LXXI. Fejezet

Sziasztok!

Hoztam egy új részt, bár szívem szerint most a napjainkban történő dolgokat írnám, de nem ugorhatom át azt az egy évet, amivel még el vagyunk maradva.... időm sincs, pedig annyi minden történik nap, mint nap, hogy írhatnék naponta új részeket, és mindegyik fantasztikus larry pillanatokkal lenne tele....
Azért remélem ezt is szeretni fogjátok.....

Csináltunk egy titkos csoportot a facebookon....aki szeretne csatlakozni Dreamy Girlhöz és hozzám, akinek van kedve beszélgetni, Lerri shippelni, vagy perverzkedni, az jelöljön be nyugodtan és behívom a csoportba!! :)))
https://www.facebook.com/profile.php?id=100008377662991

Itt egy apróság, amivel képtelen vagyok betelni,,,,( mikor elkezdtem ezt a történetet, meg mertem volna esküdni, hogy fordítva van, de már vagy két hónapja mondogatom, hogy Harry a kiskifli,,,és erre mit csinál??? Egy interjúban olyan iszonyat cuki módon mondja el, hogy valóban ő az, hogy órákig tudnám nézni....) hátha ti is szeretnétek meglesni:P:P)

https://vine.co/v/O1lU2Tjqhv2
https://www.youtube.com/watch?v=NgmqsL4xQhk

A koncertturné elég nehézkesen döcögött. Bár a közönség csak annyit lát belőle, amit a színpadon mutatunk, az ügy ennél sokkal bonyolultabb. Milliós befektetés egy ilyen dolog, és száz ember megfeszített munkája viszi előre a gépezetet. A szerelők, akik a színpadot állítják össze, a technikusok, akik hihetetlen technikai bravúrokra képesek, akár koncert közben is, mert olyan nincs, hogy ne legyen valami gebasz. A hangmérnökök, a világosítók, és persze a zenészek. Ez az első év, hogy egy összeszokott csapatként tesszük meg a hatalmas utat, öt földrészen át, 129 koncerten keresztül. Ez olyan egymásra utaltság, mint egy hegymászócsapatnál. Ha valaki rosszul rögzíti a kötelet, mind a mélybe zuhannak. Épp ezért az állandó stressz és feszültség, mindannyiunkra nagy hatást gyakorol, és van aki könnyebben, van aki nehezebben viseli.
Néha előfordulnak indulatos veszekedések, de általában az egyik fél elnézést kér a meggondolatlanságáért.
Kivéve Zayn…. mostanában annyira idegbeteg, és olyan kiszámíthatatlan, hogy még mi is inkább elkerüljük a vele való vitákat. Kezd besokallni, azt hiszem.
Az élő fába is beleköt, neki semmi nem elég jó, és mindig talál valamit, ami miatt hisztizni tud. A koncerteken is legtöbbször unott fejjel üldögél, csak akkor mozdul, ha a koreográfia megkívánja, de semmi lelkesedés nincs benne.
Nem tudom, mi baja lehet, mert bár próbáltam, falba ütköztem minden alkalommal, mikor beszélgetést kezdeményeztem, és próbáltam rákérdezni a dologra.
Pedig kőgazdag, bármit megvehetne, a kapcsolata jól alakul a szintén X-Factoros Perrie-vel, és ha van szabadideje, akkor a művészi hajlamait is kiélheti a frissen berendezett graffitiszobájában, ahol addig fújkálhat a falra, amíg bele nem kékül. Vagy ő, vagy a fal…
Mégis állandó elégedetlenséget látok rajta, és olyan mufurc lett az elmúlt hetekben, hogy az már Harrynek is szemet szúrt, pedig ha valakit, akkor őt hidegen hagyja az, hogy épp mi nyomja Zayn lelkét.
Az ominózus éjszaka óta normalizálódott a helyzet. Én nagyon odafigyelek, hogy ne legyek túl közvetlen vele, mert megértem, hogy Harryt ez zavarja, ő pedig igyekszik többet törődni velem, és kifejezni az érzéseit, hogy ne zuhanjak depresszióba. Arra is odafigyelünk, hogy azt a kis időt, amink van, minőségi együttlétekkel töltsük ki, és most nem kifejezetten a szexre gondolok. Vagyis de! De nem mindig.
