2015. október 27., kedd

CXXX. Fejezet



Sziasztok!

Annyira hihetetlen, hogy 130 (!!!) résznél tartunk... másfél év alatt. Ez tényleg olyan dolog, amire nem lehet felkészülni, eltervezni,,,csak átélni. Nektek köszönhetem, hogy minden napomban akad egy kis öröm, akármilyen szar lenne egyébként. És ezért roppant hálás vagyok....fogalmatok sincs arról, hogy mennyire.
Hoztam az új részt, remélem nem fogtok meggyűlölni érte. Húztam, mint a rétestésztát, de ennél tovább nem lehetett.

Nyugtassatok meg, hogy nem követtem el nagy baklövést...

xxxBecca



Vége a nyaralásnak, és ezzel a nyugalomnak is. Már a repülőn furcsa félelem lett rajtam úrrá, de arra fogtam, amit minden, a média és kíváncsi szemek fürkésző pillantásától távol eltöltött nap után szoktam érezni. Félelem a lebukástól, rettegés a hétköznapoktól. A stresszt nem lehet megszokni. Valahogy úgy éreztem, jobb lenne már túlesni mindenen. Zayn távozásán, a coming outon, és néha, mikor maga alá temetett a tehetetlenség, felmerült bennem, hogy jobb lenne már, ha ennek az egésznek vége lenne, egyszer és mindenkorra. Most is úgy éreztem, nem tudom tartani magam, és az összeomlás szélére kerültem. Pedig azt hittem, a pár, kettesben eltöltött nap erőt ad a folytatáshoz.
Mikor a reptéren elváltunk egy futó csókkal, ami inkább egy unalmas házaspár búcsúja, mint szerelmes fiataloké, és Louis lesietett a lépcsőn, hogy a rá váró autóba üljön, és elhajtson egy másik szállodába, mint ahol nekem vettek ki szobát, ismét éreztem a rám nehezedő terhet. Akarom én ezt?!
Nem volt időm sokáig gondolkozni a dolgon, mert a külvilág úgy gondolta, elég szabadságot kaptunk, és ideje visszamászni a mókuskerékbe. A telefonom zizegni kezdett, és pedig kelletlenül kotortam ki a zsebemből.
– Harry, Lou még veled van? – kérdezte Brandon idegesen.
– Épp most ment el – válaszoltam unottan, bár kíváncsi lettem, mitől ilyen izgatott.
– Akkor jó! Neked akartam először elmondani…
– Mi történt? – pattantam fel azonnal.
– Zayn kilépett.
– Igen, ezt tudjuk… – mondtam vontatottan, de a gyomrom már a torkomba ugrott.
– Igen, de ma már nem lép fel veletek.
– Micsoda? Ma? Miért pont ma? És miért így kell ezt megtudnunk?
– Nem tudom, Hazz, tényleg nem tudom. Én is azt hittem, még vagy öt koncertet lenyom.
– De csak bepipult valamin, vagy mi van?
– Lekapták valami kiscsajjal a legutóbbi koncerten, amiből skandalumot csinált a sajtó.
– Perrie?! – kérdeztem, mert azt hittem, a lány állította válaszút elé Zaynt.
– Nem… Azt hiszem nem. Zayn azt mondja, most telt be a pohár, és már úton van a repülőtérre, hogy hazautazzon.
– Épp itt vagyok! Beszélek vele!
– Azt megköszönném! – mondta Brandon, de a hangjából éreztem, most nem valami bizakodó.
Gyorsan lesiettem a lépcsőn, nem törődve a biztonsági főnök hangjával:
– Harry, még ne gyere le. Negyed óra, és jön érted a kocsi!
– Nem! Nem megyek el. Keressétek meg Zaynt, és hozzátok a VIP váróba! Ott megvárom.
Pete összehúzta a szemöldökét, de látva az idegességemet, nem akadékoskodott.
– Itt van a reptéren? – kérdezte, de közben már intett két embernek, hogy kísérjenek el, ő pedig előszedte a telefonját.
– Nem tudom, ideért-e már, de úton van…
– Oké! – bólintott, és elsietett.
Mintha egy nagy kő lenne a gyomromban, úgy vonszoltam magam, és lerogytam egy fotelbe az ablaknál, mikor végre odaértünk a pihenőbe.
Nem kellett sokat várnom, talán tíz percet, mikor nyílt az ajtó, és Zayn szakállas, szamurájcopfos fejét láttam meg az ajtó résében. Nagy levegőt vettem és felálltam, mert nem bírtam kezelni a feszültséget.
– Haver! – léptem felé, de Zayn megtorpant az ajtóban, és először gyanakvó pillantással méregetett. Mikor látta, hogy egyedül vagyok, és valószínűleg a szemeimben is észrevette a kétségbeesést, beljebb lépett, majd becsukta maga mögött.
– Szia, Hazz...
– Mi történt? – kérdeztem, rögtön a lényegre térve, mert nem volt értelme mellébeszélni.
– Elegem van. Ráment az életem erre a cirkuszra.
– Miről beszélsz? – faggattam, és közben a fotelok felé tereltem, majd a hűtőből kivettem két üveg ásványvizet, és egyet a kezébe nyomtam.
– Összebarátkoztam egy kiscsajjal pár héttel ezelőtt. Épp utazgatott, úgyhogy megfűztem, tartson velünk. Elvittem két koncertre, és tényleg jó fejnek látszott. Kisírta, hogy csináljunk közös képet, én meg belementem. Semmi nem volt, esküszöm. Csak átöleltem, és kész.
Nem nagyon hittem el a sztorit, csak azért nem akadékoskodtam, mert a történtek szempontjából nem éreztem lényegesnek. – Erre ma reggelre tele a net a képekkel, és már elhordtak mindennek. Perrie őrjöng, anyám őrjöng, és több millió ember illet a legcifrább jelzőkkel, olyanok, akiknek semmi közük az életemhez.
– Zayn, mindannyian ebben élünk. Tudod, hogy a rajongók úgy érzik, mintha családtagok lennénk. Mindenki kiakad, ha valami olyasmi derül ki, amivel ő nem ért egyet. Mert nekünk nem lehetnek hibáink…
– Hát pont erről van szó! Hazz, nekem ebből egyszer és mindenkorra elegem van. Muszáj most lelépnem, vagy valami őrültséget csinálok!
A szavai szokatlanul komolyan hangzottak, és a fejét leejtette a vállai közt. Láttam, hogy tényleg nagyon alámerült.
– Csak ne így… – kérleltem halkan. – Legalább a fiúktól búcsúzz el, kérlek!
Éreztem, hogy ennél többet nem tudok elérni nála. Legnagyobb meglepetésemre megrázta a fejét.
– Nem megy! – sóhajtotta, és a két tenyerébe temette az arcát. – Képtelen vagyok! – suttogta, de így is hallottam, mennyire reszket a hangja.
– Zayn, kérlek! Hidd el, ha búcsú nélkül mész el, az utólag még fájdalmasabbá teszi az egészet.
Nem válaszolt, a vállát zokogás rázta. Percekig vártam, míg meghozta a döntését, és nagy nehezen rám emelte véreres, kisírt szemeit.
– Mondd meg nekik, kérlek, hogy ne utáljanak. Ha egyszer mindenen túl leszünk, és már nem feszít bennünket az indulat, leülünk, és átbeszéljük az egészet. Most viszont mennem kell. Harry, tedd meg, hogy átadod nekik!... Szeretem őket, és bármit is tartogat a jövő, olyanok vagytok nekem, mint a második családom. Szerettem azt az életet, amit együtt éltünk… az elején. De ezt, ami mára lett belőle, képtelen vagyok tovább elviselni.
Már az én arcomon is ömlöttek a könnyek, és képtelen voltam válaszolni. Csak bólintottam, aztán előrehajoltam, és átöleltem az embert, akivel négy évet töltöttem együtt, teljes sorsközösségben, és akivel együtt nőttem fel.
Szorítottuk egymást, nem is tudom meddig, csak azt, hogy elzsibbadt a karom, mire leengedtem. Egy belső késztetésnek engedve lehúztam a pecsétgyűrűmet, aztán megfogtam Zayn kezét, kifordítottam, és a tenyerébe tettem.
Mikor meglátta, újra ömleni kezdtek a könnyei, és azonnal a tenyerébe zárta. Mindketten tudtuk, miről szól ez az egész, és azt is, hogy ettől a pillanattól minden megváltozik, és soha többé nem lesz ugyanaz, mint eddig.

