Kedves Olvasóim!

Egy kis meglepetés Halloweenre, csak a hangulat kedvéért:) :P

http://larrystylinsontanitvany.blogspot.hu/p/just-kinda-happened_30.html

Jó olvasást, és jó bulizást!

Itt pedig Dreamy Girl Halloween meglepetése, ami igazi gyöngyszem!!

http://oneshots-larrystylinson.blogspot.hu/2014/10/halloween-night-18.html#comment-form

Puszi: Becca

LXV. Fejezet

Sziasztok!

Úgy gondoltam mivel szünet van, hozok nektek egy részt....

Egy részt, amit már elég régen vártatok. Megszenvedtem vele, és mindig halogattam... De most itt az ideje.
Remélem méltó az örömünkhöz, hogy jövő nyáron Bécsben ( ha már nem Budapesten) élőben is láthatjuk a fiúkat. Már csak a jegyvásárlás hihetetlen izgalmai vannak hátra, de reméljük sikerül.

Nagyon kellemes hetet nektek, drága Olvasóim! Ne felejtsetek el "kifizetni" :)))
( Amúgy is, tudjátok, az ilyen részek után duplán reszketek a visszajelzésekért...de ezt már elmondtam... százszor. De akkor is!! )

Jó szórakozást.

FIGYELMEZTETÉS!
A rész olvasása tömegközlekedési eszközön, vagy a nagyi társaságában nem várt kellemetlenségekkel járhat! Mindenki körültekintően járjon el!


