2015. június 29., hétfő

CXIII. Fejezet

Sziasztok!

Hoztam az új részt, és elnézést kérek a késlekedésért, de valahogy nagyon megcsúsztam a múlt héten.
Mondjuk ti sem kényeztettetek el a kommentekkel, úgyhogy kvittek vagyunk ;)

Legyen szép hetetek... kicsit elmegyek wellnessni és írni, remélem lesz ihletem.



Louis

Újabb nehéz hét elé nézünk. A héten jelenik meg a Steal My Girl, és a videoklip, úgyhogy lesz felhajtás rendesen. Harrynek két napra haza kellett utaznia, és egy rakás papwalkon kellett részt vennie, nekem pedig itt illegetni magam, hogy elég kép készüljön rólunk, ami szerint nem vagyunk együtt, még véletlenül sem. Egyre jobban fáraszt ez a cécó, és annyira feleslegesnek érzem. Akinek van szeme, az már rég rájött, hogy mi egy pár vagyunk, akinek meg nincs, vagy direkt nem akarja tudomásul venni a dolgot, annak tök mindegy, mit csinálunk. Néha feldobok egy kicsit meg PS-elt képet, ami amúgy tényleg a miénk, és egy hétig röhögök azon, ahogy bizonygatják, hogy az egész csak manip, míg a Larrysek úgy örülnek még egy elvileg szerkesztett képnek is, mintha karácsony lenne. Imádom őket. Apropó karácsony. Mondtam már, mennyire várom? Mióta Harryvel vagyok, megtanultam értékelni az ünnepeket, és most még jobban készülök, az első, jegyespárként ránk köszöntő ünnepekre. Az egész családot áthozatom, mamistól, babástól, mindenestől. A házat úgy feldíszítem, mintha ott lakna a télapó (bár ebben nyilván Hazz fogja vinni a prímet, hisz kreativitásban verhetetlen), és akkora fát veszek, hogy daruskocsival kell kiszállíttatni.
Épp ezeken a dolgokon agyaltam, mikor rezegni kezdett a telefonom. A kijelzőre pillantva elmosolyodtam, mikor láttam, hogy El keres.
– Szia, tündérke!
– Szia, Lou! – Hallottam a hangján, hogy ő is mosolyog.
– Mizu?
– Semmi különös, csak szeretnék érdeklődni a decemberi programok iránt.
Éreztem a hangjából kicsendülő feszültséget, de először nem tudtam hova tenni a dolgot.
– Hát még nem tudom biztosan, de karácsonykor tutira lesz pár közös megjelenésünk.
– Értem… – habozott.
– El, mi van? Ne csináld ezt! Mondd, mi a gond!? – kérdeztem a kelleténél kicsit talán idegesebben, mert nem bírom, mikor nem értem a szituációt.
– Nincs semmi gond, Louis, csak szeretném tudni, mikor kell utaznom, és lesz-e egy-két napom, amit Maxszel és a családdal tölthetek. – És abban a pillanatban leesett a tantusz.
– El! Az isten áldjon meg! Miért nem ezzel kezdted?! Mikor érsz rá? Valahogy elintézem, hogy gyorsan letudjuk a kötelező köröket. Két napra gyere át, amikor akarsz, és megszervezem, hogy készüljön elég kép, amit pár hétig fel tudnak használni. Csinálunk karácsonyit is, meg ha kell, szilveszterit is.
– Nem tudom, Lou, de ha nem jelenünk meg együtt, nagyon kilóg a lóláb.
– Pont leszarom, hogy mi lóg ki. Ez már az ő bajuk. Nem akarom tönkretenni az ünnepeket.
Eleanor elgondolkodva hallgatott. – Mond csak, ennyire kezd komolyra fordulni a dolog? – kérdeztem halkan, mert kíváncsi voltam, hogy alakul a kapcsolatuk.
– Hááát… úgy tűnik – mondta szégyenlősen. – Max nagyon cuki.
– Cuki? Egy plüssállat, az cuki. De egy pasi az szexi, vagy dögös, vagy izgató.
– Oké, ezek is, de ennél jobban vonz az, hogy törődik velem. Imádom, hogy a tenyerén hordoz.
Éreztem a szokatlan, tompa fájdalmat a gyomromban, és meg is lepődtem rajta. Féltékeny vagyok – állapítottam meg döbbenten. Mikor ráeszméltem, azonnal megráztam a fejem, hogy észhez térjek, és igyekeztem, hogy a hangomon ne lehessen észrevenni az érzelmi zűrzavart.
– Ennek igazán örülök, és ajánlom is neki, hogy úgy szeressen, ahogy kell, vagy szíjat hasítok a hátából!
– Lou! – nevetett fel El, és gyöngyöző kacagása engem is mosolyra késztetett. Ilyen messziről, pusztán a hangjából is tudtam, hogy boldog, és a gyomromból azonnal elmúlt a hülye érzés, és a helyét átvette a szeretet, amit ez iránt a kedves teremtés iránt éreztem, és a hála, amiért ennyi éven át önzetlenül segített. Mert ez nem a pénzről szól. Ki más adta volna el a fiatalságát, pár rongyos dollárért, csak hogy engem védjen?! Senki. Angyalokkal vagyok körülvéve… Az én Gábriel arkangyalom és Szent Eleanor. Majdnem felnevettem.
– Figyelj, El. Itt az ideje, hogy előkészítsem a szabadulásodat.
– Micsoda? Nem! Lou, nem kell. Jó ez így.
– Nem. Hallgass! – szóltam rá erélyesen, amin úgy meglepődött, hogy teljesen elcsendesedett. – Eljött az ideje, hogy szakítsunk. – Nem értettem miért, de újabb érthetetlen érzés kerített a hatalmába. Fájt. Mintha igazi isten hozzádot kellett volna kimondanom. – Úgyse hiszi már el senki ezt a baromságot, ráadásul neked is szükséged van magánéletre. Így is megjelennek a képek rólatok, és a fanok már rég pedzegetik, hogy Max és én egy lyukra játszunk. Felesleges ezt tovább nyújtani, mint a rétestésztát. Intézem, amit kell, és meglátjuk, hogy fogadják. Nyilván ez sem fog menni egyik pillanatról a másikra, mert majd azzal jönnek, hogy ezt elő kell készíteni, de pont ezért nincs mit halogatni rajta.
– Oké, Lou, ahogy gondolod. – Éreztem a megkönnyebbülést a hangjában, és a fájdalom ismét végigvágott a testemen. Nem is értettem az okát. Elköszöntünk, és miután letettük, még percekig ültem mozdulatlanul, és csak néztem magam elé. Igyekeztem rájönni a z érzelmeim mozgatórugóira, de nem sikerült. Tanácstalanságomban Harryt tárcsáztam.
Nem vette fel, mert nyilván valami olyan elfoglaltsága volt, ahol nem tudott volna nyugodtan beszélni, de most ettől valamiért csak magányosabbnak éreztem magam.

