LXXVII. Fejezet

Nagyon boldog új évet kívánok nektek!

Szeretném megköszönni ezt a csodálatos félévet, amit velem töltöttetek. Hihetetlen, ami velem történt, és még ma sem tudom elhinni, hogy ennyien olvassátok, szeretitek a történeteimet.
Minden egyes Olvasómat szeretném megölelni, és személyesen megköszönni azt a sok támogatást, és törődést, amit Tőletek kapok.
Itt, a MTF-en, épp meghaladtuk a 85000 oldalletöltést, ami hatalmas szám, és 75 feliratkozó tett boldoggá azzal, hogy rendszeres olvasóként tekinthetek rá. Egy-egy bejegyzést közel 500-an olvastok el, és van aki többször is, mint a kommentekből kiderül.
Nem tudom, mivel érdemeltem ki mindezt a csodát, és megköszönni sem tudom eléggé, de szeretném, ha tudnátok, milyen hálás vagyok érte.
A sok fantasztikus kommentet külön köszönöm azoknak, akik már ismernek, és tudják, mennyire függök ezektől a visszajelzésektől.
Remélem a következő év is ilyen fantasztikus lesz, ha nem jobb ( ha egyáltalán lehet jobb:)) és nektek is örömökben, boldogságban, és sikerekben gazdag, új évet és jó egészséget szeretnék kívánni.

xxxBecca

Mikor hazaértem, engedtem egy kád vizet, töltöttem egy dupla whiskyt és elmerültem a habokban. Ahogy hűlt, úgy engedtem hozzá a forró utánpótlást, és mivel előrelátó voltam, és az üveget is magammal vittem, a poharamat is újratöltöttem párszor. Észre sem vettem, hogy mennyi idő telt el. Éreztem, hogy lassan ellazulok, az idegeim is kisimulnak, és jóleső bágyadtság vesz rajtam erőt.
- Hol vagy tesó? – Zayn hangja riasztott fel. Mikor felfogtam, hogy még mindig a kádban ülök, fel akartam tápászkodni, de érthetetlen okból a testem nem engedelmeskedett a parancsnak. Csak erőtlen kapálózásnak tűnt, amit konkrét mozdulatnak szántam. Nyílt a fürdőszoba ajtaja, és a jól ismert arc nézett be a résen.
- Mi a fasz? – kérdezte döbbenten, majd szélesre tárta az ajtót, és felém lépett idegesen.
- Mi a szart művelsz? – már nyúlt a hónom alá, és emelt ki a hideg vízből, aztán mikor magatehetetlenül reszketni kezdtem, leültetett a kád szélére, fél kézzel megtartott, mert kezdtem összecsuklani, és megnyitotta a zuhanyt. Forró vízzel leöblített, aztán egy fürdőlepedőbe csavart, és mint egy rongyot, úgy vonszolt ki a kádból, majd eltámogatott a nappaliig.
- Te nem vagy normális! Forró vízben ülsz, és iszol? Bele is fulladhattál volna, te kretén! – A hangja hihetetlenül dühös volt. – Még szerencse, hogy nyitva hagytad az ajtót.
- Hogy kerülsz te ide? – kérdeztem összeakadó nyelvvel, bár az agyamon nem éreztem azt a zsibbadtságot, amit a testem produkált.
- Nem vetted fel a telefont….. és El hívott, hogy nézzek rád – vallotta be.
- A kis kurva! – bukott ki belőlem.
- Mi van? Te tényleg nem vagy százas! – Leültetett a kanapéra, még egy pokróccal betakart, majd elvonult a konyhába kávét főzni.
Egy órával, két aszpirinnel, és három kávéval később éreztem, hogy kezd felszállni a köd. Tehát addig ittam a kádban, amíg szinte eszméletemet vesztettem. Remek. Minden esetre legalább arra rájöttem, hogy van megoldás a kétségbeesésre. Ki kell ütni magam. Mondjuk nem a kádban, de egyébként működik!