LXV. Fejezet

Miután megvacsoráztunk, felhívtuk a fiúkat és megnyugtattuk őket, hogy minden rendben van. Elmondtam nekik, hogy kiment a térdem, amin szakadtak a röhögéstől. Mindenki tudja, milyen két ballábas vagyok.
- Csak a térded? – kérdezte Zayn a kihangosított telefonban. – Akkor az őrangyalod leizzadhatott szegény. Elég szar állása van. Állandó készültség. –Hallottam, hogy mindannyian nevetnek.
- Hahaha…de jó is más nyomorán viccelődni! – duzzogtam.
- Elmentetek, hogy eltűnjetek a nyilvánosság elől, erre kapásból címlapra kerültetek, utána meg összetörted magad? Formában vagytok, tényleg – szólalt meg Liam is. – Ne haragudj de ezen vagy sírni kell, vagy röhögni.
- Előfordulhat bárkivel – próbált megvédeni Louis.
- Igen, előfordulhat…de akivel biztosan megtörténik, az csak Harry! – kiabált Niall.
- Na jó. Azt hiszem eleget beszélgettünk. Két nap és jövünk haza – mondtam elgyötörten.
- Remélem nem vákuumágyban hoznak! – nyögte még be Zayn, akit meg tudtam volna fojtani.
- Csak szeretnéd! – válaszoltam dühösen.
Miután letettük, fáradtan dőltem hanyatt a kanapén. Louis dobott még két-három fahasábot a tűzre, aztán letekerte a fáslit a térdemről, hogy megnézze hogy van a lábam. A duzzanat már szépen lelohadt, viszont a zúzódás kezdett a szivárvány színeiben pompázni.
- Basszus! - sziszegett fel, ahogy meglátta – Ez elég ijesztően néz ki. Azt hiszem kellene rá még egy kis jég.
- Igen, nem ártana, az biztos – nézegettem én is az elkínzott végtagot. Louis felállt, a konyhába ment, kivett egy újabb adag tört jeget, majd a szokásos előkészületek után, rongyba csavarva hozta be.
Megállt előttem, és megszólalt:
- Szó sem lehet róla, hogy megint a kanapét vizezzük össze. Gyere, feküdjünk a kandalló elé! - Ledobálta a párnákat a vastag szőnyegre, és leheveredett a földre. Én is lecsúsztam mellé, és a puha halomra dőltem. Lou a térdemre nyomta a jeget, amitől csillagokat láttam és nyöszörögtem, de nemsokára éreztem a hatását. Az oldalamra fordultam, a combjaim közé tettem egy párnát, mert így könnyebb volt azt a részt jegelni, ami nekicsapódott a fának. Lou a hátam mögé feküdt, kicsit felpóckolta magát , és masszírozni kezdte a vállaimat. Isteni keze van. Annyira jól érzi, hol vannak azok a feszültséggócok, vagy letapadt izmok, amiket lazítani kell, és olyan ügyesen csinálja, hogy ha nem lenne a világ leghíresebb fiúzenekarának tagja, ebből is simán megélhetne. De így csak az én hátamat gyömöszöli. Elégedetten morogtam, ahogy az ujjai erőteljesen nyomkodták fájó izmaimat.
- Vedd már le a köntöst! – utasított, mert a vastag frottír anyag akadályozta a munkában. Leráztam a fél vállamról, ő pedig segített a másik oldalon, hogy a lábamat ne kelljen elmozdítani. Felpattant és előszedte a masszázsolajat, amit azért hozott magával, hogy kényeztessen. Imádom az ilyen figyelmes kis apróságait. Ellazítottam magam, és átengedtem magam az élvezetnek.
Egyre jobban belemelegedett, gyúrta, masszírozta az izmaimat. Annyira jó volt, hogy a nyálam is kicsordult.
- Fordulj hasra, hogy a hátadhoz is hozzáférjek! – adta ki az ukázt, én pedig engedelmesen átrendeztem a párnákat, hogy el tudjak nyúlni a szőnyegen. A jobb lábamat térdből felhúzva kényelmesen alátámasztottam, Lou eligazította rajta a jeges borogatást, én pedig mint egy béka kiterültem, szétdobált karokkal. A köntösömet lehúzta a derekamról is, ahol eddig az öv tartotta, és halkan felnyögött, mikor észrevette, hogy nincs alatta semmi.
Ő is kibújt a köntöséből, (de rajta volt alsó), és a fenekemre ült. A tenyerébe folyatta az olajat, aztán mikor felmelegítette, a hátamra kente és masszírozni kezdett. Minden porcikámat átgyúrta, az összes feszültséget kiűzte belőlem pár perc alatt. Konkrétan kocsonyás állagú lettem, nem tudtam volna feltápászkodni a földről, úgy ellazultam. Hol a tenyere alsó élével nyomkodta a gerincem két oldalát, hol az ujjaival zongorázott a bordáimon, végül teljes tenyérrel a lapockámra támaszkodott, és egész testsúlyát beleadva, szinte szétlapította a hátamat. Ez a kedvenc részem. Aztán leszállt rólam, mellém térdelt és a derekamat, fenekemet, végül a combjaimat vette kezelésbe. Nyöszörögtem az élvezettől, és biztosítottam, hogy istenien csinálja. Mikor már kezdte húzni a szőrömet, mert a bőröm beszívta az olajat, abbahagyta, és lassan rám feküdt. Meleg teste elnyúlt rajtam, és nagyokat szuszogott a fülembe. Felhajtotta a hajat a tarkómon, és puszilgatni kezdett. Először csak száraz kis cuppanósokat kaptam, amik csikizték a nyakamat, de aztán szép lassan nedves csókokba ment át a dolog, és mikor megéreztem, ahogy a nyelvével rajzolja át a fülkagylóm ívét, tetőtől talpig beleborzongtam. Közben az ujjai az oldalamon siklottak, aztán a karjaimat cirógatták. Olyan gyengéd volt az érintés, mintha csak egy tollpihével csinálta volna. Megmozdult rajtam, és lassan lejjebb csúszott. A hátamat simogatta és csókolgatta, ami az egyik legérzékenyebb terület a testemen. Nem kapkodta el, hosszú, izgató csókokat, apró harapásokat vetett be, hogy egyre jobban elmerüljek az érzéki érintésekben. A kezei most már a csípőm két oldalát markolták, vagy a hátamon cikáztak. Mikor még lejjebb csúszott, a lábaim közé, és már csak a combjaimon éreztem a súlyát, ahogy támaszkodik, kezdtem izgulni a folytatás miatt. A derekam alatti gödröcskéket csókolta éppen, mikor lassan felsiklott a keze a hátamon. Meg sem állt, amíg bele nem markolt a hajamba, és hátrafeszítette a fejemet. Akkorát nyögtem, hogy a gyomromban éreztem a visszhangot. Ahogy meghúzta a fejemet, úgy emelkedett fel a fenekem, és éreztem, hogy megfeszülnek az izmaim. Aztán visszaengedett, én pedig lihegve fúrtam az arcom a párnába. A fejbőröm bizsergett, a vérem száguldani kezdett. Az ajkaival a bőrömre rajzolgatott, az ujjai is arrafelé kalandoztak, de nem közeledtek ahhoz a ponthoz, amire vágytam. Mikor megéreztem hegyes nyelvét, ahogy a combom felső szélét cirógatja, önkéntelenül emelkedett a csípőm, és erővel kellett leszorítanom a medencémet, hogy ne legyen túl nyilvánvaló, mit szeretnék. De Lou felnyögött a mozdulattól, úgyhogy hiábavaló volt az igyekezetem, hogy le ne leplezzem magam. Lágyan megfogta a fenekemet és picit széthúzta, a lélegzetét éreztem az érintetlen területen. A farkam megfeszült, a golyóim lüktetni kezdtek, és belemarkoltam a párnába, amibe az arcomat fúrtam, hogy elfojtsa a nyögéseimet, amik szinte indokolatlanul törtek fel belőlem. Lou megnyalta a hasadék két oldalát, még mindig nem ott érintett, ahol akartam, de ez is elég volt ahhoz, hogy a csípőm ismét felemelkedjen, és most már képtelen voltam visszafogni magam. Kéjes nyögést hallottam hátulról, és a kezei erősebben feszítettek szét. Lángolt a bőröm, minden érző idegem készenlétben állt. Ahogy az orrán át lélegzett, azt is éreztem, de ha az ajka, vagy a nyelve ért hozzám, az olyan volt, mintha izzó vassal kínoznának. Már szinte négykézláb álltam, fájó térdem sem érdekelt, a derekamat leszorítottam, és próbáltam a csípőmmel úgy mozdulni, hogy végre ott érezzem meg a nyelvét, ahonnan most lüktető vágy járta át a testemet.
- Harry! – nyögte a nevemet és a kezeivel teljesen széthúzott. Panaszosan nyögtem, majdnem hangosan kezdtem könyörögni, mikor végre a haja megcirógatta a derekamat, aztán csókokat lehelt a bőrömre, majd lassan, lapos nyelvvel elindult lefelé. Folyamatosan lihegtem, a párnába fuldokoltam, mikor végre az izgató feszültség legfelső fokát elérve megéreztem ahogy belém nyal. Felkiáltottam, a kezeim ökölbe szorultak a párna csücskei körül, a torkomból hörgés tört fel, és a testem remegni kezdett. Körkörösen izgatott, az ujjait a bőrömbe vájta, és ő is nyögdécselt halkan. Eszemet vette a vágy. Hátranyúltam, a kezemet az övére tettem, és jeleztem, hogy feszítsen erősebben. Mikor belém siklott a nyelve, a fejemet hátrahajtottam, és csak nyöszörögtem. Aztán hörögve ziháltam a nevét, amíg alaposan előkészítette a terepet az ujjának. Mikor éreztem, ahogy feszítve belém hatol vele, már képtelen voltam hangokat kiadni, örültem, ha egyáltalán lélegezni tudok. A vérem lávaként hömpölygött, a golyóim görcsbe rándultak, a gerincemen olyan ingerületek futottak át, amilyet még nem éreztem soha. Többet akartam.
- Még egy ujjat kérek! – suttogtam, mert ennyi telt tőlem. Louis hatalmas nyögés kíséretében húzta ki, aztán dugta vissza, immár két ujját. Arcom újra a párnában, a kezem pedig a saját farkamon. Annyira feszült már, nem bírtam megállni, hogy hozzáérjek. Csak párat pumpáltam rajta, hogy megszabaduljak a kínzó fájdalomtól, aztán erőszakot elkövetve magamon elengedtem, és a combom közé nyúltam, hogy megmarkoljam a heréimet. Azt se tudtam, hol érintsem magam, hogy picit enyhítsek a szenvedéseimen. Louis viszont nagyon is tudta mit kell tennie, hogy fokozza a fokozhatatlant. Begörbítette az ujjait, és még beljebb nyomta őket, amivel eltalált egy pontot, aminek a létezéséről eddig fogalmam sem volt. Ahogy ott megérintett, olyan robbanásszerű kéj öntötte el a testemet, hogy sikoltozni kezdtem, ami az én mély, rekedt hangomon elég ijesztően hangzott. A másik kezével a derekamat nyomta lefelé, mert ez az a fajta gyönyör, ami elől próbálsz kitérni, mert inkább kín, mint kéj. Visszahúzta a kezét, aztán újra belém nyomakodott, de most inkább körbeforgatta az ujjait. Mikor panaszosan nyöszörögtem, megállt és várt, amíg ellazultak az izmaim. Feltérdelt és ráhajolt a hátamra, csókolta, harapta, aztán a nyakammal tette ugyanezt, közben az ujjai mesterien űztek az extázis felé.
- Hazz! – nyögte a nyakamba, és éreztem, hogy kihúzódik a testemből. Megszűnt a feszítés, de vele együtt az élvezet is. Kifosztottnak éreztem magam.
- Kicsi! Kérlek! – nyöszörögtem.
- Mire kérsz édes? Mit tegyek veled? – morogta a fülembe, és most csak kívülről masszírozta az ánuszomat. Oké, hallani akarod?
- Dugj meg! Nem bírom már. Azt akarom, hogy bennem legyél! – mondtam zihálva, de a hangomat félig elnyelte a párna. Lou kéjesen nyöszörgött, aztán eltűnt a súlya a hátamról, a keze a fenekemről. Éreztem, ahogy kibújik a bokszeréből, hallottam a fólia szakadását. Nem néztem fel, nem akartam megmozdulni, talán nem is lettem volna képes rá. Éreztem, hogy nagy adag síkosítóval siklanak belém az ujjai, és így még finomabb volt a kényeztetés. Mikor mögém helyezkedett, és beillesztette tompa végét, aztán lágyan a derekamra simította a tenyerét, a testem ismét remegni kezdett. A vágy és a félelem egymással viaskodtak bennem.
- Told rá magad! – mondta olyan rekedt hangon, amit csak nagyon ritkán hallottam még tőle – Te érzed, hol álljunk meg és mikor…
Értettem a logikát a dologban, csak nem tudtam képes vagyok-e rá. Aztán az agyam kikapcsolt, és csak az ösztönök dolgoztak bennem. Lassan mozdultam, centiről centire, és kiélveztem az új tapasztalást, amihez foghatót még nem éreztem. Lounak nagy farka van, ugyanakkora, mint nekem, így teljesen ledöbbentem, mit él át minden alkalommal, mikor belé nyomakodom, főleg mikor türelmetlenül, durván teszem a magamévá. Azt hiszem ezek után másképp fogok hozzáállni a dolgokhoz.
A fájdalom lassan jutott át a vágy ködén, de mikor elérte az izmaimat, úgy feszültem rá, mintha erősen megmarkoltam volna. Lou felkiáltott, nem mozdult, csak lihegett. Igyekezett uralkodni magán, és most ő tapasztalta meg, én min megyek keresztül minden alkalommal, mikor szűk kis fenekébe hatolok.
- Csak lélegezz! Akkor mozdulj, mikor kifújod a levegőt – adta a bölcs tanácsot, amit meg is fogadtam nyomban. Levegőt préseltem a tüdőmbe, aztán a kilégzéssel egyszerre lassan mélyebbre engedtem magamban. Ziháltam egy kicsit, belső izmaim igyekeztek leszakítani a péniszét, aminek Lou nagyon örülhetett, mert ő is átment békalégzésbe, és éreztem, ahogy lüktet bennem szüntelenül. Percek teltek el, mikor végre a hasa a fenekemhez ért. Fellélegeztem, mert úgy éreztem, egy centivel többet már képtelen lennék befogadni.
Louis megfogta a csípőmet két oldalt, és még beljebb nyomta magát. Felordítottam, de mikor lassan mozogni kezdett, az alhasamban megpattant valami. Alám nyúlt, marokra fogta a péniszemet, és fejni kezdett. Minden mozdulatára összehúzódtak az izmaim körülötte, ő pedig megpróbált jógalélegezni.
- El fogok élvezni, olyan szűk vagy és forró…- nyöszörögte a fülembe, ahogy a hátamra feküdt, és a vállamra támasztotta az állát. Lihegett, de úgy tűnt ez nem sokat segít.
- Gyere kicsi! Élvezz! – mondtam, és komolyan is gondoltam. Tudtam mit érez, és nem bántam volna, ha most egyszerre csak ennyit veszünk át az anális kézikönyvből.
- Nem! Nem akarok még. Majd veled! – morogta, és a keze erősebb tempóra váltott a farkamon. Lassan megmozdult bennem, de inkább befelé, mint kifelé, döfései szinte függőlegesek voltak, amivel ismét eltalálta azt a bizonyos pontot, amitől azonnal meghajlott a testem, begörbültek a lábujjaim, és fehér karikák táncoltak szorosan lezárt szemhéjaim mögött. Eszelősen nyögtem, és talán túl fájdalmas volt a hangom, mert Lou megállt, és nem mozgott tovább. Erőt kellett gyűjtenem. Próbáltam mozdulni, de annyi energiám már nem volt.
- Mozogj! – hördültem fel, felemésztve az összes levegőt, ami csak a tüdőmben volt.
- Istenem Hazz! – szűkölt fel Louis, és elvesztette a fejét. Nem volt többé kontroll, nem bírta visszafogni magát. Erőből mozdult, már nem finomkodott. Úgy éreztem lángol a testem, az ereimben tűzforró vér zubogott. Bedugult a fülem, csak zúgást hallottam, a torkomból állati nyögések törtek fel, és minden izmom megfeszült. Igyekeztem ellazítani magam, hogy rátaláljak az előző frenetikus érzésre a fájdalom közepette. Lou tempója egyre gyorsult, a keze is erősebben markolt és pumpált.
- Harry! Mindjárt…mindjárt élvezek. – Ahogy ezt nyögte, miközben vadul kisajátította a testemet, a heréimből kiindulva veszélyes érzület futott át rajtam, hogy a szerszámomba villámcsapásként érve felrobbantsa bennem a gyönyört. A lélegzetem elakadt, az izmaim megfeszültek, majd jött a pulzáló, hullámzó kéj. Lou abban a pillanatban felkiáltott, ahogy megérezte forró nedvemet a tenyerében, és egyszerre élveztünk el.
Mikor mindketten elcsitultunk, nagyon lassan kicsúszott belőlem, én pedig csak ekkor éreztem meg, hogy lüktet a térdem, amiről teljesen megfeledkeztem. Fájdalmasan sóhajtottam, és nagyon óvatosan az oldalamra ereszkedtem. Louis azonnal fölém hajolt.
- Hazz! Bocsáss meg! Ennyire fáj? Én nem akartam! … Ne haragudj! – Hallottam, hogy elcsuklik a hangja. Emlékeztem, hogy egyszer eszemet vesztve keféltem ájulásig, és arra is, hogy másnap, mikor nem tudott még ülni sem, milyen lelkiismeret furdalást éreztem. Gyorsan megnyugtattam.
- Kicsi! Dehogy is! – érte nyúltam és a nyakánál fogva magamhoz húztam a fejét. – Csak a térdem. – Megcsókoltam az ajkát. – A szex isteni volt. Csodás! Imádlak kis csődör! – Közben minden szó között egy puszit nyomtam a szájára. Elmosolyodott. Közben már levette a gumit, és tisztogatta magát egy törölközővel.
- Ne beszélj múlt időben! Még nem végeztem veled! – ismét elakadt a lélegzetem, de ahogy felfogtam a szavait, beharaptam az ajkam és átfutott rajtam a boldogság. Nekem sem volt még elég. Felnéztem rá, ő pedig huncut mosollyal átnyúlt fölöttem, letámaszkodott, a szája vészesen közeledett a farkamhoz. Mielőtt elérhette volna, már a hajába túrtam, és én nyomtam rá a fejét. Jólesően morgott, a nyála végigfolyt a hasamig. Én is elfordultam, a térdét átemeltem a fejem fölött, és vártam, hogy az ajkaim közé hatoljon. Nem kellett soká várnom. Átnézett közöttünk, a számba illesztette a farkát, aztán letolta a torkomig. A hagyományos és nem véletlenül közkedvelt 69-es pózban kényeztettük egymást egy ideig, és mivel már nem volt sürgető a vágy, kiélveztük a dolgot teljesen. Közönséges, és ettől roppant izgató hangok, cuppogások, elnyújtott sóhajok és lassú mozdulatok. Iszonyatosan erotikus volt. Én mégis valami mást kívántam. Még magamnak is alig mertem bevallani, hogy azt akarom, ismét bennem legyen. A gondolatra megrándult a testem, és felnyögtem. Lou kiengedett az ajkai közül, és kíváncsian nézett rám. Nem tudtam volna kimondani. Eljött az a pillanat, amikor szégyelltem volna elsuttogni a kérésem. Sosem gondoltam, hogy velem ilyen előfordulhat. De a vágyam is sürgető volt. Végigsimítottam a hasamon, útközben megfogtam a kezét, és odavezettem ahol már készen vártam rá. Mikor felfogta a mozdulatot, és a szándékomat, a pillantása ellágyult, a szája mosolyra húzódott.
- Kérsz még? Nem volt elég?
- Nem. Nem volt elég…- nyöszörögtem, ahogy egyből belém nyomta az ujjait. Felemeltem a bal lábamat, hogy jobban hozzám férjen, átöleltem a térdemet, ő pedig készségesen ujjazni kezdett, és addig erőltetett a szájába, amíg az orra a combomhoz ért. Aztán kicsúsztatott az ajkai közül, és óvatosan felemelkedett rólam. Nem húzódott ki belőlem, amitől lassan eszemet vesztettem, csak a másik kezével nyúlt ki egy gumiért. Aztán a kezembe nyomta, ahogy mellettem térdelt.
- Húzd fel nekem! – mondta rekedten, én pedig felkönyökölve engedelmeskedtem. Nem tudtam megállni, hogy még egyszer ráhajoljak, és tövig a számba vegyem, de utána reszkető kézzel kibontottam a tasakot, és felgörgettem az óvszert gyönyörű péniszére.
- Harry! – Soha nem fogom megunni, ahogy szeretkezés közben a nevemet sóhajtja. Lehajolt, a nyelve a számba tolakodott, miközben az ujjai kitöltöttek odalenn. Egyforma ütemben mozgatta őket, amitől a kéj újra hullámokban öntött el. Aztán el- és kihúzódott, majd térden csúszott a combjaim közé. Megfogta a bokámat, és az ép lábamat feltolta a mellkasomig, a másikat pedig óvatosan oldalra döntötte és alátámasztotta egy párnával. Síkosítót nyomott a farkára, lassan elkente rajta, de közben engem nézett. Éreztem, hogy a belső izmaim máris pulzálni kezdenek, ahogy a keze a szerszámát simogatta. Mikor leereszkedett a sarkaira, a combjait szétnyitva, hogy kényelmesen hozzám férjen, már nyöszörögni kezdtem.
- Megőrjítesz! – suttogta és egyetlen mozdulattal tövig belém hatolt. A derekam felemelkedett, a csípőmet két kézzel szorította le, a vállaim hátrafeszültek, a fejemen támaszkodtam. Lihegtem, és sóhajtoztam, vártam, hogy mozogni kezdjen, de ő nem moccant, míg úgy nem érezte, ellazulok körülötte. Akkor viszont olyan erővel kezdett tolni, hogy felkiáltottam, és nem is hagytam abba, míg sokkal, de sokkal később, izzadságban fürödve el nem élveztem a saját markomba. Louis is követett nemsoká, csak annyi időt hagyott, hogy ki tudjam nyitni a szemem, és lássam, ahogy az arca eltorzul, a lökései rövid és gyors ütemre váltanak, majd a szája elnyílik, az ujjai a csípőcsontomig mélyednek a húsomba, és apró, kéjes nyögéseivel betölti a szobát.
Percekkel később, mikor a légzésünk már hasonlított arra, amivel életben maradhatunk, mellém feküdt, a fejemet a mellkasára húzta, miközben a sajátja alá egy párnát gyűrt, betakart a köntösömmel, magára húzta a másikat és lassan simogatni kezdte a hátamat.
- Köszönöm. – Ez volt az utolsó szó, amit elmém még felfogott, mielőtt mély álomba merültem.