Este elmentem az előírt buliba, és elgyötörten dobáltam be a feleseket. Millió csaj rajzott körülöttem, amihez igyekeztem jó pofát vágni, de nem igazán sikerült. Leküldtem még két whiskeyt, és a VIP-ben elszívtam egy füvescigit Martyval, a testőrömmel, aki új fiú, és nehezen szokja meg a felhajtást.
– Hogy bírjátok ezt?  – kérdezte a fejét csóválva, ahogy kinézett a tömegre, akik mint egy hatalmas élőlény, úgy mozogtak a lüktető ritmusra.
– Nehezen. Néha muszáj egy kicsit kisütni az agyunkat – mondtam, és visszaadtam a jointot, amit ketten szívtunk felváltva.
– Hát, ha az én seggembe vakuznának állandóan, szerintem vagy leütném az összes paparazzit, vagy ki se tenném otthonról a lábamat.
– Pontosan ez a két variáció, ami nekem is a legszimpatikusabb – nevettem fel hangosan. – De sajnos a sikernek nem titka van, hanem ára.
– Ezt ki mondta? – kérdezett vissza kapásból.
– Én – válaszoltam csodálkozva, mert azt hittem, úgy kiütötte a jó minőségű fű, hogy már mellébeszél. Felröhögött.
– Nem úgy értem! Hanem, hogy kitől idéztél?
– Jaaaa… Fogalmam sincs kitől származik ez a gondolat, de nekem anyám szokta mondogatni.
– Anyukád nagyon bölcs.
– Ha tudnád, mennyire – értettem egyet vele, és egy utolsó, mély slukkal jutalmaztam magam.
Mikor kiléptünk a kis, zárt helyiségből, ismét lerohantak a nők. Gátlástalan felkínálkozásuk, és az, hogy bármire hajlandóak lennének, csak egy órát az ágyamban tölthessenek, olyan undorral töltött el, hogy felfordult a gyomrom. A hozzám dörgölőző testek, az izzadtság, a rettenetesen hangos zene, és az érzelmi hullámvasút, amin egész nap ültem, kicsinált idegileg.
– Menjünk innen! – kiabáltam Albertónak, aki pár lépéssel arrébb állt, és le nem vette rólam a szemét. Nem értette a hangzavartól, ezért félreérthetetlen kézmozdulattal jeleztem, hogy induljunk. Bólintott, a füléhez kapott, hogy a fülesére tenyerelve beszéljen valamit a kintiekkel, aztán bólintott a körülöttem, civilben táncikáló embereinek, hogy készüljenek. Még egy számot ki kellett bírnom a fojtogató tömegben, mire végre biccentett felém, jelezve, hogy szabad az út. Átverekedtem magam a fallanxként összezáruló emberi testeken, és már majdnem hánytam, mire kiértünk a klubból. Körülöttünk két-három fizetett cicababa, mintha velük hagynám el a helyet, és egy rakat testőr. Utálom az egészet.
Nagy nehezen besegítettek a kisbusz hátsó ülésére, mert annyiszor vakuztak a szemembe, hogy átmenetileg teljesen megvakultam, és a hat feles meg a füvescigi is betette a kaput, úgyhogy kinyúltam, mint egy béka, és örültem, hogy koncentrálhatok a légzésemre. Egy arc kúszott a látóterembe, és mire feleszméltem volna, egy rúzsos száj tapadt rám, keményebben, mint amire számítottam. Próbáltam finoman eltolni, mert mégis hogy venné ki magát, ha csak úgy lerúgnék magamról egy nőt, de ez szívósabb volt az átlagnál. Keményen csókolt, és közben a kezével a nyakamat szorította. Olyan abszurd volt a helyzet, hogy végül elengedtem magam, és hagytam, hogy kiélje magát. Mikor hirtelen eltűnt rólam a súlya, és kinyitottam a szemem, épp azt láttam, ahogy Alberto a derekánál fogva emeli fel a kapálózó szőkeséget, és épp azt ecseteli neki, hogy kivágja, mint a macskát szarni, ha nem fejezi be a nyomulást.
– Hagyj már békén, te állat! – üvöltött a kissé illuminált, és cseppet sem kedves ribanc, de nem sok esélye volt. A hatalmas karok úgy fogták, mintha satuba szorították volna, és abban is biztos voltam, ha Alberto akarná, úgy törné ketté a zörgőcsontú kiscsajt, mint a ropit.
– Befejezed, vagy kirakunk itt a sarkon, és gyalogolhatsz, amerre látsz! – mondta kemény hangon Al, és nyomatékképpen kinyitotta a száguldó kocsi oldalajtaját. A lány kicsit észhez tért, ahogy az arcába csapott a menetszél, és abbahagyta a rúgkapálást.
– Ő is akarta, mi bajod? – kérdezte a monstrum felé fordulva. Alberto kérdő tekintettel nézett rám, arra várva, hogy megerősítsem, vagy cáfoljam az állítást, de csak legyintettem egyet, mert ahhoz se volt erőm, hogy felbasszam magam a nyilvánvaló hazugságon.
Al elvigyorodott, és maga mellé ültette a virnyogó cicababát.
– Ahhoz te nagyon kevés vagy, angyalom! – mondta, és lesimította a felcsúszott, amúgy is falatnyi szoknyát. – Jobb, ha veszteg maradsz, és kussolsz, amíg a szállodához érünk, vagy gondoskodom róla, hogy egy vasat se kapj!
A kiscsaj a pénz említésére azonnal kijózanodott, és egyenesbe tornázta magát. Hihetetlen, hogy a pénz mire képes. Máris úgy ült, mint egy iskolás, aki fél, hogy feleltetni fogják. Az arca koncentrációról és rettegésről árulkodott. Felnevettem. Mindenki rám nézett, de nekem már végem volt, mint a botnak. Ez az egész szituáció annyira életszerűtlen, és nevetséges volt, hogy muszáj voltam utat engedni a rám törő röhögőgörcsnek, ami valószínűleg a fű jótékony hatására jött rám, így még inkább elengedtem magam. Hahotáztam, amihez egy idő után két lány is csatlakozott, akiknek ugyan fogalmuk sem volt arról, mi a derű tárgya, de vagy annyira be voltak állva, hogy mindegy volt nekik, vagy úgy gondolták, attól lesznek esélyesebbek, ha velem nevetnek.
Mikor letudtuk a kötelező fotózkodást a szállodánál, és végre felértünk a szobába, csak eldőltem az ágyon, és a plafont bámultam, amit a kocsiban is szerettem volna, ha békén hagynak. Most viszont rám tört a depresszió következő hulláma. Épp maga alá rántott volna, mikor a telefonom zizegni kezdett. Kikaptam a zsebemből, bár eszembe sem jutott, hogy Harry lehetne, hisz késő éjszaka volt.
– Halló – szólalt meg mégis az imádott hang, mikor a fülemhez emeltem a készüléket.
– Cica! – nyögtem a kagylóba, mert annyira megörültem neki. – Hogyhogy ilyenkor hívsz?
– Itt már reggel van, kicsi. És először Albertónak üzentem, hogy megkérdezzem, mit csinálsz. Ő mondta, hogy most végeztetek a bulizással.
– Bulizással?!?! – mondtam lesajnáló hangon, mire felnevetett.
– Na… ennyire szörnyű volt? – kérdezte együttérzőn.
– Borzalom. És hazafelé még rám mászott egy ribanc a kocsiban.
– Megértem! – nevetett Harry továbbra is, amitől először rohadt mérges lettem, mert  bosszantott, hogy őt nem idegesíti a dolog, de aztán pont ebből az okból én is elmosolyodtam, mert olyan jó volt, hogy nem féltékenykedik. Cinkosok vagyunk, és szerelmesek, akik nem csinálnak ügyet egy ilyen baromságból. A tudat, az összetartozásunk apró kis bizonyítéka megmelengette a szívemet. – Én is rád másznék minden lehetséges pillanatban… – tette hozzá elmélyülő hangon.
– Ha hazajössz, megteheted – ígértem, és beharaptam a szám, ahogy elképzeltem a rajtam lovagoló, gyönyörű testet, ahogy rohamléptekkel közeledik az extázis felé.
– Hmm… visszautasíthatatlan ajánlat! – morogta, és én már éreztem, hogy áramlik a vér az ágyékom felé.
– Hazz! – A hangom elakadt, ahogy a másik kezemmel megmarkoltam a farkamat, ami elég erőteljes jelét adta annak, mennyire örül Harry hívásának, és a beígért gyönyöröknek.
– Jézus, Lou, ne csináld! Épp a pékségben reggelizek, és már áll a cerkám.
– Annyira kívánlak! – suttogtam, és nem fogtam vissza magam. Hagytam, hogy a nyögések feltörjenek belőlem, ahogy benyúltam a nadrágomba, ahol már eléggé felütötte fejét a vágy.
– Kicsi, kérlek! Hagyd abba! Nem vagyok olyan helyen!
– Akkor te nem csinálod! – folytattam a kegyetlenkedést. – De nekem muszáj! – nyöszörögtem, és már kibontottam magam, hogy végre rendesen hozzáférjek a szerszámomhoz.
– Kurva életbe! – káromkodott Harry fojtottan, és olyan halkan, hogy a szitkozódást csak én érthettem. Hallottam, hogy lihegni kezd, és szinte láttam magam előtt, ahogy az arca kipirul, a szemei csillogni kezdenek, és a szája felduzzad, anélkül, hogy bárki megérintené. Sőt, eszembe jutottak a mellbimbói, amik már biztosan áhítoznak egy kis kényeztetésre.
– Hegyesek már az ikrek? – kérdeztem akadozó lélegzettel, mikor ütemesen verni kezdtem a farkam. Hazz belenyögött a telefonba, amiből tudtam, hogy fején találtam a szöget.
– Lou, kééérlek! – mondta, de annyi önuralma nem volt, hogy egyszerűen letegye a telefont.
Ismerem már jól. Mazochista a lelkem.
– Oké, cica! – mondtam, és helyette én voltam erős. Elhúztam a kezem, és nagy légvételekkel próbáltam úrrá lenni a szexuális izgalmamon.
Egy percig csak hallgattuk egymás ütemes légzését, ami nem volt kifejezetten nyugtató hatású, mert közben mindketten elmerültünk a gondolatainkban, amiket elég nehéz volt kordában tartani. – Szóval, mi újság otthon? – kérdeztem, hogy eltereljem a témát.
– Semmi extra. Stúdióztam tegnap, és este írtam egy új számot. Vagyis kezd körvonalazódni a fejemben.
– Naaaa! Ez remek hír. És milyen.
– Olyan, amire azt mondanád, hogy Harrys – nevetett felszabadultan.
– Akkor szerelmes, bőgős, csodálatos? – kérdeztem, és közben torkot köszörültem, hogy visszakapjam a normál hangomat.
– Valami olyasmi. Megmutatom, ha hazaértem.
– Mikor jössz máááár!? – kérdeztem nyafogva.
– Holnap reggel indulok. Délutánra ott leszek.
– Van valami, amit meg kell, hogy beszéljünk. – Hallottam, hogy Harry benntartja a levegőt.
– Mi az? Baj van? – kérdezte azonnal.
– Nem. Nincs semmi baj. Csak Eleanor miatt szükség lesz némi változtatásra.
– Óóó … – mondta Hazz, és szinte hallottam, ahogy dolgoznak a fogaskerekek az agyában.
– Max és ő… Kezd komolyra fordulni a dolog.
– De hisz ez remek! – könnyebbült meg Harry.
– Igen, én is örülök – mondtam, és igyekeztem, hogy a hangom alátámassza a kijelentésemet. – Csakhogy így egyre nagyobb az esély a lebukásra.
– Igen, ez igaz. És akkor? Mi a terv?
– Nincs terv, de itt az ideje, hogy kidolgozzunk egyet.
– Nem lesz egyszerű átvinni a menedzsmenten – morfondírozott Harry.
– Az egészen biztos… - értettem egyet vele. 