***

Zayn elment, de nekem még kellett egy fél óra, míg összeszedtem magam. Nem akartam úgy elindulni, hogy nem beszélek Lou-val. Harmadik csörgésre vette fel, és ahogy beleszólt, azonnal tudtam, hogy már hallotta a hírt.
– Elment… – Csak ennyit mondott, és nekem máris facsarodott a szívem, annyi fájdalom csendült ki a szavaiból.
– Igen, tudom, kicsi… Most beszéltem vele, mert összefutottunk a reptéren.
A vonalban egy nagy szusszanás, aztán síri csend. Vártam, hogy mit reagál, és féltem, hogy rajtam tölti ki a mérgét Zayn helyett.
– Tőlem el sem búcsúzott. Még egy SMS-t sem írt – dünnyögte, és igazán szomorú volt.
– Azt üzente, hogy szeret, és mindent köszön, de most annyira ki van borulva, hogy képtelen lett volna még búcsúzkodni is. És úgy láttam… úgy láttam, hogy igazat mond, Lou. Ha most nem megy el, lehet, hogy kárt tett volna magában…
Louis szaggatott légvételeit hallgattam, és a könnyeim hangtalanul masíroztak az arcomon.
– Mi lesz most? – kérdezte Louis, én pedig annyira szerettem volna mellette lenni, hogy a szemébe nézhessek, és erőt önthessek belé.
– Ugyanaz, mint eddig, csak ezentúl nélküle.
– Olyan nincs, hogy nélküle! – fakadt ki, és már sírt.
– Édesem! Tudom, hogy most elképzelni sem tudod, de hidd el, megoldjuk. Fájni fog, hogyne fájna, de erősek leszünk.
– Nem biztos, hogy erős akarok lenni… Harry, nem biztos, hogy tovább akarom csinálni.
– Kicsi! Most hagyd abba! Nem adhatjuk fel. És nem így. Át fogunk beszélni mindent. Először mi ketten, utána a fiúkkal. Már itt vár rám a kocsi. Egy óra, és nálad vagyok.
– Nem jöhetsz ide! – döbbent le azonnal, de én már eldöntöttem, mit akarok.
– Szerinted, ki fog benne megakadályozni?
Egy apró, elégedett mosoly kúszott az arcomra, mikor rájöttem, azért nekem is van egy icipici hatalmam. Mert most, ha azt mondom, mi is felállunk, az egész úgy dől össze, mint a kártyavár. Tehát ebben a pillanatban megtehetem, hogy a vőlegényem után megyek, és megvigasztalom, akkor is, ha cég összes nagykutyája felhív, és még Simon is, hogy ne tegyem. Annyira leszarom…


Miután Louis-val jól kikeseregtük magunkat, és sikerült egy kicsit megnyugtatnom, délre összehívtak egy rendkívüli megbeszélést a szálloda különtermében, mert nem merték megkockáztatni, hogy kimozduljunk az épületből. Érdekes módon, senki nem mondta, hogy nem mehetek Louis-hoz, vagy hogy tűnjek el onnan, csak annyit kértek, maradjunk a szobában, és várjuk meg, míg Pete értünk jön, hogy lekísérjen a kupaktanácsra.
Mikor beléptünk a kis, elegáns helyiségbe, már ott várt Liam és Niall, valamint vagy öten a fejesek közül. Biccentettünk, majd a két üres székhez mentünk, ami természetesen nem egymás mellett volt. Niall azonnal felpattant, és átment a másik oldalra, hogy Lou mellettem ülhessen, mire láttam egy-két szemforgató megnyilvánulást.
– Valami nem tetszik? – kérdeztem, mire mindenki lesütötte a szemét, és senki nem vette a bátorságot, hogy vitába szálljon velem. Ezzel fel is mértem a helyzetünket, és bár majd megszakadt a szívem, annyira hiányzott Zayn, az alkupozíciót azért tudtam értékelni.
– Zayn távozása kissé viharosra sikerült, és volt benne egy kis váratlan fordulat, amire nem számítottunk, de az is igaz, hogy ez most jól jött, mert nem nagyon találtunk volna megfelelő indokot azon kívül, hogy ti nem jöttetek ki egymással…
– Persze, mert az, hogy a menedzsment egy rabszolgatartó, kizsákmányoló brigád, azt senki nem venné be, igaz?! – kérdezte Lou lehajtott fejjel, és láttam, hogy egy hajszál választja el az összeroppanástól. Liam oldalról nézte, aztán a karjára tette a kezét.
– Hogyan tovább? – kérdezte a vezetőségtől, és innentől csak azt beszéltük át, amire a következő pár nap túléléshez szükségünk lesz.
Mindenki viszonylag halkan beszélt, mint mikor meghal valaki, és a család a temetés körüli teendőket egyezteti. Volt az egészben valami mélységesen lehangoló, és visszafordíthatatlan.
Mire végeztünk, annyira megfeküdte a gyomrunkat, hogy ebédelni sem mentünk le, csak négyesben felmentünk Louis szobájába, és lerogytunk az ülőgarnitúrára.
Niall annyira csendes volt már a megbeszélésen is, hogy kezdett aggasztani. Mellé ültem, átöleltem a vállát, és picit megszorítottam a karját.
– Hogy tehette ezt? – kérdezte hirtelen, szinte kiabálva, amitől annyira megijedtem, hogy majdnem kiugrottam a nadrágomból.
– Azt üzeni, hogy szeret mindannyiónkat, és mi vagyunk a második családja.
– Meg a nagy faszt! Ha ezt üzenné, megírta volna legalább. Vagy akár el is köszönhetett volna! – ellenkezett a szöszi, és láttam rajta, hogy ő is a tűrőképessége határára sodródott.
– Találkoztam vele a reptéren, és beszélgettünk. Annyira ki volt borulva, hogy arra kért, én mondjam el nektek, mert neki nem volt rá ereje. Azt mondta, csak úgy tudta véghezvinni, amit akart, hogy senkinek nem szólt. Megértem… – tettem hozzá, mire Niall úgy lökött el magától, és pattant fel mellőlem, mintha leprás lennék.
– Mit értesz meg? Hogy se szó, se beszéd, fogta és lelépett?! Hogy arra nem volt képes, búcsúzóul megveregesse a vállunkat? Ne viccelj, Harry! Ennyire nem lehetsz birka! Szemétség volt tőle! Olyan bazmeg, mintha a feleségem hagyott volna el, anélkül, hogy közölte volna, miért.
– Én is megértem… – mondta Liam, és az ujjai között forgatott egy kupakot. – Neki is nehéz lehet, ugyanannyira, mint nekünk.
– Igen? De hisz neki volt választása!! – üvöltött Niall, akit még nem is láttam kikelni magából a hosszú évek alatt. – De nekünk nincs!
– Neki volt választása, de meghozni a döntést és véghez is vinni, ugyanolyan nehéz, ha két szar között kell választani.
– Miért, ebben neki mi a szar? – őrjöngött tovább Ni, és ledobta magát a szokatlanul csendes Louis mellé, aki rá sem nézett, csak mereven bámult maga elé.
– Niall, ne légy ilyen szemellenzős! – próbálkozott Liam, de sejtettem, hogy rossz lóra tett, mert most nem fog bejönni ez a hangnem.
– Ne mondd meg nekem, hogy milyen legyek, vagy milyen nem! Zaynnek elnézed, hogy faképnél hagyott, hogy le se szarja a fejünket, de rám szólsz, ha valamit nem úgy látok, ahogy te? – esett neki Niall, és akkorára nyitotta a szemeit, hogy féltem, kiesnek a fejéből.
– Srácok! Nem hiszem, hogy jó, ha egymásnak esünk, és így próbáljuk levezetni a feszültséget. Tudom, hogy nehéz, és senkinek nem akarom megmondani, mit érezzen ezzel kapcsolatban, de egy biztos: Négyen maradtunk, este koncert lesz, és valahogy ki kell állnunk a színpadra, anélkül, hogy ott omlanánk össze, több tízezer ember szeme láttára.
– Nehogy azt higgyék, hogy emberek vagyunk… – zsörtölődött Ni, de éreztem, hogy már csak a düh beszél belőle.
– Úgyis látszani fog rajtunk, kizárt, hogy nem, de ez a showbiznisz. Aki jegyet vett…
– Az nem kíváncsi a nyomorunkra – fejezte be Niall a számtalanszor hallott mondatot, én pedig hatalmasat sóhajtottam.
– Valahogy úgy…
– Én nem biztos, hogy meg tudom csinálni… – mondta halkan Louis, mire mindhárman felé fordultunk, és még a lélegzetünket is visszafojtottuk. Én ocsúdtam először, gyorsan felálltam, és mire odaértem hozzá, Niall már fel is állt, hogy mellé ülhessek.
– Dehogynem, kicsi! Együtt megcsináljuk. Minden rendben lesz! – mondtam, és magamhoz öleltem, de nem lazult el a karjaimban.
– Semmi sem lesz rendben, Hazza. Olyan, mintha széthullana körülöttünk a világ…
– Ne mondd ezt! Mi még itt vagyunk… – mondta Niall, és elé térdelt, Lou combjaira téve a kezeit. Liam is felállt a fotelből, és átült Lou másik oldalára, az én kezem alatt átölelve keskeny hátát.
– De meddig? – tette fel a mindannyiunkban ott motoszkáló kérdést Louis, és most emelte fel először a fejét. A szemeiben ott volt a rettegés, és a mélységes elkeseredés.

