All I Want For Christmas Is You 12. rész

Sziasztok!

Meghoztam a karácsonyi történet befejező részét,
így, az új év első napjára.

Nagyon boldog, sikeres új esztendőt kívánok nektek.
Új szerelmet annak, aki arra vágyik,
boldogságot a régivel, aki már rátalált.
Jó egészséget, mert az a legfontosabb,
és minden jót, amire vágytok!

Ne tegyetek betarthatatlan fogadalmakat,
mert attól csak kudarcélményetek lesz! :)

Most egy időre búcsúzom, de remélem,
hamarosan találkozunk!

xxx Becca

12.

  Louis magzatpózba gömbölyödve feküdt az ágyában, ruhástól, és próbálta kikapcsolni az agyát. Ez azonban ritkán megy vezényszóra. Épp azon gondolkodott, hogy leissza magát, amikor kulcscsörgésre lett figyelmes. Tudta, hogy csak Niall lehet az, de most valahogy neki sem tudott örülni. Csak egyedül akart lenni, miért olyan nagy kérés ez?

  – Halihó! – köszönt a szöszi, majd egyenesen begyalogolt a hálóba.

  – Szia – morogta Lou, de a fejét nem emelte fel a párnáról.

  – Mi van veled? Beteg vagy? – kérdezte Niall, és már fel is térdelt az ágyra, aztán jéghideg kezét Louis homlokára szorította. – Forró vagy, basszus.

  – Lószart! Hideg a kezed, te eszetlen! – dörrent Louis. – Semmi bajom!

  – Tényleg semmi bajod, ha így tudsz válaszolni – nevetett fel Niall. – Csak erre voltam kíváncsi. Akkor miért vagy így kiborulva? Harry miatt? Tegnap még úgy tűnt, igazat adtál neki…

  – Most is igazat adok neki, csak másban, mint tegnap. Kicsit megváltozott a véleményem.

  – Mennyiben? – érdeklődött Niall, de közben kiment a konyhába és odatette a teavizet. – Mássz ki az ágyból, mert innen nem hallak!

  – Nem mászok! – felelte duzzogva Louis.

  – De igen! Holnap karácsony, az ágyad büdös, te koszos vagy, és úgy nézel ki, mint egy hajléktalan. Kimászol az ágyból, amit le is húzol, eltakarodsz zuhanyozni és borotválkozni, én pedig közben elkészítem a teát, és ha jó fiú leszel, egy melegszendvicset is csinálok hozzá. Fogadjunk, hogy semmit nem ettél ma…

  Louis a párnába fúrta az arcát, és fojtottan szitkozódott, amiből kiderült, hogy a barátjának mindenben igaza volt.

  Tíz perccel később már zubogott a víz a fürdőben, Niall pedig karácsonyi dalokat dúdolgatva kente a konzerv szendvicskrémet a félbevágott pogácsára, amit a kenyértartóban talált. Lou nem vezet nagy háztartást.

  Mire kivette a sütőből és mellé pakolta a teázás elengedhetetlen kellékeit, Louis a haját törölgetve lépett a konyhába, és hallatszott, hogy korog a gyomra.

  – És most mesélj, mi változott tegnaphoz képest! – utasította Niall, miközben örömmel nézte, ahogy Louis teletömi a száját.

  – Szóval ma is igazat adok neki, de abban, hogy egy seggfej vagyok, aki meg sem érdemli, hogy egy ilyen fiú szóba álljon vele.

  – Ez nem igaz! – replikázott Niall. – Jólelkű vagy, okos és helyes. Néha kicsit önző… vagyis legtöbbször önző, de ez csak azért van, mert nem számíthatsz másra, csak magadra. Amúgy gondoskodó is vagy, és segítesz az embernek, hogy a legszarabb dolgot is el tudja fogadni, vagy legalább röhögni tudjon a saját nyomorán. Nélküled már felkötöttem volna magam…

  Louis kerekre tágult szemekkel hallgatta a dicséretet, és csak ámult, hogy miket mond Niall. – Tudod, beléd voltam esve évekig… – folytatta a szöszi.