Szabad utat kaptam, hogy a Los Angeles-i lakást úgy rendezzem be, ahogy akarom. Mivel imádom a lakberendezést, azonnal belevetettem magam a munkába.
Homokszínekben és minimál berendezésben gondolkodtam, de Harry szeretett volna erősebb színeket, és melegebb hatású bútorokat. Ő ilyen, nem érdekli a divat. Ha neki tetszik, akkor simán felvesz egy olyan inget, amit utoljára Jim Carrey hordott az Ace Venturában, vagy egy rózsaszín sálat, és pont leszarja, hogy mit szólnak hozzá az emberek.
 Mikor épp  egy négynapos szünetre repültünk át Amerikába, és szokás szerint eltűntünk a radarokról, hogy végre együtt lehessünk, pont megjött az új kanapé, amit rendeltem. A szállítók persze leverték a fal sarkát, és egy jó húszcentis darabon a festéket is lehúzták, mikor befordultak vele a nappaliba. Majd szétvetett a pipa, mire Harry hazaért az edzőteremből. Mikor meglátta, hogy a fülemen csap ki a gőz, fogott egy fekete filcet, és a falhoz sétálva nekiesett a munkának.
- Te mit csinálsz? – kérdeztem elhűlve.
- Ha már úgyis hívni kell egy festőt, hogy glettelje le a sarkot, és javítsa ki a festést, akkor legalább kiélem magam. Gyerekkoromban egyszer jól elseggeltek, mert összefirkáltam a falat. – Közben egy inda került ki a keze alól, ami a saroktól felfelé kacskaringózik, és lassan levelet bont, ahogy elvékonyodik a szára.
- Nem kizárt, hogy most is elseggellek, ha nem hagyod abba! – mondtam jelentőségteljesen, mert fel nem foghattam, hogy képes összerondítani a frissen festett felületet.
- Hmmm…. biztos elfenekelsz? -kérdezte, és a szemében huncutság villant.-  Mert akkor gyorsabban csinálom… - mondta, és hallottam a hangján, hogy közben veszettül vigyorog. Nekem is felhúzódott a szám széle, és már nem is érdekelt, mit művel a fallal.
- Attól függ. Ha szeretnéd, akkor nem, mert az nem is lenne büntetés.
- Ez így nem ér! Olyan vagy, mint anyám. Ha kiskoromban megsértődtem valamin, akkor duzzogtam egy órát, nem szóltam hozzá, és bevonultam a szobámba. Mikor végre úgy ítéltem meg, hogy eleget szenvedett, és kegyelmet gyakorolva kimasíroztam hozzá, akkor ragyogó arccal fordult felém." Ezt nem úgy hívják, hogy büntetés, hanem úgy, hogy ajándék, kisfiam. Utoljára akkor tudtam egy órán át olvasni nyugodtan, mikor még meg sem születettek."Na, ezzel persze megint annyira megbántott, hogy újabb egy órát olvashatott zavartalanul. De így elég hamar leszoktam a duzzogásról, annyi szent. – Jót nevettem a történetén, és elképzeltem a pici Harryt, ahogy összehúzott szemöldökkel, és lebiggyesztett ajkakkal, némán ül a szobájában, a mellkasán összefont karokkal, és azt hiszi, ezzel most az anyját bünteti. A gyerekek néha annyira másképp látják a világot.
Míg mesélt, gyönyörű égig érő paszuly alakult a keze nyomán, ami még így, csak vékonyan megrajzolva is döbbenetes hatással bírt. Elképzeltem matt, fekete festékkel kifestve, és rögtön láttam a helyét a kis, kovácsoltvas, kétlábú asztalnak, amit valahová a fal mellé kell állítani. A fekete indák alatt, a pasztell színű fal előtt tökéletes lesz. Elégedett mosoly terült szét az arcomon. Harry megfordult, látva az arckifejezésemet felhúzta a fél szemöldökét, és félárbócra eresztette a szemhéját:
- Tetszik? – kérdezte, mire határozottan bólintottam. - És akkor most elfenekelsz?