LXIV. Fejezet

Sziasztok!!

Kitört az őszi szünet, és beköszöntött vele a tél :(( Gondolom ti sem örültök neki, ahogy engem is félig depresszióba dönt ez a pocsék idő, ezért a Sinister tegnap esti része után (tudom, hogy rövid, de ott kellett elvágnom, bocsánat), hoztam nektek egy hosszabbat ide, és igyekszem A tanítvánnyal is, ígérem.
Köszöntöm az új feliratkozókat, köszönöm a "szerettemeket" és külön köszönöm a kommenteket. Nem tudjátok, de ahogy fogynak, úgy érezzük, mi akik blogot írunk, hogy már nem érdekel senkit a sztori. Hiába vagytok itt sokan, és olvassátok örömmel, csak megszokásból már nem írtok egy szót sem, nekünk a visszajelzések hiánya érdektelenséget mutat, ezért elbizonytalanodunk, hogy egyáltalán van-e értelme folytatni. Ha szeretitek, ezt, vagy akár Dreamynél a Love & Paint, kérlek tegyétek meg, hogy néha írtok egy sort, hogy megnyugtassátok labilis idegeinket.... Ha pedig már nem elég érdekes a sztori, akkor azt írjátok meg.....

Kellemes szünetelést, és jó olvasást!