.

2015. október 19., hétfő

CXXIX. Fejezet

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, hátha kicsit ki tudtok kapcsolódni ebben az ótvar időben.
Köszönöm a csodás kommenteket, kicsit megnyugodtam, hogy még mindig sokan olvassátok... Köszöntöm a két új feliratkozót, hálás vagyok a bizalmatokért <3

Szép hetet mindenkinek.

xxxBecca




- Hejji! – sípolta Lux, mire azonnal odanéztem. Louis derékig állt a vízben, és mellette, egy kis szörfdeszkán, a szöszi hercegnőm állt kisterpeszben, széttárt karokkal, egyedül! A szívem hatalmasat dobbant, és eltátottam a szám. A kék szemek büszkén csillogtak, és mikor visszamosolyogtam rá, sikkantott még egy éleset. Lou-ra pillantottam, aki ugyanolyan büszke arckifejezéssel biccentett felém, és meghúzogatta szemöldökét.
- Nagyon ügyes vagy, Lulu! – kiáltottam, és elindultam feléjük. Néztem, ahogy a rövid  lábacskák igyekeznek megőrizni az egyensúlyt, de egy alattomos hullám a deszka alá kúszott, és kibillentette a kis alakot. Újabb sikítás, és már dőlt is, nekem pedig megállt a szívem. Lou óvó karjai azonnal elkapták, még a levegőben, és együtt dőltek a vízbe. Elégedetten kacagtak, én pedig pont akkor értem oda, mikor már csak birkóztak a fodrozódó hullámok között. Én is beszálltam, és mindkettejüket átöleltem.
- Nagyon ügyesek vagytok.
- Te is üdes vad! – mondta komolyan Lux, és bólintott is hozzá. – Játtuk, hod, Russellel gyakojoltál a pajton.
- Igen – válaszoltam elégedetten. – Azt mondta, tíz év múlva vízre is szállhatok, ha ilyen jól haladok!
Lou harsányan felkacagott, és véletlenül belepuszilt a fülembe. – Nem is igaz. Tök jól néztél ki a deszkán! – állította, és újabb csókokat nyomott az arcomra, míg Lulu átkapaszkodott az én nyakamba.
- Az lehet, de csak a parton – értettem egyet vele.
- Ha rájössz a nyitjára és megérzed a dolgot, utána már minden megy, mint a karikacsapás.
- Én is attól félek – mosolyogtam, és viszonoztam a finom kis puszikat.
- Hejji! Cápáááázzunk! – kérte Lux, én pedig azonnal a hátamra vettem, és befelé igyekeztem a mélyebb víz felé, ahol ráfeküdtem a hullámokra, és nyugodt kartempókkal úszni kezdtem. Louis eltűnt a látóteremből, majd egy perccel később vagy tíz méterre tőlünk bukkant fel, a fején a nevetséges szivacs cápauszonnyal, én pedig mély hangon dúdoltam "A cápa" zenéjét. Lux sikongatni kezdett, ahogy Louis felénk úszott, én pedig egyre jobban kapálóztam, mintha menekülni szeretnék, de rendületlenül énekeltem a vérfagyasztó dallamot.
- Jujjj!! Hejji! Gyojsabban! – ösztökélt Lulu, és a fenekemet rúdgosta igyekezetében, hogy ő is segítsen, miközben enyhén fojtogatott kis karjaival, mert annyira izgult már. Louis egyre közelebb ért, Lux üveghangon visított, én pedig féltem, hogy azonnal megjelenik egy vizimentő-csapat, hogy kimentsen bennünket, mert azt hiszik, fuldoklunk. Abban a pillanatban éreztem, ahogy Louis egyik keze a mellkasomra siklik finoman, míg a másikkal gondolom Lux popsijába csípett bele, mert átmenetileg megsüketültem a magas C-n leadott félperces sikítástól, ami a végén göndör kacagásba fordult, mikor Louis már harapta a hasát.
Egy darabig még újra és újra eljátszottuk a cápatámadást, míg mindhárman a végletekig kimerültünk, aztán rábeszéltük a gyereket, hogy tartsunk egy kis pihenőt.
Kievickéltünk a partra, és Louis-val egymás mellé húztunk két nyugágyat, fölé hajtottuk a nagy napernyőt, és magunk közé vettük Luxot.
Megivott egy nagy üveg limonádét, megevett egy szendvicset és egy főtt kukoricát, majd elhelyezkedett a karomon, bekapta a hüvelyujját (amit elviekben már nem csinál, de gyakorlatban nem tud elaludni nélküle), aztán a nagylábujját a combomba fúrta, és két perc múlva már aludt mint a tej.
- Szerinted soha nem fog leszokni arról, hogy lyukat fúrjon a lábujjával? – kérdeztem suttogva Louis-tól, aki ellágyult tekintettel nézett bennünket.
- Dehogynem. De biztos, hogy neked hiányozni fog a dolog… - mondta, mire felhúztam a szemöldököm. Aztán elgondolkoztam a dolgon, és lassan bólintottam.
- Igazad van. Mert az azt fogja jelenteni, hogy lassan nagylány lesz, és kinövi ezeket. Néha megértem Tom Cruise döntését… - mondtam a gondolataimba mélyedve, mire Louis felkönyökölt.
- Miről beszélsz? – kérdezte összeráncolt homlokkal.
- Az "Egy vámpír naplójában" átváltoztat egy kislányt, hogy soha ne nőjön fel – válaszoltam magyarázatképpen, mire Lou pukkadozni kezdett a röhögéstől, de csak diszkréten, mert nem akarta felébreszteni a gyereket. Mikor végre kapott levegőt, áthajolt Lux fölött, és adott egy puszit a számra.
- Hogy jutnak ilyenek az eszedbe? Hmm? Komolyan, ilyenkor úgy szeretnék belelátni a fejedbe.
- Csak ilyenkor? – kérdeztem, és meghúzogattam a szemöldököm.
- Meg ilyenkor! – súgta, és megcsókolt. – Neked vagy filozofikus dolgok járnak az agyadban, vagy a szex. Másra is szoktál gondolni?
- Igen… néha. Az evésre – válaszoltam, és a kijelentésemnek nyomatékot adott, hogy hangosan megkordult a gyomrom. Lou elmosolyodott és felült, majd kihalászott a hűtőtáskából egy szendvicset, és mivel én voltam a párna Lux feje alatt, falatonként etetett, miközben halkan beszélgettünk.