  – Tessék? – tátotta el a száját Louis, akinek erről soha fogalma sem volt.

  – Tudom, hogy nem vetted észre… – vallott tovább Niall. – És én örültem neki. Féltem, hogy rámegy a barátságunk, ha előhozakodom vele.

  – De miért? Mármint miért nem szóltál? – kérdezte teljes zavarban Louis. Még a pogácsát is letette, annyira meghökkent.

  – Te is szerettél? – kérdezett most vissza Ni.

  – Nem – bukott ki Louis-ból. – Vagyis nem úgy… Úgy értem…

  – Nyugalom, költői kérdés volt, Lou! Tudom, hogy nem viszonoztad az érzéseimet, és sosem néztél rám úgy, mint egy potenciális pasira, de pont ezért örültem, hogy nem vetted észre. Most azonban rájöttem, hogy az csak halvány árnyéka volt annak, amit akkor érez az ember, ha viszonozzák az érzéseit. A szerelem olyan, mint egy tornádó. Elragad, magával hurcol, képtelen vagy irányítani, és úgy dobál, mint egy rongybabát.

  – Pontosan! – nyugtázta elmerengve Lou, és ismét beleharapott a kihűlt pogácsába.

  – Ha te is ezt érzed, akkor beleszerettél a srácba, és önámítás amit csinálsz.

  – Miről beszélsz?

  – Arról, hogy húzod az időt. Azt mondta, menj vele. Őszinte volt, és tök mindegy miért akart hazavinni, szerintem ez hatalmas dolog. Attól, hogy te beszartál, amiért egy randi után… meg egy gerincszaggató szex után a kunyhóban – nézett jelentőségteljesen Louis-ra, aki fülig vörösödött –, te megjátszottad a távolságtartó, mindent a maga idejében bonyolító nagyfiút, ez egy bullshit. Ahelyett, hogy örülnél a dolognak. Engem majd szétvet a boldogság, hogy Zayn be akar mutatni a barátainak. Már akkor elolvadtam, amikor lejött velem a kocsmába. Te miért nem tudod értékelni, hogyha Harry ilyen komolyan viselkedik? Az nem gyerekes dolog, hogy hazahurcol az anyjához, hanem pont, hogy felnőtt döntés. Szerinted minden pasiját leutaztatja vidékre, azért, hogy a mama véleményezze őket? Egyszerűen nem ilyen fiúnak látszik. Basszus, Lou! Visszajött miattad! Kétszer nyolc órát vonatozott, hogy láthasson.

  Louis érezte, ahogy egyre töpörödik, míg végül már egy bogárnak érezte magát a széken.

  – Oké! Lehet, hogy igazad van… – emelte fel a kezeit, mert képtelen volt többet elviselni a fejmosásból. – De már mindegy. Elbasztam! A számát sem tudom. Maximum januárban tudom megkeresni, amikor visszajön. Legalább már azt tudom, hogy melyik oviban dolgozik. Ezt nem lehet elintézni annyival, hogy bejelölöm a Facebookon, és írok neki, hogy fasz vagyok.

  – Nem, ezt valóban nem… – értett egyet Niall, és gondterhelten felállt. Tényleg nem tudta, milyen tanácsot adhatna még. Kifogyott az ötletekből. Louis is felállt, mert nem bírt egy helyben maradni. Egyre jobban érezte, hogy eluralkodik rajta a kétségbeesés. Arra gondolt, neki is kérnie kellett volna a Mikulástól, hátha teljesítette volna a kérését. De aztán eszébe jutott, hogy elsőre megtette, amikor Harry besétált a kunyhóba. Kétszer biztosan nem működik…

