LXVIII. Fejezet

Sziasztok!

Itt a hétvége, ezért gondoltam hozok nektek egy fejezetet, aztán húzok Sinistert fordítani.

Legyen nagyon szép őszi víkendetek, sok örömmel, szépséggel.
Hálásan köszönöm, hogy olvassátok, kommentelitek, szerettemezitek a történetemet, és mindig itt vagytok velem.

Sok-sok puszi: Becca

Egy órával és két orgazmussal később, aléltan feküdtem a karjaiban, mikor eszembe jutott a Niallnek tett ígéretem.
- Holnap elmegyünk bulizni a srácokkal? – kérdeztem rekedt hangon.
- Nem lehet. Tudod, hogy nem mehetünk együtt – válaszolta elgyötörten. Kihallottam a hangjából az elkeseredést.
- De nem kettesben. Mindannyian! – próbálkoztam, bár tudtam a választ.
- Nem lehet kicsi! – Egy beletörődő sóhaj és egy nagy cuppanós a fejem búbján. Ennyi jut nekem.
- Én már megígértem, hogy elmegyek – mondtam halkan.
- Zayn is megy? – kérdezte, és halványan éreztem, hogy megfeszül a teste.
- Persze. Csak Liamet nem tudom.
- Értem…- mondta, de a hangja elfojtott feszültségről árulkodott. Felkönyököltem és ránéztem.
- Mi a baj? Ha nem akarod, nem megyek! Azt hittem, ez nem probléma. – A vonásait fürkésztem, de pókerarcot öltött magára.
- Nem, nem probléma. Menj csak nyugodtan….Csak… - A szemén átfutott valami, de villámgyorsan lesütötte, így nem tudtam megfejteni, mi volt az.
- Mi csak? – kérdeztem az elnyúló csendben.
- Zayn... – rám pillantott - Vigyázz vele! Ne engedd túl közel magadhoz! – mondta halkan.
- Mi van? – Lassan én is megfeszültem. Ezt a csontot már ezerszer lerágtuk, és megbeszéltük, hogy a félelmei alaptalanok. – Ne kezd már megint! – kértem, de a hangom inkább panaszos volt.
- Jó. Nem szólok. Kussolok! – elfordította a fejét, és kezdett kikászálódni az ágyból.
- Harry! – Most már figyelmeztető volt a tónus.
- Tessék? – Nem nézett rám, pedig tudja, hogy ez a halálom.
- Harry! Ne csináld ezt!
- Mit csinálok? Nem csinálok semmit – mondta, de a feszültség érezhetően megsokszorozódott.
- A Zayn témát már megbeszéltük. Nem akar tőlem semmit, egyáltalán nem is tudom, mire alapoztad a feltevéseidet. Szerintem csak beképzeled magadnak. Soha nem közeledett hozzám, egy-két vicces megjegyzésen kívül semmi nem volt, amit akár csak félreérthettél volna. De poénkodni a többiek és éppúgy szoktak, ahogy mi is! – Már én is álltam az ágy mellett.
- Persze – válaszolta és ellépdelt a fürdőszoba felé, de éreztem, hogy a hangja ironikus volt. Követtem.
- Ne perszézz! Nem rohadhatok a négy fal között egyedül minden este, amikor nem lehetek veled. Muszáj kimozdulnom, bár isten látja lelkemet, semmi kedvem hozzá! – Nem válaszolt, csak belépett a zuhanyzóba, behúzta a tejüveg ajtót, és megnyitotta a csapot.
- Harry! Válaszolj! – már remegett a hangom.
- Nem kérdeztél semmit – mondta félvállról.
- Miért csinálod ezt?  Ki akarsz borítani?
- Ki? Én? – vadul szappanozta magát – Ki vagyok én, hogy ki tudnálak borítani? Egyáltalán mi közöm ahhoz, hogy mit csinálsz a szabadidődben? – Már nem is akarta elkendőzni, hogy mennyire cinikus, és ez megijesztett. A gyomrom összerándult.
- Mi az, hogy ki vagy te? Te vagy a barátom. A szerelmem. Persze, hogy van beleszólásod, hogy mit csinálok. De a fiúkkal elmenni egy buliba, nem tartozik azok közé a dolgok közé, amit vissza kellene utasítanom, vagy igen?
- Neeeeeem…. dehogy is! A fiúkkal elmenni egy buliba, hogy Zayn egész este bámulhassa a seggedet, és hozzád dörgölőzzön, az nem olyan dolog, amire nemet kellene mondanod!
- Te hülye vagy! – szaladt ki a számon.
- Én vagyok a hülye – vágott vissza, és kilépett a zuhanyzóból. Még meg is taszított a vállával, ahogy a szűk helyen kiviharzott mellettem. De nem érdekelte, rám sem hederített.
- Harry! Az isten szerelmére, ne csináld már ezt!  Csak elmentem volna velük, hogy ne érezzem úgy, vakvágány az életem.