Este kettesben lesétáltunk a partra, és Russel tanácsait követve átmásztunk egy sziklán, ami mögött egy érintetlen partszakasz nyúlt el hosszan, egészen a következő, tengerbeérő sziklasorig.
Megfogtam Lou kezét, aki először ijedten körülnézett, majd ellazult, és szorosabban markolta az ujjaimat.
- Meg tudnám szokni…  - mondta pár percnyi csendes andalgás után.
- Mit?
- Hogy így éljünk. Nyíltan, anélkül, hogy takargatni kelljen a kapcsolatunkat. Tudom, hogy nem nagy ár ez azért, hogy ilyen sikeresek vagyunk, néha mégis igazságtalannak érzem.
- Én meg feleslegesnek. Nem hiszem, hogy a rajongók ellenünk fordulnának. Vagyis nyilván lennének, akik azonnal felháborodottan távoznának a fandomból, de lennének, akik talán pont azért figyelnének fel ránk, mert mi lennénk az első meleg pár, akik együtt CO-znak.
- Biztosan így van. Fogalmam sincs a statisztikákról, bár a menedzsment nyilván mindent lemodellezett már ezerszer, hogy mi éri meg nekik. Ha nem látnának benne üzletet, nem hagynák, hogy megtegyük.
- És te biztos vagy benne, hogy valóban erre készülnek?
- Nem tudom, Hazz, de már nem is érdekel. Most úgy érzem, felesleges ebbe ölni az energiánkat. Ha engedik, megtesszük, ha nem, akkor szépen megvárjuk, hogy leteljen ez az egy év, aztán úgyis azt csinálunk, amit akarunk.
- Irving azt mondja, alaposan át kellene beszéljük a továbbiakat.
- Lesz tovább? – kérdezte felém fordulva, mintha minden rajtam múlna.
- Miért? Te nem akarod?
Elgondolkozott, egy darabig a lemenő napot nézte a horizonton, aztán lelassultak a léptei. Megállt, felém fordult, és engem is maga felé fordított.
- Én nagyon szeretném. De nem tudom, te mit akarsz. Megértem, ha eleged van ebből, és szeretnéd a szólókarrieredet építeni. – Közbe akartam vágni, és elutasítani, amit mond, de mutatóujját a számra tette, és finoman kényszerített, hogy hallgassak. – Cica! Korai még erről beszélni. Zayn egy-két héten belül lelép… - Éreztem, ahogy görcsbe ugrik a gyomrom. – Nem akartam elrontani a nyaralást, de jobb, ha van időd felkészülni rá. Tudom, hogy neked lesz a legnehezebb.
Hirtelen nem is tudtam, mit válaszoljak.
- Én azt hiszem, nektek mindhármótoknak nehezebb lesz. Köztünk nem olyan erős a kötelék. – Lou elnézett megint a távolba, és láttam, hogy a szemei könnyekkel telnek meg.
- Úgy érzem, mintha a szívem egy darabját készülne kitépni, és nem tudok tenni ellene. – A torkomat ellepte a keserű epe, és a szívem félrevert, annyira sajnáltam, és úgy szerettem volna segíteni neki, de a fájdalom elől nem lehet elbújni. A veszteség, amiről előre tudsz, nem fáj kevésbé, csak megkeseríti a napjaidat.
- Annyira sajnálom! – mondtam, és magamhoz húztam. Arcát a vállamba fúrta, és halkan sírt, én pedig ringattam és a hátát simogattam, de ennél többet nem tehettem érte.
Eltelt vagy húsz perc, az ég alja már épphogy narancsba hajlott, körülötte egyre nagyobb teret nyert a  sötétség, mikor halkan figyelmeztettem:
- Lou… El kellene induljunk visszafelé. Nem akarok a sziklákon mászkálni, mikor az orrunkig sem látunk.
- Igazad van – törölte meg a szemeit és az orrát. – Menjünk!
Átöleltem a vállát, ő a derekamat, ahogy már évek óta tesszük, és a testünk automatikusan felvette a másik ritmusát. Olyan összhangban lépkedtünk, mint egy négylábú teremtmény, és még a légzésünk is azonos ütemre állt be. Nem szóltunk. Nem voltak szavak. Mindketten emésztgettük az elhangzottakat, és gondolatban átrágtuk az előttünk álló napokat, mintha ezzel megkönnyítenénk a dolgot. Biztosan tudtam, hogy semmi esélyünk rá.