xxxBecca

LXIV. Fejezet

Reggel nem rémálomból, hanem rémálomra ébredtem. Lou fojtott hangját hallottam a nappaliból, és bár csak szavakat tudtam kivenni a beszélgetésből, rögtön tudtam, hogy mi történt. Mikor belépett a szobába, az arckifejezése csak megerősítette a gyanúmat.
- Lebuktunk. Tele a net a tegnapi képekkel. El úton van ide, hogy készüljön pár fotó, amivel majd ellensúlyozni lehet a pletykákat. Hála Istennek Kendall épp Amerikában van, de már most látszik, hogy neked lesz még egy mented a hegyekben, mert kénytelen leszel a barátnőddel is síelni, nem csak velem. Kurva életbe! – káromkodott mérgesen, de azért közben bebújt mellém a paplan alá, és hozzám simult. Átöleltem, és nyugtatóan puszilgattam a fejét.
- Semmi baj. Minden rendben lesz.
- Persze, de nem hiszem el, hogy kibaszott négy napot nem lehet nyugalomban eltölteni sehol a világon. – a hangja elkeseredett volt - Hogy van a lábad? Ha kiderül, hogy baleseted volt, még ma hazareptetnek bennünket.
- Hááát…. jobban van, a duzzanat szépen lehúzódott, és jobban tudom mozgatni is, de az biztos, hogy nem tudok síelni, de még járni se nagyon.
- Nem is kell. Mivel csak El jön hozzám, a mai nap úgyis arról fog szólni, hogy vigyorogva pózolunk a hóban. Te addig pihensz, és akkor holnap lesz még egy nyugis napunk, mielőtt vissza kell mennünk az őrültek házába. – A gondolatmenete logikus volt, de ismerve az életünket, nem mertem beleélni magam.
- Oké! Remekül hangzik. Ha hozol be egy lavór jeget mielőtt elmész, akkor estig kihúzom vele.
- Persze. Reggeli után megyek, és faragok neked egy jégszobrot! – mondta, és elnevette magát. Annyira édes, mikor ilyen vidám. Szeretem benne, hogy a legképtelenebb helyzetekben is megőrzi a humorát.
Kiszaladt, majd a jól bevált reggeliző tálcával tért vissza, amin palacsinták voltak felhalmozva , meg dzsem, pulykás szendvicsek és narancslé. Összesimultunk és egymás szájába adogattuk a falatokat. Tisztára, mint a nászutasok. Szeretem.
Minden úgy történt, ahogy Lou eltervezte. Megérkezett El, aki hajnal óta úton volt szegény, hogy eleget tegyen a menedzsment elvárásainak. Szó nélkül, mosolyogva tűrte a tortúrát. Még örült is, hogy láthat bennünket.
- Jaj srácok, annyira sajnálom! Mikor éjjel felhívtak, úgy megijedtem, hogy majd frászt kaptam. Nem is tudtam már visszaaludni.  Nem hiszem el, hogy a világ minden zugában van egy 1D rajongó, aki lebuktat benneteket. Hogy van a lábad? – kérdezte, egyenesen nekem szegezve a kérdést, pedig rendesen felöltöztem, a lábamat befásliztam, és meg voltam győződve, hogy egy külső szemlélő észre sem veszi a dolgot.
- Miért kérdezed? – néztem rá csodálkozva.
- Őőőő…Lou említette. – A bűnös megadóan sóhajtott mellettem a kanapén.  Mérgesen akartam ránézni, mert kifecsegte a balesetet, de mikor összeakadt a pillantásunk, semmi mást nem éreztem, csak szerelmet és hálát.
- Csak annyit mondtam, hogy kificamodott a térded. Megkérdeztem Elt, hogy mit csináljak veled.  – Bűnbánó arckifejezése láttán én éreztem magam kellemetlenül. Magamhoz húztam, egy gyors csókot nyomtam az ajkára és a fülébe suttogtam, hogy szeretem. Ellazultak az izmai, Eleanor pedig torkot köszörült.
- Ideje indulnunk Lou. Már várnak ránk a szállodánál.
- Oké, veszem a kabátom – válaszolta Louis és még egy puszit adott búcsúzásképpen.
Mikor kiléptek az ajtón, olyan ürességet hagytak maguk után, hogy szinte fájt. A mélyhűtőből kiszedtem egy adag jeget, amit Lou bekészített nekem és beletörődően lefeküdtem a kanapéra. Bekapcsoltam a tévét, hogy elüssem az időt.
Délben egy kedves hoszteszlány ebédet hozott, amit jó ízűen befalatoztam, csak a kedvem volt nyomott, mert magányos voltam. Minden percet sajnáltam, amit elvettek tőlünk.
Imádom a gőzgombócot, már ezért is hajlandó lennék elutazni akárhová, és a forró leves is isteni volt.
Mikor tele hassal visszaheveredtem a tévé elé, elnyomott az álom.
Arra ébredtem, hogy rezeg a telefonom. A kijelző Pete nevét villogta. Hirtelen összeugrott a gyomrom. Ha a biztonsági vezető hív, az sok jót nem jelent.
- Halló! Szia Pete! – köszöntöttem, és közben hatalmasat nyeltem izgalmamban.
- Harry! Hello haver! Hallom sikerült az első nap lebuknotok – nevetett a telefonba. Nem is tudtam, megsértődjek-e a dolgon, vagy vele nevessek, de végül a második variáció mellett döntöttem.
- Hát, ja! Ilyen a mi szerencsénk. Inkább ki se kellett volna tennünk a lábunkat a házból.
- Ne így fogd fel! Nem élhettek remeteéletet. Meg kell szokni, hogy lehetnek ilyen szituációk. Oldják csak meg.  Talán ezután kicsit könnyebb lesz… - Nem értettem mire gondol, de vártam, hogy megmagyarázza.
- Megvan a rohadék! – Lehalkította a hangját, de amit mondott, attól a szívem majd kiugrott a helyéről.
- Elkaptátok? – kérdeztem fulladozva.
- Hát igen is, meg nem is. – Éreztem a hangján, hogy valami nem stimmel. – A vezetőség intézte. A pénzátadásnál lefülelték, és megtalálták. Állítólag alkut kötöttek. Eltűnik a süllyesztőben, vagy kicsinálják. Higgs azt mondta, egy kis senkiházi hekker, aki ezen akart meggazdagodni. Szerintük a továbbiakban nem jelent veszélyt.
- Te nem is láttad? De akkor ki kapta el? – kérdeztem döbbenten. – És mi az, hogy nem jelent veszélyt? Mit csináltak vele?  - A vonal túlsó végén csak nehéz lélegzetvételek hallatszottak.
- Nem Hazz, nem láttam. Állítólag egy nyomi, szemüveges kis pöcs, aki hónapokig figyelt benneteket. Nem csak titeket, a többieket is. Mindent elszedtek tőle, és kapott egy kis pénzt, hogy befogja a száját. Azt mondták neki, ha még egyszer előkerül, élete végéig egy börtönben rohadhat valahol a világ végén.  Úgy ítélték meg, nem kell többet foglalkozni a dologgal.
- Mi az, hogy nem kell többet foglalkozni a dologgal, mikor nekünk tönkretette az életünket? – kérdeztem felháborodottan. Olyan dühös voltam, hogy már álltam, nem érdekelt a lábamba nyilalló fájdalom.
- Nem tudom Harry, tényleg nem tudom. Engem kihagytak az ügyből. Mikor rákérdeztem, azt mondták, olyan gyorsan történtek az események, hogy nem volt idő rá, hogy értesítsenek, és mint kiderült, felesleges is lett volna, mert nem olyan kaliberű a faszi.  – Nagyot sóhajtott. – A lényeg, hogy megnyugodhattok, a képek nem fognak nyilvánosságra kerülni.
- Biztos vagy ebben? – kérdeztem, mert ő az egyetlen, akiben maradéktalanul megbízom.
- Azt hiszem igen – mondta, de a hangjában volt valami, ami nagyon nem tetszett.
- Mi az Pete? Mi böki a csőrödet? Mondd már el! – Próbáltam rávenni, hogy avasson be.
- Nem tudom Hazz, tényleg nem tudok egyelőre többet. Beszéljünk erről pár hét múlva. Utánanézek a dolgoknak. De ez maradjon kettőnk közt. Rendben? Kérhetem, hogy ebbe most Lout se avassuk be? Elmondjuk neki, ha találok valamit. Addig csak nyugtasd meg, hogy elkaptuk a rohadékot, és elmúlt a veszély.
- Persze. Rendben van. Csak ígérd meg, hogy elmondod, ha bármit találsz. És hogy kézben tartod a dolgokat.
- Ígérem! Tudod ugye, hogy én is vékony jégen sasszézok? – Azonnal tudtam, hogy a menedzsmenttel való viszonyáról beszél. Neki is nehéz megtalálni az arany középutat, hogy kiszolgálja őket, de minket se kezeljen úgy, mint az idomított állatokat, pedig ezt várnák el tőle és maximális engedelmességet.
- Igen Pete, tudom. És örökre hálás leszek neked, amiért mindig segíteni próbálsz, és egyengeted előttünk az utat.
- Szóra sem érdemes! Frankó kis fickók vagytok mindannyian – nevette el magát. A nagy mackó, aki mellett mindig, mindenhol biztonságban érzi magát az ember.

Miután letettük a telefont, még sokáig agyaltam az elhangzottakon, és határozottan azt éreztem, amit Pete, még ha nem is mondta ki tejesen. Itt valami bűzlik, és csak remélni tudtam, hogy kideríti, mi az.
Mire Lou hazaért, olyan fáradt és elgyötört volt, hogy megsajnáltam.
Készítettem neki egy forró fürdőt, mert bicegve már egész jól tudtam közlekedni.  Hálásan nyúlt el a kádban, én pedig mellé telepedtem egy székre, és hallgattam a beszámolóját.
- Egész nap ráncigáltak bennünket egyik helyről a másikra. Háromszor kellett átöltözni, hogy úgy nézzen ki, több napos sítúrán vagyunk. El egy angyal. Mindent szó nélkül tűrt, egyszer sem mondta, hogy elege van, úgyhogy miatta én is sokkal jobban viseltem a dolgot.
- Hihetetlen egy csaj, az biztos! Tudod…. – ezt már régen el akartam mondani neki, – soha nem gondoltam, hogy létezik olyan barátság, ami szerelemből fakad. Mert nem hittem, hogy van olyan önzetlen ember, aki a saját érzelmei helyett a másik boldogságát tartja fontosabbnak. De Elt látva visszatér az emberiségbe vetett hitem.  – Lou halkan felnevetett, és belekortyolt a teájába.
- Néha én sem hiszem el, hogy létezik ilyen jó ember… –mondta elgondolkodva – és sokszor eszembe jut, vajon nem ártok-e neki ezzel. Nem talál társra, amíg papíron hozzám tartozik.  –Nekem is eszembe jutott már a dolog, ezért nem válaszoltam azonnal, átgondoltam mit mondhatnék.
- Szerintem El most a tanulmányaira koncentrál. És hidd el, ha valaki beleszeret, azt legkevésbé se fogja érdekelni, hogy elvileg hozzád tartozik. Sőt! Annál nagyobb fogásnak tűnik, annál jobban meg akarja majd szerezni. És ha El viszonozza az érzelmeit, vagy érdemesnek tartja arra, hogy komolyabb kapcsolatot kezdjenek, akkor szépen lezárjuk a sajtóban a dolgot, és veszek neked egy álbarátnőt!- Ezen mindketten felnevettünk.
- Abban nagy gyakorlatod van, mester! – kacagott Lou, én pedig felálltam, és a víz alá nyomtam a fejét.
Miután kiáztatta magát, és én is lezuhanyoztam, vacsorát rendeltünk, amit bő egy óra múlva hoztak csak ki, mert úgy szakadt a hó, hogy meg kellett várni, amíg elkotorják az utat. Lou addig kibontott egy üveg bort, és szépen eliszogattuk, miközben arról beszélgettünk, hogy oldjuk meg a következő heteket, hónapokat. Elterveztük, mikor hol tudunk kettesben tölteni néhány órát, esetleg napot, és próbáltuk szokni a gondolatot, hogy esténként nem bújhatunk együtt ágyba, mint azelőtt.
- Ez olyan, mintha te külföldön dolgoznál, és csak hétvégére jönnél haza - mondta Lou és tudtam, hogy saját magát is nyugtatja ezzel, nem csak engem.
- Azt mondják, a jó házasság titka a kevés együtt töltött idő – szajkóztam a nagy bölcsességet, amiben nem hittem, de az öregektől rengeteget hallottam. Hátha az élettapasztalat beszél belőlük.
- Igen, ezt a szólást én is ismerem. Nem akartam még kipróbálni, csak tíz év múlva, de ha már így alakult, akkor meg kell szokni, és kihozni belőle, amit csak lehet. – Magamhoz húztam, ő az ölembe fészkelte magát, a fejét a nyakam hajlatába fúrta, és a bőrömből lélegzett.  Beletúrtam szanaszét álló hajába, aztán a hátát simogattam, és csak hallgattunk. Borzasztó a nyomás, ha nem vagy ura az életednek.
- Pete telefonált... – mondtam, mikor úgy éreztem, eléggé ellazult már ahhoz, hogy elmondjam neki a híreket. Úgy ült fel, olyan hirtelen, hogy magamra löttyintettem a bort az ijedségtől. Felém fordult, hogy lássa az arcomat.
- Micsoda? És mit mondott? – A szemei hatalmasra tágultak.
- Hogy elkapták a mocskot! – mondtam, de valamiért nem hangzott túl hihetően. Magam sem értettem, miért. Lou szája viszont széles mosolyba szaladt, és a vidámság elérte a szemeit is.
- Elkapták? Vége? – Csak ez érdekelte.
- Elkapták. Biztonságban vagyunk. – Mondtam amiben hinni akartam.
- Ez fantasztikus! Akkor…. Akkor minden visszatér a régi kerékvágásba? – kérdezte, és rájöttem, ő mindvégig abban bízott, a mostani állapot csak átmeneti. Azzal hitegette magát, hogyha elkapják a zsarolót, minden a régi lesz.
- Nem kicsi. – Majd belehaltam, hogy nekem kell összetörnöm az álmait. – Semmi nem tér vissza. Minden a szerződés szerint lesz, amit aláírtunk, csak mostantól nem kell félnünk, hogy a farkunkat látjuk viszont a reggeli lapok címoldalán. – Láttam, ahogy lefagy a mosoly az arcáról, és végtelen szomorúságot éreztem. A vállai is összeestek.
- Igen tudom… csak reménykedtem,  hogyha elkapják, visszakapjuk az életünket. –Nagyot sóhajtott és lesütötte a szemét.
- Az életünk a miénk! Bár még egy darabig alkalmazkodnunk kell másokhoz, de ezt elsősorban a zenekarért, a többiekért tesszük. Aztán ha ennek vége lesz, majd eldöntjük mihez kezdünk a továbbiakban.
- Eldöntjük? Például mit? – Felcsillantak a szemei. Szereti, ha a jövőnkről beszélgetünk. Ebből merít erőt, hogy túlélje a jelent.
- Például, hogy elsőnek fiút, vagy lányt akarsz – mondtam halkan, aztán benntartottam a levegőt és vártam mit reagál. A szemöldöke felszaladt a homlokára, aztán próbálta értelmezni a szavaimat, és közben eltátotta a száját.
- Nem viccelsz? – kérdezte és félelem suhant át az arcán.
- Nem kicsi, nem viccelek. – Feltoltam magam, hogy közelebb kerüljön az arcunk. – Nagyon is komolyan beszélek.  Családot akarok, gyerekeket. Legalább kettőt, de a négy se sok. Azt akarom, hogy az elsőnek te legyél az apja… és remélem lány lesz.  – Még mindig csak tátogott, mint egy partra vetett hal, de közben könnycseppek gyűltek a gyönyörű kék szemekbe.  Láttam a boldogságát, nem kellett kimondania. Nem is volt mit. Bőven elég volt, ahogy rám vetette magát, és szenvedélyesen megcsókolt.