Este tízkor tértem ismét magamhoz. A kanapén aludtam el, és teljes öntudatlanságban töltöttem három órát. Zayn mellettem ült a fotelben, a tévét nézte, és közben mogyorót rágcsált. Mikor mocorogni kezdtem, előrehajolt ültében, és összehúzott szemöldökkel méregetett.
- Jobban vagy? – kérdezte halkan. Mintha kötőtűt szúrtak volna az agyamba, pedig tényleg alig hallottam a hangját.
- Aha – nyögtem, de közben szorosan lezártam a szemhéjamat. Azonnal kikapcsolta a tévét. A kezembe adott újabb két tablettát, és egy nagy pohár vizet.
- Vedd be! Idd meg! – adta az utasításokat.
- Te meg kapd be! – vágtam vissza, de azért engedelmesen tettem, amit mond.
Mire felöltöztem (mert Zayn hallani sem akart róla, hogy a kis ballépésem miatt lemondjam az esti programot) már egész tűrhetően éreztem magam. Még két pohár vizet belém diktált, és igaz, ami igaz, a sok folyadék talán kicsit hígította az ereimben keringő tömény alkoholt.
Liam és Niall taxival jöttek értünk, és bemondták a címet, ami nem volt ismerős.
Útközben előkotortam a telefonom, amin két nem fogadott hívás volt Harrytől, és egy sms.
„ Szia kicsi! Hallom bulizni mentek a srácokkal. Érezd jól magad!  Szeretlek. H.”
Megdobbant a szívem, de hamar le is csillapodott. Úgysem érdekli, hogy mit csinálok, akkor minek ez a felhajtás. Válasz nélkül csúsztattam vissza a készüléket a zsebembe.


Mióta Zayn kapcsolata komolyra fordult Perrievel, legalább a féltékenykedés elmaradt. Ennyi jó történt egy év alatt. Mostanában inkább teljes apátia jellemző Harryre. Nem érdekli, mit csinálunk, mikor nincs velünk, márpedig általában nincs velünk. A menedzsment elnézi, hogy állandóan repked, és a legtöbb időt Amerikában tölti, így legalább nem szolgáltathatunk alapot az újabb pletykákra. Mikor úton vagyunk, mi Zaynnel általában a buszban alszunk a koncert után. Rohadt kényelmes, hogy egy lépést sem kell tenni, és főleg, hogy nem kell a magányos szállodai szobában kínlódni egyedül. Mikor „az” a napunk van, akkor persze sietünk Harryvel, hogy mielőbb kettesben lehessünk, de ezek az alkalmak egyre inkább arra hasonlítanak, mint mikor egy házasember légyottra megy. Kapkodunk, hihetetlen szenvedélyesen szeretkezünk, aztán kínosan hallgatunk, majd egymás szavába vágva igyekszünk életet lehelni a beszélgetésekbe. Érthetetlen számomra, hová tűnt a magától értetődő intimitás, a kimondott szavak nélkül is érzett lelki közösség. Inkább vagyunk görcsösek, mint természetesek.
Mikor a buszban maradunk, ami általában a stadionban parkol, éjjel, amíg a műszakosok szétszerelik a színpadot, mi focizni szoktunk a hatalmas stadionokban, vagy csak üvöltözve rohangálunk, mint a gyerekek. Ha fáradtak vagyunk, akkor a mobil stúdióba iszogatunk a zenészekkel, vagy a stábbal. Néha Niall, és Liam is csatlakozik, és nagyon-nagyon kivételes alkalmakkor Harry is. De ez olyan ritka, hogy olyankor mindenki feszélyezett lesz, és néha kínos, mennyire nem találjuk a régi, közös hangot.
Megváltozott… Olyan komoly lett. Hirtelen nőtt fel, és ez megijeszt. Mellette én egy idétlen kis mitugrász vagyok, pedig a korkülönbség nem is olyan kevés. Harry 20 éves. Még alig esett le a seggéről a tojáséj, mégis olyan a mentalitása, mint egy negyvenesnek. Egyre megfontoltabb, egyre körültekintőbb. Mint egy koravén gyerek. Én pedig még mindig hülyéskedéssel próbálom leplezni a bennem dúló feszültségeket, a fájdalmat. Igazi bohóc vagyok, akinek a vigyorgó szájú smink alatt, szinte mindig fájdalmat tükröz a pillantása. Persze, ezt a fiúkon kívül más nem veszi észre, csak anyám, aki néha felhív, és keresztkérdésekkel bombáz. Nem mondom el neki, mi bánt, ahogy Harrynek sem, egyelőre megbirkózom vele egyedül.
Ha Londonban vagyunk, Elenaorral néha elmegyek vacsorázni, vagy együtt töltünk egy estét, de a mi kapcsolatunk is megváltozott. Ahogy a Harryvel való kapcsolatom kezd kiürülni, pontosan úgy távolodom Eltől is. Nem is lehetnék magányosabb.
Hiába, de ő sem érti, mi megy végbe bennem. Néha próbál a lelkemre beszélni, kiszedni belőlem, hogy mi bánt, de mivel mindig Harry pártját fogja, már meg sem kísérlem megvilágítani neki az én oldalamat. Inkább kerülöm a témát, és mellette is szerepet játszom. Igazából már csak akkor vagyok önmagam, ha egyedül vagyok.