.

2015. június 21., vasárnap

CXII. Fejezet



Sziasztok!

Mindenkinek csodás hetet kívánok, jó idővel, jó baráttal:)
Aki unatkozik, azért olvashat egy kicsit.

Legyen szép a vakáció!
Becca

– Miért kell Ausztriába utaznunk egyetlen estére, hogy szerepeljünk egy show-ban? – kérdezte Liam a heti megbeszélésen, mikor a novemberi programokat egyeztettük.
– Mert jövőre Bécsben is lesz végre koncert, és kell egy kis előpromó, hogy az ottani rajongók is felélénküljenek. Az osztrákok elég sótlanok – mondta Brandon, majd továbblapozott a menetrendben.
– És karácsonykor mi a program? – kérdezte Louis, akit csak ez érdekelt, mert kivételesen úgy várta az ünnepeket, mintha karácsonymániás lenne.
– Még nem tartunk ott! – feddte meg a hatalommániás asszisztens. – Először tisztázzuk le a számokat, amiket be kell gyakorolnotok. A Steal My Girl, és a Night Changes lesz a két single, amit kiadunk a lemez előtt, úgyhogy azokat tökéletesre kell csiszolni, hogy bárhol, bármikor el tudjátok énekelni. És a klipforgatás a sivatagban jövő szerdán lesz.
– Sivatagban? – kérdezte Niall, és izgatottan nézett fel a lapjából.
– Aha. Danny DeVito lesz a rendező.
– Komolyan? – kérdezte Liam, aki nagy rajongója az öregnek.
– Nem az igazi rendező, hanem aki eljátssza, hogy ő rendezi a klipet. – Némi zavart láttam a nagy, kék szemekben, ezért Niallhöz fordultam.
– Az a koncepció, hogy klipforgatásra megyünk a sivatagba, ahová megérkezik a nagynevű rendező, akit DeVito fog játszani, és olyan szürreális jeleneteket talál ki, hogy komplett nagyzenekar fog játszani a homokon, balerinák fognak körülöttem piruettezni, Lou egy csimpánzzal fog duettezni, Zayn pedig két szumó-birkózóval enyeleg majd – foglaltam össze a terveket, mert Ni Ausztráliában volt, mikor erről beszélgettünk a rendezővel.
– És én?
– Te egy néger törzzsel fogsz táncikálni! – nevetett fel Lou, és hátba vágta a kidülledt szemekkel, csodálkozva pislogó Nit.
– Bassza meg. Miért nem én kapom a majmot?
– Mert két majom egyszerre sok lenne a képernyőn – dörmögött Zayn, mire mindannyian odakaptuk a fejünket, és ámuldozva néztük. Utoljára kábé két hete szólalt meg, arra meg már nem is emlékszem, mikor viccelt utoljára.
Most viszont senki nem nevetett, sőt, inkább lefagytunk tőle, ezért felemelte a pillantását, és kérdő, kihívó tekintettel nézett körbe rajtunk.
– Oké, akkor tehát reggel hétkor jön értetek a helikopter, úgyhogy addigra mindenki legyen a központban. Onnan indulunk.
– Utálok azzal repülni! – csúszott ki a számon.
– Miért? – kérdezte Liam.
– Mert idegesít, hogy csak egy ventilátor van a fejünk felett, ami ha valamilyen okból leáll, akkor nekünk annyi.
– Félsz a repüléstől? – kérdezte komolyan Ni.
– Nem. Csak a zuhanástól – válaszoltam, mire mindenkiből kitört a röhögés, még Zayn is elnevette magát.
– Amúgy egy helikopter normál esetben akkor sem zuhan le, ha leáll a rotor. A levegő akkor is beszorul a lapátok alá, és magától tekeredik, míg a gép földet nem ér – közölte tudálékosan Niall, amivel már sokadszor lepett meg.
– Igen, persze. Azért látod a filmeken, hogy az orra előrebukik, és úgy zuhan, míg a földbe csapódva felrobban.
– Az csak a filmeken van! – állította Liam. – Nézz utána, ha akarsz! – fordult hozzám, hogy megnyugtasson. Értékeltem a gesztusát.
– Oké, nem kell aggódni, kibírom valahogy. Mennyi a repülési idő? – kérdeztem a mindentudó Brandontól.
 – Másfél óra – nézett a jegyzeteibe, én pedig éreztem, hogy a sav felkúszik a torkomon. Már most szarrá izgultam magam.