LXIII. Fejezet

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm a több, mint 50.000 megtekintést, higgyétek el, álmomban nem gondoltam volna, hogy ezt valaha elérhetem.
Szeretném nektek egy különleges résszel meghálálni, hogy itt vagytok velem rendületlenül, olvassátok, szeretitek a történetemet, és írtok nekem, amivel életben tartjátok ezt a blogot.... Addig maradunk, amíg úgy érzitek, szívesen olvassátok tovább.

Még egyszer mindent köszönök, és jó olvasást kívánok!

Puszi:Becca

LXIII. Fejezet

Úgy ébredni, hogy Lou meleg kis teste simul a karjaimba olyan örömmel töltött el, hogy egy pillanat alatt kiment az álom a szememből. Igyekeztem, hogy minél tovább nézhessem békés, gyönyörű arcát, meg-megrebbenő szempilláit, figyelhessem édes szuszogását, ami annyira hiányzott az elmúlt hetekben. A feje a karomon pihent, az arca olyan közel volt, hogy egy idő után bebandzsítottam, és megfájdult a szemem. Átváltottam a kezére, és gyönyörű, hosszú ujjait vizsgálgattam. Először nem értettem, hogy a reggeli merevedésem miért feszül hirtelen még erősebben, de mikor engedtem, hogy a gondolataim magukkal ragadjanak, rájöttem, hogy arról fantáziálok, hogy ezek a finom, ügyes ujjak belém hatolnak, és feszítenek. Felnyögtem, mire Lou kinyitotta a szemét, és  rám fókuszált. Elmosolyodott, mikor felfogta, hol van, és kivel, aztán közelebb bújt, hosszú combját rám pakolta, és szintén erőteljes merevedésével mit sem törődve a derekamhoz simult.
- Jó reggelt! – morogta, miközben apró puszikkal szórta be a mellkasomat. A haja lágyan cirógatott, ahogy előre hullott a homlokán.
- Szia kicsi! – válaszoltam, és igyekeztem elhessegetni a képeket, amik még mindig fogva tartották az elmém. Nem mondhatom neki, nem akarom erőltetni. Megmondta, hogy megteszi majd, ha készen áll rá. Mondjuk azóta összeomlott a világunk, de sebaj. Majdcsak sor kerül erre is. Elmerengtem azon, hogy mennyire irtóztam még a gondolatától is, hogy én legyek a passzív fél, most pedig már szó szerint vágyom rá, hogy Louis végre a magáévá tegyen. Soha ne mondd, hogy soha….