- A te életed vakvágány. Ezért elmész velük, esetleg jól be is rúgsz, mert sajnálod magad, aztán reggel arra ébredsz, hogy fekete haj lóg a szádba. Mert az én életem olyan kibaszott jó, nekem semmi problémám nem lehet, féltékeny se lehetek, és pláne nem kérhetem meg a pasimat, hogy ne menjen az éjszakába egy faszkalappal, aki utazik rá!  – Már szinte kiabált. Egy lépésre állt tőlem, fölém tornyosult, az arca ijesztő grimaszba szaladt.
- Te nem vagy normális! - Már én is majd szétrobbantam. – Én mikor kérem rajtad számon, hogy a drága Nickkel, aki köztudottan meleg, és kábé évek óta halálosan szerelemes beléd, mikor hova mész? Vagy, hogy Eddel mit műveltek, mikor Amerikában vagy, én meg Londonban, vagy a világ másik végén rostokolok éppen, és az időeltolódás miatt nem is merlek zavarni, pedig majd megesz a fene?
- Ne támadj vissza! Ezt csak az csinálja, akinek vaj van a füle mögött! – A hangja veszedelmesen elhalkult.
- Menj a picsába! Nem támadok vissza, csak szeretném megvilágítani neked az én oldalamat. Hogy én mit érzek, min megyek keresztül.
- Nem kell ezen keresztülmenned! Egyáltalán nem kell elviselned sem a féltékenykedésemet, sem a hiányomat. Csak sétálj ki azon az ajtón! Úgyis ezt szeretnéd. – A hangja rekedt volt, a szeme úgy fúródott az enyémbe, mintha gyémánt keménységű lenne a pillantása, a kezei ökölbe szorultak. Le voltam döbbenve, de annyira igazságtalannak, és olyan túlzónak tartottam a reakcióját, hogy a dühöm elnyomott mindent.
– Nem akarok kisétálni sehonnan, de ha nem fejezed be, annak rossz vége lesz. Én is lehalkítottam a hangom, pedig legszívesebben üvöltöttem volna. Ilyenkor a szomszédos szobákat is mindig lefoglalják, tehát nem kellett attól tartanom, hogy kihallgatják a veszekedésünket.
- Mit fejezzek be? Csak kussoljak és tűrjek? Amikor pedig úgy van, akkor álljak a rendelkezésedre? – megint cinikus volt, de amit most mondott, azzal eltalálta a gyenge pontomat.
- Mi az, hogy a rendelkezésemre állsz? A szexre célzol? – Volt már egy kis fenyegető él a hangomban, de Harry figyelmét elkerülte, vagy nem akart tudomást venni róla.
- Igen, arra. Kibulizod és kiflörtölöd magad, aztán elvárod, hogy egy héten kétszer én minden szemrehányás nélkül kielégítselek, ha arra van szükséged.
Elgurult a gyógyszerem.
- Te egy állat vagy! Mi az, hogy kielégíts? Mi az, hogy elvárom? Az együttléteink csak az én örömömet szolgálják? Te nem vágysz rám? Te nem kívánsz? Te nem várod, hogy együtt lehessünk? – közben már a nadrágomat ráncigáltam magamra. Kezem, lábam reszketett. - Csak mindig te szolgálsz ki engem? Ez egy alárendelt viszony szerinted, ami rólam szól? Ezt vágod a pofámba? Mikor te mindenkivel flörtölsz, aki szembejön az utcán? Mikor hetente más nőkkel látlak az újságok címlapjain? Szerinted bennem nem merül fel, hogy néha kikacsintgatsz a kapcsolatunkból? – Már felöltözve álltam vele szemben. - Fejezzük ezt be Harry! Nem lesz jó vége.
- Meddig akarod a szőnyeg alá söpörni a problémákat? Azt hazudni, hogy minden jól működik? – kérdezte, és a hangja olyan fojtott volt, hogy alig értettem. Tehát szerinte a kapcsolatunk zátonyra futott, vagy legalábbis egyelőre élhetetlen, csak én nem veszek róla tudomást. Besokalltam. Lassan hátraléptem kettőt, a szememmel fogságban tartottam a pillantását és vártam, hogy utánam nyúljon, vagy felém mozduljon. Nem történt semmi, és én már megtettem azt a két lépést, ahonnan segítség hiányában nem volt visszaút.  Felkaptam a táskámat a földről, és szó nélkül kisétáltam az ajtón. Lassan lépkedtem a lépcső felé, és teljes szívemmel arra vártam, hogy kattanjon mögöttem a zár, és meghalljam Harry lépteit. De a folyosón síri csend honolt. Mikor a lépcsőház ajtajának kilincsére tettem a kezem, még visszanéztem, de már tudtam, hogy felesleges.
Megegyeztünk, hogy soha nem szaladunk el a problémák elől, mindig mindent megbeszélünk. De én most meghátráltam. Vagyis ő így értékeli. Nem érti, hogy nincs már bennem elég erő ahhoz, hogy vele is harcoljak, mikor az egész világ ellenünk van már rég.


.