– Cica, nyugodj meg! – tette a térdemre a kezét Louis, és próbálta magához húzni a fejemet. Semmi baj nincs. Csak engedd el magad, és pihenj! – fektette az arcom a vállgödrébe, és rendületlenül simogatta a hajamat. – Negyed óra, és ott vagyunk.
Már vagy húsz perce a sivatag szélén repültünk, ahol a sárga homok kvarcszemei visszaverték a laposan járó nap sugarait, és szinte vakított, bárhová néztem. Már kiment belőlem a szopogatós szar hatása, amit a doki a hányinger ellen adott. Nem vettem be nyugtatót, bár szerinte többet segített volna, mint ez, de nem akartam egész nap kóvályogni, mint gólyafos a levegőben.
– Kibírom! – suttogtam az illatos bőrbe, és elfordítottam a fejem, hogy a szememet behunyva Louis közelségével törődjek csupán, és kizárjam a külvilágot.
– Jó lenne, ha a forgatáson kiszállnátok egymás seggéből – közölte B. , akit Louis nevezett el egyetlen betűvel, szépen lerövidítve a Bunkó, Béna Barom, Baszódj meg kifejezéseket.
– Miért, most se CO–zhatunk? – kérdezte Lou, anélkül, hogy megváltozott volna a hangja, vagy elmozdult volna egy hangyányit. Kilestem a nyaka mellett, és még épp elkaptam Brandon gyilkos pillantását. Kíváncsi vagyok, mit fog szólni, mikor megtesszük. Mert egyszer megtesszük, ez nem vitás.
– Sok statiszta lesz, és mindenki állandóan fotózni, videózni fog benneteket, hiába szedtük el tőlük a kütyüket.
– Picsába! Pedig végre egy hely, ahol büntetlenül homokosok lehetünk – mondta eltúlzott, lemondó hangnemben Louis, mire Niall felkuncogott a másik oldalamon.
– Nem vicces! – mondta B.
– De, szerintem az – állította Lou, és a hajamba puszilt.  
– Zayn, te pedig jó lenne, ha nem kettyintenél meg valakit a lakókocsiban – fordult a fekete, kissé zilált Malik felé Brandon.
– Téged se? – kérdezett vissza Zayn, lebiggyesztve az alsó ajkát. Nem bírtam megállni, hogy felröhögjek.
Az asszisztens innentől néma csendbe burkolózott, és úgy csinált, mintha nagyon kellene bújnia a jegyzeteit. Egy pillanatra megsajnáltam. Ez nem az ő napja lesz.

– Liam, az isten szerelmére, mássz már fel arra a tetves kalitkára! – ordított a megafonba  Gabe, a rendező.
– Tériszonyos vagyok! – válaszolt a remegő térdekkel, négykézláb kapaszkodó, katonai díszegyenruhát viselő Liam.
– Puhára esel! – kiáltott Niall, aki a saját viccén remekül mulatott, míg karba tett kezekkel nézte a lassan öt perce tartó szenvedést, hogy Payno felküzdje magát a létrán.
– Ne baszogasd! Biztos neked is van valami, amitől félsz! – mondta Louis, és oldalba bökte a szöszit. Niall arcáról lefagyott a mosoly, és belegondolt a másik helyzetébe. Látszott, hogy lelkiismeret-furdalása van.
– Liam! Ne nézz le, csak magad elé, ahová mászol. Közben gondolj arra, hogy mindjárt túl leszel rajta! – kiabálta a kezeiből formált tölcsérbe, és elindult a hatalmas vasszerkezet felé.
Liam erőt vett magán, nagyokat lélegzett, aztán újult erővel indult neki a feladatnak. Niall már közvetlenül alatta állt, és instruálta, mintha épp a Mount Everestet mászná meg szerencsétlen. Így viszont, hogy valaki beszélt hozzá, és kicsit elterelte a gondolatait, egy perc múlva a helyén állt, és a zsebéből előkotort zsebkendővel törölgette izzadt homlokát. Ettől a sminkes kapott sikítófrászt, de a rendező leintette, és szólt, hogy máris forgatunk. A zenekar a helyére sietett, a zene megszólalt a hatalmas hangfalakból, és már ment is minden, mint a karikacsapás.

