LXI. Fejezet

Sziasztok!

Hoztam egy új részt, hátha ismét feltámad a kommentelési vágyatok, amitől nekem feltámad az írási vágyam, és akkor lesznek még részek, mert ellenkező esetben lassan elmegyünk szünetelni....
Sajnos hetek óta nem tudok hozzányúlni a MTF-hez, bár mindig úgy érzem, megszakadna a szívem, ha meg kellene válnom tőle, de semmi sem tart örökké, ugye?
Pedig még elég messze vagyunk a jelentől, talán lenne még benne muníció....
na majd kiderül, ne keseregjünk előre, fel a fejjel! :)

Mindenkinek nagyon szép hetet kívánok, és hálásan köszönöm, hogy itt vagytok, olvastok, írtok, pipáltok,,,,,
MINDENT KÖSZÖNÖK!!!

Millió puszi és ölelés: Becca

LXI. Fejezet

Innentől kicsit másképpen álltam a dolgokhoz, és a viselkedésem változása Louisra is jó hatást gyakorolt. Mikor látta rajtam, hogy a körülményekhez képest lenyugodtam, és már nem szenvedek annyira, ő is tudott újra mosolyogni, sőt néha még viccelődött is. Beindult a nagyüzem, a világturné előkészületei folytak éppen, ezért arra sem volt időnk, hogy sajnáljuk magunkat. Egész nap együtt voltunk, táncpróbák, a rendezővel folytatott késhegyre menő viták, ruhaválogatás, fotózások tömkelege és interjúk kifulladásig. Esténként úgy zuhantam be az ágyba, mint egy hulla. Anyu hazament, mert úgy ítélte meg, talán nem vágom fel az ereim, ha magamra hagy. Igaza volt, mert eszembe sem jutott. Mindig a klasszikus „kössük fel magunkat a csillárra” típusú srác voltam, soha nem vágnám fel az ereimet. Az olyan piszkos munka.
Csütörtökön végre láttam a fényt az alagút végén, és nem a filmes változatban, hanem azért mert pénteken utaztunk a négy napos titkos kis sítúránkra. Este izgatottan csomagoltam, de a bepakolandó cuccok fontossági sorrendjén már én is felröhögtem, mikor az ágyra halmoztam őket.
Síruha, meleg cuccok, pipere, telefontöltő, és a halom tetején, a legfontosabb helyen egy köteg óvszer és síkosító. A vigyorom letörölhetetlen volt, amíg mindent beszuszakoltam a bőröndbe.
Nem sokat aludtam, várakozásteljes izgalom vibrált bennem, csak félórákra tudtam elszundikálni. Reggel a kézipoggyász mellé a hónom alá vettem a rózsaszín utazópokrócomat, amitől tudtam, hogy a menedzsment idegbajt fog kapni, de legalább egy apró fricska, ami ellen nem tudnak tenni. Mikor a reptéren megláttam Louist, a kék takaróval a karján, olyan melegség öntötte el a lelkemet, amire nincsenek szavak.
Összekacsintottunk, és teljes megelégedettséggel álltunk be a sorba a becsekkoláshoz. Természetesen nem utazhattunk kettesben, Monica és Derek ide is elkísérnek bennünket. De ezt meg kell szoknunk, hiába is ágálunk ellene. Próbáltunk tudomást sem venni róluk, de ez elég nehéz feladat, mert le se veszik rólunk a szemüket, és nem úgy néznek, mint a testőreink szoktak, inkább úgy, ahogy az idomított kutyájára néz az ember. Mindegy, csak érjünk már oda! Azt az ígéretet kaptuk, hogy mivel a szállás egy kis faház az erdő szélén a hegyekben, közel s távol nem lesznek emberek, ezért a két pitbull nem fog a nap huszonnégy órájában felügyelni, a szállodában fognak lakni, és csak akkor avatkoznak be, ha feltétlenül szükséges. Ezt el tudtuk fogadni, mert bár nem mondtuk ki, mindketten tudtuk, hogy két napig ki se tesszük a lábunkat a faházból, úgyhogy nem lesz velünk sok bajuk, az tuti. Szinte remegtek az izmaim a feszültségtől, annyira izgatott voltam. Lou ott ült mellettem, csak a kezemet kellett volna kinyújtanom érte, és máris ölelhetem, szoríthatom, de nem érhettem hozzá. Éreztem, hogy ő is teljesen rám van hangolódva, minden apró mozdulatot, sóhajt lereagált, vagy letükrözött önkéntelenül. Mikor már elértük a repülési magasságot, felhajtottuk a karfát, mindketten betakaróztunk, végre összesimítottuk a combunkat és megfogtuk egymás kezét.  Elementáris volt az érintés ereje. Minden porcikámon ingerületek százai söpörtek át, a légzésem elakadt, a szám kiszáradt. Az elfojtott feszültség, és a több hetes karantén miatt éreztem, hogy újra könnyek akarnak utat törni maguknak, de elpislogtam őket. Annyit bőgtem már mostanában, mint életemben soha. Most alig pár napunk van, hogy boldogok legyünk, időzített formában. Hiába tudom, hogy ez mennyire embertelen állapot, nem tudok tenni ellene, úgyhogy megfogadtam, kiélvezem, amennyire csak lehetséges. Kicsit olyan volt, mintha egy tengerimalac lennék, akit a gazdái figyelnek az üvegen túlról, ő mégis boldogan tekeri a mókuskereket fáradhatatlanul, és örömét leli benne, ha néha szétrághat egy vécépapír gurigát.
