez a legjobb, amit tehettek. Élvezzétek a szabadságot, pecázzatok, pihenjetek. – a zsebébe nyúlt, és kivett egy mobiltelefont. – Ez egy biztonságos vonal, erről telefonálhattok nyugodtan. A fiúknak is megadom a számot, és Elnek természetesen, de senki másnak. Ahogy azt sem mondom meg, hol vagytok, és kérlek ti se tegyétek. Egyelőre nem bízhatunk senkiben. A Modestesek között is lehet valaki, aki infókat adott ki rólatok. Mindenki megvehető. – elgondolkodva nézett ki az ablakon, bár semmit nem láthatott a koromsötétben.
- Rendben. – mondta Louis – A szüleinket felhívhatjuk ugye? Nem tudom hová fajul ez a helyzet, de nem akarom, hogy felkészületlenül érje őket, ha mégis kipattan a botrány.
- Persze! – válaszolta Pete, és őszinte sajnálat csendült a hangjában – Ígérem, mindent megteszek, hogy elkapjuk a rohadékot. Figyeljetek fiúk! – Egymás után a szemünkbe nézett, hogy nyomatékot adjon a szavainak – Ne engedjétek, hogy egy ilyen állat, vagy bárki más tönkretegye az életeteket. Ami most történik veletek, tudom hogy szörnyű, de minden csoda három napig tart. Majd belerázódtok az új rendszerbe is. Higgyétek el, az ember mindenhez képes alkalmazkodni, és minden rosszat meg tud szokni. A lényeg, hogy tartsatok ki. Támogassátok egymást. A többit bízzátok rám! - Nem tudtam maradéktalanul elhinni a szavait, mégis reménnyel töltött el, hogy mellettünk áll, és számíthatunk rá. Amit az új helyzetről mondott, azon pedig még agyalnunk kell rengeteget, hogy egyáltalán túléljük a következő időszakot.
Sóhajtva öleltük meg, és búcsúztunk el tőle. Mikor magunkra hagyott, Lou a telefon után nyúlt, de finoman megfogtam a csuklóját.
- Éjjel kettő is elmúlt kicsi. Szerintem ne hozzuk rájuk a frászt, hogy ilyenkor telefonálunk. Amit mondanunk kell, az nappal is elég ijesztő, nemhogy éjjel. – Egy fanyar mosoly kúszott az ajkaira, aminek én mégis kimondhatatlanul örültem. Robin mindig arra tanított, tanuljak meg nevetni a legrémesebb helyzeten is, az mindenen átsegít. Reménykedtem benne, hogy ez igaz.
Kézen fogtam Louist, bevonszoltam a hálóba az utazótáskát, (ami nem tudom, hogy került Pete kocsijába Eleanortól, de ezen nem is agyaltam sokáig. Már megszoktam, hogy a biztonsági főnök néha hihetetlen dolgokat művel). Aztán a fürdőszobában levetkőztettem Louist, a zuhany alá állítottam és megnyitottam a meleg vizet. Olyan pici volt a fülke, hogy alig tudtam benyomakodni mellé, mikor már rajtam sem volt ruha, de úgy fáztam, hogy nem bírtam volna megvárni, amíg ő átmelegszik a vízsugár alatt. Összesimultunk, és próbáltunk ellazulni.
Sokkal később, mikor kiázott tenyerünket egymáséba kulcsolva feküdtünk az ágyon, Lou feje az állam alatt nyugodott a mellkasomon, keze-lába ráfonva a testemre. Éreztem, hogy szabálytalanná válik a légzése. Felemeltem a fejét, és mikor a holdfény megvilágította könnyben úszó szemeit, megszakadt a szívem.
- Rettegek… - suttogta – rettegek, hogy elveszítelek.
Majdnem felnevettem a dolog abszurditásán, és szívesen elütöttem volna egy olyasmi válasszal, hogy erre semmi esélyed, de a torkom elszorult ahogy rádöbbentem, hogy ez a legmélyebb, legborzalmasabb félelem, ami engem is átjár.