LXVII. Fejezet

Sziasztok!

Hoztam az új részt, amihez jó olvasást kívánok nektek.
Remélem jól indult a hetetek.
Köszönöm, hogy még mindig itt vagytok, hogy szeretitek, várjátok a részeket.
Aki kommentel, annak duplán hálás vagyok, de ezt már mindannyian tudjátok jól:))

A tegnap esti Louis kontra Modest twitter botrány után itt egy kis szívecske, amit ki lehet tenni a profilképre, akár twitteren, akár facebookon...aki úgy érzi támogatja a melegek jogait, és elzárkózik a homofób megnyilvánulásoktól:
http://takemehomefromnarnia.tumblr.com/post/101871654761/support-harry-create-a-safe-space-for-sharing

xxxBecca

Lassan kitavaszodik. Hihetetlen gyorsasággal szaladtak el a hetek. Rengeteg munka, kevés pihenés, még kevesebb kikapcsolódás, de ami a legkeményebb hiánytüneteket produkálja: alig pár nap Harryvel.
A heti két este, amit együtt tölthetünk, van amikor arra sem elég, hogy megbeszéljük a hét eseményeit, és egy hatalmasat (vagy kettőt, esetleg hármat) szeretkezzünk, nemhogy összebújva tévézzünk, vagy olvassunk, mint régen. Minden olyan gyors, és kiszámíthatatlan. Pont az hiányzik, amire a legnagyobb szükségem lenne, hogy a társam legyen, akivel nem kell beosztani az időt, akivel nem KELL ezt vagy azt megtenni, megbeszélni, hanem csak létezni, kényelmes semmittevésben. Belebetegszem!
Nem beszélek róla Harrynek, és azt sem tudom, ő hogyan éli meg ezt az új élethelyzetet. Úgy érzem, mindketten el akarjuk kerülni, hogy a másikat a saját nyomorunkkal traktáljunk, vagy elbizonytalanítsuk. Erősnek mutatjuk magunkat, ha együtt vagyunk, és szeretnénk mindent belesűríteni abba a kevés időbe, amit kettesben tölthetünk. Én vidámnak, kiegyensúlyozottnak tettetem magam, és csak akkor omlok össze, mikor magányos kis lakásomba hazaérve maga alá gyűr a hiánya. Egyre többször utasítom vissza Eleanort is. Képtelen vagyok elviselni a kedvességét, a pesztrálást, a vigasztalást. Tudom, hogy hálátlan vagyok, és igazságtalan, de egyszerűen nincs elég erőm ahhoz, hogy még akkor is megjátsszam magam, mikor csak ülni akarok a kanapén, kibámulni a fejemből, és utat engedni a depressziómnak. Nyomorult életemben, csak ezekben a pillanatokban vagyok önmagam. Hihetetlenül elkeserítő, hogy már akkor sem lehetek őszinte, mikor Harryvel vagyok. Bele sem merek gondolni, hová vezet mindez.