   Bement a hálóba, és a földre dobott, lehúzott ágyneműért nyúlt. Felmarkolta és kivitte a fürdőszobába, hogy a mosógépbe rakja. Ahogy elkezdte betömködni a kinyitott ajtón, egy apró, összegyűrt papírdarab hullott a lába elé. Lenyúlt érte, és a kezébe vette, majd felállt, amikor széthajtotta, és rájött, hogy nem az ő írása áll rajta. A szálkás, elnyújtott betűk sorát elolvasva a szíve akkorát dobbant, hogy majdnem kiugrott a bordái ketrecéből, aztán a légzés is problémát okozott. A keze úgy elkezdett remegni, hogy alig tudta újra elolvasni a szöveget, pedig muszáj volt, mert képtelen volt elhinni, hogy ekkora szerencséje lehet.

A szemét könnyek homályosították el, és minden igyekezetét latba kellett vetnie, hogy megbirkózzon a dologgal.

All I want for christmas is YOU!

Harry

+44 258 369

  Ennyi állt a cetlin, semmi több, de ez is elég volt, hogy Louis torkába gombóc nőjön, és a lábai a földbe gyökerezzenek. Így talált rá Niall, akinek gyanús volt a nagy csend.

  – Mi történt? – kérdezte halálra válva, amikor meglátta a síró, mégis vigyorgó Louis-t.

  Lou csak felé nyújtotta a cédulát, mert szólni nem tudott, aztán egyszercsak ugrálni kezdett, szökdécselni mint egy bolond, örömujjongással, megkönnyebbült kacagással.

  Niall elolvasta, aztán kérdően nézett rá.

  – Ezt hol találtad?

  – Az ágyban volt… – mondta Louis és visszaszerezte az életét jelentő levélkét.

  – És most? – kérdezte Niall. – Ha szerinted egy üzenettel nem lehet elintézni a dolgot, akkor egy telefonszám mennyit javít a dolgon? Ha felhívod, akkor minden rendben lesz? – kérdezte, mire Louis csak némán megrázta a fejét.

  – Nem a szám a lényeg, hanem az üzenet!

  Niall értetlenül nézett, de már hozzászokott Louis hirtelen hangulatingadozásaihoz, és ahhoz is, hogy nem érti a lényeget. Mármint, ami Louis-nak lényeges…

***

  – Kicsikém! – mondta Anne, és odalépett Harryhez, hogy átölelje a vállát. – Az a fiú, Louis… Meg sem érdemli, hogy ennyire kiborulj miatta. Ami történt, sokat elárul róla…

  – Anyu, azt hiszem nem volt igazam – nézett fel rá Harry könnyekben úszó szemekkel.

  – Miért gondolod ezt, kisszívem?

  – Tudod, azt hiszem, elsiettem ezt a dolgot. Az emberek nem arra vannak berendezkedve, hogy azonnal kinyissanak minden ajtót a szívükön. Ahogy eddig én is igyekeztem elzárkózni a komolyabb dolgok elől.

  – Nyilván, hisz mindenki fél, hogy fájdalmat okozhatnak neki – válaszolt a mamája, és Harry megint rádöbbent, mennyire egyformán gondolkoznak. – De ha jön valaki, aki ennyire vonz, akkor általában félre tudjuk tenni a félelmeinket. Egyszerűen belevágunk és kész. Ilyen az emberi természet. Erre mondják, hogy a szerelem egyszerűen elsodor.

  – Ez igaz, de mi van, ha két ember nem egyformán merész? Mi van, ha ő már megégette magát, ezért védekezik? Én pedig nem adtam meg a lehetőséget, hogy az ő tempójában haladjunk. Gyerekesen viselkedtem. Vagy úgy van minden, ahogy én elképzeltem, vagy azonnal kihátrálok. Alkalmatlan vagyok egy kapcsolatra. Pedig kompromisszumok nélkül nincs szerelem.