- Kicsi! –hallottam meg Harry hangját, ahogy belépett az ajtón. Pár hatalmas lépéssel átszelte a szobát, és a karjaiba kapott. Felemelt a földről, hogy az ajkamra tapadhasson, én pedig nevetve öleltem át a nyakát. Jóval magasabb nálam, amire  csizmás kandúr cipellői csak rátesznek egy lapáttal. A nyelve lágyan simogatta az ajkamat, én pedig éreztem, ahogy a gyomrom megremeg. Nyöszörögve túrtam a hajába, és megszívtam a nyelvét, aztán beengedtem, és őrjítő lassúsággal csókolni kezdtem. Érezte, hogy kínozni akarom, és nem volt ellenére. A fenekem alá nyúlt, a tenyerébe vett, és úgy tartott magán, miközben átfogtam a combjaimmal keskeny csípőjét.
– Mmmmm… de hiányoztál! –sóhajtotta, és követelőzőbb lett. Átjárta a testemet a vágy, és engedtem, hogy Harry szenvedélye magával ragadjon.
Egy órával később kielégülten feküdtem az ágyban, a testemet jóleső bágyadtság járta át. Abban a pillanatban elégedett voltam, és boldog. Ha itt van velem, minden más. Ilyenkor érzem, hogy helyére billen a koszos sárteke. Harry lágyan fésülgette az ujjaival a hajamat, míg a mellkasára hajtott fejjel pihegtem. Finom csókokkal ízleltem izzadt, só lepte bőrét, és csak élveztem a ritka percet.
- Édesem! –szólalt meg halkan. -A vezetőség jelezte, hogy ideje az újabb álbarátnőnek.
A szavai úgy szakítottak ki békés nyugalmamból, mintha az anyja karjából tépnék ki az alvó csecsemőt. A torkom elszorult, a tagjaimba ernyedt bénultság költözött.
- Ki az? –csak ennyit kérdeztem.
- Fogalmam sincs, és nem is érdekel. Nem akarok ezzel többet foglalkozni, csak azt akartam, hogy tudd, és ne érjen meglepetésként. Nemsokára kijön az új lemez, ilyenkor mindig ez van, te is tudod – tette hozzá magyarázatképpen. Próbáltam úgy hozzáállni, hogy ez csak egy újabb része a színjátéknak, de egyre nehezebben ment. Elképzelni, hogy egy nővel tölti az idejét,- még akkor is, ha eleinte kényszerből-, szinte kínzás volt. Minden csaj beleszeret, akit három percre a közelébe engednek. És ha napokat vannak együtt, bármikor ott a lehetősége annak, hogy Harry rájön, ő is jól érzi magát vele. Ha ráeszmél, mennyivel könnyebb egy felvállalható, egyszerű kapcsolatban élni, ahol színházba, moziba mehetnek, vagy táncolhatnak egy nyilvános helyen. A mi lopott kis pillanataink nélkülöznek mindent, ami egy normális kapcsolatban természetes. És már több mint másfél éve együtt vagyunk. Azt mondják, két év alatt múlik el az olthatatlan szerelmi láng, utána csak a megszokás marad. Hát nálunk az sem. Erős marokkal fojtogatott a félelem. Nyeltem egy nagyot, és csak bólintottam, a szavak cserbenhagytak. Harry az állam alá nyúlt, és felemelte a fejem, hogy a szemembe nézhessen. Mikor a pillantását az enyémbe fúrta, és a számra hajolt, annyi érzelem volt a csókjában, hogy libabőrös lettem. Mert ez szeretet volt, és nem szerelem…