Csak Loura koncentráltam. Felé fordultam féloldalt, ő pedig felém, és egész úton csak néztük egymást. Olyan volt, mint egy álom. Néztem a száját, és elképzeltem, hogy fogom ájulásig csókolni. Felsóhajtottam, mire elnyíltak az ajkai és szaggatottan lélegzett. Felpillantottam, és saját vágyaim tükörképe nézett vissza rám, a csillogó, égszínkék szempárból. Megszorítottam az ujjait, mire a másik keze a combomra siklott, és finoman megszorított. Épp azon agyaltam, vajon látják-e a pitbullok, ha az ölemre húzom a kezét, de mire a rebellis gondolat szárba szökkenhetett volna, meghozták az ebédet.
A kocsiban ami a szállásra vitt, már izegtem-mozogtam, nem bírtam magammal. Másfél órát autóztunk, mire feltűnt a síparadicsom táblája az út mellett. Mikor kiszálltunk, az FBI ügynöknek kinéző fazon előrement, hogy átnézze a kis faházat, nehogy ismét remek felvételek készüljenek rólunk. A hóban állva nem éreztem a hideget, csak az ereimben száguldó forró véremet, a szemem sarkából Louis tébláboló alakját, ahogy beharapott alsó ajkát rágcsálja, zsebre tett kezei a teste mellé szorítva, hogy elfojtsa remegésüket. Óráknak tűnt, mire zöld utat kaptunk. Odafordultam Derekhez:
- Akkor ha minden jól megy, négy nap múlva, délután háromkor találkozunk, mikor indulnunk kell.
- Igen. Reméljük. - válaszolta rezignáltan, és éreztem, hogy idegesíti az egész szituáció. Arra vették fel, hogy kialakítson rólunk egy teljesen idegen, hetero fiúkról szóló képet, nem arra, hogy asszisztáljon egy több napos szextúrához. Pont leszarom, csak húzzanak már a retekbe! A kétajtós szekrénynek kinéző pasi bevitte a csomagjainkat a házba, aztán biccentett, és beszállt az autóba, de mi nem mozdultunk, csak mikor a két idomár is kelletlenül beült mögé, és elhajtottak a jeges úton. Még álltunk egy percig, amíg a kocsi el nem tűnt a kanyarban. Abból jöttem rá, hogy nem is lélegeztem, hogy hatalmas sóhajjal kiengedtem az elhasznált levegőt. Akkor végre Louisra néztem, ő is felém fordult, és kipukkadt belőlünk a nevetés. Érte nyúltam, magamhoz rántottam, felkaptam, és megpörgettem. A nyakam köré fonta a karjait, a száját az enyémre tapasztotta és szinte morgott, mire sikerült behatolnia a nyelvével, és szenvedélyes tempóra váltva simogatni kezdte az enyémet. Kis lázadás volt ez, hogy nyílt terepen csókolóztunk, de annyira szükségünk volt a tudatra, hogy még mindig a saját életünket éljük, hogy ettől éreztük magunkat szabadnak.
Mikor leengedtem magamon, és a lábára állítottam, a kezem után kapott, és húzni kezdett befelé. Alig csukódott be mögöttünk az ajtó, máris nekem ugrott, az ajka az enyémet kereste feldúltan, és tépte, rángatta a ruháimat. Mosolyogva engedtem, hogy lecibálja a kabátomat, aztán a pulcsimat, amihez készségesen emeltem a kezemet, hogy segítsek. Lenyúltam, hogy lehúzzam a csizmám cipzárját és fél lábon ugráltam, mire sikerült elhajítanom a szoba sarkába. Lou már az övemet csatolta ki, és mire feleszméltem, anyaszült meztelenül álltam a hideg járólapon.
- Mmmm… - szinte dorombolt – IGEN! Pontosan így akarlak látni a következő négy napban! – morogta, és finom kis ujjai már a mellkasomon garázdálkodtak, az őrületbe kergetve.
- Igen? És te? Így maradsz, felöltözve, míg én kockára fagyok a sípályán, szín pucéron?