***Zayn***

A balerinák kiléptek a légkondicionált lakókocsiból, mi pedig Niallel érdeklődve néztük őket, ahogy sorban leszállingóztak a lépcsőn.
– Hét – mondta Niall.
– De gonosz vagy. Van az nyolc is.
– Lószart. De ez egy erős kilences! – csillant fel a szeme.
– Na, ne már! Mitől kilenc? Olyan o-lába van, hogy látszik mögötte a majom.
– És én vagyok a gonosz?! – röhögött fel Niall, és belebokszokolt a karomba.
– Mit csináltok? – kérdezte Lou, ahogy mögénk lépett, és a kezembe nyomott egy pohár jeges ásványvizet.
– Pontozzuk a csajokat – válaszolt Niall, anélkül, hogy ránézett volna. – Max nyolc, de akkor lágyszívű voltam – tette hozzá, ahogy egy kis barna, hosszúcombú lépegetett el előttünk.
Ránk nézett, látszott, hogy zavarba jön attól, ahogy mustráljuk, mint egy szépségverseny zsűrije.
– Szerintem csak hét – szólalt meg Lou, és finoman megszorította a vállamat.
– Nekem bejön – mondtam. – Szerintem ez is kilenc.
– Hazz, bazmeg, neked minden nő bejön? – kérdezte felháborodva Ni, és teljesen felém fordult, hogy nyomatékot adjon a szavaiból kicsendülő szemrehányásnak.
– Nem, igazából egyik sem – kuncogott Louis. – Azért ad nekik kilencest. Ha bejönne neki, tizenegyet adna.
– De hát csak egytől tízig lehet.
– Pont azért. Ismered, nem? – nézett rá nevetve Louis, és elsétált Zayn felé, akit épp pacsizni tanított Eli, a csimpánz. 
Néztem őket, ahogy Zayn helyet szorított Louis-nak, és ketten játszadoztak az iszonyatosan aranyos majommal, miközben beszélgettek. Egy pillanatra elszorult a torkom, mert eszembe jutott, amiről az éjjel agyaltam, de lenyeltem a gombócot, és mosolyt erőltettem a vonásaimra. Látszott, hogy jól szórakoznak, ugratják egymást, és beszélgetnek, mint rég.
– Úgy tűnik, lenyugszanak a kedélyek! – mondta Niall, ahogy követte a tekintetemet.
– Hát, nagyon remélem. Jó lenne, ha Zayn lehiggadna egy kicsit.
– Nem tudja megbocsátani, hogy nem kerültek fel a számai a lemezre.
– Oké, én értem, de azt azért be kell látni, hogy az egészen más stílus, mint amit eddig képviseltünk. Be kell valljam, nekem nem tetszett egyik sem.
– Én se rajongtam értük – bólintott Ni. – Naughty egyébként nagyon rossz hatással van rá. Azóta van ez a mélyrepülés, mióta így rágyógyult Zaynre. Ez a vallási hablaty, amit állandóan tol neki, meg ahogy kihasználja és hülyíti, engem teljesen kiborít.
– Igen, én is allergiás rohamot kapok tőle. Nem is értem, Zayn miért barátkozik vele.
– Én se, de ahogy szóba kerül, Zayn egyből úgy védi, mintha a testvére lenne. Úgy látszik, nagyon közel kerültek egymáshoz.
– Adja az ég, hogy ne legyen igazad! – válaszoltam, de közben elmosolyodtam, ahogy Louis felénk pillantott, és kacsintott egyet, mikor összeakadt a szemünk.
– Ámen! – mondta Niall, és megveregette a térdemet, mielőtt felállt, és elindult a büfékocsi felé.
Néztem egy darabig a beszélgető párost, és hallottam a szívből jövő nevetésüket, mikor Eli  kikapta Zayn kezéből a felé nyújtott banánt, és egy pillanat alatt kibontotta, majd befalta az egészet. Louis egyből felém fordult és azt kiabálta:
– Pont olyan, mint te!
Nem tudtam eldönteni, hogy a banánmániámra gondol, vagy arra, hogy nekem is ilyen mély torkom van?!

– Persze anya! Karácsonykor mind együtt leszünk, ígérem. Még nem tudom, hogy oldjuk meg, de kitalálunk valamit! – mondta Louis a telefonba, és közben a hajamat tekergette az ujjára, ahogy az ölében feküdtem. – Ha nem tudunk hazamenni, akkor ti jöttök át az államokba. Már repülhetnek az ikrek, nem igaz?
– Dehogynem. De a nagyinak is azon a héten van a szülinapja – válaszolta kissé szomorkás hangnemben Jay.
– És? Őt is hozzátok! – nyugtatta Lou. – Akkora ez a ház, hogy akár Margareth néniék is jöhetnek.
– Nem akarunk zavarni – mondta az anyukája, de azért hallottam a hangján, mennyire örül.
– Hogy zavarnátok, Jay? – kérdeztem és közben élveztem, hogy Louis felém hajolva egy nagy cuppanóst nyomott a számra. – Alig várom, hogy babázhassak egy kicsit.
– Hát az az igazság, hogy kicsit félek, Hazz. Ha te a kezedbe veszed az ikreket, lehet, hogy többé nem kapom vissza őket – nevetett a leendő anyósom, én pedig felkuncogtam, mert igazat kellett adnom neki.
– Ha aláírok egy nyilatkozatot, hogy nem próbálom megtartani őket, akkor megnyugszol?
– Nem – mondta határozottan, de aztán ő is felkacagott, ahogy Louis is, aki egyből hozzátette:
– Nem alaptalan a félelmed, anya, de próbálom majd megfékezni Harryt.
– Még gondolkodom a dolgon – mondta mosolyogva Jay. – Hátha mégis el tudjátok intézni, hogy itthon legyetek.
– Szinte kizárt – csóváltam a fejem. – A karácsony nagyüzem lesz.
– Oké, akkor elkezdem felkészíteni a családot. Lotti viszont boldog lesz, az már biztos. – Ettől a mondattól kicsit megkeseredett a szám, ahogy eszembe jutott az álságos, megjátszós kis picsa, de türtőztettem magam. Mégiscsak Louis húga.
– Mindenki boldog lesz, ha tél közepén eljöhettek kicsit melegedni.
– Igaz. Már most rohadt hideg van. Tegnap ki se tudtam vinni a kicsiket, mert féltem, hogy lefagy az orruk – mesélte Jay. – De ma süt a nap, bár éjjel kemény fagyok voltak.
– Vigyázz rájuk! – mondta Lou tök feleslegesen, én pedig elképzeltem, ahogy ő öltözteti a mi gyerekünket, mielőtt sétálni mennek, és a képtől enyhe szívritmuszavart kaptam. A fantáziám meglódult, mert a lehetőség, hogy egyszer majd saját családunk lesz, mindig azonnali elmezavart, nyolcszáz beugró képet, és valamilyen megmagyarázhatatlan okból, enyhe merevedést okoz.
– Vigyázok mindenkire! Puszilunk benneteket! – búcsúzott Jay.
– Mi is titeket! – válaszoltam, és belefordultam Louis ölébe, hogy felhúzzam a pólóját, és míg ő búcsúzkodott, apró, nyálas kis puszikkal lepjem el a hasát, végig a kedvenc szőrcsíkom mentén a köldökéig, majd visszafelé induljak. Felpillantottam, és hallottam, hogy az anyukája még mond neki valamit, de Louis szeme már éhesen csillogott, miközben nézte, ahogy a nyelvemmel cirkalmas mintát rajzolok a barna bőrre, nedves, fényes csíkot hagyva magam után, mint egy csiga. Lenyúlt, és feljebb húzta a pólóját, hogy nagyobb legyen a vászon, amire alkothatok, nekem pedig megfeszültek a golyóim.