Másnap kótyagosan ébredtem, mert éjjel kattogott az agyam, és zaklatottan forgolódtam, vagy olyanokat álmodtam, amire jobb, hogy nem emlékszem teljesen, mert a nyomasztó emlék is elég, ami a gyomromra nehezedik, mint egy hatalmas kőtömb.
Kinyitottam a szemem, és próbáltam rájönni, hogy hol vagyok. Emellett az életstílus mellett hamar megszokja az ember, hogy minden nap más ágyban ébred, és nem meglepő, ha azt sem tudja, melyik kontinensen. Mikor ráeszméltem, hogy épp Lou-val nyaralunk, végre kicsit felszabadult a lelkem. Egyből az esti beszélgetés nyomasztó vonzatai ugrottak be, de most szándékosan az agyam hátsó részébe száműztem őket, és rájuk csuktam az ajtót. Muszáj kiélveznem ezt a pár lopott napot, hogy erőt meríthessek belőlük. Louis-nak és a többieknek nagy szükségük lesz rám, mikor a rémálom valóra válik.
Éreztem Lou rám nehezedő karját, ami a mellkasomat fogta át, úgyhogy óvatosan megfordultam alatta, hogy még nézhessem egy kicsit, amíg alszik. Mikor végre elhelyezkedtem, és a fejem alá gyűrtem a kispárnát, elégedetten felsóhajtottam, és belefeledkeztem a gyönyörűségbe. A hétköznapokban, vagyis jobban mondva az állandó rohanásban, szinte alig van időnk egymásra. Bár remek életünk van és mindent megkaphatunk, ami pénzen megvehető, nekem pontosan az ilyen intim, békés pillanatok hiányoznak, mikor semmi más nem létezik, csak ő meg én…
Louis az életem értelme. Már nem emlékszem, milyen volt, mikor még nem tartoztunk össze, hisz szinte gyerekként szerettem bele, és a felnőttkorom minden percében érte éltem már.
Nem is akarom megtudni, milyen a szingli lét. Elég volt az a pár hónap nélkülözés, mikor csak bolyongtam a világban és vegetáltam. Köszönöm, nekem abból egy életre elég volt! A terveim mindegyikében csak a Louis-val közös életemet látom, a családot, a gyerekeket, a boldog és keserédes pillanatokat. Mindent vele akarok átélni, senki mással.
Most ott feküdt mellettem, még álmában is engem ölelve, és az arca békés volt, szinte angyali. Hiába huszonhárom éves, még most is olyan, mint egy kisfiú. Csodálatos szempillái hosszú árnyékokat vetettek hibátlan arcára, kiálló arccsontjait enyhe pír emelte ki, ahogy az álom beszínezte őket. A borostája már mindenütt átütötte a bőrét, bár előző nap borotválkozott, mert a sok csókolózás előfeltétele a sima arc, különben úgy nézek ki, mint akit megnyúztak. Az én szakállamat csak túlzással lehet borostának nevezni, mert Lou szerint olyan puha, mint egy kiscica szőre, és szereti, ha egy hét után már úgy néz ki, mintha férfi lennék. Én pedig imádom, mikor finom ujjaival vagy az orrával cirógat, és azt duruzsolja, hogy soha nem választhatott volna hozzám illőbb becenevet, mert ugyanúgy dorombolok, morgok, karmolok, mint egy macska. Szerinte a mozgásom is arra emlékeztet, és a szőröm is olyan puha mindenütt, valamint ugyanolyan puhatalpú vagyok, mint a cicák. Mindig szerettem volna rálelni egy hasonlóan találó becézésre, de hamar rájöttem, hogy már késő. Ennyi év után csak időlegesen tudok ráragasztani egy-egy cukiságot, de hamar elkopnak, és marad a kicsi, meg a Lou, amit még mindig imádok, akár csak magamban kiejteni. Olyan szép és dallamos a neve, mint ő maga.
Az arca után a vállait néztem. Egyre jobban kirajzolódnak az izmai, és most már a bicepsze is számottevő. Azt mondja, nem akar mellettem úgy kinézni, mint egy ropi. Én több mint hetvenöt kiló vagyok, ő majdnem tizenöttel kevesebb, bár csak pár centivel alacsonyabb. De mindene olyan kicsi. A keze háromszor fér el a tenyeremben, és az egész teste törékeny és szép. A feneke kerek, mint egy labda, amit leginkább karcsú dereka hangsúlyoz ki igazán, kivéve, mikor teleeszi magát, mert olyankor olyan édesen gömbölyödik a pocakja. Az is meglátszik rajta, ha megeszik egy hamburgert. Imádom! Próbáltam lejjebb is nézegetni, de túl közel voltunk egymáshoz. A lehelete az államat cirógatta, rajtam pedig lassan eluralkodott a vágy.
Emlékszem, az első együtt töltött éjszakánk után, másnap reggel meglepetésben részesítettem. Itt az ideje feleleveníteni az emlékeket!
Nagyon lassan és óvatosan csúsztam lefelé, és ha éreztem, hogy megváltozik a légzése, percekre mozdulatlanná dermedtem. Beletelt vagy negyed órába, míg végre apró mozdulatokkal sikerült lecsúsznom a derekáig, és a lepedő alatt
amit éjjel magunkra húztunk , végül szembetaláltam magam vágyaim tárgyával. Bár a teste még nem ébredt fel, a farka már éledezett, és a makkja szépen kibújt a finom bőr alól. Szerintem a reggeli merevedést azért találták ki, hogy ilyen ébresztővel szolgálhasson az ember. Megnyaltam a számat, aztán óvatosan az ajkaim közé vettem, és gyengéden nyalogatni kezdtem. Még mindig nem ébredt fel, de halkan nyögött egyet, ami inkább csak sóhaj volt, de ahhoz épp elég, hogy nekem is azonnal megfeszüljenek a golyóim, és mire Lou-nak kipattantak a szemei, én már teljes elánnal rácuppantam a farkára.
- Jóságos Isten! Mit művelsz? – kérdezte olyan rekedten, hogy újabb vágyhullám söpört át rajtam.
Nem tudtam válaszolni, mert tele volt a szám, csak annyi telt tőlem, hogy nagy kezeimmel megfogtam a kiálló csípőcsontokat, és magamhoz húztam. Lou elégedetten nyögött, és kicsit nyújtózkodott, ahogy az izmai megfeszültek egy pillanat alatt, aztán lassan fújta ki a levegőt, és ujjait a hajamba merítette. Lehúztam magunkról a takarót, és felpillantottam. A tekintetem a reggel hihetetlenül türkizszínű szemekbe fúródott, amikre lassan ráereszkedtek az óriási szempillák, és Lou az álom és ébrenlét közti kellemes átmenetet választotta, hogy átélje aznapi első orgazmusát. 


.

2015. október 11., vasárnap

CXXVIII. Fejezet

Sziasztok!

Meghoztam az új részt. Nagyon igyekeztem vele, hogy megháláljam a sok gyönyörű kommentet. Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket, és nem kapok 10 lapozzunkot a 18+ tartalom miatt. Aki nem bírja, az plííííz, ezt most hagyja ki. Köszönöm <3<3