- Ki mondta, hogy kiteheted a lábad a házból? – kérdezte mesterkélten, miközben iszonyatos lassúsággal levette a kabátját, kibújt a magas szárú tornacipőjéből, és kigombolta a nadrágját. Eddig bírtam. Térdre vetettem magam előtte. Már nem éreztem a hideg követ, nem hallottam a hangját, csak a fülemben dübörgő véremet, és nem akartam semmi mást, csak nekiesni. Felnéztem rá, a pillantásommal könyörögtem, hogy szánjon meg végre. A szemében a vágy szinte az őrülettel vetekedett, ahogy tenyerébe vette az arcomat, és csak nézett. Aztán lehajolt, egy lassú, izgató csókot adott, közben letolta a nadrágját az alsójával együtt és kilépett belőle. Mikor felegyenesedett, és megláttam a tavaly karácsonyra tőlem kapott, rénszarvasos pamut térdzoknikat, majdnem felnevettem, ha képes lettem volna bármire azon kívül, hogy ellazítsam a számat, ahogy az állam alá nyúlva lassan az ajkaim közé hatolt kőkemény, feszülő péniszével. Úgy nyögtem, mintha fájdalmat okozna, és ez majdnem fedte is a valóságot, mert a golyóim összezsugorodtak, az alhasam görcsölt, és a farkam úgy lüktetett, mintha le akarna szakadni. Kizártam mindent, csak rá figyeltem, ahogy mélyen a torkomig nyomakodott, ott megállt, és várt. Éreztem, ahogy megremeg a számban, és tudtam, ha most megmoccanok, vagy csak a nyelvemmel megsimogatom, azonnal elélvez. Aprókat nyögött, amitől nekem mindig meglódul a vérem, és a nevemet nyöszörögte.
- Harry! … Meg ne mozdulj! –  figyelmeztetett kétségbeesetten. Próbáltam betartani az utasítást, de a nyelési inger nagy úr. Képtelen voltam megakadályozni, hogy a torkom összehúzódjon. Lou felkiáltott, a csípője előrelendült, a teste megfeszült. Az ujjai a kötött sapkára tapadtak, amit elfelejtettem levenni a nagy kapkodásban, és tiszta erőből rányomták a fejemet épp megránduló szerszámára. A számat megtöltötte forró magja, és én hálásan nyögve nyeltem, fuldokolva.
Mikor véget ért a pulzálás, elhagyta az ereje, és a karjaimba omlott. Zihálva fúrta a fejét a nyakam hajlatába.
- Ne haragudj! Annyira sajnálom. Én… - Magyarázkodni akart.
- Sssss Kicsi! Édesem! Semmi baj. Ez így volt tökéletes. Az, hogy ennyire kívánsz, számomra a legszebb vallomás – Csókolgattam a fejét, és simogattam a hátát a meleg, kötött pulóveren keresztül, amit eddig nem sikerült levennie. Elcsitult a légzése, és én az idők végezetéig így maradtam volna, ha nem érzem, ahogy megfeszül a kis test minden izma, aztán apró nyögés, majd az ujjai a farkamra fonódtak, amitől a gerincem hátrahajlott, a fejem tehetetlenül a lapockáim felé vette az irányt, és a combjaim elmozdultak, hogy nagyobb teret engedjenek a kényeztetésnek.
- Lou! – A nevét nyögtem, és a hangom könyörgő volt. Ő is tudta, min megyek keresztül, alig pár perce történt vele ugyanez, így hát megértő morgással lecsúszott az ölemből, a földre hasalt, és széttárt combjaim közé hajolt. Utolsó erőtartalékaimat kihasználva felemeltem a fejem, és lenéztem. A türkiz szempár nézett vissza rám. Megrebbentek a szempillái, mikor a farkam hozzáért az ajkához. Megnyalta a száját, aztán lassan engedett magába, centiről-centire. Úgy gyűrűzött bennem a kínzó gyönyör, ahogy az ajkai befogadtak. Mire elértük a végpontot, úgy ziháltam, mint egy fuldokló.
Akkor a tenyerébe fogta a golyóimat, masszírozni kezdte, az ajkával megszorított, és szopni kezdett. Lassan, őrjítően. A cuppogó hangok, a látvány, ahogy előttem feküdt, formás kis feneke meztelenül kellette magát a pulóver széle alól kikandikálva, olyan mérhetetlenül izgató volt, hogy nem telt el két perc, mikor kiszakadt belőlem egy mélyről jövő, hatalmas nyögés. - Kicsi! – csak ennyit mondtam, mire erősebben szorítottak az ajkai, én pedig a szájába lövelltem. A kéj hullámokban öntött el, az izmaim vele együtt feszültek meg és lazultak el, amíg vissza nem tértem a földre, és ki nem nyitottam a szemem. Még mindig ziháltam, mikor Louis felemelkedett és az ölembe bújt. Átölelte reszkető testemet, és erősen tartott.
-  Első menet, nyolc perc az érkezéstől - kuncogott fel, ahogy az órámra nézett. – Nem rossz részidő!
Mindketten felnevettünk, olyan felszabadultan és boldogan, ahogy már nagyon rég.
- És mennyire stílusos!? – igazgattam meg a sapkámat, és simogattam végig eszméletlen jó lábain a térdzoknikig. - Le ne merd venni! Ebben akarlak megdugni! – suttogtam a szájába. Miközben a nyelvemmel utat törtem magamnak. Éreztem, ahogy elvigyorodik.