Este, az eget rengető szeretkezés után, lusta nyugalomban feküdtünk egymás mellett. Louis a karomon pihentette a fejét, és a plafont bámulta.
– Mi bánt, kicsi? – kérdeztem, mert éreztem, hogy lélekben máshol jár.
– Nem bánt semmi, csak azon gondolkoztam, amit ma Zayn mondott.
– Mit mondott? – húztam ki a karom, és tornáztam fel magam a párnákon, mert valamiért éber lettem egy pillanat alatt.
– Elmesélte, mennyire élvezi a munkát, amit a bandán kívül csinál. Hogy ott sokkal inkább szabadnak érzi magát, és hogy Naughtyval mennyire egy hullámhosszon vannak. Azt mondta, az új lemez remek lesz, és sokkal inkább az ő stílusa, mint az, amit együtt csinálunk.
– Jaj, ne már! – nyögtem fel panaszosan. – Telebeszéli a fejét az a mocskos disznó. Szinte hétről hétre elidegeníti tőlünk.
Louis bólintott, és a homlokán gondterhelten sokasodtak a ráncok.
– Nem tudom, hogy tudnánk kivonni a hatása alól. Ez a hiteskedés csak rátesz egy lapáttal. Nem ismerem a muszlim vallást, és az én életemben nem tölt be olyan meghatározó szerepet a hit, mint az övében, de most, hogy talált valakit, akivel megélheti ezt a sorsközösséget, még jobban kezd rajta kiütközni a mássága.
– Remélem nincs igazad, de nekem is feltűnt, hogy mostanában egyre többször, szinte kívülállóként viselkedik, és egyre jobban háttérbe húzódik. Aggódom emiatt. Nekem úgysem nyílna meg, tekintettel az elmúlt évek viszályaira, de te és Niall, meg persze Apu… ti talán lassan visszaterelhetitek a helyes útra.
– Honnan tudod, hogy az a helyes út, amit mi gondolunk? – fordította felém az arcát Louis, és a szemében igazi elbizonytalanodást láttam. Elgondolkoztam a dolgon, és percekig néma csendben feküdtünk, míg mindketten a belső utakon jártunk, választ keresve.
– Nem tudom, de én képtelen lennék bármit is tenni, ami veszélybe sodorja a zenekart.
– Szerintem ő sem akarja veszélybe sodorni. Ez eszébe sem jut. Az a baj, hogy Shahid egy manipulatív faszfej, aki képes apró lépésekkel, akár hónapokig óvatosan haladni a célja felé. Tök hülye hasonlat, és ég is pofám miatta, de milliószor eszembe jut a párhuzam a terroristák és Naughty között. Akik képesek felnőni egy idegen kultúrában, befészkelni magukat egy másik világ legbelső zugaiba, és akár húsz, harminc évig várni, míg megkapják a parancsot. Soha nem múlik el a kötődés, nem írja felül a hitüket az, amit látnak, tapasztalnak, és képesek magukkal együtt akár több száz, ártatlan embert is megölni, pusztán fanatizmusból. Ez számomra teljesen döbbenetes, és hihetetlenül rémisztő.
Éreztem, ahogy a gyomrom összehúzódik a szavai hallatán. Nem tetszett a párhuzam, és szívesen ellentmondtam volna neki, de nem voltak érveim. Valahol a Naughtyféle agymosás is pont olyan volt, mint amiről Louis beszélt. Nem tudom, hogy képesek erre, és miért vannak ilyen nagy hatással másokra, de tényleg ijesztő a dolog.
– Csak tudod, ha már annyira a vallással jön neki, hogy fér bele a pia, meg a drog?
– Úgy látszik, Shahid egy új irányzat az iszlámon belül… lehet hogy lesz Naughtyizmus.
– Lehet… Én már évek óta egy félistent imádok! – vicceltem el a dolgot, mert nem bírtam már a feszültséget. Louis rám nézett, a szemei elkerekedtek, aztán feljebb nyomta magát, hogy elérje a számat, és finoman megcsókolt. Apró puszikkal váltunk el, amiket imádok. Ettől lesz olyan érzelemteljes, és intim az egész. A csók, az mindig érzéki. Louis-t nem lehet csak megszokásból csókolni. De a puszik, az apró, szerelmes, cirógató puszik azok, amiktől érzem, hogy milyen sokat jelentek neki.
– Én meg egy arkangyalt. Mikor először láttalak, rögtön Gábriel ugrott be rólad.
– De hisz ő üldözte ki Ádámot és Évát a paradicsomból.
– Jól tette. Még most is ott legelésznének, és nem jöttek volna rá, hogy az életben a bűn néha a legédesebb – kacsintott, és újabb puszit kért. – Amúgy pedig szerintem nem ez jut róla az emberek eszébe, hanem, hogy ő a remény angyala – suttogta a számba. – Nekem mindig te voltál a remény. Remény egy jobb életre, a boldogságra, és arra, hogy egyszer én is jobb ember lehetek melletted.
Úgy meghatódtam, hogy majdnem nyöszörögni kezdtem az édes kíntól. Hogy a picsába mondhat ennyire szépeket???

.

2015. június 14., vasárnap

CXI. Fejezet

Sziasztok!

A mai csodálatos brüsszeli koncert örömére, hoztam az új részt, és remélem ezzel elégedettebbek lesztek, mint az előzővel...
Vége a sulinak, meglátjuk, mennyire lesztek itt, olvastok-e, vagy sem. Ha nagyon megfogyatkozunk, akkor ritkábban hozom a részeket, ha mindenki ráér, és unatkozik, akkor maradunk a szokásos tempónál.