  – Igen is, meg nem is… Értem, hogy mire gondolsz, és van benne igazság, de Louis ugyanolyan gyerekesen viselkedett. Biztosan megvolt rá az oka, hogy így döntsön, és azt is értem, hogy még nem ismeritek egymást elég jól. Valami ésszerű magyarázattal akkor is elő kellett volna állnia, pláne, ha ő is szeret, és érezte, hogy neked ez mennyire fontos. Ha te vissza tudtál utazni és felkutatni, akkor neki is engednie kellett volna, vagy legalább beavatni téged.

  – Igen, biztosan van, amiről nem beszélt nekem, de az az igazság, hogy mi még nem is beszélgettünk, csak… – Harry itt elhallgatott, mert az anyukájának mégsem mondhatta, hogy csak dugtunk. Anne felnevetett, hangosan, őszintén, és arcon csókolta a fiát.

  – Igen, emlékszem még, milyen fiatalon belehabarodni valakibe, aki úgy vonz, mint a mágnes. Nos, ilyenkor a beszélgetésnél vannak sürgetőbb vágyak is…

  Harry csak bólintott, lesütötte a szemét, és az ujjaival babrált.

  Épp összeszedte magát, hogy tovább boncolgassák az eseményeket, amikor csengettek.

Szenteste volt, már Gemma is hazaért az utolsó vonattal, úgyhogy senki sem hiányzott a családból. A lakást betöltötték az isteni illatok – rumos puncs, és kacsasült aromája –, a nappaliban terpeszkedett a szépen feldíszített fenyő, és csak arra vártak a konyhában, hogy Robin is felöltözzön, majd asztalhoz üljenek.

  Mire ezt végiggondolta, Gemma lépett be, és a szemöldöke a homloka közepén csücsült.

  – Khmmmm… Harry, vendéged jött.

  – Nekem? – kérdezte csodálkozva Harry, aztán felállt és tétován lesimogatta a nadrágját a combjain.

  – Hát, ha egy Louis Tomlinson Harry Stylest keresi, akkor valószínűleg igen… – mosolyodott el a nővére, és éberen figyelte, ahogy az öccse szája elnyílik, aztán úgy is marad, az álla pedig a földön landol. Kellett pár másodperc, amíg Harry összeszedte magát, és épp indulni akart, hogy beengedje a fiút, de kiderült, hogy Gemma sem volt annyira rossz vendéglátó, aki ebben a hidegben kint hagyja az érkezőt.

  Louis ekkor lépett elő a fal takarásából, és Gemma félreállt, hogy utat engedjen neki. Az arca lángolt, és látszott, hogy nem zavarában, hanem azért, mert kockára fagyott szegény.

  – Jesszusom, Louis, maga reszket. Gem! Gyorsan, egy pohár forró puncsot! – intézkedett Anne, aztán a fiára nézett, aki még mindig lefagyva meredt a vendégére. Anne finoman oldalba lökte a csípőjével.

  – Kisfiam! Kérlek, kínáld hellyel Louis-t… Mondjuk a nappaliban.

  Harry végre észhez tért, és mutatta az utat, Louis pedig szó nélkül követte. Gemma behozott két pohár puncsot, aztán illedelmesen magukra hagyta őket, és még az ajtót is becsukta maga után.

  Louis kereste a szavakat, de bármit is tervezett az egész napos út alatt, most mindennek nyoma veszett. Az agya helyén csak egy zselészerű anyag maradt, ami lassan olvadozott, pusztán Harry látványától. Két nap alatt megfakult a kép, vagy ő nem jól emlékezett, de a fiú gyönyörűbb volt, mint eddig. Hosszú haja frissen mosva omlott a nyakába, a feje tetején egy furfangos hullámba rendezve, ami megakadályozta, hogy a fürtök eltakarják az arcát. A szemei mint két smaragd, az ajkai pedig úgy fénylettek, mintha sminkmester készítette volna ki őket egy pink rúzs reklámjához.

  – Én… – kezdett bele nagy nehezen Louis, bár még mindig nem tudta, mit is fog mondani. – Bocsánatot szeretnék kérni… Mindenért!