Reggeli után rászántuk magunkat, hogy elmenjünk síelni, ha már egy ilyen csodálatos helyen vagyunk, egy köpésre a pályáktól. Felöltöztünk, összekészítettük a felszerelést, és nekiindultunk a rövid útnak. Nappal persze még véletlenül se értünk egymáshoz, sőt igyekeztünk elkerülni az embereket. A vastag sapka, a síszemüveg és az összefogott hajam segített az álcázásban.
Lou síléceket cipelt, amik szabályos időközönként szétnyíltak a kezében, amin én rendszeresen felnevettem, ő pedig durcás arcot vágott, amíg megelégeltem a dolgot, a kezébe nyomtam a snowboardomat, és elvettem tőle a rakoncátlan léceket. A liftekhez érve felkapaszkodtunk egy kosárba, és vidáman élveztük a hosszú utat, amíg lengedezve emelkedtünk a csúcs felé.
Ittunk egy teát, mielőtt belevetettük magunkat a síelés örömeibe. Bőven elmúlt már dél, mikor a sörözőben megebédeltünk, aztán kiültünk egy kicsit a napra. Épp kezdtem elszundikálni, mikor valaki mellém lépett.
- Harry Styles?! – Egy vékony hang sipítva ejtette ki a nevemet, én pedig éreztem, hogy megmagyarázhatatlan düh kerít a hatalmába. Erőt vettem magamon, egy műmosolyt villantottam a lányra, és kelletlenül feltápászkodtam egy közös fotóra. Ha ennyivel megúsztuk volna, az maga lett volna a paradicsom, de persze erre semmi esélyünk nem volt, mivel Louis sok mindenre képes, de a láthatatlanná válást még gyakorolnia kell.
- Louis! – visította a rajtam csimpaszkodó lány barátnője, és csapot-papot otthagyva (például engem, a levakarhatatlan rajongóval, akit le kellett volna fotóznia...) elindult Lou felé, akinek nagyjából grafitszürke lett az arca. Nyugtató mosolyt küldtem felé, ő pedig beletörődően állt kötélnek a közös fotóhoz. Lebuktunk. Estére az egész világ tudni fogja, hogy hol vagyunk. A nagyobb baj az, hogy nem csak ennyi lesz a hír, hanem az, hogy kettesben.
Ezután a kis közjáték után már kevesebb lelkesedéssel indultunk a sípályára, és tényleg csak rutinból csúszkáltunk, hogy elteljen még egy kis idő. Megbeszéltük, hogy 4-kor hazamegyünk, és délután megnézünk egy jó filmet. Épp azon agyaltam, mit válasszak, mikor egy erős lökést éreztem, aztán kiderült, hogy a deszkám elakadt egy kiálló kőben, én pedig magatehetetlenül repülök egy szép széles fatörzs felé. Kapálózni kezdtem,- minden lassított felvételként történt körülöttem-, mégsem tudtam megakadályozni a becsapódást, maximum kicsit eltéríteni a röppályát, és így csak a jobb lábam csapódott a fának, de az teljes erőből. Alighogy földet értem,  Lou fékezett mellettem a hóban, és már csatolta is le a léceit, hogy sikoltozva odarohanjon, és azt kérdezgesse, jól vagyok-e. Még én sem tudtam. Próbáltam leleltározni a végtagjaimat. Mindenem megvolt, és mozgott, bár a lábam rohadtul fájt, és a fejem kóválygott.
- Nyugi kicsi! Egyben vagyok. Semmi baj! – Igyekeztem megnyugtatni, és időt nyerni, mert éreztem, hogy most nem tudnék lábra állni.
- Hazz! Édesem! Mi történt? Miért tértél le a pályáról? Azóta kiabálok, mióta a hegy tetejénél kicsúsztál egy tábla mellett.
- Én? Lejöttem a pályáról? –kérdeztem döbbenten. Felültem (Louis kis segítségével) és ahogy körülnéztem, láttam, hogy valóban jó messze vagyunk a kijelölt övezettől.
- Nem vettem észre… el voltam gondolkozva – mondtam még mindig csodálkozva a történteken.
- Biztos, hogy jól vagy? –kérdezte aggódva, és az arcomat fürkészte, amiről már levette a szemüveget.
Ebben a pillanatban két piros-sárga overallban érkező hegyimentő csúszott mellénk, és élénken érdeklődtek, hogy mi történt. Lábra vergődtem, mert nem akartam, hogy bevigyenek a kórházba kivizsgálásra. Határozottan állítottam, hogy nincs bajom, csak meghúztam a lábamat. Nagy nehezen meggyőztem őket, hogy adjanak egy kis fájdalomcsillapítót, és kaptam egy diclofenac-os kenőcsöt, hogy azzal kenegessem, majd átkísértek a pályán keresztben, teljesen szabálytalanul, hogy mielőbb elérjük a kis utat, ami hazavezet. Addig tartottam magam, amíg el nem tűntek a szemünk elől, de akkor összegörnyedve fogtam a térdemet, és káromkodtam, mint egy kocsis.
- Ó hogy a rosseb vinné el! A kurva életbe! Bassza meg! –  Lou eldobta a léceket, és azonnal odaugrott. Az arcán igazi félelem suhant át, és már bántam, hogy így elengedtem magam.
- Jézusom! Ennyire fáj? Miért nem engedted, hogy ellássanak?  Visszahívom őket! – Már indult volna utánuk, de elkaptam a kezét.
- Kicsi, NE! Semmi baj, csak kiment a térdem. Gyerekkorom óta nem először. Tudom mit kell vele csinálni, nincs nagy baj, csak kibaszottul fáj. Segíts a házig, aztán beveszem a bogyót, bekenem, és jegeljük. Jól leszek! – Láttam rajta, hogy nem nyugtattam meg teljesen, de azért megadóan bólintott, és a hónom alá fordult, hogy átvegye a súlyom egy részét, és megtartson a gyenge oldalon. Lábujjhegyen bicegve és összeszorított fogaim között szitkozódva jutottunk el a házig, ahová beesve elterültem a kanapén, mint egy rongybaba, míg Lou visszament a szanaszét hagyott sílécekért és a deszkámért. Nagyon hamar visszaért, biztosan futott egész úton. Leráncigálta a gönceimet, ami nem volt egyszerű, mert a térdem már bucira dagadt. Bevettem az erős fájdalom csillapítót, amit adtak, bekentük a cipót, ami a térdem helyén éktelenkedett, aztán Lou kiment, és az eresz mellől jó nagy jégdarabokat tört le, hogy aztán összezúzva zacskóba tegye, konyharuhába csavarja, és rászorítsa sajgó végtagomra.
Végül tényleg filmet néztünk, de Loura bíztam a választást, mert én így is, úgy is a csillagok háborúját láttam csak a szemem előtt, olyan fájdalmaim voltak. Végül nem tudom, hogy a gyógyszerek, vagy a kín ütött-e ki teljesen, de álomtalan alvásba menekültem.
Este volt már, mikor felébredtem. Óvatosan megpróbáltam megmozdítani a lábam, és meglepetten konstatáltam, hogy nem fáj annyira. A duzzanat is egész szépen lehúzódott, hála Louis gondos ápolásának, és a több kiló jégnek, amit elborogatott rajtam, míg én aludtam, mint akit agyonvertek. Végül őt is elnyomta az álom, és a feje félrebillent a támlára, ahogy elaludt. A kezében szorongatott zacskóból az összes hideg víz szépen kifolyt a kanapéra, úgyhogy az volt az érzésem, nem csak a lábam fáj, de már inkontinencia problémáim is vannak. Mikor rájöttem, hogy nem pisiltem be, csak vizes a matrac, megkönnyebbültem. Nagyot sóhajtva ébresztgettem Louist, mert attól féltem, a segítsége nélkül még nem fogok tudni lábra állni.
- Kicsi! – suttogtam neki, és megsimogattam az arcát. Azonnal ébredt, és ijedten nézett rám, mikor rájött, hogy elaludt. – Mi a baj? – kérdezte rekedten.
- Nincs baj, csak eláztattuk a kanapét – mondtam mosolyogva, ő pedig hirtelen felült, hogy megnézze a balesetes bútordarabot.
- Bassza meg! – nevetett fel.
- Először azt hittem, bepisiltem – mondtam én is nevetve. Felugrott, aztán nekem is segített lábra állni, és kikísért a fürdőbe, mert valóban nagyon kellett már könnyíteni magamon. Egy törölközővel felitatta a nagyját, amit ki tudott szuszakolni a kárpitból, aztán begyújtott a kandallóba, hátha akkor hamarabb kiszárad. Visszavitt a konyhába, és nekiállt vacsorát csinálni. Gyönyörű szendvicseket kreált, és hozzá kakaót, amit imádok. A térdemet befásliztuk az elsősegélycsomagban talált gumis pólyával, amitől sokkal jobban szuperált. Így már nem is fájt, csak ha mozgattam, de majdnem egyedül is tudtam közlekedni egy székre támaszkodva. Megértettem a nagyit, aki gyűlölte a járókeretet, mikor eltörte a lábát. Baromi nehéz magad előtt taszigálni valamit, mikor te magad is alig állsz a lábadon.
A fürdés egy tortúra lett volna, ha nem a világ legcukibb pasija az enyém. Levetkőztetett, letekerte a fáslit a térdemről, aztán a hónom alá furakodva besegített a kádba, úgy hogy én fél lábon ugráltam. Nagyon édes volt, ahogy átszellemült arccal, határozottan adta az utasításokat. Átment ápolónőbe, és nagyon komolyan csinálta. Csak halványan mertem mosolyogni, nehogy észrevegye, és kiessen a szerepéből, mert annyira élveztem a pátyolgatását, hogy rettegtem, nehogy abbahagyja. Beültem a kád meleg vízbe, amit előkészített nekem. A súlytalan lebegés nagyon jól esett sajgó izmaimnak. Bár az eséstől csak a térdem ment láthatóan tropára, de azért minden porcikámon éreztem az összezúzottságot. Louis benyúlt a víz alá, de mielőtt beleélhettem volna magam, hogy a tervei megegyeznek az én piszkos fantáziáimmal, finoman megfogta a vádlimat, és kiemelte sérült lábamat a vízből, majd egy törölközőre fektette a kád szélén.
- Nem tesz jót neki a meleg víz! – közölte ellentmondást nem tűrő hangon, én pedig csak bólintottam, mert nem tudtam válaszolni, úgy elragadtak az érzelmeim. Az életem semmit nem érne nélküle. Ilyen szerelem jó, ha egyszer adódik az életben. Meg is fogadtam, hogy soha nem adom a fel a küzdelmet, mindent megteszek, hogy meg tudjuk őrizni.
Lemosdatott, végtelen aprólékossággal. Ahogy finom kis kezei siklottak a testemen, lehunytam a szemem, és csak élveztem a kényeztetést. Mikor az intim részekhez ért, elakadt a lélegzetem, és pillanatok alatt országos merevedésem lett. Elmosolyodott, de nem nézett az arcomra, csak lehajtott fejjel dolgozott tovább. Szabálytalan légvételei azonban durván leleplezték. Mikor a combjaim közé nyúlt, és finoman a fenekemre simította a tenyerét, így jelezve, emeljem meg a csípőmet, éreztem, hogy a gyomrom összerándul. Hihetetlen izgalommal vártam, hogy vajon mi sül ki a szituációból. Készségesen felemeltem a derekamat, és a bal lábamat, amin támaszkodtam, a kád falának döntöttem, hogy gond nélkül hozzám férjen. Mikor habfürdőt nyomott a kezére, aztán aprókat lihegve felém nyúlt, tudtam, hogy az ő fejében is ugyanaz motoszkál. Óvatosan simított végig a belső combomon, amitől jól láthatóan megrándult a farkam, és a fejem lehanyatlott egy pillanatra. Halkan felnyögtem, pedig nagyon nem akartam semmi jelét adni fokozhatatlan izgalmamnak.
Mikor az ujjai a fenekembe siklottak, és mosdatni kezdett, azt hittem felvinnyogok. Annyira intenzív volt az érzés, sürgető a vágy, hogy alig tudtam uralkodni magamon. Lassan körbesimogatta az ánuszomat, nekem pedig tehetetlenül elnyílt a szám, és zihálni kezdtem.
- Hazz! – nyöszörögte, mire kinyitottam a szemem. A kék íriszek hatalmasra tágulva viszonozták a pillantásomat. Nem hagyta abba a masszírozást, pedig már nem volt indokolt, csak nézte az arcomat, miközben ügyes, finom ujjaival az őrületbe kergetett. A péniszem meg-megugrott a hasamon, míg végül fehér cseppeket hullatva jelezte, hogy elértem a vágy következő fokára. Lou is lihegett, óhatatlanul lesiklott a pillantása, és beharapta az ajkát, mert a látvány őt is feltüzelte. Összeszorítottam a fogaimat, nehogy könyörögni kezdjek. Éreztem az ujjait, ahogy egyre nagyobb nyomást gyakorolnak az izmaimra, de nem akart belém hatolni, inkább csak kínozott, vagy előkészített….ezt nem tudtam eldönteni. Végre a másik kezébe vette a farkamat, és előrehajolt. Az ajkai olyan forrók voltak, éppen száradó, hideg péniszemen, hogy hatalmasat nyögtem.
- Kicsi! Istenem! – nyöszörögtem, ahogy a hajába merítettem az ujjaim, hogy rászorítsam a fejét feszülő szerszámomra. Miközben a szájával az extázis felé űzött lankadatlanul, az ujjai épp a záróizmom ellazításán serénykedtek. Mikor úgy ítélte meg, hogy már olyan mélyre süllyedtem a vágyban, ahonnan nincs visszaút,  leöblített és csak utána hatolt belém óvatosan. Nem volt fájdalmas, csak furcsa. Hetek óta erre vágytam, és nem tudom mire számítottam, de enyhe csalódást éreztem. Feszített, és inkább kellemetlen volt, mint izgalmas. Mikor teljesen bennem volt az ujja, Lou nem mozdította többé. Az ajkával megszorított, és erősen szopni kezdett, amitől ívbe hajlott a testem, és minden izmom megrándult. MINDEN IZMOM….. és ebben a pillanatban elöntött az újfajta gyönyör, amit soha nem tapasztaltam azelőtt. Lüktető kéjhullám söpört át rajtam, ahogy rászorítottam az ujjára. Hangosan nyögtem, káromkodtam, és erősebben tartottam a fejét, míg egy perc múlva éreztem, hogy közeledik az extázis. Most nem néztem mit művel, hanem szorosan lezártam a szemeimet és csak arra figyeltem, ami a testemben történik. Lou lassan megforgatta az ujját, ezzel egyszerre tövig a torkára engedett, majd megszívott, és nyeldekelni kezdett. Újabb impulzus hátul, újabb szürcsölés elől.  A gyönyör olyan erőteljes volt, hogy szinte eszméletemet vesztettem. A két pontból kiinduló gyűrűző élvezet maga alá temetett és hosszú ideig rázta a testemet.
Mire magamhoz tértem a döbbenetből, Louis finoman lenyomta a csípőmet a víz alá, megnyalta a szája szélét, és mindentudó mosollyal hajolt az arcom felé.
- Üdv a klubban! – suttogta vigyorogva, én pedig a nyakánál fogva erősen magamhoz rántottam, és eszementen csókolni kezdtem.