Van egy hülye szokásunk. Nagyon oda kell figyelnünk, nehogy kompromittáló képek készüljenek rólunk, mert a szerződésünk kimondja, hogy ez komoly pénzbüntetésekkel járna, és egyébként is szinte minden momentuma az életünknek be van szabályozva. De egy valamit elfelejtettek... Mégpedig azt, hogy az öltözködésünket megdirigálják. És mivel ez elkerülte a figyelmüket, Harry pedig a lelkén viseli, hogy a több millió Larry rajongónak néha küldjünk kódolt üzenetet (hogy tudják, minden rendben), ezért közösen hordjuk a ruháinkat. Ha én veszem fel a piros kockás kabátot, a prémgalléros farmerdzsekit, vagy egy pólót, akkor pár nappal később ő. És az elkötelezett Larry shipperek tényleg mindig azonnal kiszúrják, és másnapra már szépen összevágva hasít a kép a neten, hogy Larry él. Nekünk pedig ilyenkor mindig fülig ér a szánk. Persze kaptunk már leszúrást az ilyenekért, de lepergett rólunk. Mivel nem tartalmazza a szerződés, azt veszünk fel, amit csak akarunk.
A tetoválásaink viszont más téma. Harrynek elég sok van, ami kifejezetten melegjelkép, vagy ami egyértelműen kettőnk kapcsolatára utal. Ő ilyen fiú. Szereti a bőrén viselni kitörölhetetlenül, amit a szívében érez. Nagyon szeretne olyan életet élni, mikor nem kell takargatnia a nemi identitását. Megviseli, hogy ez az álma valószínűleg soha nem válik valóra.
Engem kevésbé. Már megszoktam, és nem is érdekel, felvállalhatom-e valaha, hogy meleg vagyok. Amíg itt van nekem Harry, addig leszarom, mit gondol a világ. A múltkor egy újságban megjelent egy cikk, hogy homofób vagyok. Azon azért kiborultam rendesen.
- Mi a büdös, búbánatos lófasz ez?? – kérdeztem magamból kikelve, és az újságot a fejem fölött lógatva robbantam be az irodába, Higgshez.
- Mi van Lou? –érdeklődött kedvesen, miközben kiszedte a kezemből a görcsösen szorongatott lapokat. Harry mögöttem lépett be, lassú, kimért mozgásával, mint egy tigris, és hanyagul levetette magát az egyik fotelbe.
- Ja, hogy ez!? Nos, láttam az anyagot, de úgy ítéltem meg, hogy nem árt, ha melegellenesnek állítanak be.
- Neeem??? Nem árt? Mondd csak, neked elmentek otthonról? – szögezte neki a kérdést Harry, olyan mély, és fojtott hangon, hogy beleborzongtam. Higgins is felkapta a fejét, és az arcunkat fürkészte.
- Miért fiúk? Mi a baj ezzel? Az a cél, hogy ne mondják rátok, hogy buzik vagytok. Akkor egy cikk, ami az ellenkezőjét állítja, az jó nekünk, nem?
- Jó neked, jó a menedzsmentnek, de nekünk nem jó. Te belegondoltál már abba, hogy mi csak eljátsszuk ezt az egészet? Hogy egyébként mondjuk vidáman masíroznánk a pride-on, és felvállaltan melegek lennénk? Hogy a szívünk mélyén nagyon is szeretnénk kiállni a melegek jogaiért, azért, hogy ne taszítsák ki őket a társadalomból, vagy, hogy ne kelljen olyan atrocitásokat elszenvedniük, mint például nekünk? – Hosszan soroltam neki, hogy miért menjenek el a fenébe, de a szeme se rebbent.
- Értem Lou, és valahol egyet is értek veletek, de egy ilyen cikk, ami kicsit botrányszagú, sokkal nagyobb olvasottságot ér el, mint egy érzelemmentes. Ami bármit is kivált az emberekből, még akkor is, ha egy rétegből esetleg ellenszenvet, az már fél siker.
- Igen? – dőlt előre a fotelban Harry, és én már tudtam, hogy Higgs rohadt nagy szarban van. Mikor Hazz arccsontján ugrálni kezd egy ideg, én már szaladnék.
- És mondd csak, akkor az, hogy mondjuk coming out-oljunk, az miért olyan lehetetlen? Minden általad felsorolt kritériumnak tökéletesen megfelel. Botrány lenne, nem is kicsi, az emberekből egész biztosan heves érzelmeket váltana ki, és egy rétegből nyilván erős ellenszenvet. De ha neked ezek alapján ez a cikk pont megfelel, akkor a kapcsolatunkról szóló cikkekkel mi a faszom bajod van? – Higgs próbálta tartani a lépést, de jól láthatóan lefagyott egy pillanatra. Harry érvei ebben a vitában nagyon is megállták a helyüket.
- Oké, oké. Higgadjunk le. Igazad van Harry, nem gondoltam át teljesen. Szervezek egy interjút, ahol el fog hangzani a kérdés, hogy mi a véleményed a melegekről, és ott elmondhatod. Persze nem azt, hogy élharcosa akarsz lenni a melegmozgalomnak, de azt igen, hogy nem vagy buzigyűlölő. Ennyit tudok tenni. Megfelel? – nézett rám kérdőn.
Harryre sandítottam, ő pedig bólintott. Már mindketten tudjuk, hogy ennél többet nem igazán tudunk kisajtolni a homofób vezetésből.
- Rendben. És többet ez ne forduljon elő! Jó lenne, ha egyáltalán nem firtatnák a szexuális beállítottságunkat. Abból nem lesz baj. – Tettem hozzá kimérten, aztán csak biccentettem, és kivonultunk az irodából.
Ahogy végigsétáltunk a folyosón, és már majdnem a liftekhez értünk, Harry hátulról elkapta a csuklómat, megrántott, és mire észbe kaptam, az épület kedvenc helységében voltunk, ami a legszebb emlékeket idézte fel bennem. Ahogy nekinyomott a hyposzagú falnak, már sóhajtottam is, és a nyaka köré fontam a karjaimat. Az arcunk csak centiméterekre volt egymástól.
- Mindig annyira begerjedek, mikor ilyen kemény vagy. Hmmm… - Megcsókolta a számat, de csak egy futó érintéssel. – Szeretem, ha mérges vagy. – Az ajkán mosoly játszott.
- Igen? Felizgat, ha dühöngök? – kérdeztem, és az agyamban már villogtak is a képek.
- Aham – dünnyögte, és a nyelve a nyakamon futott végig, a keze a pólóm alatt simogatta a hasamat. – Mert utána általában rajtam éled ki magad, és az roppant élvezetes.
- Szeretnéd, ha ma keményen megdugnálak? – súgtam a fülébe, ahogy a vállamra hajolt. Felnyögött, erősebben nyomott a falhoz:
- Nagyon! – morogta, és végre az ajka az enyémre tapadt.