  Harry most csukta be a száját, mert rájött, hogy percek óta nyitva van. Gyorsan meg is nyalta, mert ezalatt az idő alatt kiszáradt egy kicsit, aztán beletúrt a hajába, azzal a mozdulattal, amitől Louis szempillái megrebbentek, és nem tudta levenni róla a szemét. – Tudod, az az igazság, hogy nem mondtam el neked az indokaimat. Pedig el kellett volna… csak nehéz…

  – Nem, Louis, én reagáltam túl. Mohó voltam és akaratos. Mindent akartam és azonnal. Pedig általában nem vagyok ilyen türelmetlen – mondott ellent Harry, és ismét a hajába túrt.

  – Kérlek! Ha ezt csinálod, soha az életben nem leszek képes két összefüggő mondatot kinyögni – sóhajtott keservesen Louis, és a tenyerébe temette az arcát.

  – Mit? – kérdezte tanácstalanul Harry.

  – Ha turkálod a hajad, egyszerűen nem bírom ki, hogy én ne tegyem.

  Amikor Harry felfogta a szavait, hirtelen fülig szaladt a szája, és mindkét oldalon kivillantak a gribedlik.

  – Bocsánat! – engedte le a kezét, és a zsebébe dugta, hogy meg tudja állni a késztetést.

  – Köszönöm! – nézett rá hálásan Louis, aztán belekortyolt a puncsba, és halkan nyöszörgött, annyira jólesett neki.

  – Te pedig ezt próbáld mellőzni, lécci, különben mindegy, mit mondasz, úgysem fogom fel – mondta Harry halálos komolysággal. Most Louis-nak kellett egy másodperc, hogy rájöjjön, mit rontott el, és amikor sikerült, ő is szélesen elvigyorodott.

  – Hiányoztál! Annyira hiányoztál attól a perctől, hogy kitetted a lábadat. De makacs vagyok és hülye, ezért a barátaimnak kellett felnyitniuk a szememet. Ha magamtól rájövök, mekkora barom vagyok, már tegnap itt lehettem volna – suttogta Louis, aztán megköszörülte a torkát és hangosabban folytatta: – Tudod, én nem vagyok gazdag, sőt igazából csóró vagyok. Azért melóztam másodállásban, hogy legyen pénzem a vonatjegyre, de így is csak januárban jutok haza.

  Harry élesen beszívta a levegőt, és benn is tartotta egy darabig, aztán nem bírta megállni, hogy megkérdezze:

  – És most elköltötted, hogy utánam jöhess? Mondd, hogy nem! Azt nem bocsátanám meg magamnak!

  – Nyugi, csillagom, egy fillérbe sem került az út. Stoppoltam! – kacsintott rá Louis.

  – Idáig? – hüledezett Harry.

  – Hát… álltam kétszer egy órát az út mellett, de végül csak sikerült! – mondta Lou, és a szemiben vidám fények villantak. – Majd meglátod visszafelé…

  Harry először nem értette, de aztán leesett a tantusz. Louis visszafelé sem szeretne vonatjegyre költeni, így valószínűleg együtt állnak majd az út mellett, míg valakinek megesik rajtuk a szíve.

  – Apámnak kamionos cége van, és fuvaroznak mindenfelé, szerintem megoldjuk, hogy ne kelljen fagyoskodnunk a sztrádán – csúszott közelebb a pamlagon Harry, ahol eddig két jól nevelt tinédzserként üldögéltek.

  Lou szemei azonnal megvillantak, és ő is közelebb merészkedett, de még mindig megtartva azt a távolságot, ahol nem érezte Harry bódító illatát, mert tudta, hogy akkor elveszti a józan eszét.

  – És mégis honnan szerezted meg a címet? – tette fel az első értelmes kérdést Harry.