Hétfő reggel kicsit jobb kedvvel ébredtem, mert ez a mi napunk. Nemsokára indulunk, és megkezdjük koncertsorozatunk újabb etapját, de a mai estére egy külön szállodában foglaltak nekünk szállást, és együtt tölthetjük az éjszakát. Engedélyezték, hogy hulla fáradtan, egy háromórás koncert után, kettesben maradjunk. Milyen nagylelkűek, nem igaz?
Nem számít, a lényeg hogy végre hozzábújhatok, magamhoz ölelhetem, és hallgathatom a szuszogását, amíg alszik. Nem tudja, de ilyenkor szinte le sem hunyom a szemem, mert sajnálom elpazarolni az időt az alvásra, mikor helyette nézhetem, érinthetem, belefúrhatom az orrom, és belélegezhetem az illatát.
A biztató kilátásoknak hála, mosolyogva készülődtem az útra. De semmi nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, úgyhogy tök idegbeteg voltam, mire elbúcsúztam Eleanortól, mikor leadtam nála a macskát.
 A reptéren már ott voltak a többiek, és örömmel fogadtak.
- Na mi van Lou? Megint elaludtál? Miért van az, hogy soha a büdös életben nem érsz ki időben a reptérre? – kérdezte Liam, egy kis nehezteléssel a hangjában.
- Biztosan a borotválkozás vette el az idejét. – mondta vigyorogva Zayn, és legnagyobb meglepetésemre egyértelműen az ágyékomra nézett az arcom helyett, hogy tudjam, mire gondolt, miközben kacsintott egyet. Elröhögtem magam.
- Nem annyira bozontos, hogy emiatt elkésnék – válaszoltam. – Alfonsot kergettem egy negyed órán keresztül. Azt hitte játszunk, ezért a szekrény tetejétől a függönykarnisig mindenhol volt már, mire sikerült beszorítanom a fürdőszobába, és végül a szennyestartót ráborítva elkaptam. Aztán egész úton El lakásáig  úgy nyávogott, mintha nyúznák. Nem tudom mi van vele… – mondtam elgondolkozva.
- Azt mondják, a kutyák emberhez kötődnek, a macskák inkább helyhez – mondta Niall. – Lehet, hogy megviseli az állandó költözés. Nem biztos, hogy jó neki, hogy hetente máshová cipelitek - jelentette ki, nekem pedig elszorult a gyomrom. Igaza van, de nem tudok tenni ellene. Nekem is éppolyan borzasztó ez az egész, mint Alfonsnak, de egyikünknek sincs választása.
Harryre néztem, aki engem fürkészett átható pillantással, félig lehajtott fejjel, de nem szólt semmit. Vártam, hogy megnyugtasson, elűzze nyomasztó gondolataimat, de egyetlen hang sem hagyta el a száját. A tekintete is inkább beletörődő volt, mint megnyugtató.
Megszoktuk már, hogy nem is állunk egymás mellé, akárhol vagyunk, nehogy egy véletlen érintés eláruljon bennünket. De azt vettem észre, kezdenek elhalni az apró összenézésekben rejlő ígéretek, üzenetek is. A szívem táján nyilalló érzés arról tanúskodott, hogy komolyabb a baj, mint eddig hittem volna. 
Az esti koncert nagyon jól sikerült, hihetetlenek a rajongók.
Mindig feltöltődöm attól, mennyire szeretnek minket az emberek, és még most sem hiszem el, hány fiatal mesél arról, hogy a zenénk erőt ad neki, hitet, hogy átsegíti a nehéz helyzeteken, vagy csak mosolyt csal az arcára. Soha nem gondoltam volna, hogy ekkora hatással leszek idegenekre, hogy a világ összes táján ismerni fogják a nevemet, és szeretni fognak. Ennél csodálatosabb dolgot elképzelni sem lehet. Minden álmom valóra vált.
Az ilyen pillanatok ahhoz is erőt adnak, hogy a magánéleti problémáimat kevésbé nyomasztónak érezzem, és a helyére kerüljenek bennem a dolgok. Ez az ár, amit fizetnem kell a sikereimért.
A koncert után gyors indulás volt betervezve, így ennek megfelelően, mikor beugrottunk a süllyesztőbe a színpadon, az asszisztensek már vártak ránk a gödör mellett, egy-egy száraz pólóval, amit az autók felé futva, menet közben húztunk magunkra. Harryt a másik kocsiba taszigálták - szokás szerint-  de már fel sem kaptam rá a fejem, olyan evidens lett az elmúlt hónapok alatt. Niall, és Zayn ölébe érkeztem, ahogy beugrottam a szélesre tárt ajtón, aztán a hatalmas testű biztonsági ember már be is csapta mögöttem, és két nagy döndülés a karosszérián jelezte a sofőrnek, hogy indulhatunk.