Jó nyaralást, sok pihenést, jó bulikat, ngy találkozásokat mindenkinek!
<3 Becca

– Nem, kicsi! Nem érdekel. John jó helyre kerül, mert Mrs. Clier kislánya imádja már most, de nem fogom engedni, hogy Paul egy idegen családba kerüljön, akikről nem tudok semmit.
– Édesem! Ne hisztizz már! Attól, hogy mi nem ismerjük őket, még lehetnek jó fejek. Nem hiszem, hogy Shantall ajánlotta volna őket, hogyha nem száz százalékosan megbízhatóak. Mindenki tudja, hogy te vagy az anyatigris a családban, és ha valamelyik kis szemétládának nem nyalják ki a seggét, akkor te fogsz bosszút állni. – Nem bírtam ki, hogy ne vigyorodjak el a leíráson, ami teljesen élethűre sikerült.
– Mi az, hogy kis szemétláda? – erőltettem haragos arckifejezést magamra, visszautalva az előző kijelentés sértő részére.
– Jaj, bocsánat. Imádnivaló kis rohadékok, akik kicakkozták a függönyt, kihúzták a szálakat a kanapé oldalából, ellopják a kaját a tányéromról, és állandóan befészkelik magukat az ágyunkba, mert halálra kényeztetted őket. – Rohadt nehezen álltam meg, hogy hangosan felnevessek, mert teljesen igaza volt, de ki kellett állnom a kicsikéimért.
– Nem is igaz! A függöny baleset volt, mert Ringo nem kapaszkodott jól a karnisba, és lecsúszott szegény. Szerencse, hogy nem esett le.
– És mi a pöcsömet keresett a karnison? Szerinted az normális, hogy a macska a karnison áll? És ne gyere nekem azzal, hogy kanárinak képzelte magát. Ezt utoljára a Jégkorszakban vettem be, mikor a mamut azt hitte, ő is oposszum.
– A kanapé azért lett körömélező, mert nem vetted meg a háromszintes macskajátszót, amin lett volna kókuszköteles kaparófa.
– Persze… a háromemeletes, négy négyzetméteres kastélyt, ami a nappali felét elfoglalta volna. Ne etess, Hazz, ezek akkor is, csupán a hecc kedvéért, a kanapén éleznék a körmüket.
Nem hagytam magam, úgy tettem, mintha meg se hallanám.
– És azért vannak az ágyadban, mert imádnak, és szeretik az illatodat.
– Ez csak a te számodra mentség. Mert állítólag te is azért fekszel állandóan az én felemen.
Láttam a szemén, hogy már ő is mosolyog, és igazából nem is mérges, de azért odaléptem hozzá, kettőnk közé szorítottam Pault és George-ot, majd finoman a szájára tapadtam. Louis egyből visszacsókolt, és már a hajamban szaladtak az ujjai, hogy a tarkómon megállapodva húzza magához a fejemet, és a számba dünnyögjön. – Nem fogsz levenni a lábamról egy csókkal, és két rühes macskával.
Gyorsan a kis csöppségek fülére tapasztottam a kezeimet, és hátraléptem.
– Ne mondj ilyet előttük, mert sérülést okozol a kis lelkükben. Ők gyönyörű, imádnivaló kis csöppségek, akik arra születtek, hogy kényeztessék őket.
– Igen… hogy MÁSOK kényeztessék őket. Pontosan. Ezért most indulsz, összecsomagolsz két bőröndöt a két tüneményes vakaréknak, hogy ma délután könnyes búcsút vegyünk tőlük, és nem akarok ezen többet vitatkozni. Úgyis kikötötted, hogy heti beszámolót kérsz az állapotukról, képekkel. Aki ezeket befogadja, eleve nem normális, hogy teljesíti a kéréseidet.
Kezdtem tényleg beduzzogni, és éreztem, hogy az agyamat elönti a pipa. Louis is láthatta megváltozott arckifejezésemet, ezért odalépett, két ujjal megcirógatta George fejét, aztán lábujjhegyre állva puszilgatni kezdte a szám sarkát.
– Édesem… Cica! Ne vesszünk már össze ezen. Jó helyük lesz, és muszáj rabszolgát találnunk nekik. Hétvégén utazunk, és csak Alfit vihetjük magunkkal. Tudtuk előre, hogy nehéz lesz megválni tőlük, de ez az élet rendje – csitított, és két kézzel megfogta a derekamat, hogy magához húzzon. – Hidd el, mindegyiknek isteni személyzetet találtál. Tudom, hogy téged ez nagyon megvisel, de az ő érdekeiket nézd. Remek életük lesz. – A gyomrom kezdett megnyugodni, és bár szenvedtem a tudattól, hogy meg kell váljak az aprótalpak sokaságától, de tudtam, lejárt a közös időnk. Hétvégén visszaköltözünk LA-be, és kezdetét veszi az őrültekháza, ahol egyik fellépésről a másikra rohanunk, és jó, ha pár órára hazaesünk néha. Nekik törődés kell, és szeretet. Lassan bólintottam, de még képtelen voltam letenni a kezemből a két kis szőrcsomót.
Louis is lenézett rájuk, a szeme szeretettel telt meg, és bármit is mondott az elmúlt percekben, én tudtam, mennyire imádja őket. Felnézett rám, a kezével az arcomat cirógatta meg, aztán kivette a kezemből a két kis rosszcsontot, és halkan figyelmztetett:
– Indulj, szívem. Pakold össze a cuccukat. Az oltási könyveket a pultra készítettem.
Nem válaszoltam, csak lehajtott fejjel indultam az emeletre a két macskakosárért, amibe betettem a játékaikat, egy-egy puha takarót, amiből mind az öt sorra került már, hogy a kis család éjjelente azon bújjon össze, így majd hazai illatokkal és az otthon emlékével felruházva nyújtson menedéket a félelmetes új világban, ahová kerülnek.
***Zayn***
Lecaplattam a lépcsőn, már éreztem, hogy tolakodnak a könnyeim, mikor Louis telefonja rezegni kezdett az asztalon. Automatikusan kaptam fel, és néztem a kijelzőre. Mikor láttam, hogy Zayn az, persze fel is vettem, mert Lou eltűnt a szemem elől.
– Hahó, cimbi! – szóltam bele üdvözlésképpen, de csak halk szuszogás volt rá a válasz. – Zayn! – szóltam bele ismét, de furcsa zörejeket, és beazonosíthatatlan hangokat hallottam csupán. Eltartottam a telefont, ismét a kijelzőre néztem, de a vonal élt, és ismét meggyőződtem róla, hogy a hívás Maliktól érkezett. Visszaemeltem, mikor egy nagy nyögés, és apró sikkantások ütötték meg a fülemet. „ Ó, igen. Isteni! Ne hagyd abba!” – nyöszörgött egy női hang, és bár nem hallottam kristálytisztán, de az biztos, hogy nem Perrie volt, mert ez egy mély, szinte férfias hang volt, míg Perrie kedves, csilingelő szopránját már jól ismerem.
Újabb öblös nyögések, ezúttal Zayntől, és részegnek tűnő, vontatott szavak. „Neeem hagyom abba…nyugi… addig kúrlak, amíg akarod!”. Eltátottam a számat, és döbbenten meredtem magam elé, mikor Lou hangját hallottam meg közvetlen közelről: – Ki az? – kérdezte, és elém lépett. Mikor meglátta a fejemet, én pedig automatikusan átnyújtottam neki a telefont, összehúzott szemöldökkel hallgatott bele, aztán olyan arckifejezést vett fel, mint aki valami szörnyűséget lát, vagy hall. Ő is leengedte a készüléket, megnézte, ki a hívó, és mikor rájött, hogy Zayn az, a szemöldökei a homlokára ugrottak, ami ráncokba szaladt, és kérdőn nézett rám.
– Nem tudom, szerintem véletlenül nyomódott be neki – suttogtam, mire Lou egyetértőn bólogatott, és ismét belehallgatott. Fél perc után elrántotta a fülétől, kinyomta, és lecsapta az asztalra.
– Hülye barom! Nem igaz, hogy nem bír magával. Most már tényleg minden héten felszed valami libát. Nem is értem, hogy nem bukik le, bazmeg! – füstölgött, miközben a konyhába trappolt, és idegesen kicsapta a fridzsider ajtaját. – Mondd meg őszintén, miért van erre szüksége? Mindenki tudja, hogy ő a világ egyik legjobb pasija. Bármelyik nőt megkaphatná. De azt mondja, neki Perrie kell. Akkor viszont miért nem bírja megállni, hogy ilyen szutykokat szedjen fel? Ha szereti a nőjét, akkor mi szükség erre.
– Tudod milyen. A maga módján szereti Perriet, és ragaszkodik hozzá, de szerintem ő képtelen teljesen elkötelezni magát.
– Akkor nem Pezz az igazi! – nézett rám Louis a kinyitott hűtőajtó mellett, és egy pillanatra ellágyult a tekintete.
– Vagy csak Zayn valamiért képtelen a kötődésre.
***Zayn vége***