LXII. Fejezet

Sziasztok!

Hoztam egy új részt, hogy jól induljon a hetetek.
Akik nem bírják a 18+ részeket, azoktól most egy kis türelmet szeretnék kérni, mivel a sielés másodlagos szerepet kap a következő napokban a fiúknál...:P:P:P
Mindenkinek hálásan szeretném megköszönni a támogatást, és főleg a sok gyönyörű kommentet, már mindenki tudja, hogy függő vagyok, úgy látom. Az ilyen részek után meg pláne, mert ilyenkor annyira elbizonytalanodom, hogy ez még belefér-e, egyáltalán kellenek-e "perverz" részek, vagy nem....Várom a visszajelzéseiteket.

Jó olvasást hozzá!
xxxBecca

LXII. Fejezet


Az érkezésünk utáni szuperszonikus sebességgel lebonyolított orális kezeléstől, ami a feszültségoldás remek módszere volt, kicsit lassabb tempóra váltottunk. Nem csak a szexuális együttléteink hiányoztak az elmúlt hetekben, hanem az intim közelségben folytatott beszélgetéseink, az összebújás, egyáltalán a létezésünk közös formája.
- Éhes vagyok! – közölte Lou, miután feltápászkodtunk a padlóról, és összeszedegettük a ruháinkat.
- Nézzük mit főzött El! – mondta és a kis konyha felé vette az irányt. Tudtuk, hogy nem lesz alkalmunk étterembe menni, és nem is vágytunk rá, viszont nem volt időnk kaját rendelni, ezért megkértük Eleanort, hogy gondoskodjon az élelmezésünkről. Ahogy Louis behajolt a hűtőbe, hogy meglesse, mi a kínálat, a hosszú pulóver alól ismét kivillant feszes kis feneke, én pedig a kínok kínját éltem át, olyan sürgető késztetést éreztem, hogy azonnal neki essek, és a frigónak támasztva hátulról hatoljak belé. Egy pillanatig el is gondolkoztam a dolgon, -ha olyan felelőtlen volt, hogy még az alsóját sem vette vissza -, de aztán uralkodtam magamon, és inkább rászóltam:
-Kicsi! Vagy felveszel valamit, vagy itt és most úgy megduglak, hogy két napig nem fogsz tudni ülni. – Mikor felfogta a szavaimat, amit egy nyögéssel nyomatékosítottam, lerántotta a fenekén a kötött anyagot, és megpördült. Kitágult szemekkel nézett rám, én pedig a saját ágyékomat markoltam, fájdalmas arckifejezéssel. Beharapta a száját, és lesütötte a szemét.
– Bocsánat! – mondta kiengesztelően. Odadobtam a bokszerét, ami a pulton hevert, ő pedig engedelmesen belebújt. Nem lett sokkal jobb. Ott állt, a hatalmas pulóver a combjáig lógott, kilátszott alóla az alsónadrág szára, nyúlánk combjai, formás térde után pedig a térdzoknik következtek, amitől újabb lökéshullám érkezett a farkamba, ahogy végignéztem rajtuk. Hogy milyen dolgokra gerjed rá az ember, az néha teljesen meglepő tud lenni. Elvigyorodtam, mire szempillái alól félve nézett rám, én pedig hozzáléptem, és felemeltem a fejét.
- Szeretlek! – suttogtam halkan, mire boldog mosoly terült szét az arcán.
- Én is téged Haz! – Egy puszit nyomtam az orrára, aztán mindketten a hűtőnek szenteltük a figyelmünket.
Eleanor egy tünemény, ezt már többször megállapítottam, de mindig rászolgál a titulusára. Füstölt lazac volt, hajszálvékony szeletekben franciasaláta ágyra terítve, és sült kacsamell csíkok almakompóttal egy másik tányéron.  Volt még ott egy csomó felvágott és hidegtál, előre elkészített leves egy porcelánedényben, és egy kis tepsi, amire egy cetlit ragasztottak „10 perc 200 fokon” felirattal. Felhajtottam a csomagolást és brownie-nak kinéző sütemények mosolyogtak rám. A nyál összefutott a számban. A kenyértartóban friss magos cipó kellette magát, amit Lou azonnal fel is vágott, és leültünk a nappali kellemesen hívogató, kanapénak becézett hatalmas ágyára, amire puha párnák tömkelegét szórták, hogy kényelmesen elhelyezkedhessen, akinek pihenni támad kedve.  Lou talált egy lábakon álló tálcát, amin ágyba szokták vinni a reggelit, így ez most a legjobb alkalmatosság volt, hogy törökülésben elterpeszkedjünk a párnák között, magunk közé véve a kisasztalt, és pukkadásig együk magunkat a finomságokkal, amiket El rendelt számunkra. Mikor Lou előkotorta  ledobott dzsekijéből a telefont, elmosolyodtam. Tudtam, hogy fel fogja hívni.
- Szia te drága! – szólt bele, és a hangját hallgatva ismét melegség öntötte el a lelkemet. – Igen! Minden szuper. Isteni a szállás…. Nem, nincs ház a közelben, amíg a szem ellát…. 10 perc a sílift…- Lou felkacagott – Igen, valószínűleg nem fogjuk sokat használni… Na de El! Mit képzelsz? Most érkeztünk! – Úgy elvörösödött, hogy tudtam, mi volt a kérdés. És annyira cuki, hogy letagadja, hogy az ajtóban egymásnak estünk. Eleanor pedig milyen jól ismer bennünket. – Csak meg akartam köszönni a fantasztikus vacsorát, amit rendeltél, és úgy általában mindent….. – Újabb kuncogás. – Na jó! De csak egy gyors menet volt. Most elégedett vagy? – Eleanor nevetése is kihallatszott a telefonból. – Igen szívem. Oké, hívlak. Alfonsot pusziljuk. – (A kismacska említésére elszorult a torkom. Kényszerű szétköltözésünk után közös felügyeletben egyeztünk meg, úgyhogy egy hétig nálam volt, egy hétig Lounál, ami engem az elvált szülők gyerekeire emlékeztetett, és mindig keserű lett tőle a szám, de nem tudtunk jobbat kitalálni.) Mikor letette a telefont, huncutul rám nézett, és elvigyorodtunk.
- Honnan tudta? – kérdeztem, mert furdalt a kíváncsiság, min buktunk le.
- Onnan, hogy már eszünk. Azt mondta, ne akarjam már bemesélni neki, hogy egy falat is lemegy a torkunkon, mielőtt legalább egyszer elkaptál. – Felnevettem, annyira tetszett ez a megfogalmazás.
- Háát… benne volt a pakliban a második is, annyi szent! – utaltam a kis incidensre a konyhában.
- Remélem egy tucat belefér a négy napba – morogta Louis, de nem nézett rám, miközben egy kenyérszeletre halmozta a salátát, és ráterített egy lazacszeletet. Alig tudtam nyelni a meglepetéstől. Mikor lett ilyen kis telhetetlen? Vagyis mindig is az volt, de mióta mondja ki? – Becsuktam az eddig tátott számat, és félmosollyal az arcomon bekaptam egy falat kacsát.
– Addig nem megyünk haza, míg be nem húztad az utolsó strigulát! – ígértem neki.