Louis harsány kacagása volt az első hang, amit meghallottam, mikor a felszínre bukkantam. Hátrahajtottam a fejem, és még egyszer alámerültem, hogy megszabaduljak az arcomra tapadó hajtól, aztán kitöröltem a szememből a vizet, és vigyorogva néztem rá.
– Azt hiszem, ez eléggé egyértelmű jel arra nézve, hogy mit szeretnél…
Csak bólogattam, és néztem, ahogy a maradék ruhájától is megszabadul. Letolta a nadrágját, persze az alsójával együtt, és mikor felegyenesedett, megcsodálhattam hibátlan testét. Izmosabb mint valaha, és férfiasabb is. Azelőtt a kis pocakja volt a kedvencem, de mára alig maradt belőle valami. Szálkásan izmos lábai, izgató combjai, és a négy, gyönyörűen kivehető kocka, máris az őrületbe kergetett. Beletúrt a hajába, amitől egyébként is végem van, aztán egyenes tartással indult felém, én pedig a csempére könyökölve figyeltem minden mozdulatát. Megállt, közvetlenül felettem, megvárta, amíg végignézek rajta, lentről felfelé, és végül a szemembe fúrta a pillantását. Aztán lassan térdre ereszkedett, amitől merev szerszáma végigcirógatta az arcomat. Próbáltam tartani a szemkontaktust, de mikor éreztem, hogy a makkjával cirógatja a számat, lecsukódtak a szemeim, és elégedett nyögés tört fel a torkomból. Lou nem kapkodott, csak simogatta az ajkaimat, néha picit bedugva a számba, de épp csak annyira, hogy a nyelvemmel megízleljem. Percekig csak ennyit engedett, és ez annyira érzéki és izgató volt, hogy már feszültek a heréim. Szeretem, ha ő irányít. Szeretem, ha igazi férfi. És szeretem, ha a szemeiben látom, hogy mennyire kíván.
Most is ott volt minden a kék íriszekben, amik elsötétülnek, ha a gazdájukat ellepi a vágy, és az apró, sárga pöttyök szinte világítanak bennük.
Merészebbre vettem a figurát, és mikor ismét a számba tolta a feszes makkot, azonnal ráhajoltam, és erősen megszívtam, kéjes nyögést kiváltva Louis-ból.
- Ó, jézusom! Annyira imádom a szádat! – morogta, és visszahúzta a fitymáját, hogy a nyelvemmel simogassam körbe a frissen feltárt, érzékeny részt. Tudom, hogy ezt imádja, és bármeddig kényeztetném, de mindig túl gyorsan felizgatom, és hamarabb elveszi, mint szeretném. Most viszont úgy tűnt, nem tud elszakadni a látványtól, úgyhogy engedte, hogy úgy kényeztessem, ahogy akarom, ő csak támasztotta a tövénél, és kicsit oldalra biccentette a fejét, hogy mindent lásson, miközben terpeszben térdelt, amitől a combhajlatában kirajzolódtak az inak és az izmok, engem pedig iszonyatosan vonzott a titkos terület. Odahajoltam, és a finom bőrbe mélyesztettem a fogaimat, először csak óvatosan, aztán egyre vadabbul, ahogy Lou nyöszörögni kezdett. Mikor szívásra váltottam, felkiáltott, és ujjait a hajamba fúrta, hogy magára nyomja a fejemet.
Van ez az apró kis fétise: Imádja, ha megjelölöm, én pedig örömmel teszek eleget a vágyainak. Miután szédülni kezdtem, és az orromon fújtattam, elengedtem, és a nyelvemmel simogattam meg a bíborvörös foltot, ami holnapra sötétlila lesz, aztán visszatértem a farkához, lenyalogatva a cseppeket, amik azt jelezték, jól haladok. A másik oldalt is kiszívtam, mert imádom a szimmetriát, aztán ismét egy kis nyalakodás, és áttértem a hasára. Szépen kidekoráltam a kedvenc testrészem körüli részt, Lou pedig az utolsónál már hangosan nevetett.
- Ez valami előre eltervezett minta? – kérdezte kuncogva, ahogy lenézett, és az ujjaival is megsimogatta az érzékeny területet. – Imádom, mikor ezt csinálod.
- Tudom! – nyomtam egy puszit a hasára, aztán visszaereszkedtem a vízbe, és ismét a farkára koncentráltam. A vállamat markolta, aztán a hajamat, mikor elkezdett a számba döfni, mert nem bírta tovább a kínzást, de ebből már nem sokat kaptam, bár imádom, ha ő mozog, és én csak tűröm. Kihúzódott és lehajolt, hogy megcsókoljon.
- Megyek, hozok egy gumit… - suttogta, és el akart indulni, de megfogtam a tarkóját, erőszakosan a szájába dugtam a nyelvemet, mire felsóhajtott, én pedig közben kihalásztam a zsebemből az óvszert, ami nélkül egy lépést sem teszek.
Mikor a kezébe adtam, elrántotta a fejét, és kérdőn húzta fel a szemöldökét.
- Miért van nálad? – kérdezte, és mintha halvány féltékenység csendült volna ki a hangjából.
- Hogy bármikor dughassunk! – mondtam őszintén.
Egy pillanatig még nézett, de mikor rájött, hogy ez az igazság, úgy felkacagott, hogy beleremegett az egész teste.
- Őrület, milyen szexmániás vagy!
- Nem is igaz! Alig van alkalmunk, pláne úgy, ahogy szeretem... mikor csak elkap a vágy, és nem akarom, hogy olyankor gumiért kelljen szaladgálni, vagy azért ne csináljuk, mert nincs nálunk…
- Igazad van! – adott egy nagy cuppanóst a számra, aztán még egyszer rátolt a farkára, hagyva, hogy a torkomra csússzon, és még egy kicsit beljebb is nyomta, amitől a könnyem is kicsordult, de utána elengedett, és becsúszott mellettem a vízbe.
Lassan vetkőztetett le, kiélvezve a dolgot, én pedig elégedetten nyögdécseltem, mikor a bimbóimat szívta, és a farkamat markolta a vizes farmeren keresztül.
- Mondd, hogy nincs rajtad csizma! – nevetett halkan, de a fejét nem emelte fel a mellkasomról.
- Még bent levettem – bólintottam, mire megkönnyebbülten felsóhajtott, és átadta magát a kedvenc elfoglaltságának. Imád az őrületbe kergetni azzal, hogy addig szívja, harapja és kényezteti a bimbóimat, míg nyüszítek a vágytól. Azt mondja, mióta rájött arra, hogy ez a második legérzékenyebb pontom, és hogy szerinte simán el tudnék menni, ha sokáig izgatná őket, azt is észrevette, hogy ilyenkor már szinte készen várom, hogy belém hatoljon. Először csak röhögtem rajta, és kizártnak tartottam az összefüggést, de aztán figyeltem magam, és rá kellett jönnöm, hogy igaza van.
Ez már pavlovi reflex.
Ha ő irányít, és engem izgat, a belső izmaim szinte azonnal lüktetni kezdenek, és várják, hogy birtokba vegye a testemet.
Most is így volt. Máris éreztem: arra vágyom, hogy bennem legyen végre.
Lerángattuk a vizes nadrágot, amihez le kellett ülnöm az ülőkére, és nagyon röhögtünk, mert úgy tűnt elveszítjük a csatát.
- Oké, hogy szereted a szűk gatyákat, de ez konkrétan már hozzád nőtt! – szűrte a fogai közt Lou, míg ráncigálta a bokámról.
- Csak mert vizes!
- Vetted volna le a parton! – mondta, mire én nevettem fel.
- Ha nem fenyegettél volna, hogy nem szexszelsz meg, nem lenne rajtam…