– A szülei elváltak, ahogy a tieid is, és az enyémek is. Nem lehet mindent erre fogni.
– Nem minden gyerek ússza meg sérülések nélkül a szülei válását. Bennem is maradtak sebek, amik nem gyógyulnak be soha. Lehet, hogy ezért lettem meleg. – Félve pillantottam Louis-ra, aki elgondolkodva nézett, aztán apró bólintással jelezte az egyetértését. – Bár én nem meleg vagyok anyám szerint, csak pánszexuális. – Néztem az ismét felszökő szemöldököket, és az jutott eszembe, mennyire imádom ezt az arcot.
– Hogy mi? – kérdezett vissza.
– Pán-szexu-ális… – tagoltam, aztán elvigyorodtam. – Olyan ember, aki nem az alapján választ párt, hogy milyen nemű, hanem hogy kiben leli meg a lelki társát.
– Igen? – nézett rám furán, de közben becsukta az ajtót, és közelebb lépett.
– Igen – mondtam határozottan.
– Tehát mostantól a nőkre is féltékenykedhetek? – kérdezte furán méregetve.
– Nem. Neked nincs kire féltékenykedned. Én már megtaláltam, és hozzá tartozom.
Louis arcán széles mosoly terült szét, miközben hozzám lépett, az orrát a nyakamba fúrta, és puszilgatni kezdett.
– És ha elmúlik? Ha már nem fogsz így szeretni? – kérdezte, és hallottam a hangján a bizonytalanságot.
– Nem múlik el… ez nem egy nátha! – vágtam rá kapásból, mire felnevetett.
– Ajánlom is! Mert ha eszedbe jutna valaki mással pánsípozni, én kiverem az összes fogát, hogy jobban tudjon fújni – közölte szárazon, és közben a hátamat simogatta az egyik kezével, a másikkal pedig elhúzta a hajamat, hogy jobban hozzáférjen a nyakamhoz.
Hangosan nevettem, mert imádom a humorát. Főleg azt, hogy bármilyen helyzetben tud valami vicceset mondani. Szerintem én vagyok a legnagyobb rajongója.

***Zayn***
Másnap reggel, mikor a stúdióba értünk, Zayn már ott volt, és Niallel beszélgetett a pultnál ülve, kávét kortyolgatva. Louis, mikor meglátta, megszorította az ujjaimat, aztán elengedte a kezem, és átvágott a termen, egyenesen hozzájuk, majd súgott valamit Zayn fülébe, miközben arcon csípte Niallt üdvözlésképpen, majd intett Maliknak, hogy kövesse, és kimasírozott. Zayn, arcán teljes döbbenettel, némi fáziskéséssel indult, de abból, ahogy beletúrt ébenfekete, lassan állig érő hajába, tudtam, hogy mi lehetett a téma. A tegnapi hívása…
Megvártam, amíg követi Louis-t, ki az ajtón, és eltűnnek a szemünk elől, majd odasétáltam Niallhöz, aki hirtelen nézett fel rám, mint aki most ébred valami szürreális álomból.
– Ez mi volt?
– Zayn tegnap véletlenül benyomta a telefonját, és felhívta Lou-t, miközben valami csajt kefélt – sommáztam a történteket, mire Niallnek a szokásosnál is nagyobbra kerekedtek a szemei, és eltátotta a száját.
– Mármint… hogy hallani lehetett… ahogy… ?! – A feje átment céklaszínűbe, és láttam, hogy teljesen zavarba jött. Valószínűleg maga elé képzelte a jelenetet. Nem mertem lenézni, nehogy megbizonyosodjak arról, hogy valóban akkora hatást gyakorolt Niallre, mint gondolom. Mivel ebben a pillanatban a pult felé fordult, és eszeveszetten kavargatni kezdte a kávéját, már látnom sem kellett ahhoz, hogy tudjam, merevedése van. Hát ezt mondjuk megértem. Zayn, amint bárkit is kefél… az azért elég felkavaró fantáziakép.
Lehuppantam mellé, és Mia már tette is elém a laktózmentes macchiatót, ami nélkül nem indulhat a nap. – Kérsz egy pohár zöld trutyit is? – kérdezte, én pedig bólintottam, mire undorodva a turmixgéphez indult, és előszedegette a hozzávalókat, hogy elkészítse a világ legfinomabb turmixát, amit csak nekem csinál. Szeretem ezt a helyet. Eldöntöttem, hogy kikönyörgöm, őt is vigyük LA-be, de rájöttem, ez az ott dolgozó, idősebb Irene állásába kerülne, úgyhogy letettem a dologról.
– Mia! Megtennéd, hogy részletesen leírod, mit teszel ebbe a csodába, hogy Amerikában is élvezhessem?
– Hogyne! Minden szart, amit a hűtőben találok, és megbolondítom egy kis spenóttal, hogy ilyen szép, libafos színe legyen – mondta mosolyogva, mire Niall akkorát röhögött, hogy belesajdult a fülem. Próbáltam a legvérfagyasztóbb pillantásommal nézni rá, de ettől csak még jobban bepörgött, és már a pultot csapkodta, annyira kacagott. – Most kifejezetten hasonlítasz Dagobert bácsira a Kacsamesékből! – mondta még mindig röhögve, és bele akart borzolni a hajamba, de elkaptam a csuklóját.
– Mindennek van határa! Legyen eszed! – szóltam rá erélyesen.
– Óóó, szóval csak Louis borzolhatja össze a tökéletes loboncodat – állapította meg.
– Pontosan! – szólt Louis rekedtes hangja a hátunk mögül, ahogy odalépett hozzám, átölelte a mellkasomat, és egy nagy cuppanóst nyomott az arcomra. Felé fordultam, amennyire tudtam, mert szorosan tartott, és megkérdeztem: – Na, mi volt? Mit mondott?
– Röviden? Hogy semmi közöm hozzá, ne szóljak bele a magánéletébe, és egyáltalán, hogy merem számon kérni, mikor nem vagyok se az apja, se a bátyja, se a nője.
Ahogy elmondta, kicsit megvonaglott a szája széle, amiből tudtam, hogy fájdalmas beszélgetés lehetett, és Zayn cinikusan válaszolt, ami ellen
mint tudjuk, nincs ellenszer. Nem igazán láttam biztatónak a kilátásokat, de a számba harapva csendre intettem magam, és csak bólintottam, hogy tudomásul vettem, amit mondott. Lou ölelése még erősebb lett, és a vállamra hajtotta a fejét. Odabújtam hozzá, és megsimogattam a szívemen fekvő kezét.
– Nem tudsz helyette okos lenni, kicsi. Vannak dolgok, amiket neki kell eldöntenie, és vállalni a következményeket.
– Tudom – válaszolta halkan, és egy pusziért nyújtotta az ajkát – csakhogy a következmények nem csak őt érintik, hanem mindannyiunkat.
– Igen, ez igaz… de ettől még nem fog megváltozni – mondta a kávéjába bámulva Niall, aki eddig csak hallgatta a beszélgetésünket.
– Sajnos nem – értett egyet vele Louis, és arcát a lapockámba nyomva hatalmasat sóhajtott. – Kurvára nem!



.