Vacsora után megpróbáltunk életet lehelni a kandallóba. Nagyon tetszett, hogy egy ilyen kicsi házikóhoz is tartozik ilyen hangulatelem, bár a központi fűtés remekül szuperált. Hatalmasakat nevettünk, mire sikerült egy kis tüzet csiholnunk. Annyira otthonos volt ahogy az ingadozó lángnyelvek befestették a falakat, hogy ellazulva dőltünk a puha kanapéra, elrendeztük a nyolcszáz párnát, és halkan beszélgettünk. Eleinte akadozott a társalgás, mert bármilyen hihetetlen, pár hét alatt el tud veszni az a bensőséges állapot, mikor gondolkodás nélkül mindenről beszélsz a másikkal. A különtöltött idő felülírja a dolgok fontosságát, és amit akkor nyomban elmondanál, ilyen távolságból már jelentéktelennek tűnik. Aztán csak belemelegedtünk, és lassan a régi, megszokott hangnemben nevetgéltünk, vagy vitatkoztunk egymással. Este tíz is elmúlt már, mikor Louis kitalálta, hogy öltözzünk fel, és sétáljunk egyet. Nem ellenkeztem, eltunyult tagjaimnak jól esett volna egy kis mozgás. Mikor kiléptünk az ajtón, egy karácsonyi képeslapban találtuk magunkat. A kis házikó ereszén végigfutott az apró fehér izzókból font füzér, és finom fénnyel világította be a kis verandát. A kívülről mézeskalácsháznak látszó épület mellett hatalmas fenyők álltak, mögötte magasodott a hegy. Előttünk lankás lejtő vezetett a szálloda felé, és ellenkező irányban egy alaposan megtisztított utacska kanyargott a sífelvonók felé. Elindultunk rajta, és bár nem volt világítás, a hó visszaverte a majdnem teli hold fényét, így egyáltalán nem volt sötét. Összeölelkezve andalogtunk az éjszakára nyugalomba helyezett liftek mellett, ahol az üres kosarak enyhén lengedeztek a csípős szélben. Majdnem éjfél volt, mire visszaértünk a házba. Kellemes meleg fogadott, és a kis tűz, bár már csak parázzsal, de még mindig hívogatóan pislákolt a kandallóban. Rádobtam két fahasábot, Lou pedig nekiállt mézesteát gyártani. Mire lezuhanyoztam, ott gőzölgött egy hatalmas bögrében az asztalon, mellette a frissen megsütött tűzforró süteménnyel. Pont mire Lou is végzett a tusolással, addigra lett ehető. Elnyammogtuk az isteni csokis csodát, ami belül szinte folyós, kívül ropogós volt, megittuk a teát, aztán Lou közölte, hogy ott akar aludni, nem a hálóban, úgyhogy kihozott két paplant, és elfészkeltük magunkat a párnatengerben. Ezerszer elterveztem, hogy fogom szeretni, ha végre a kezem közé kapom, de ez az egész délután olyan lusta volt, olyan lassú és gyengéd, hogy elhalasztottam lehengerlő terveimet, és lassan vetkőztettem le. Végigcsókoltam az egész testét, tetőtől talpig, hallgattam kéjes kis nyögéseit, élveztem, ahogy a hajamat túrja hosszú ujjaival, és belefeszül a tenyerembe, ha hozzáérek. Megharaptam a mellbimbóját, és picit meghúztam a fogaimmal, amitől a dereka elemelkedett a matractól, és a keze erősen magára húzta a fejemet, aztán a nyelvemmel rajzolgattam mintákat a mellkasától a köldökéig, és még lejjebb, a kis szőrcsík mentén, ami a célállomáshoz vezetett. Miközben óvatosan a számba vettem, és épphogy a nyelvemmel cirógattam a péniszét, síkosítót nyomtam az ujjaimra, a másik kezemmel pedig a térde alá nyúltam, hogy felemeljem a lábát. Készségesen húzta fel a combjait, és maga mellé engedte őket széles terpeszben, teljesen megnyílva számomra. Olyan készséges volt, olyan odaadó, hogy a farkam már rángott a vágytól, hogy végre benne lehessek.
Mikor megérezte, ahogy kutakodva igyekszem behatolni a testébe, hangosan nyögni kezdett, a nevemet sóhajtozta, és megfogta a térdeit, hogy még jobban felhúzza őket. Annyira vágyott rám, hogy szinte ellenállás nélkül csúsztathattam belé az ujjaimat. Mikor megforgattam őket, apró sikolyok törtek fel belőle.
- Harry! Kérlek….óóó… Most nem bírok várni!...ahhhh… Gyere dugj meg! Most! – Ilyen kérésnek nem lehet ellenállni, és nem is akartam, úgyhogy a párna alá nyúltam, az odakészített óvszerért (mondjuk akadt ott még vagy öt darab) és gyorsan magamra görgettem. Még egy adag síkosítóval igyekeztem kompenzálni az előjátékot, és odatérdeltem közvetlenül a csípőjéhez, amit magasan tartott felhúzott combjaival. Egy párnát gyűrtem a dereka alá, hogy kényelmesebben feküdjön, amiért hálás nyögést kaptam, aztán lenéztem, és nyeltem egy hatalmasat. Ennyire kitárulkozva, ilyen izgatónak ritkán láttam még Lout, és ez megszédített. Feszes kis feneke szétnyílva, ágaskodó, nyáltól fénylő farka a hasán reszketve. Beillesztettem a péniszem végét, és lassan belé hatoltam. Jobban mondva így terveztem, de mikor három másodpercen belül nem voltam még benne, elengedte a térdeit, a feneke alatt belekapaszkodott a combjaimba, és úgy ráhúzta magát a farkamra, hogy most rajtam volt a sor, hogy felkiáltsak.
- Mozogj! Az isten szerelmére, kúrjál! – hörögte, és itt volt az a pont, ahol elvesztettem a fejem. Erősen döfni kezdtem, mire elégedetten nyögni kezdett, abban a ritmusban, ahogy teljes hosszában elmerültem a testében, aztán kihúzódtam, újra és újra. Igyekeztem uralkodni magamon, nehogy megismétlődjön a délutáni gyorstüzelő állapot, és nagyjából sikerült is. Csak Loura figyeltem, arra, ahogy vonaglik a teste, hogy még beljebb engedjen magába, a szájára, ami nyitva volt, rózsaszín nyelve néha végigsimított zihálástól kiszáradt ajkain, a hátrafeszített nyakán lüktető erekre, amit muszáj volt megtapintanom. Mikor az ujjaim a torkára fonódtak, nyögései még intenzívebbek lettek, a szeme kipattant, elfeketedett pupillákkal meredt rám, és egyik kezét az enyémre szorította, jelezve, hogy el ne engedjem a nyakát. Újabb vágyhullám, ahogy felfogtam, hogy élvezi a szorítást. A gyönyör következő szintje, az enyhén perverz kéj, ami eluralkodott rajtam. Erősebbre vettem a fogást, amitől Lou hörögni kezdett, aztán elengedte a kezem, hogy marokra fogja a péniszét, ami már apró fehér cseppeket hagyott feszülő hasán. Azonnal odakaptam, hogy tudassam, ez nem az ő dolga, és ütemesen fejni kezdtem, a behatolásaim ritmusára. A teste szinte kicsavarodott, ahogy a csípőjét leszorítva a háta ívbe feszült. Az arca lángolt, a nyakát fojtogató szorítástól, és a fokozhatatlan szexuális izgalomtól egyaránt.
- Gyerünk kicsi! Élvezz nekem! – morogtam, miközben hátraráztam izzadt tincseimet a homlokomból, hogy láthassam az arcát, mikor magával ragadja a gyönyör. Néhány ismétlődő mozdulattal később megrándult a markomban, aztán egész testében, és elnyújtott, szűkölésszerű nyöszörgéssel élvezett a hasára. Nem engedtem el, csak vártam egy kicsit mozdulatlanul, amíg belső izmai el nem ernyedtek a péniszem körül, aztán kihúzódtam belőle félig, és ismét  lassan benyomakodtam. Kíváncsi voltam, akarja-e még, hogy benne maradjak, vagy inkább fejezzük be másképp? Van amikor a saját gyönyöre után már kellemetlen neki, ha tovább folytatjuk az aktust. Nem reagált, az arca sem rándult össze, ezért még egyszer hátrahúztam a csípőmet, aztán mélyen belé döftem, mert nem bírtam már magammal. Akkor kinyitotta a szemét, és a gyönyörű kék szempár párásan tekintett rám.
- Hmmmmm…. morgott, a sajátjánál jóval mélyebb hangon. Aztán lenyúlt, kivezetett magából. Kicsit csalódott voltam, mert imádok benne élvezni, de beláttam, hogy csak akkor jó, ha neki nem okozok vele kellemetlenséget. Amikor felemelkedett , és megcsókolt, már kezdtem volna lerángatni magamról a gumit, mikor megfogta a csuklómat.
- Türelem édes! – sóhajtotta a számba, aztán a két tenyerével nyomást gyakorolt a mellkasomra, hogy dőljek hátra. Meg is tettem ellenkezés nélkül. Összeszorítottam a combjaimat, hogy ne feszüljenek annyira a térdeim, de a hátamat kényelmesen nekidöntöttem a kanapé magas háttámlájának és a halom párnának. Lou egy gyors csókot lehelt az ajkamra, majd felállt, hátat fordított, és nagyterpeszben fölém állt. Mikor elkezdett rám ereszkedni, és a szemem előtt húzta szét magát, felkészülve arra, hogy magába fogad, azt hittem eldurranok pusztán a látványtól. Picit áthelyezte a testsúlyát, a mellkasa a térdére simult, ahogy egyensúlyozott a farkam fölött. Megmarkoltam a csípőjét, hogy segítsek a célzásban, és mikor láttam a makkomat eltűnni benne, akkorát nyögtem, hogy beleremegett az egész testem. Leengedte magát, a hasamon ült, és lihegett. Lassan felegyenesedett, aztán hátradőlt teljesen, és ahogy előrenyúltam, a tenyerembe simult újra (vagy még mindig) kőkemény pénisze. Feltoltam magam, a nyakát kezdtem harapni, már cseppet sem gyengéden, szinte eszemet vesztve a sürgető vágytól, ő pedig hátranyúlt és a hajamba markolt erősen. Tépte a tincseket, és rájöttem, miért élvezte az előbb, hogy fojtogatom. A fájdalom még erősebb gyönyört hozott a konyhára odalenn, ahol összekapcsolódott a testünk. Belenyöszörögtem a nyakába, egy helyen kiszívtam, amíg sötétlila foltot hagytam magam után, aztán fellöktem a csípőmet tiszta erőből, őt pedig szorítottam magamra, úgy hogy az ujjaim belevájtak finom bőrébe a medencecsontjánál. Fél kezemmel erősen pumpáltam a farkát, amitől szinte zokogásszerű hangok törtek fel a torkából, a másik kezemmel a derekát markoltam, és tartottam mozdulatlanul, én pedig átadtam magam az extázisnak, és olyan erősen kezdtem benne mozogni, hogy pár percen belül a csúcsra értem. Kis feneke, ahogy a hasamnak csapódik, a csattogó hang, amit a testünk találkozása kiadott, sok volt már. Egyszerre élveztünk el, vagy talán ő egy pillanattal előbb, mert belső izmainak gyűrűző szorítása volt az utolsó impulzus amit felfogtam, mielőtt apró darabokra hullott körülöttem a világ, és kínkeserves, fájdalmas gyönyör feszítette az összes izmomat, hogy az eszméletvesztés határára sodorjon, míg Louis nevét kántálom szüntelenül.