  – Bejelöltem a kolléganődet Facebookon, és megírtam neki mindent, őszintén. Ő volt olyan kedves, hogy megadta apád telefonszámát, aki pedig egy angyal.

  Harry kicsit összezavarodott, úgyhogy összeráncolta a homlokát, de aztán hirtelen a helyére kerültek a darabok.

  – Áááá… szóval ezért készülődik órák óta, mint egy menyasszony. Ilyenkor már rég vacsorázni szoktunk! – vonta le a következtetést Harry, és hirtelen nem is tudta, haragudjon-e a nevelőapjára, vagy hálás legyen neki.

  – Ne okold! – kérlelte Louis. – Szavát vettem, hogy nem árul el. Én akartam elmondani neked…

  Harry még mindig nem volt meggyőzve.

  – Igen, de tudta, hogy milyen állapotban vagyok, és mégsem szólt, hogy jössz. A részleteket megtarthatta volna.

  – Még nem ismerlek elég jól, de abban biztos vagyok, hogy az utolsó szóig kiszedtél volna belőle mindent, ha megneszeled, hogy jövök… – felelte Louis.

  Harry szikrázó szemekkel nézett rá, amitől  megfagyott az ereiben a vér. Megint.

Aztán hirtelen kipukkadt a nevetés, a göndör fürtök vidáman lengedeztek a gyönyörű arc körül, és a következő pillanatban Harry már rajta feküdt, ahogy hanyatt döntötte a kanapén.

  – Nos, úgy látszik, elég könnyen kiismerhető vagyok – duruzsolta, és egészen közel hajolt. Louis-nak be kellett bandzsítania, hogy láthassa a szemét.

  – Nem vagy az… De én tennék egy próbát, bármeddig is tart, amíg kitapasztalom, milyen is vagy valójában.

  Harry szemei félig lecsukódtak, és az ajka elnyílt, amiből Louis tudta, ezúttal a jó választ sikerült megtalálni. Finoman átölelte Harry derekát, másik kezével a hátát cirógatta, és felemelte a fejét. Már egymás szájából lélegeztek, de egyikük sem mozdult közelebb.

  – Fiúk, a vacsora tálalva! – kiáltott Anne, de nem nyitott be, amiért Harry örökre hálás lesz neki.

  – Itt maradsz? – kérdezte, és beharapta az ajkát, amíg a válaszra várt.

  – Hacsak nem dobsz ki a jeges éjszakába, karácsony este…

  – Ha nem lesz rá okom – húzta félmosolyba a száját Harry.

  – Valamit még el kell mondanom – engedte le a fejét Louis.

  – Mit? – húzta össze a szemöldökét Harry.

  – Megtaláltam a cetlidet.

  – Milyen cetlimet? – Harry arckifejezése nem változott.

  Louis óvatosan lenyúlt, kettejük közé préselte a kezét, és a nadrágja zsebéből nagy nehezen kihalászta a felismerhetetlenségig összegyűrt, felpöndörödött, koszos kis papírdarabot. Amikor széthajtotta, és Harry arca elé tartotta, végignézhette, ahogy a fiú elvörösödik, majd ismét beharapja a száját.

  – Ezt még akkor írtam neked, amikor először mentem vissza a kunyhóba. Ott ejtettem el? – kérdezte, aztán megdörzsölte az arcát, mert érezte, hogy lángol.

  – Nem. Az ágyamban találtam meg tegnap. Biztosan kiesett a kabátodból.

  – Csak tegnap? – kérdezte csodálkozva Harry. – Vagyis még tegnap, és azóta sem hívtál fel?

  – Szépségem, most melyikért szeretnél haragudni?

  – Mindkettőért! – nevetett fel Harry, és végre lehajolt, hogy Louis szájára tapadjon.

  – Tudod, azt hiszem, a Mikulás kézbesítette a leveledet… Valószínűleg rájött, hogy ez nem neki szól – suttogta Louis a puha és készséges ajkak közé, amikor ismét levegőt kapott.

VÉGE