Csikorgó kerekekkel kanyarogtunk a mélygarázs műanyag bevonatú felhajtóján, amíg ki nem értünk a hűvös éjszakába.
- Megyünk a partira? – kérdezte Niall felém fordulva.
- Milyen parti? – néztem rá tanácstalanul.
- Valami zártkörű cucc. Jacklyn szervezte a tiszteletünkre, hogy a városban vagyunk – válaszolta Zayn. – De ma Harrys napod van, nem? – fürkészte az arcomat.
- De! – vigyorodtam el. – Mi biztosan nem megyünk! – csóváltam meg a fejem, és sajnálkozva néztem Niallre, aki elég letörtnek tűnt az elhangzottaktól.
- Na sebaj! – csillant fel a szeme. – Holnap viszont elmehetünk bulizni, ha van kedved. – Kérdőn nézett rám, és én képtelen voltam nemet mondani.
- Persze! Holnap mehetünk! – bólintottam, aztán kibámultam az ablakon, hogy ne lássa elgyötört pillantásomat.
A kocsi kitett egy városszéli szállodánál, ahol már várt rám Derek. Ő intézte a szobát, kezembe adta a mágneskártyát, és figyelmeztetett, hogy reggel 9-kor indulunk tovább, úgyhogy addigra szedjük össze magunkat.  Csak bólogattam, nem válaszoltam, de nem is várta el. A viszonyunk eléggé kimért, nem túl barátságos, bár én tudomásul veszem, hogy ez a munkája, amit egyébként nagyon jól végez. Odahajolt hozzám.
- Harry a harmadikon lakik, a 342-ben – suttogta, aztán még hozzátette:
 - Legyetek nagyon óvatosak, és főleg ne hangoskodjatok! – A szexuális életünk ilyen szintű lealacsonyítása még mindig mérhetetlen dühvel tölt el, de már nem volt erőm, hogy visszaszóljak valami epéset. Szó nélkül fordultam sarkon, és indultam a lift irányába. Először úgy gondoltam, nem is megyek a szobámba, hisz úgy is Harrynél alszom, de aztán eszembe jutottak a kibaszott szabályok, így benyomtam az 5. emelet gombját és türelmetlenül doboltam a lábammal, amíg felértem.
Belépve az ajtón ledobtam a táskámat a földre, aztán villámgyorsan nekiálltam a megszokott rutinnak. Lerántottam az ágytakarót, belehemperedtem az ágyneműbe, összegyűrtem a lepedőt, az egyik párnát a földre dobtam, mintha csak leesett volna. Megettem a csokit, amit a törölközőkre készítettek, a papírját egy hanyag mozdulattal az éjjeliszekrényre dobtam, aztán felpattantam és besiettem a fürdőszobába. Megnyitottam a csapot, a zuhanyrózsával összefröcsköltem a fél helységet, főleg a kádkilépőt, hogy még reggelre is nedves maradjon, aztán a fürdőköpenyt és a nagytörölközőt ledobtam a földre. A hajamat beleráztam a mosdóba, és csak akkor voltam elégedett, mikor vagy tíz hajszál hevert össze-vissza a hófehér fajanszon. Otthon anyám ezért felpofozna, de itt a színjáték szerves része.
A szemetesbe dobtam a zsebemből egy rágópapírt, és két taknyos zsepit, aztán már léptem is kifelé, és emeltem a táskám a földről. Az ajtóból még egyszer visszanéztem, hogy elég használtnak néz-e ki a szoba, és elégedetten állapítottam meg, hogy ránézésre olyan, mintha aludt volna benne valaki.
Futólépésben galoppoztam a lépcsőház felé, és elkerülve a kamerákat a liftben, gyorsan leszaladtam két emeletet. Harry ajtaja előtt megtorpantam, és épp halkan kopogni akartam, mikor kinyílt az ajtó, és a világ legszebb zöld szempárja (körös-körül nevetőráncokkal) nézett vissza csodálkozó pillantásomra. Belekapaszkodott a pulcsimba, és már rántott is be az ajtón. Lefejtette a vállamról a táskát, és az ujjai már a bőrömön kalandoztak, ahogy felfelé húzta a pólómat, aztán ahogy kibújtatott belőle, már a nadrágomat gombolta. Én is a sliccéhez kaptam, és remegő kezekkel igyekeztem lehúzni a cipzárt.
- Le kellene zuhanyoznom…nagyon izzadt vagyok – suttogtam a nyakába, miközben már szinte meztelenül álltam előtte.
- Mmmm…. kizárt! – morogta miközben a nyelve a mellkasomon siklott. – Szeretem ha sós az ízed.  – Épp a lábaival próbálta letaposni magáról a nadrágot, és már erőteljesen tolt az ágy felé.