Félbehagyta a mozdulatot, és előrehajolt, hogy mosolyogva megcsókoljon.
- Annyira imádlak!
Hihetetlenül jól esett most ez a mondat, és elégedetten dőltem hátra, hagyva, hogy egyedül küzdjön a letéphetetlen nadrággal. Mikor végre sikerült kihámoznia belőle, és a bokszeremet és lenyúzta, rám feküdt. Meztelen testünk hűvösnek érződött, ahogy lehűlt a vízben, de ettől csak még izgalmasabb volt az egész. A hasamon éreztem az erekcióját, a számban a nyelvét, miközben vízcseppek is becsatlakoztak a játékba, amik a hajamból szivárogtak az arcomon. Összesimultunk, én a dereka köré fontam a lábaimat, és a hátát simogattam, míg ő a fenekem alá nyúlt, és óvatosan széthúzott.
- Sssssszzz… ez hideg! – ugrottam meg, mikor a víz oda is beszivárgott, ahol nem esett annyira jól.
- Jó, ezt majd az ágyon! – engedett el azonnal, és inkább csak belemarkolt a seggembe, azt viszont úgy, ahogy szeretem: durván.
Ez alkalommal valahogy minden más volt, mint eddig. Máskor egyikünk elveszti a kontrollt, vagy Louis-on hatalmasodik el az uralkodási vágy, de most kivételesen mindketten úgy éreztük, szükségünk van a kényeztetésre, és a végeláthatatlan szerelmes érintésekre. Egymás szájába sóhajtoztunk, együtt lélegeztünk, és édes kis semmiségeket súgtunk. Lou leleltározta az összes porcikámat, és mindegyikről mondott valami annyira aranyosat, vagy olyan izgatót, hogy folyamatosan nyöszörögtem, hol a meghatottságtól, hol a vágytól.
- Tudod, hogy neked vannak a leggyönyörűbb lábaid a földön? – kérdezte, ahogy a bokámnál fogva kiemelte az egyiket a vízből, aztán a lábfejemtől végigcsókolta egészen addig, amíg búvárkodás nélkül tudta. – És hogy nincs még egy ilyen izgató test a világon? Hogy lehetsz ennyire szép? – tette fel a költői kérdést, aztán a fenekem alá nyúlt, hogy kiemeljem a csípőm, és hozzáférjen a péniszemhez.
- Edről már ne is beszéljünk. Amúgy sem szeretem dicsérni, ha hallja, mert még elbízza magát – kuncogott a hasamba, mielőtt kinyújtotta rózsaszín kis nyelvét, és elkezdte a kínzást. Utána percekig csak a sóhajtozásom és apró sikolyaim hallatszottak, meg némi cuppogás.
- Lou! Elég! – markoltam a hajába, és húztam fel a fejét, mikor éreztem, hogy innen már csak egy lépés az orgazmus.
- Gyere, élvezz el! – lehelte, és vissza akart hajolni a farkamra, de a másik kezemmel is odanyúltam, és összecsuktam az állkapcsát.
- Nem szeretnék. Arra vágyom, hogy bennem legyél – suttogtam az ajkai közé, miközben lassan megcsókoltam. Felmordult, és ismét rám feküdt, amitől újabb kéjhullám csapott át felettem, mert a keze kettőnk között maradt, és apró, ügyes kis ujjaival próbálta összefogni kettőnk szerszámait.
Felkuncogott, és elhúzódva lepillantott. Követtem a tekintettemmel, és én is felnevettem. Épp annyira érte át a két, méretes hímtagot, hogy az egyik oldalon megtartotta őket. Annyira imádom, hogy mindene ilyen kicsi, kivéve a farkát.
- Ehhez azt hiszem, az én kezem kell… - állapítottam meg, és lenyúltam, hogy én is beszálljak a játékba. Lou feljebb csúsztatta a tenyerét, így a makkunkat simogatta a víz alatt, én pedig a tövénél markoltam rá az összepréselt szerszámokra, és lassan verni kezdtem őket. Lou felpillantott, de nem hajolt közelebb. Csak nézett, miközben elnyílt az ajka, és lihegni kezdett. A pillái remegtek, az orrcimpái teljesen kitágultak, a szemeibe veszélyes fények csillantak. Ezt is imádom, mikor csak néz, és én is őt. Annyira gyönyörű, mikor eluralkodik rajta a vágy. Sűrűn jelent meg a nyelve hegye, hogy lihegéstől száraz ajkait nedvesítse be, de néha odahajoltam, hogy én tegyem meg helyette.
- Kicsi! Vigyél az ágyba! – kérleltem, ő pedig bólintott, és átölelte a derekamat, hogy magához húzva, egy kiadós csókba kényszerítsen. A szája forró volt és édes, én pedig elégedetten doromboltam, mint egy macska. Mikor úgy gondolta, lenyugodtunk annyira, hogy eljussunk az ágyig, feltolta magát rólam, kilépett a jakuzziból, és a kezemért nyúlt, hogy engem is kisegítsen a vízből. Persze, erre semmi szükség nem volt, én mégis olvadozom minden ilyen gesztusától. A külvilág felé ő egy nemtörődöm, beképzelt kis pöcsfejnek látszik, aki mindig viccelődik és kötözködik, holott valójában egy okos és különleges ember, isteni humorral, valamint egy igazi férfi, aki mellett különlegesnek érezheted magad.
Összeölekezve sétáltunk a napozóig, ahol egy fürdőlepedőbe csavart, gyorsan leitatta rólam a vizet, míg én az egyik felével a hajamat dörzsöltem, mert nem akartam eláztatni az ágyat. De hiába törölgettem, kis patakok csörgedeztek belőle, elállíthatatlanul.
- Tiszta víz lesz minden… - mondtam elkeseredetten, mire Lou felnézett, és látva szélmalomharcomat, két keze összes ujját a hajamba fúrta.
- Annyira imádom a hajadat. Pláne, ha vizes!
Felfogta a vizes tincseket, a nyakamra hajolt, és csókokkal borította be a bőrömet, élvezve a hűs cseppeket, amiket az ajkaival maszatolt el. Hátranéztem, és láttam, hogy a hatalmas napozóágy már félig árnyékban van, és azt is, hogy a környező épületek mind alacsonyabbak, úgyhogy senki nem láthat minket.
- Nem maradunk kinn? Ígérem, csöndben leszek – súgtam a fülébe, és egyből bele is nyaltam, ha már arra járt a szám.
- Ne tegyél felelőtlen ígéreteket! – válaszolta halkan, és átölelt, majd két kezével széthúzta a fenekemet, és ügyes ujjai máris arra keresgéltek. Gyakorlottan nyúlt hozzám, amitől eszemet vesztem. A rutin nem csak unalmas, hanem izgató is. Mikor valaki úgy ismeri a testedet, mint a tenyerét, és tudja, mit, hogyan szeretsz. Egy ujj szinte azonnal belém siklott, és a nedves közegnek hála, semmilyen fájdalmat nem éreztem, de Lou a másik kezének két  ujját épp akkor tolta az ajkaink közé, aztán együtt nyálaztuk be őket, hogy kellemesebb legyen az előjáték.
Louis megfordított, és lassan a napozó felé tolt, miközben éreztem, ahogy egyre mélyebbre hatol bennem. A járás elég nehézkesnek bizonyult, mert a térdeim szerették volna megadni magukat, olyan hullámokban öntött el a kéj.
- Jesszus! – nyögtem fel, mikor a következő lassú lépésnél teljesen belém fúrta az ujjait, és még meg is forgatta őket. Megtorpantam, lihegtem, és a farkamat szorongattam, nehogy eldurranjak, annyira izgató volt az egész. Kicsit kiszolgáltatott, és ettől a végtelenségig érzéki.