Eltelt egy hét, mikor kijöttek ez első fotók. Millie szép volt, és izgató. Harry nem ért hozzá, csak annyi látszott, hogy együtt távoznak egy klubból. Furcsa volt, mert úgy láttam, Hazz mintha részeg lett volna, pedig ő nagyon ritkán iszik. Vagy csak a fotó csalta meg a szememet. Mikor délután felhívott, reméltem, hogy már tudok uralkodni magamon.
- Szia, Kicsi! – köszönt mosolyogva, amit még a telefonon át is érzékeltem. Veszettül rohanó szívem picit lassabb tempóra váltott. – Mit csinálsz?
- Épp az edzőteremből jöttem, és zuhanyozni indulok.
- Óóó… és én nem vagyok ott… pedig olyan szívesen megmosnám a hátad. – Nem nevetett fel a végén. Ez azt jelenti, hogy beharapta az ajkát, az orrlyukai kitágultak, és épp elképzeli, mit csinálna velem. Én is szaporábban vettem a levegőt.
- Az jó lenne. Elég izzadt vagyok. – Tudom, hogy erre gerjed, ezért nem lepett meg, mikor élesen beszívta a levegőt. – Le is vetkőzöm, mert teljesen rám tapadt a póló.
- Ó, te jó ég, Lou! Mit művelsz velem? Épp egy megbeszélésre megyek, és nem fogok tudni kiszállni az autóból.
- Miért? –kérdeztem ártatlanul, de már fájt az arcom, úgy vigyorogtam.
- Mert áll a farkam? –kérdezett vissza ő is nevetve.
- Ha itt lennél, tudnék segíteni, de ilyen messziről csak azt tudom tanácsolni, hogy gondolj az általános iskolai fizikatanárodra. Nekem az használni szokott.
- Felsorolhatom az egész tantestületet, de amíg meztelenül képzellek magam elé, hidd el, semmi sem használ. Még jó, hogy térdig érő ballonkabátban vagyok. Nem szoktam begombolni, de most kénytelen leszek. –Elhallgatott, és én sem szóltam. Eltelt vagy fél perc, mire azt suttogta: - Hiányzol.
- Majd este könnyítesz magadon. Ha akarod, egy videószexben benne vagyok – mondtam mosolyogva.
- Nem a szexről beszélek, Lou… Te hiányzol. –A hangja halk volt, és komoly. Nem értettem, miért mondja ezt most nekem? Nem szokott telefonban érzelgősködni. Hamarabb ír egy szerelemes sms-t.
- Mi a baj Hazz? Mi történt? –kérdeztem habozás nélkül.
- Nem történt semmi. Honnan veszed? – értetlenkedett.
- Nem is tudom, csak egy megérzés.
- Semmi nem történt, csak napok óta nem láttalak. Hiányzol, annyira, hogy már fáj. Pár nap, és otthon vagyok. Szóltam Finchnek, szervezze meg, hogy eltűnhessünk két napra. Csak hozzád akarok bújni, és semmit nem tudni a külvilágról.
- Rendben. Ez a program nekem is tetszik – válaszoltam, de a gyomromból nem szűnt a remegés. Lelkiismeret furdalása van, vagy valami ilyesmi. Egészen más, mint általában.

Persze a titkos kis víkendünkből nem lett semmi. Egy tévéműsor felvételére kellett utaznunk, egyből, ahogy Harry hazajött. Bár az éjszakát együtt töltöttük, másnap ismét egy show-műsorba kellett elénekelnünk az új slágerünket. A fiúkkal együtt bohóckodtunk, és jó volt végre ötösben lenni, mint rég.
- Styles, mesélj, milyen az élet LA-ben?- kérdezte Liam, és Harryre mosolygott.
- Rohanó –válaszolta Hazz, és a térdemre tette a kezét. – Alig vártam, hogy hazaérjek –tette még hozzá.
- Én el tudnám viselni, ha ott kéne élnem- mondta Niall, és elgondolkodott, kitekintve az ablakon. – Mindenhol csinos szőke bombázók, akik alig várják, hogy az ágyba cipeld őket. –Vigyorgott a fantáziaképtől, de nekem megint a szokásos gyomorbavágós érzésem támadt. Mert az a kép amit lefestett, neki izgató volt, nekem ijesztő, ha arra gondoltam, hogy a szőke, műmellű cicababák, mind Harry ágya előtt állnak sorba.
- Gyere velem legközelebb! Szívesen bemutatlak egy-két embernek. – Micsoda? Bemutatja egy-két embernek… Mármint olyan nőnek, akit megdughat? A gondolat is lesokkolt, hogy Niallel megy csajozni.
- Ribancoknak, akik első szóra hanyatt vágják magukat? –kérdeztem, mert nem tudtam uralkodni magamon. A kezét is lesöpörtem a térdemről, olyan ideges lettem.
- Dehogy, Lou! –nézett rám tátott szájjal Harry. – Olyan társaságba viszem, ahol ismerkedhet. Nem ribancokról beszéltem, és nem is arról, hogy könnyűvérű nőkkel hozom össze.
- Kár – mondta Niall, és még mindig nem vette észre a feszültséget.- Nem akarok komoly kapcsolatot, de itthon nem dughatok meg akárkit, mert azonnal a címlapokra kerülök.
- Ott sem dughatsz meg akárkit – szögezte le Harry, de közben a pillantásával az arcomat fürkészte. Összefontam a karjaimat a mellkasomon, és összeszorítottam a számat, ahogy kibámultam az ablakon.
- Te már csak tudod – szűrtem a fogaim között, mire hallottam panaszos sóhaját, aztán elfordult, és ő is kifelé nézett.


.