A nap gyorsan elszaladt, az új albumra válogattuk a számokat, ami teljes odafigyelést igényel, de mindig parázs vitákat, és nagy nevetéseket tartogat. Úgy tűnik, változik az ízlésünk, mert amit tavaly tutira szerettünk volna, azt idén egy emberként utasítottuk vissza, Julian legnagyobb meglepetésére. Délutánra megegyeztünk, hogy a „You and I” című dal lesz az első sláger, amivel beharangozzuk a lemezt, és abban is, hogy a klip ne legyen mozgalmas, ne vonja el a tartalomról a figyelmet. Harry és én különösen izgatottak lettünk, mert ez volt a titkos favoritunk. Ismét egy nóta, amit a sajátunknak éreztünk mindketten. Sokkal több érzelmet tudunk közvetíteni, ha bele tudjuk élni magunkat a szövegbe. Ez elég ritkán fordul elő, mivel szinte az összesbe legalább háromszor szerepel a „lány” kifejezés, vagy végig kiderül a szövegből, hogy akiről, vagy akinek szól, az nőnemű. Ilyenkor Harry azzal szokott viccelődni, hogy én vagyok Louise, a kis formásseggű maca, de nem mindig sikerül csont nélkül hoznom a szerepemet. Mondjuk kíváncsi lennék, ha egyszer nőnek öltözve fogadnám otthon, mit szólna hozzá. Talán egyszer kipróbálom, csak hogy lássam a fejét.

Estére kölcsönkaptuk Eleanor lakását, aki a barátnőjénél tölti az éjszakát, hogy kettesben lehessünk Harryvel. Neki még dolga volt a városban, és egyébként se közlekedünk kettesben, úgyhogy előrementem, és nekiálltam a vacsorának. Már a desszertnek készülő gyümölcssalátát aprítottam, mikor beesett az ajtón. 
- Hahó szépségem! – dünnyögött a nyakamba, miközben hátulról átölelt.
- Szia! – nyúltam fel, és borzoltam bele a hajába.
- Mi lesz a vacsi? – kérdezte, és felemelte a fedőt a lábasról.
- Pasta carbonara – válaszoltam, és egy puszit nyomtam oldalról az arcára.
- Úúú, azt szeretem! – Kivett pár szálat a spagettiből, és hosszú ujjaival a szája fölé lógatta őket.
- Tudod, hogy utálom, ha beleeszel a fazékba! – mondtam kicsit durcásan. Gyorsan elengedte a szálakat, amik besiklottak az ajkai közé, aztán széttárta a karjait, mondván, ő nem is csinált semmit. Elmosolyodtam.
Pont az asztalra pakoltam a kaját, mikor hallottam, hogy a kabátzsebében rezeg a telefonja. Kihalásztam belőle, és a kijelzőre nézve láttam, hogy Pete az. Azok közé tartozik, akiket én is felvehetek.
- Helló, Pete! – szóltam bele a készülékbe.
- Lou! Szia. Ott van Harry? – kérdezte, és éreztem a feszültséget a hangjából.
- Persze. Ha a telefonja itt van, valahol neki is itt kell lennie. Hazz! – kiáltottam, mire Harry kisietett a fürdőszobából.
- Ki az? – kérdezte, és közben a farmerjába törölte vizes kezét.
- Pete! – Mikor odaért hozzám, átnyújtottam neki a telefont. Éreztem, ahogy a félelem felkúszik a gerincemen.
- Szia Pete! Mizu? – szólt bele. A választ nem hallottam, csak azt láttam, ahogy Harry lerogy a székre, és erősen megmarkolja az asztal szélét.
- Mi az, hogy felkerültek a netre?