- Gyerünk, cica! Térdelj az ágyra! – adta ki az ukázt, én pedig igyekeztem figyelmen kívül hagyni a kis fehér karikákat, akik a szemeim előtt táncoltak, és csak a szélesen csíkozott kék-fehér anyagra koncentrálni, pár lépéssel előttem. Lou halkan kuncogott mögöttem, és a vállamba harapott. – Mozogj, vagy itt térdeltetlek le a kövön, és akkor pár napig nem veheted fel a kivagdosott farmerjaidat, mert csúnya nyoma marad…
Próbáltam lépni, az ujjak ismét belém hatoltak, mire olyan mélyet nyögtem, hogy az egész mellkasom beleremegett. Lou ismét nevetett, előrenyúlt, és marokra fogott, aztán szinte a farkamnál fogva kezdett húzni. Nem sokkal később már ráhajoltam a napágyra, aztán lassan fel is térdeltem rá, majd széles terpeszbe helyezkedtem, és kitoltam a fenekemet. A fejem a karjaim közé hullott, mert azt sem tudtam megtartani, és mikor Lou tűzforró nyelvét is megéreztem, úgy szűköltem, mint egy bezárt kutyakölyök.
- Ne…Lou, neeee! Kérlek! Nem bírom már! Könyörgöm!
- Csssssssss! Maradj csendben! Nem duglak meg hamarabb, ha nyafogsz! – mondta fojtott hangon, mivel jelentősen tompította, hogy nem húzódott el tőlem. Aztán újra nyelv és ujjak felváltva, míg az őrület határára sodródtam. Lenyúltam, hogy segítsek magamon, de Louis azonnal megfogta a csukómat, és elhúzta a kezemet. Rátette a fenekemre, és azt akarta, hogy húzzam szét magam. Eleget tettem a kérésének, és a vállamra ereszkedtem, arcom a meleg huzatra fektetve, hogy kicsavarodott karokkal feszítsem szét magam, ahogy szeretné. Elégedetten nyögött, és elhúzódott. Tudtam, mit csinál. Csak áll, magát izgatja, és néz. Már a tudatba is majdnem belehaltam.
- Annyira kívánlak! – nyöszörögte, és lehajolt, hogy benyálazza az ujjaimat. Tudtam, mit akar, és meg is tettem neki. Magamba hatoltam, először ez egyik, aztán mindkét mutatóujjammal. Louis hangosabban nyögött, és halkan káromkodott.
- Azt a keserves, kurva életbe. Elmegyek, attól is, ha csak nézlek.
Elégedett voltam, de azért jobban szerettem volna, ha bennem élvez, nem csak tőlem. Kihúztam az ujjaimat, hogy végre belém hatoljon. Hallottam a fólia szakadását, aztán Lou köpött egyet, gondolom az óvszeres zacskó letépett szélét, aztán egy pár pillanat, és már éreztem, ahogy mögém helyezkedik. A testem várakozásteljesen reszketett, és mikor a gömbölyű makk lassan áthatolt a szűk részen, éreztem, ahogy a gyönyör hullámokban lep el, majd maga alá temet. Csak lihegtem, a karjaimat magam elé fektettem, hogy biztosabban támasszam meg magam, mert tudtam, éreztem, hogy mi következik. A sokáig visszafojtott szenvedély valamikor utat tör magának. Louis-t ismerve, holnap nem fogok üldögélni…
Mikor átbukott az izmon, azonnal tövig hatolt, ahogy számítottam rá, majd megállt, várt pár pillanatot, de mikor megérezte, hogy lüktetek körülötte, döfött egyet, és lassú, de erőteljes mozgásba kezdett. A torkom kapart, sikítani szerettem volna, de tudtam, hogy most nem lehet, ezért olyan hangok törtek fel belőlem, ami egy gyakorlott hangfelismerőt is próbára tett volna, hogy vajon embertől származnak-e.
Lou megmarkolta a csípőmet, és gyorsított, amitől ismét elhatalmasodott rajtam a késztetés, hogy sikongatni kezdjek. Éreztem, hogy rám fekszik, és átmenetileg enyhít a nyomáson.
- Ugye mondtam, hogy ne ígérgess felelőtlenül?! Imádom, mikor sikoltozol,kicsinál teljesen,de itt nem lehet! – suttogta, miközben csak befelé mozgott, hasizomból tolva magát egyre mélyebbre, én pedig már csak hörögtem a prosztatámat érő folyamatos ingerléstől.
Lou kinyúlt, egy párnát húzott elém, amit én hálásan magamhoz öleltem, aztán belefúrtam az arcom, és még jobban rányomtam magam, jelezve, hogy jöhet a roham.
Louis felnevetett, mert tudta, mit akarok, és tetszett neki, hogy telhetetlen vagyok, aztán ismét megmarkolta a derekamat, és a combjaimon éreztem, hogy az egész teste megfeszül. Vettem egy utolsó, mély levegőt, aztán az arcomra szorítottam a párnát, és végre, a hangtompítónak hála, sikítani kezdtem, mikor az első becsapódás utáni gyönyör átcikázott a gerincemen. Louis keze máris lesiklott, és marokra fogott, hogy a csuklóját ügyesen forgatva fejni kezdjen, míg erőteljes behatolásokkal közeledünk az orgazmus felé. Éreztem, hogy egyre nagyobb bennem, én pedig egyre durvábban ráfeszülök, és igyekeztem felkészülni, de képtelen voltam üzenetet küldeni az izmaimnak. Az oxigénhiány, a mérhetetlen kéj, és a szakértő mozdulatok meghozták a gyümölcsüket. Akkorát élveztem, hogy Lou a másik kezével is alám nyúlt, mert nem tudta felfogni a magomat, és nem akart összekenni mindent.
Mikor végre oldalra fordítottam a fejem, és levegőért kapkodtam, éreztem, hogy nedvemtől síkos tenyerei a fenekemre simulnak, majd erőszakosan széthúz, és olyan eszeveszetten kezd bennem mozogni, hogy az eszméletvesztés tűnt az egyetlen opciónak. Rám hajolt, a hátamat harapta tiszta erőből, hogy a saját hangját tompítsa a bőrömmel, miközben a csípője már szinte vonaglott, és görcsösen rángatózott bennem. Fél perccel később robbant fel, egy torokhangú nyögéssel, majd levegőt sem vett, csak nyögött és nyögött szüntelen, míg végül elernyedt rajtam, ahogy én is a napozóra hasaltam, és a túlélésért küzdöttem szakadatlanul. Percekkel később húzódott ki belőlem, és a fürdőlepedővel letörölgetett mindkettőnket, majd az oldalamra fordított, ő szemből feküdt mellém, és összefűzte a lábainkat. Még lihegett, de az orromat és a homlokomat puszilgatta, és a nedves tincseket simította ki a szememből.
- Isteni volt! – suttogta, és a számra nyomott apró cuppanósokat, én pedig ugyanolyan erőtlenül viszonoztam őket.
- De még mennyire! – dünnyögtem, és érte nyúltam, hogy magamhoz húzzam teljesen. Puhább és finomabb teste az enyémhez simult, édes kis pocakja a gyomromhoz ért. – Akkor most megszexeltél, vagy ez csak a bemelegítő kör volt? – kérdeztem merészen, bár nem voltam benne biztos, hogyha a másodikra mond igent, akkor hogy fogok járni a szörfedzésen.
- Vegyük úgy, hogy ez volt a bemutató abból, amiből rengeteget kapsz a következő három napban… - adott kitérő választ.
- Jó! – csillant fel a szemem, és a szájára hajoltam, de mielőtt belemerültünk volna a csókba, még gyorsan figyelmeztettem: - De azért nincs ám mindig loutops, ugye tudod?!
- Persze, hogy tudom… És alig várom, hogy megfarkalj! 


.